Világváltó 4.

őszinteségŐszinteség

Szeretném először is azzal kezdeni, hogy én is azt vallom, amit sokan mások, hogy nem létezik kollektív megváltás, csak egyéni. De könnyű ezt kimondani, megvalósítani már nehezebb. Sokkal könnyebb másokat kritizálni, megváltoztatni, mint saját magunkat…és ezt is tapasztalatból tudom.

Ezért az őszinteség is egy olyan „dolog”, amit magunkon érdemes elkezdeni, akár a szeretet, a megértést, vagy a türelmet. Mert bizony így van. Nem én találtam ki, de attól még igaz..Aki nem szereti saját magát, az nem képes szeretni másokat. Az is tény, hogy aki csak saját magát szereti, az ugyanolyan rossz, mintha nem szeretné magát…ha létezik egyensúly, akkor ez az alapja, szeresd magadat, de másokat is.

Szóval az őszinteség. Ezt sem én állítom már egyedül, hogy amikor a vágyainkat fogalmazzuk meg magunknak, akkor teljesen őszintének kell lenni magunkhoz. Félre kell tenni neveltetést, társadalmi elvárásokat, és csak arra szabad koncentrálnunk, hogy mi mit akarunk. Ez első pillanatban akár önzésnek is tűnhet, de nem az. Mert ha olyan célokat tűzünk ki, amikre nincs is szükségünk, és ebbe természetesen bevonunk magunkon kívül másokat is, akkor nem csak mi fogjuk rosszul érezni magunkat, hanem azok is, akik a mi rossz érzéseink következtében részesévé válnak a félresikerült életünknek. Ugyanez igaz fordított esetben is. Hiába tudjuk, hogy mit akarunk, ha a másik ember (a párunk, munkatársunk, barátunk) viszont nincs tisztában azzal, hogy ő mit akar. Tehát amikor tisztáztuk magunkban a saját érzéseinket, vágyainkat, utána nem árt megbizonyosodni arról, hogy akikkel összehoz a sors, valóban ugyanazt akarják-e, mint mi.

Csakhogy az őszinteség nem csak ebben a formában érdekes. Amikor teljesen őszinte vagy magadhoz, megérted, hogy amiket találni fogsz magadban, valójában érzések. Érzések, amiket képes vagy gondolatokká formálni, majd szavakba önteni, és a végén cselekedni. Ezek vagyunk mi érzések, vágyak. A földé élet ezért ajándék, mert ezeket a vágyakat meg is tudjuk valósítani, nem csak vágyak maradnak. De van itt egy kis bibi, legalább is első látásra. Az akadályok, a korlátok. Pedig ezekkel sincs gond. Ahogy a Titok-ban is olvashatod, hallhatod, van ennek jó oldala is. Egyrészt, mert vannak rossz, akár számunkra is káros gondolatok. Ha minden vágyunk azonnal valóra válna, ha minden érzés ami bennünk van pillanatok alatt megelevenedne a rosszak is, állandóan retteghetnénk, mire gondolunk, félve attól, hogy azonnal megvalósul. De van a történetnek egy másik oldala is. Képzeld el, hogy minden amit szeretnél, és legyenek ezek most csak jó dolgok, azonnal valóra válna! Mi lenne ennek a következménye? Megunnád..egy ideig jó, és szórakoztató érzés, de ha minden vágyunk azonnal teljesülne, ha soha nem kéne tenni semmit azért, hogy elérjük a céljainkat, akkor egy idő után ez is unalmassá válna.

Legyünk őszinték, milyen társasjáték lenne az, ahol nincsenek játékszabályok? A kérdés költői

Az élet tulajdonképpen egy nagy játék, ahol te és a többi ember itt a földön a játékos, a játéktér pedig maga a Föld nevű bolygó. Itt is vannak szabályok, ahogy a filmben is hallottad, mint pl. a gravitáció, de megemlíthetnénk az időt, az öregedést, vagy a betegségeket.

Ráadásul van sorsod. Olyan ez, mit egy szerepjáték, ahol mindenki hozza a formáját, ettől színes a történet. Így alakulnak ki konfliktusok, így ütköznek különböző szándékok, ettől mozgalmas, és izgalmas ez az egész, amit földi életnek nevezünk. Ez a felismerés az, amihez szükség van az őszinteségre, és ez hozza meg a bölcsességet. Az őszinteség tehát csak alapja valaminek, alapja a bölcsességnek. A bölcs ember már csak mosolyog, mert tudja, hogy nincs jó, és nincs rossz, minden csak van. Tudja azt is, hogy a köztünk lévő különbségek, csak a színjáték részei, mert valójában mind egyek vagyunk.

Innentől kezdve két dolgot tehetsz. Vagy játszod ezt az életet, vagy nem. Ha nem, az a halál, még akkor is, ha fizikai értelemben még élsz, de belül már rég feladtad. Ilyenkor lesz valaki fásult, kedvetlen, depressziós, jön az üresség érzése, az értelmetlenség, a kiábrándultság.

Viszont ha úgy döntesz, hogy játszod akkor is két választási lehetőséged van: Szabályosan játszol, vagy megszeged a szabályokat. Mindkettő jó megoldás. De ha szabályszegő akarsz lenni, előtte meg kell ismerned a szabályokat…

Mért szükséges a változás az életünkben, hiszen ez volt az egyik kérdés?

Amikor azt mondtam, hogy nem lenne jó, ha minden vágyunk azonnal valóra válna, talán már Te is belátod, hogy igazam volt, de most egy ezzel gyökeresen ellentétes helyzetben élünk. Most épp az a gond, hogy vannak vágyaink, vannak elképzeléseink, még tenni is hajlandóak lennénk érte, de rosszak a szabályok. Nézd meg a médiát! Még hergel is! Vágyjál erre, vagy arra, néha amarra:), de a lehetőségeidet erősen korlátozzák. Csak egy vagy a tömegből, aki vágyakozhat, aztán néha megmutatnak neked egy egy embert, akinek lám sikerült…ez a Sziget effektus, ahol a klónok irigykedve nézik azt, aki végre elmehet a szigetre…persze aki látta a filmet, tudja, hogy valójában hova kerülnek ezek az emberek, de ez most részletkérdés:)

Még egyszer…változásra azért van szükség, mert nincs meg az egyensúly. Játszunk itt egy játékot, de már régen rossz szabályokkal. A mindent azonnal akarok, és a lehetetlen megvalósítani a vágyaimat között félúton kell lenni egy olyan életnek, ami boldoggá tesz..ez is az egyensúly része. A következő nagy kérdés, hogy hogyan lehet ezt elérni, és mért állítom azt, hogy a Secret, csak a jéghegy csúcsa?

Hozzászólások



Ez nekem is tetszett!



Már várom. Jó az

Már várom.
Jó az írásod.
Hogyan lehet játszani az életet? Kiváncsi vagyok..

:)