Világgá menni

világgá megyMár többször felvetődött ez a kérdés, vagy inkább gondolat, a párommal közösen, hogy egyszerűen világgá kéne menni. Eladni mindenünket, és kimenni külföldre dolgozni. Teljesen mindegy, hogy mit csinálnánk, akár tányért is mosogathatnék, de egy olyan életünk lenne cserébe, amely a puszta létezésről szól. Akár minden héten másik helyen, másik városban dolgozhatnánk, lakhatnánk, egyszerűen csak világot látnánk, megismernénk embereket, kultúrákat, és ami a legfontosabb - saját magunkat.
Mert mi történik most? Én dolgozom egy olyan helyen, ami igazából nem elégít ki, amiben nem teljesítem ki a kreativitásomat. Nyilván ez rajtam is múlik, de ha valami nem jó, akkor én változzak, mert a világ nem fog változni az én kényem-kedvemre. Nem így van? Vagy csak most egy mélyponton lennék? Lehetséges. Gondoltam arra is, hogy követve a hagyományokat, amelyeket magam körül látok, ilyenkor 30 éves kor felé mi a teendő? Férjhez menni, házat, autót venni és gyereket szülni. Muszáj nekem ebbe a sorba beállnom? Biztosan ennek is megvan a maga szépsége, hiszen mindenben van csodálnivaló, de biztos, hogy nekem is ezt kell csinálnom?
Ha megnézzük, hogy ezen a hagyományon alapuló életvitelnek mi a háttere, vagyis, hogy mi az, ami mögötte van, hát nem valami nagy személyes fejlődést rejt magában. Ha beállunk a sorba – és most egyelőre ezt tesszük – akkor mindketten naphosszat, órákat dolgozunk azért, hogy tudjunk ennivalót és egyéb tárgyakat venni. Ezek a tárgyak függőséget okoznak, mert ugyebár féltjük őket, hogy nehogy megsérüljenek vagy ellopják. A pénz uralja a mindennapjainkat, mert annak a megszerzéséért dolgozunk. Hogy minél több legyen belőle. De ugyanakkor nem a pénz az, ami boldoggá tesz minket.
Szóval, ha megnézzük akár a szüleim életét, akkor azt láthatjuk, hogy szépen eltelt az életük a rengeteg munkával, amit a pénz megszerzéséért tettek. Azért, hogy nekünk és maguknak biztosítani tudják a jólétet, a bőséget és a boldogságot. De csak egyetlen egy dolgot sikerült a legkevésbé megvalósítaniuk, a boldogságot. Miért? Azért mert egész életük a pénz hajhászásával ment el a boldogság megélése helyett. Én is ezt akarom? Mi is ezt akarjuk?
Arra gondoltam, gondoltunk, hogy ha eladnánk a lakást, az autót, és néznénk valami munkát pl. Londonban, akkor kimehetnénk, és dolgozhatnánk ott. De nem a pénzért. Illetve csak annyira a pénzért, hogy legyen ennünk és hol laknunk. Hanem szétnéznénk, megismernénk Londont. Aztán továbbmennénk egy másik városba, másik munka, más ismeretek. Megismerkednénk emberekkel, helyekkel, és egyszerűen csak élnénk bele a nagyvilágba. Szabadon, függetlenül, együtt. Bízhatnánk egymásban, és foghatnánk egymás kezét, és tanulnánk. Tanulnánk az életből, a megtapasztalásokból, az emberektől és a természettől. Csak mennénk és élnénk. Lenne bankszámlánk, ahova a felesleges pénzeinket félretennénk arra az esetre, ha valahol mégis letelepednénk, mert elegünk lenne a vándorlásból.
Ez csak egy utópia? Egy képzelgés? Lehet, hogy az első helyen már felélnénk a pénzünket és a betevő falatért kunyerálnánk? Lehet, hogy ezzel pont a nincstelenségbe taszítanánk bele magunkat? Szerintem ez csak a félelem hangja, aminek nincs helye a boldogság mellett. Ha folyton bízunk az életben, a világmindenségben, akkor az megadja nekünk, amire szükségünk van. Mi sem bizonyíthatná jobban Isten létét, mint a belé vetett feltétel nélküli hit. Jóban, rosszban. Függetlenül, szabadon és boldogan. Hát nem pont ezt akarjuk mindannyian elérni?

