Tükör

Tükör
Csillag voltam,
Két ember szemében,
Lehulltam.
S most itt vagyok,
Itt állok előtted,
Én Istenem,
Pőrén, védtelen.
Erős várat építettem én…
-Gondoltad.
Most hullik szét,
Minden.
Nagy vágyak, álmok dobján,
Csak a rom, törmelék vár.
Egy elmúlt élet ködös foszlányai…
Amit eddig tettél,
Nem ér többé semmit.
A régi már holt,
És sehol egy korlát,
fogódzkodó.
Az ürességbe sikolt a csend,
Megragadja lelked,
S széttép az önsajnálat..
Most is átkozod magad.
Kalitkába zártad a csodákat,
a valóságtól rettegsz.
Elvettél magadtól mindent,
amit az Ég adott neked.
Várod,
hogy valaki végre rád találjon,
és megfogja kezed.
Közben észre sem veszed,
mennyi kéz nyújt segítséget.
Vakon bolyongsz,
értelmetlen vízióid között,
mert félsz élni,
félsz, hogy nincs időd.
Pedig végtelen vagy,
ám elfeledted szárnyad.
Újra elpusztult valami benned,
s gyötrelmed, szenvedésed
kiégett hamván,
bontja ki szirmát,
a Reményed.
Hányszor kell még meghalnod,
hogy ÉLJ végre?

Címkék:

Hozzászólások



...

Szép költemény, köszönöm, hogy olvashattam.