Vallomás

vallomás, válásSokan éreztetek velem együtt, amikor a hosszan tartó házasságom válságát "cikkeztem" hosszú oldalakon át.
Kiderült "vannak sorstársaim", akik hasonló gondokkal küzdenek... így éltek, így élnek.

Gondoltam, megírom, ami történt a sok-sok idő elteltével, amióta nem jelentkeztem. A felismeréseimről szólok inkább, mint a tetteimről.

Nagyon hosszan vívódtam, mit is "kell" tennem... önmagamért, a szeretteimért.
Akikért felelősséget érzek, de elsősorban önmagamért vagyok felelős, hiszen a saját életemben vagyok képes csak élni, másokéban csak asszisztálhatok, mint statiszta.
Akár a gyerekeimről is van szó.

Tehát.
Sokáig a félelem blokkolt, és bűntudat, az önvád, hogy rosszat teszek, ha felvállalom őszintén "ami bennem van" és kimondom, mennyire nem jó, nem megerősítő és nem szeretettel átitatott a házasságom, és a családi értékrend mennyire nem tükrözi a saját egyéni elgondolásom a világban betöltött helyemet, és azokét, akik velem élnek, akiket szeretek.
A férjem manipulált évekig, rabságban tartott, ketrecben, hogy rab madárként letörje a szárnyaim, ezért az önbecslésem teljesen letörte, sárba tiporta a nőiességem maradványait.
Csak kritizált, nem dicsért, nem erősített, nem emelt.
Önző szeretete a birtoklásban nyilvánult meg, nem hibáztattam, mert láttam - egyszerűen nem tart a fel és megismerésben ott, ahol én.
Vártam, csak vártam folyton, hogy majd egyszer elindul, és valamit meglát, és akar tudatosabban élni.
Hittel, és szeretettel fordul mások és Isten felé (hívhatnám- teremtő intelligenciának, tudatos tervező, szervező, kivitelezőnek, élő gondolatnak, titkos energiának... és oly' sok mindennek, de ez az elnevezés a legegyszerűbb... mi nem az Isten - hát a katolikus fehérhajú őszapó- na az tuti nem az :) ennyit kijelenthetek!)

Sok minden történt.
Hibás vagyok én is, ill. közreműködője a közös történetünknek.
Idén meghoztam a döntést, ezt a se veled se nélküled álláspontot nekem "kell" megszüntetnem, felszámolnom.
Nagy döntés, hatalmas felelősség.
Az ára is nagy, amiről most még nem írok.
Majd egyszer...
Elég annyi, amikor az ember eljut arra a pontra, hogy meglátja mi a feladat, akkor nem szabad megijedni, hanem cselekedni szükséges.
A félelem csak akkor győzhető le, ha megteszed, amitől annyira rettegsz.
Számomra sem egyszerű ez az egész, küzdök magammal, magamért.

A szabadság az az állapot, amelyben a döntés legalább 2 dolog közül a saját kompetenciánknak megfelelően kivitelezésre kerül (saját magunk által).
Ha nincs alternatíva, szabadság sem lehetséges, csak rabság van.
Pedig MINDIG több út van előttünk, csak a félelem, amely megakadályoz abban, hogy meg tudjuk látni azokat.

Most benne vagyok a közepében (az okozatnak, amely a döntésem nyomán született).
A válás veszteség. Nincs benne öröm, csak szenvedés, fájdalom.
Amelyet megélve gazdagodik az ember személyisége... erősebb lesz, testileg, lelkileg.
Jobban "résen lesz", de nem szabad, hogy bizalmatlanná váljék minden emberrel.
Mindenki hibázik olykor, ám lehetőséget kell adni a jóvátételre, és képesnek kell lenni a "bűnbocsánatra".
Ugyan, ha másnak sem vagyunk képes megbocsátani, akkor magunknak hogyan is tennénk?
Ill. ha magunknak nem bocsátunk meg, akkor másoknak miként is...
Isteni részek vagyunk a Teremtés nagy szimfóniájában.
Mi is a kozmikus zene a nagy rezonancia hangjait adjuk, és adjuk magunkat: magunkból, magunkkal.

Tudatosan élek, figyelemmel, és tanulva minden pillanatból.
Gazdagodom a tapasztalatok által a "jó és a rossz" tudásának eredményei képpen.
A jó és a rossz egyéni értékrend függvénye, relatív ki mit tekint annak, az enyém nem azonos a tiéddel, és fordítva. Nem lehet így valódi tudásunk mások igazságairól, csak megfigyelők lehetünk mások életét illetően.
Csak a saját életünket vagyunk képesek megváltoztatni, és abban csak mi vagyunk a vezetők, irányítók, döntéshozók. Felelősek is csak magunkért lehetünk így. Tanácsokat adhatunk, de hagyni kell a szabad akaratot érvényesülni. Mindig. Soha sem felülbírálva, mindig elfogadva.

