Új év, új utak!

új év 2010 változásÚj évet kezdünk a mai nappal, és ez szinte mindig azt is jelenti hogy változás jön. Egy dolog ugyanis biztos: a változás folyamatos, és megállíthatatlan. Immár két és fél éve működik a thesecret.hu portál a nyugalom és béke egyik szigeteként a magyar weben. De a hupikék törpök életében sem minden csak játék és mese, és a való életben ez még inkább igaz.
2009. a kihívások éve volt. A kihívás pedig nem más, mint tanítás. A legjobb tanítások azok, melyek próbák elé állítják emberségünket, hitünket, bizalmunkat, szeretetünket. És ezek mindig, minden esetben a fejlődésünket szolgálják, ha tudatosan élünk és levonjuk a szükséges következtetéseket. Nézzük, mi történt 2009-ben, és merre megyünk tovább.

A 2009-es év változatos, fordulatos, kihívásokkal teli év volt. Voltak nehéz pillanatok, de ha visszatekintünk, és egyben látjuk a nagyobb képet, akkor mindig rá kell jönnünk, hogy minden ami történt, a mi érdekünkben történt. Azért hogy fejlődjünk, azért hogy előre lépjünk.

2009-ben a thesecret.hu-t látogató közösség minden tekintetben túlnőtte magát. Megváltozott az oldal karaktere, elsősorban azért, mert a növekedéssel együtt az új tagjaink igazán érdekessé, színessé, változatossá tették az oldal életét. Külön szeretném megköszönni azoknak, akik értékes írásaikkal hozzájárultak az oldal működéséhez, nem csak látogatóként de szerzőként is velünk vannak. Bevallom, egyre nehezebb dolgom van, amikor ki kell választani azt a napi 2-3 új cikket, ami a címlapra kerül. Régebben "vadászni" kellett még hogy legyen mit címlapra tenni, 2009-ben már - néha sajnos - nem került minden jó írás ki, mert olyan sok érdekes és nagyszerű történet került fel az oldalra. Köszönet illeti ezért mindazokat, akik írásaikkal hozzájárultak az oldal sikeréhez. De nézzük a száraz tényeket 2009-ből!

2009-ben átléptünk két lélektani küszöböt: a tízezer regisztrált felhasználót, és átléptük a havi 100 ezer látogatást. Mindkettő hatalmas fejlődés a 2008-as adatokhoz képest.

Néhány további, 2009. évi összesített számadat:

- 2009-ben összesen 998 165 látogatást tettetek nálunk, majdnem egymilliót,
- összesen 4 895 137 oldalt tekintettetek meg nálunk, csaknem 5 milliót,
- a legerősebb hónapban, decemberben 106 604 látogatás volt,
- a legtöbb látogató egyetlen nap leforgása alatt 6872 fő volt, ekkora tömeget elképzelni is nehéz,
- a legnagyobb növekedés szeptember és december között volt, három hónap alatt majdnem 50%-ot nőtt a látogatók száma!

A fentieken túl egyértelműen látszik néhány fontos dolog. Az oldal látogatói bázisa elég stabil, nagyon kicsi az ingadozás, hónapról hónapra legfeljebb 5-10%-ot változnak a számok, és szinte mindig felfelé.

A thesecret.hu oldal történelmének legnagyobb növekedését érte el az utóbbi néhány hónapban, és amikor megláttam az új látogatottsági rekordokat, elgondolkodtam...

Most őszinte leszek, és lehet hogy ezt nem kellene leírni, de megteszem. Az utóbbi időben - annak ellenére hogy ez a honlap mindig a szívem csücske volt - azon gondolkodtam, hogy megszüntetem az egészet. Nem csak azért mert anyagilag veszteséges, hanem azért mert az utóbbi időben olyan sok negatív hatás ért ennek kapcsán. Néhányan innen az oldalról hátbatámadtak, épp azok, akiket a legjobban szerettem, és akiktől egyáltalán nem vártam volna. Kicsit olyan "Te is fiam, Brutus?" érzésem van. Ennek a történetnek a felhangjait olvashattátok itt az oldalon is, bár meg kell mondanom, hogy ez az egész csak a jéghegy csúcsa volt. Mindez a 2009-es év kitörölhetetlen része volt és marad, de mint írtam, a legfontosabb az, hogy le tudjuk vonni a következtetéseket, és ne a múlt sarában ragadva, hanem a lépcsőn felfelé haladva, előremutatóan cselekedjünk.