CsatolmányMéret
going_away.jpg8.61 KB

Hozzászólások



Bea!

Köszi a hozzászólásod, és hát igen, sok igazságot rejt :) Az biztosan így van, hogy az ember akárhová is megy, önmaga elől nem tud menekülni. Igen, a K-Pax megvan, lehet meg is nézem újból :)
Már most azért eltelt egy kis idő azóta, hogy ezeket leírtam, de még mindig úgy gondolom, hogy szívesen mennék máshova. Viszont azt is tudom, hogy itt és most, én még nem akarok gyermeket, és a párommal nagyon jól megvagyok így, ahogy. Tudom, hogy 30 körül szoktak bepánikolni a nők, de én nem szeretnék. Ha úgy érzem, hogy gyerek kell, akkor majd lesz. Addig meg igyekszem a legtöbbet kihozni a napjaimból, ahogy most is teszem. Sokat olvasok, tanulgatok, írok, tornázok, család, barátok, stb. És igyekszem nem túlélni, hanem megélni a mindennapjaimat, a jelenben lenni, és a lehető legpozitívabban gondolkodni. Egyszerűen hagyom sodortatni magam az élettel, és elfogadom, amit elém tesz. Ez egy nagy bölcsesség számomra, mert minél inkább elfogadóbbá válok, annál könnyebb a sorsom. Hiszen minden megadatik, amit csak szeretnék :)
Úgyhogy... élek. Itt és most.
Ha majd a messze is közelnek látszik, s tudod, az élet nem tart a halálig, ki majd mások arcát is magában látja, az mind ráismer önmagára.
sita



Kedves Sita,

most olvasgatok vissza.Saját tapasztalatból tanulva értek egyet helpdeskkel.
Remélem jobban érzed magad mostanában:)
Az általad leírt érzéseket magam is átéltem.Nem egy napig tartott.
Idővel persze minden jobb:)

Üdvözlettel,
Katis



Drága Sita!

Az jutott eszembe míg olvastalak, hogy olyan ez, mintha csak az az egyfajta életminta létezne, és lenne elfogadott, hogy férj-család-gyerek, és az erős nyomás miatt az emberek zöme hagyja is belesodorni magát. Ki se tudja bontakoztatni a fantáziáját, (már ha van:)), mert ezer felől, szülők, család, filmek, média - ezt a mintát nyomják. Így egy idő után, mikor az ember lánya megérzi: "Ennyi? Ennyi lenne az élet? De kislánykoromban egész másképp, sokkal többnek, jobbnak, magasztosabbnak, célokkal telibbnek, változatosabbnak, szabadabbnak, vagy kalandosabbnak gondoltam."; akkor minden felől azt süvítik: Igen- ENNYI! (Pedig nem:)) Én azt nem értettem csak soha, hogy sokszor akik boldogtalanok voltak ebben a család-mintában, azok is azt nyomták, hogy igenis, így kell! DE miért is, ha Te sem vagy az ilyenben boldog?És honnan tudod, hogy nekem ez kell?
Azt miért nem mondja például senki, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek kell, hogy legyen gyereke. Hogy esetleg netalántán:), létezhet olyan ember is ebben a táguló univerzumban, aki pont úgy élhet teljes, boldog, szeretettel teli életet, ha nem lesz neki.
A férfiak nagyrésze szerintem, ha csak rajta múlna, nem biztos, hogy akarna gyereket. A nők között is sokkal kevesebben, ha nem ennyire ezt nyomnák mindenfelől. Így aztán, 30 éves kor táján jön a riadalom: Lehet, hogy most szúrom el, ha nem lesz azonnal gyerekem?
Azt írod: "A gyerek is lassan aktuális lehetne, de valami még piszkál." Lehet, hogy nem is az utazásról szól most a kételyed, hanem inkább a saját utadat keresed, amit nem egy már kész minta medre vezet, és visz "célegyenesbe"?
Én is körbeutaztam a fél világot, a legdurvább élményem mindegyik közül mégsem a mosogatás borzalmai:)) voltak, hanem az a FELISMERÉS, mikor egyszerre csak leesett, hogy ODA is, meg aztán a következő helyre is, mindenhova elcipeltem SAJÁT MAGAMAT, ATTÓL nem tudtam elmenekülni. :)) Érdekes érzés volt rádöbbenni, EZ a vonzás törvénye, ahogy az ember a legegzotikusabb helyen is egy pillanat alatt maga köré varázsolja a saját világát, és ott áll a halogatott, az elhazudott, a meg nem hozott döntéseivel, újra. Sokszor még az itthoni szereplőket is magam köré teremtettem, ugyanolyan jellegű barátok, ugyanolyan típusú ellenség-figurák, mint akiket itthon hagytam és akiktől itthonról "menekültem".
Utazni továbbra is szeretek, de már nem magam elől:))
Lehet, hogy ami most piszkál és kétellyel tölt el, az pont azt a kérdést feszegeti Benned, hogy merj-e menni a saját szíved után, élni a SAJÁT életed (NANÁ!:), mikor mindenki más csak visszahúz. (Ők is csak a Te kételyeidet tükrözik vissza!)
Ismered a K-Pax című filmet? Ha esetleg újra közelébe kerülsz, nézd meg, szerintem szólni fog Neked ...
És IGEN!, találd meg azt, amivel TE szolgálhatod magadat, személy szerint, hazugságok nélkül, hogy aztán a többi embert is szolgálhasd, ha a Te szíved vágya ez. Addig pedig ne engedd be a kételyed külső hangjait.
Drukkolok Neked!
Szeretettel:
Bea



