A hitetlenség ereje

villanykörte Edison"Tanítottak valamit, éltünk egy kultúrában, mely szabályokat állított fel és idővel gondolkodásunk irányát befolyásolta. Nehéz ettől szabadulni. " A társadalmunk és a társadalmi szokásain belénk sulykolták, hogy a hitnek ereje van és a hitetlenség és a kritika is rossz dolog. Pedig ez egy téves dogma, legenda, mítosz vagy akár babonának is nevezhetném. Hiszen a mai világunk vívmányait éppen a hitetlen embereknek köszönhetjük, akik nem hitték el, hogy valamit ne lehetne megvalósítani. Nem hittek az addig beléjük nevelt dogmákban, hanem túlléptek rajta. Vagy egyszerűen, ahogyan Albert Einstein írja:" Mindenki tudja,hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja."

Miért is erősebb a hitetlenség a hitnél, vezessük le matematikával:

1 x 1 = 1
(-1) x (-1) = 1

Tehát a semmiben sem hívés logikailag és érzelmileg ugyan azt adja ki, mintha valaki nagyon erősen hisz valamiben. Sőt az által még erősebb a hatása, hogy valamit alapból nem elhinni sokkal könnyebb, mint elhinni. Szöveggel:

Edison elhiszi, hogy ő tudni fog villanykörtét gyártani.
Edison nem hiszi el, hogy képtelenség lenne villanykörtét gyártani.

Nos szerintem ez utóbbi felfogás és életszemlélet erősebb, mint a hit. Ez az igazi titok, amit tényleg kevesen tudnak.

Hozzászólások



:)

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Meglep ezen lap toleranciája

Nos mindent gondoltam, csak azt nem, hogy ezen írásom főoldalra érdemesnek találtatik. Egyébként köszönöm és jólesett ez a meglepetés. Annyira hirtelen is történt, hogy gyakorlatilag be sem fejeztem, mert még néhány dologgal ki kívántam volna bővíteni. Viszont az addigi gondolataimat rögzíteni akartam. Mindegy most már maradjon így és majd itt a hozzászólásokban írom le a továbbiakat. Annyi viszont kérni szeretnék tisztelettel a kedves Admintól, hogy a keresőszavakat egészítse ki "Einstein hite" szóösszetétellel, mert az is kimaradt nálam. Köszönettel: IGe

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!