Szeretettel elfogadni másokat, ahogy önmagunkat is, a hülyeségeinkkel együtt.
Belátni, vannak hibáink, amik legyőzésére folyamatos erőfeszítéseket szükséges tenni, és amennyiben nem megy, akkor hagyni, hogy újabb és újabb tanulási folyamat után ismételt türelmes nekirugaszkodással megpróbáljuk ismét a látszólag lehetetlen küldetést teljesíteni.
Az egész élet nem szól másról, mint a gyengeségek kiküszöböléséről, a folyamatos szembesülésről az árnyoldalaink megnyilvánulásáról, amelyet oly' nagy szeretettel hallgatunk el a világ elől.
Nincs nagyobb bátorság ezeknek a be és elismerése, magunk, majd az egész világ előtt.
Ezeknek a javítása... lépésről lépésre.

A férjem ezeket nem értette, nem érti.
A gondolat teremtő erejéről sem hajlandó tudomást venni, sok "gondolati szemét" kering benne, és hamis tudás önmagáról és a világ működéseiről.
Nem vagyunk egy rezgésszinten, ami azt jelenti, hogy én látom a működését, az elvet, ami alapján él, tevékenykedik, de Ő nem látja át az enyémet.
Ken Wilbertől (Gánti Bence frankó interpretálásával) olvastam a 4 síkú valóságról, és az egymást lefedő holografikus modellről, és akkor jöttem rá, mennyire igaz. Az egyes szintek átfedik egymást, egymásban élnek, alakulnak a fejlődéssel.
Nem lineálisan... hanem a szinuszgörbének megfelelően szabadon.
Vannak előre és hátra haladások.
Egy a biztos csak - a haladás - valamerre - folyamatosan.
Az egész élet nem szól másról, a változásról.
Aki nem változik, megreked valahol, valamiben.
Megfagy, kővé dermed, be akarja rögzíteni az áhított pillanatnyi örömöt.
Pedig ilyen nincs... csak a küzdelem folyamatosan (ahol születés van, a halál is megjelenik... a kettősségek világában ez az örök törvény).
Az élet harc, az élet teli van szenvedéssel.
Fájdalmasan gyönyörűséges valóság, ahol választás a szabad akarat által adja meg az irányultságot, meg a belénk nevelt ivódott értékrend, és norma. Amely kultúrafüggő és korszakonként is változó.
Amely tükrözi a világban fennálló rendeket, vagy kibillentségeket.
Egyensúlyra törekvő létállapotok.

Na, hát ez a tipikus Mátyás-mese szindróma--- mondtam is, meg nem is--- valamit az életemmel kapcsolatban.
Aki képes a sorok között olvasni, meg van elég türelme, és eléggé kíváncsi, az tudhatja miről irkálok olyan hosszan, aki meg nem, annak sajnos nem magyarázom meg magam még hosszabban.

Kb. ennyi, amit megosztani kívántam... remélem elegendő infó.
Szép napot, Kedves Titoktársak!

Hozzászólások



őszinteség

Drága Csepp!

Hát, csak azt tudom Neked írni, csak így van értelme az életnek.
Őszintén, bátran élni, nyitottan a külvilág felé, ami nem jelenti a védtelenséget, védelem nélküliséget.

Attól, hogy verbálisan nem közöljük a dolgokat a testbeszédünk egy "látó" ember számára mindent elmond az aktuális állapotainkról.
Persze, ez nem az a fórum, ahol ez a használatos olvasórendszer, sőőőt... elvileg ide akárki, akármit írogathat, nevek mögé rejtőzve.
Lehet ferdíteni, szépíteni... csalni önmagunk felé is.
Nem véletlenül írtam, azt amit a cinikus írásomban.
A kezdő megvilágosodó először elvakul a fénytől, csak később tanul meg "látni" a saját látásától nem vakítva.

Elindulni az Úton nem annyira nehéz, mint rajta maradni... a célig.
Mi a cél?
Hol van?
Hát ami felé tartunk kitartóan minden pillanatban.
Hogy nem tudod még hova, miért, hogyan?
Dehogynem, az összes válasz készen áll már Benned.
Ezért a kifelé tekintés helyett fordulj kicsit befelé, hallgass a belső tiszta hangocskára.
Figyelj, érzékelj, legyél érzékeny.

Szeretettel: fénylő.lélek



A lényeg

Drága Juliette!

Köszönöm a szavaid... ezek szerint átélted, amit én valamilyen szinten.
Sokat gondolkodtam az utóbbi időben, hogy mi nők, miképpen vagyunk képesek mindent túlélni, ilyen erősek és bátrak lenni. Sokkal erősebbek vagyunk, mint sem bárki is gondolná, feltételezné rólunk.

Meghozni a döntést, nagy elhatározás, komoly feladat.
Egy féltékeny nőnél csak egy rosszabb van, az önbecslését vesztett férfi.
Próbálok túlélni.
Azt mondta Valaki, aki sokat jelent nekem:
Ne próbáld, tedd!