Angel!

Kívánom, hogy a 30. születésnapod tényleg a kalifornai nap alatt érjen utol :)
Egyébként ne könyveld el magad úgy, hogy se kutyád, se macskád... ez pontosan a titok... ha magadat így látod, akkor mit csináljon az univerzum? Legalább fogadj be egy kis állatot, ha teheted, és máris megváltozik a szemléleted magadról! Aztán jöhet a szerelem is :)
Üdv,
sita



Kedves Sita!

Szívemből szólsz!
Mintha csak a saját gondolataimat vetetted volna papírra....:)
Remek dolog a szabadság, ugyanakkor nagy "teher" is...Mint az Tesco-ban...Egy valamit szeretnél, de annyi minden van...Vajon melyik a legjobb? Melyik a legjobb Nekem???
Valahol olvastam egy tanmesét, amiből az sült ki, hogy az ürge, akinek az volt a "feladata", hogy szörfdeszkákat nézzen, kapott egy fülest arról a helyről, ahol kb 1 mrd szörfdeszka közül válogathat kedvére, persze szebbnél-szebbeket...Hogy mi lett a vége?
Ma is ott van, és keresi a legszebbet, legtökéletesebbet...:)
A tanulság sztem, csupán annyi, hogy nem a legtökéletesebb társat, munkát, lakást kell keresnünk, csupán egyet, ami "jól néz ki!" Távolról se legyen tökéletes, csupán csak "legyen!"
Legyen az ENYÉM, éljem át, hogy az enyém...stb...

Néha aggasztónak vélem a helyzetem, aztán meg magam, hogy ilyen gondolatokkal bombázom magam...
Kaptam valakitől egy könyvet, vmi "Kozmikus csomagküldő szolgálat" a címe, és hát baromi jó.....
Abba az van, h elég egyszer feladni a rendelést az Univerzumnak, /hisz a quelle-től sem rendelünk mindennap/ és várni annak megérkezéséig...:)
Felkészülni a befogadásra...

Néha én is úgy érzem kimennék, világot látni, néha meg úgy, hogy itt vannak a barátaim, azaz TI, és félnék....Aztán meg arra gondolok, h ott kint is összejönnék azokkal, akik hasonló gondolkodásuak, szóval nem lennék sokáig egyedül....

Nekem se kutyám, se macskám....Se barátom....És megígértem magamnak, h a 30. szülinapomat, ami január 5-én lesz, napos, tengerpartos helyen fogom tölteni....Úgyhogy irány Kalifornia....:))))

Muszály megtennünk a lépést, h később ne bánhassunk meg semmit!

Köszönöm a soraidat, lelket öntöttek belém...De komolyan, köszönöm!!!!

Szerető öleléssel, és hálával teli szívvel:

Ange



Köszönöm!

