Türelem, türelem...

rózsaÓ, az áhított türelem. Hányszor halljuk éltünkben: "Légy türelmes, fiam!"
Tudjuk mit jelent a türelem? Vagy csak időtlen és főleg értelmetlen időpocsékolásnak tekintjük? Mire is várunk ilyenkor? Sürgetnénk az órákat, a napokat, hogy végre vágyunk, kívánságunk valóra váljon és testet öltsön. Mert mindent AKARUNK rögtön, és azonnal, de máris! Úgy látom, már-már népbetegség lett a türelmetlenség. Nincs nyugalmunk addig, amíg meg nem szerezzük a zsákmányt. Legyen az bármi. Eladjuk a lelkünk, hogy megkaparintsuk bárki szerelmét. Hitelekbe verjük magunkat ész nélkül, mert nekünk az a valami nagyon KELL!! És nincs időnk kivárni, amíg eljön az ideje annak, hogy valóban a miénk lehet. De vajon boldog leszünk-e ezektől a gyors kielégülésektől?? A válasz mindenkinek magánál van... Azért nem baj, ha néha megállunk és átgondoljuk, mit szeretnénk. Akinek nem inge persze, ne vegye magára. Ők már talán valóban a türelmesebbek kicsiny táborát gyarapítják.
Azért ezt néhány sor Márai gondolatot megosztanám Veletek:

"Arról, hogy a dolgokat meg kell várni

Megvárni, egy angyal, és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel."

Talán sokan voltunk már úgy, hogy nagy akarásunkban csak egyre rosszabbra fordultak a dolgok. Aztán - mire eljött az ideje -, szinte egy szempillantás alatt minden a helyére került. Talán fölöslegesen igyekeztünk, fontoskodtunk, kevertünk-kavartunk... Talán nem volt dolgunk azzal az üggyel, amelyért éppen harcoltunk. Utólag, ha jól figyelünk, ez is kiderül.
Persze nem azt mondom, hogy nagy kényelemben üljünk a babérjainkon. Sokkal inkább azt, hogy legyünk résen, és ha indulnunk kell, hát induljunk. Elszántan, bátran, kitartóan,célt nem tévesztve, mély belső meggyőződéssel, igaz hittel...

Szeretettel: Meli

Hozzászólások



a várakozáshoz

Igen... ez a civilizáció valahogy így állít be mindenkit egyénileg. Persze csak ez a része, ahol mi élünk. Annyira természetesnek vesszük... Nekem van egy módszerem, ami talán segíthet másoknak is. Igazából a beszélgetések Istennel könyv is ír róla, már idéztem is egyszer, olvasható ezen az oldalon is.
Saját szavaimmal megfogalmazva az a lényeg, hogy ha át tudom érezni, akkor érezzem át, hogy az a valami (egyszerűségképpen nevezzük élethelyzetnek) már az enyém, életem részévé vált. Türelmetlenkedés helyett, ha azon kapom magam, hogy már kezdeném, ehelyett irányítsam figyelem-energiáimat arra az állapota, hogy "ez már meg van", s érezzem át, hogy ebből az állapotból csinálom azt, amit épp a jelenben csinálok. Ha gyalogolok az utcán, akkor azt, ha ételt készítek, akkor azt, ha a munkahelyen pötyög valaki a gépén, akkor az. Érezze át, hogy a jelent már ezzel a megkapottságállapottal tudja átitatni. Persze ez már egy fejlettebb állapotú egyén problémája, mert aki még odáig sem jutott el, hogy átérezhesse, hogy megvan, annak még az alapoknál "kell" munkálkodnia.
Ha az megvan, akkor szembesülhetünk ezzel a problémával, s talán jó rá ez a módszer. Nekem mindenesetre bevált...:)



Igaz.

„Ne add fel könnyen. Ha lelkesen dolgozol, ha intenzíven szeretsz, kitartásod jó szerencséhez vezet. Csak még egy lépés, még egy nap, kérlek…” Paulo Coelho

Drága Meli!

Köszönet az idézetért és a témáért. Pont aktuális számomra. :)

Szeretettel ölellek!