Rá kellett jönnöm egy nagyon fontos dologra. És álljon ez itt a 2009. év tanulságaként mindenki számára: Egyrészt nem mindenki az, akinek mutatja magát. De ennél sokkal fontosabb tanulság a következő: nem szabad egy vagy két ember negatív véleménye miatt abbahagyni egy olyan dolgot, amit százak, ezrek olvasnak, követnek, figyelnek, és számszerűen sokkal többen vannak, akiknek tetszik, szeretik és vágynak arra, hogy létezzen. Nem követhetem el azt a hibát, hogy feladom, mikor még csak félúton sem vagyok. Ha kitűztem egy célt, akkor menni kell előre, és ha valaki közben lemarad, lemorzsolódik, nem szabad miatta bánkódni. Ha valaki önszántából távozott, hagyni kell, hadd menjen. Számomra a cél adott, és továbbra is ez élteti az oldalt! Az oldal működésének célja továbbra is az, hogy egy olyan közösséget teremtsen, akik a vonzás törvényében hisznek, és ennek megfelelően teremtő, pozitív szemléletűek, és vállalják a felelősséget saját sorsuk felett.

És valami ami mindennél fontosabb:

Talán ezerszer kellene leírnom nektek, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm! Amennyi kedves levelet, szívmelengető biztatást, köszönetet és valódi szeretetet kaptam az oldal látogatóitól, azt nem lehet elégszer megköszönni. Ha csak rágondolok, jóleső melengető érzés tölti el a szívemet. Tudjátok jól, hogy nem tehetek mást, mint hogy folytatom. Sőt, nem csak folytatom, hanem még több energiát teszek bele 2010-ben. Néhány héten belül a thesecret.hu oldal teljesen megújul. Hálás vagyok azért hogy ilyen sikeres évet zártunk 2009-ben, és teszek azért, hogy 2010-ben is csodákkal teli pillanatokat éljünk át együtt.

Viszont egy valami biztos. A látogatószám már túlnőtt azon a szinten, amit egyedül kezelni tudnék. Szükségem van olyan emberekre, akik segítenek az oldal szerkesztésében. Szeretném ha olyanok jelentkeznének, akiknek hozzám hasonlóan szívügyük ez a honlap, és vállalják hogy tesznek is azért, hogy ez a közösség tovább fejlődhessen. Ha úgy érzed, hogy szívesen részese lennél a thesecret.hu oldalait szerkesztő csapatnak, jelentkezz az 'admin kukac után a honlap címe pont hu-val' email címen.

Tudom, hogy 2010 csodálatos év lesz mindannyiunk számára, akik hiszünk abban, hogy saját sorsunkat magunk irányítjuk. Az év vége a felkészülés, a megújulás első csíráit tartogatta magában, és 2010-ben ennek első hajtásai nemsokára előbukkannak.

Nem maradt más hátra, mint az hogy megköszönjem mindazoknak, akik látogatták az oldalt, hogy velünk voltak, vannak. Köszönöm!

Kívánok mindannyiótoknak nagyon boldog és teremtésekben gazdag új évet!

Szeretettel,
Admin

Hozzászólások



Szia Kedves Admin!

Szia Kedves Admin!

Én is csak köszönni tudom hogy lètrehoztad ès fenntartod ezt az oldalt!Már közel egy éve olvaslak benneteket, és nagyon sokat tanulok nap, mint nap.Fontosnak tartom, hogy segítségemet felajánljam a lap szerkesztésében, ámbár nem tudom miben áll, de szívesen tanulok.

Köszönöm, hogy vagytok nekem.



Jó kérdések :-) Nekem az

Jó kérdések :-) Nekem az aláírás eltűnése sem tűnt fel... mondjátok ha bármi ilyen van és keresem hogy hol mi állítódott el. Köszönöm hogy szóltál.



Címlap - Tartalom beküldése ????

Kedves Admin! Eddig nem láttam ilyen funkciót. Ez most mit jelent és mivel jár. Azt jelentené, hogy akinek van ilyen az az eddig letett írásai és teljesítménye alapján önmaga jogosult feltenni a Te külön kiemelésed nélkül a címlapra cikkeket? .. és képeket is? Ez azért felelősséggel és jelentős önkontrollal is jár, hiszen én magam sem gondolom úgy, hogy minden írásom a címlapra való lenne, de lehet hogy sokakban nincs ilyen önkorlátozás. Nos kellene némi iránymutatás ebben a kérdésben szerintem.

Ja és az eddigi aláírás funkció, vagy legalább is a beállításom eltűnt. Ez is változás?



Hajrá Imikém!

Hurray Imikém, csodálatos, amit csinálsz, és nagyszerű, hogy létrehoztad ezt az oldat!
SOSE FELEDD! A SIKER OTT KEZDŐDIK, AHOL MÁSOK ABBAHAGYJÁK!!!

Bizony, szerencsekerék, egy oldal fenntartása pénzbe kerül.

2010 a csodálatos megvalósulások éve!!!

SZERELMES VAGYOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Milliárd ölelés!

Puszika! Csillátok

"Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a Terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!"(Helen Hadsell) www.5rol6ra.hu



Admin !!