Köszönöm mindenkinek a hozzászólását! Csak most kerültem újra gép elé. Szóval Szelly... ahogy leírtam ezeket a gondolatokat, ugyanazok a kérdések merültek fel bennem, amiket te is mondasz. Hogy mindezt miért ne tehetném meg itthon? Miért ne lehetnék boldog itthon? Itt is tudnénk tányért mosogatni, de közben meg örülhetnék is, hogy annál azért jóval jobb melóm van. Tehát akárhova megyek, a boldogság bennem van, magamnak kell előrángatnom onnan. Teljesen mindegy hol vagyok, mert pl. más országokból meg ide jönnek hozzánk, akkor ezek szerint itt is jó, vagy jobb is, mint máshol? :)
Én már voltam kint egy évet Londonban, ezért jött a londoni ötlet. Imádtam, szabad voltam, és szerencsére jó helyem is volt. Most viszont ketten vagyunk, így már több igényt kell néznünk. Nem tudom még... még formálódik bennem a gondolat, hogy mit is szeretnék.
Azt hiszem a céllal vagyok bajban. Hogy mi a fenét csináljak az életemmel? Valami csinálhatnékom van. Imádom a párom, van lakásunk, autónk, van munkahelyem is, amit meg ugyanúgy szerethetnék is, csak el kell döntenem. A gyerek is lassan aktuális lehetne, de valami még piszkál. Még ha gyerek is jönne hamarosan, akkor is még kellene valami cél. Nem az, hogy dolgozzak, meg ilyen-olyan vagyontárgyra gyűjtsek, gyereket neveljek, stb. Valami más. Valami, amivel szolgálhatom a többi embert, amivel segíthetek, vagy nem is tudom. Ti értitek ezt? :)
Köszönöm!
sita



"dolgozom egy olyan helyen,

"dolgozom egy olyan helyen, ami igazából nem elégít ki"
A tányérmosogatás az kielégítene? Akkor mosogass tányért! :-) Vagy Londonban jobb tányért mosogatni? Miért is?

"Megismerkednénk emberekkel, helyekkel, és egyszerűen csak élnénk bele a nagyvilágba. Szabadon, függetlenül, együtt. Bízhatnánk egymásban, és foghatnánk egymás kezét, és tanulnánk. Tanulnánk az életből, a megtapasztalásokból, az emberektől és a természettől. Csak mennénk és élnénk. Lenne bankszámlánk, ahova a felesleges pénzeinket félretennénk"
Mi is az akadálya annak, hogy mindezt itthon tedd meg?

"Ha folyton bízunk az életben, a világmindenségben, akkor az megadja nekünk, amire szükségünk van. Mi sem bizonyíthatná jobban Isten létét, mint a belé vetett feltétel nélküli hit. Jóban, rosszban. Függetlenül, szabadon és boldogan."
Hm, ezt itthon is megteheti, nem?

Ezek csak kérdések. Szinte költőiek. Ezek merültek fel bennem.

Szelly



Sita,én is....

SITA,kedvesem! Én is csak biztatni tudlak. Biztos,hogy nem véletlenül érzel késztetést arra,hogy "hátadra vedd a kis tarisznyádat és hamuba sült pogácsával" elinduljatok világot látni. Mert ha nem próbálod ki, mindíg érezni fogsz egyfajta űrt. Tudod......: a puding próbája az evés! És ha mégsem jönne össze,akkor is elmondhatod majd,mint az amerikaiak szoktak mondani,hogy....: Megcsináltam! Addig fog vissza-vissza térni ez az érzésed , gondolatod,amíg egyszer csak hopp...,és már kint is találjátok magatokat Angliában. Hogy London,vagy esetleg egy kisebb város lesz -e megfelelő számotokra,azt úgyis hamar megérzitek. NE HAGYD MAGAD SENKINEK LEBESZÉLNI ERRŐL! Leírnám Neked,hogy az én lányom is kint van a férjével lassan 2 éve Ausztráliában ( és ez nem 'hopp' távolság) Széleslátókörűvé úgy válhatsz,ha mersz kockáztatni. Ha úgy döntenél mégis,hogy elindultok....sok sikert,kitartást,és türelmet kívánok hozzá. Ja ,és jó egészséget,mert szerintem ez a legfontosabb. ....fénysugár



Kedves Sita! Ha ugy erzed

Kedves Sita!