Ez a Valaki már a párom, azóta, hogy beadtam a válókeresetet.
Nehéz, nagy küzdelem - főleg önmagammal.
A gyerekem elvesztem, az egyiket, mert az apukáját választotta, aki soha nem volt képes AZ lenni, de most a totális csőd árnyékéban változik.
Jön-megy, halad valamerre... én figyelem.
A változás a lényeg, idáig állóvíz volt.
Most minden változik.
Majd az idő meghozza.
Tudom.
Türelmesen megvárom, amíg a gyerekem visszatér hozzám.
Szeretettel várom.

Gánti Bence valóban zseniális, terveztem régen az alternatív pszicho tanulmányokat, de előbb a nyelvvizsgán szeretnék túl lenni, hogy egy pecsétet kapjak végre a régóta száradozó diplomámra.

Fogok még jelentkezni.
Olvasom a történeted (történeteteket...:))
Sok boldogságot kívánok!
Puszillak én is szeretettel:
fénylő.lélek



igen, igen, igen - az életre, az "örökös boldogságra"

Drága Ragyogás!

Igen az ÚT, amelyért ide jöttünk, itt van a feladatunk, hogy az életünkkel gazdagítsuk a világot.
A társainkat kísérjük, segítsük a sötétben botorkálókat, hogy 1* majd ők is megláthassák azt a fényt, ami bennünket ÚT-nak indított.

Az élet nem más, mint tanulás - legfőképpen önmagunkról, majd a környezetünkről, a világról.
Ami semmi más, mint az AMI - mi emberi lények ruházzuk fel mindennel, amit gondolunk, vélekedünk róla.

Szeretek élni, a magam egyszerűségében, de nem együgyűségében.
Bár EGY- ügyű azért vagyok...
Remélem érted ;)

Szeretettel üdvözöllek:
fénylő.lélek



:)

Szia Erika!

Köszönöm!
Őszinte kirohanás volt, azt éreztem, meg "kell" írnom.
Át "kell" adnom. Valamit, valahogy. Azt amiket megélek, úgy, ahogy bennem zajlik.

Neked is sok mosolyt és békességet kívánok!
A szeretet erejében:
fénylő.lélek - fénylélek



Drága fénylő.lélek!

Köszönöm soraidat, megerősítésnek mindenképp nagyon jó volt olvasni.
Mosollyal teli szép napot kívánok!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



:-) fénylő lélek

Köszönöm, neved továbbadataik :-)

Unique**
Keep smiling :-)
akiélniakaréséliamiéliőt



Fénylő Lélek, te drága csoda, őszintén veled érzek

Idézlek: "....Szeretettel elfogadni másokat, ahogy önmagunkat is, a hülyeségeinkkel együtt.
Belátni, vannak hibáink, amik legyőzésére folyamatos erőfeszítéseket szükséges tenni, és amennyiben nem megy, akkor hagyni, hogy újabb és újabb tanulási folyamat után ismételt türelmes nekirugaszkodással megpróbáljuk ismét a látszólag lehetetlen küldetést teljesíteni.
Az egész élet nem szól másról, mint a gyengeségek kiküszöböléséről, a folyamatos szembesülésről az árnyoldalaink megnyilvánulásáról, amelyet oly' nagy szeretettel hallgatunk el a világ elől.
Nincs nagyobb bátorság ezeknek a be és elismerése, magunk, majd az egész világ előtt.
Ezeknek a javítása... lépésről lépésre."

Az út rögös is poros is, mégis csodaszép. És azon az úton végigmennünk, ami a csodák palotájába, Önmagunkba visz el, nos ez legfelemelőbb megélések egyike.

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Gánti Bence sokat segíthet neked...

hiszen ő hatalmas szakértője annak,hogyan transzformáld át az életedet úgy,ahogyan szeretnéd...Örülök, hogy eltaláltál hozzá, én is tervezem,hogy beugrom hozzá,meghallgatom,amiket új meglátásba helyez még a szakembereknek is.
A fesztiválon egy igen érdekes előadást tartott a párkapcsolati szintekről,nekem sokat segített abban,hogy lezárjam azokat az emléknyomokat,amik hátráltattak és elgondolkodjam azon, mikor kire kell tekintettel lennem egy döntéshozatal folyamán
Persze,ugyanoda jutottam:elsősorban magamra,az érzéseimre kell figyelnem...:)))De mindenképpen sokat adott,hogy egy más világításban ugyanazt hallottam vissza,amit gondolok...:))

Teljes szívből gratulálok a döntésedhez!
Hihetetlenül nagyszerű vagy,hogy felvállaltad önmagad!
Most készülök egy alapítványt létrehozni hasonló helyzetű nőknek és gyermekét egyedül nevelő anyáknak,mert magam is voltam nehéz helyzetekben és a lányomat sokáig neveltem egyedül.
Dobj egy emailt,ha kell valamilyen segítség,szívesen melléd áll a kis csapatom...:)

Pussz,Ka.

Juliette



Drága Lélek:)

Csodálom bátorságodat, nyitottságodat!
csepp