Ha ugy erzed menned kell, menj! Egyebkent ketto harom ot ev mulva banni fogod, hogy meg csak meg sem probaltad. Mert mi van ha nem sikerul? Van hova visszaterned, nem?. En megtettem 4 evvel ezelott, azota letelepedesi engedellyel rendelkezem es ki sem lehetne rugdalni ebbol az orszagbol ahol most elek. Aldom magam es a parom, hogy annak idejen volt batorsagunk 2 boronddel es nemi penzzel utrakelni. Menj! Soha ne add fel amire vagysz! Sok sikert!
Csilla



szia sita,

mikor ezt írod: "Teljesen mindegy, hogy mit csinálnánk, akár tányért is mosogathatnék, de egy olyan életünk lenne cserébe, amely a puszta létezésről szól. Akár minden héten másik helyen, másik városban dolgozhatnánk, lakhatnánk, egyszerűen csak világot látnánk, megismernénk embereket, kultúrákat, és ami a legfontosabb - saját magunkat. "
arra gondoltam: húú, mintha magam hallanám..

Aztán azt írod: London.. És nekem ez disszonánsnak tűnt a fenti mondat után..

Ha én mennék, kisvárosba mennék, ahol tényleg az embereket, az életet ismerném meg, .. London egy nagyváros, ahol ugyanaz megy mint itt, (bár ez csak akkor áll így meg, ha budapesti vagy), szóval rohanás, küzdelem, kőkemény hajtás, az élet meg elég drága.. bár a kül-külvárosban lehet hogy lehet hosszútávon kedvező áron lakást bérelni, de nem tudom, hogy az nagy öröm lenne e ..

De akár egy angol (francia, finn, olasz, skót...) kisvárosban, akár kéthavonta másik helyen.., az biztos hogy az élet megtapasztalása lenne, világlátás, és önismeret..

Az is kérdés, meddig lehet ebben megtalálni a biztonságot.., írod, hogy a gyerek, ház, autó 30 felett már aktuális a hagyományos forgatókönyv szerint.. Egyébként ébn is itt állok ebben az életszakaszban, ezért nagyon át tudom élni a helyzetet.., azt hiszem, azzal még nem áll be az ember a sorba, ha testet ad egy léleknek, mert mindent többféle módon meg lehet élni.. és meg lehet szervezni.. , nekem sem áll szándékomban beállni a sorba, ezen dolgozom, és vaalhol a világgá menés és a sorbaállás között érzem húzódni az én igazságomat..

:) ez csak az én meglátásom, ha adott valamit neked is, az külön öröm :)

szép napot!



megértem

Szia Sita,

teljesen megértem az érzéseidet. Nagyon sokszor ugyanezek kavarognak bennem is. Bejárok egy multiba és lényegtelennek érzem az egészet, olyan üres és tartalmatlan...
A boldogság már most is bennünk van, ez helyváltoztatástól független. Gondolj csak bele, elmenekülsz egy másik országba és ott azért fogsz kűzdeni, hogy befogadjanak, meg tudj élni - főleg Londonban.

Manapság gondolom van időd gondolkozni az életeden (hiszen ide is írsz és olvasod is), ha kimész egy ideig biztos nem lesz. Ott nem fog Neked segíteni senki, egyedül leszel és meg kell mindent oldanod. Nem lesz időd azon töprengeni, hogy boldog vagy-e vagy sem, egyszerűen csak napi rutinként fogsz élni - egy ideig. Aztán majd beáll minden ugyanabba a kerékvágásba mint ahol most vagy, csak eltelt 5 év.
Vagyis 5 év múlva nagy valószínűséggel ugyanott fogsz tartani mint most, csak közben még nagyon sokat küzdöttél is.

Őszintén: nem tudom, hogy megéri-e. Magam is sokat filóztam ezen, de nem győztem meg magam a dolog előnyéről...

A pénz fogja odakint is uralni az életed, mert meg kell érte majd küzdened, egyébként éhen halsz - sajnos.

A mai robot multivilág nagyon üres. Ezt csak a részvényesek nem látják, hiszen ő értük vagyunk...:)

Alszom egyet és megnézem a reggeli világom értelmét hamarosan.

GM



Drága sita!

Azt tedd, amit a szíved diktál. Ha menni akarsz, menj. Ha csak menekülnél, akkor maradj.