A Pozitivitást nagyon nehezen lehet megőrizni
Aki ezt annak látja az művész ..
Minden oldalnak van nézetsége de nem mindegy milyen.. a beszámolóból kiderült ( köszönöm )
Általában többfélék vagyunk ,
de itt egy cél egy közös cél miatt látogatunk..
Persze mondandóban lehet egy negatívum..
azért osztjuk meg mondani valónkat , gondolatunkat vagy magunkat
hogy egy céllal létre jött oldalon segítsük egymást , ha elakadunk..
mert az élet nehéz , ezt tudjuk..
Én nem járok a pesszimisták oldalán , hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről
vagy nem erősítem a kételkedők táborát , de ha az lennék oda tenném magam és mindenben ellenkezőt látnék azt az oldal létre jövő eszméjét tartanám fontosnak

De bátorság kell ahhoz is hogy offoljak
ne talán- talán kéretlen leveleket irkáljak..
valódi és valótlanságokat irkáljak személyekről..
hitről , vallásról ..
tiszteletbe tartom azon véleményt akinek ilyen van.. de minden hol felbukkanva , paraszt vakításnak nevezve hozzá szólásában. .unós untalan hangoztatva..
beteges segítségként értékelem..
nagyon megharagudtok.. személyeket sértek.. hitvallást , szólásszabadságot ..
ha az enyém lenen ez az oldal .. egyszerűen cenzúráznám..
nem megfelelő kérdés , nem odaillő válasz , a lap eszményiségében nem férő kitételeket vezetnék be..
na most sok unszimpátiát kiváltottam..
néző pont kérdése , akinek szól az megértette( vagy megszünteti az oldalt , melyik a jobb ? )

sok egyszerű ember él , egyszerű válaszadó , azoknak sokat jelentett az oldalad Admin !!
volt aki meghallgatta , volt aki szólt hozzá , mert kérdése volt – gondolj rájuk , azokért szólok
nem ér fel az elmém a sok tudománnyal (?) amint itt olvashattam ,
de legalább olvastam..
sajnálom hogy anyagi nehézség is felmerülhet a fenntartásban..
Üdv.

Ui: most olvastam és örülök hogy marad minden a régiben..
és ne haragudj hogy visszahuhogtam , de már megírtam a hozzászólásomat

szerencse kísérje lépteidet ......



Nagyon szépen köszönöm a

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, a biztatást, a kedves és őszinte szavakat mindenkitől, aki hozzászólt. Mindenképp folytatom, és ebben most még jobban megerősítettetek. Még egy gondolat jutott eszembe. Szükség van a változásra, és nagyon fontos hogy alkalmazkodjunk a változó világhoz, de még ennél is fontosabb hogy legyünk hűek önmagunkhoz, az alapvető értékeinkhez. Köszönöm hogy itt vagytok, és hogy mindenki Önmagát adja. Ettől szép, színes és vidám ez a közösség. A huhogóknak meg elég ha visszahuhog a visszhang, nem kell még nekünk is ráhuhognunk :-)

Legyen nagyon boldog és sikeres új évetek!!

Admin

Ui.: Akik jelezték hogy a szerkesztésben segítenének azoknak privátban írok.



Értelek én Ragyogás!

Mégsem értek egyet Veled. A "huhogók",akikről most írsz,az egy személyt jelent.Szerintem minden embert el kell fogadnunk,bármilyen
legyen is az.Neked "huhogás",nekem tanulság.....És amit, most írt/IGe/,teljes mértékben egyetértek vele.
Nem álarcba tette, nem nick néven ír...érdekes módon azokat,ha negatívak is,támogatod,szeretgeted,nemcsak segítés céljából.
Sok írásom törölhettem volna már,egy álarcba bújt több néven szereplő,negatív beszólása miatt.
Csak ennyit akartam hozzáfűzni:Ágica



Pozitív oldal kevés van. Ide töltekezni szeretnek járni Emberek.

És bár tudom ma már, hogy
ahol a fény, ott megjelenik az árnyék. Kettős a világ... . Az nem fér a fejembe, hogy tele van az Internet világa olyan Fórumokkal, ahol hintheti mindkét fél illatát, nézetét......... ám ilyen csupa pozitívságot sugározó oldallal kevéssel találkoztam eddig. Jó egy ilyen sziget az életbeli, zord vizeken....... és így nem érem fel ésszel miért kell a "huhogóknak" ide is befészkelni magukat? Jól esik lelkemnek egy csöndes zug, ahol nem kell megmérközni a másik féllel, bár nem a csatától félek, sokkal inkább a töltekezésem csendjéből vonnak le. Ez olyan, mintha a napfürdőző ember elé állnák, és elvenném előle a napfényt. Vagy aki levegőt akar venni, és elszívnám előle a levegőt. Ha valaki nem tud adni, legalább ne vegye el a másikét a negatív beszólásaival.

Én mégis ma már inkább törlöm blogomat, ha negatívak beírnak.



kérdés

Pontosan mi lenne a feladata egy ilyen szerkesztőnek, társ-szerkesztőnek?



Kedves Admin

Nagyon megijedtem, amikor azt olvastam, hogy meg akarod szüntetni az oldalt. Csak nemrég csatlakoztam én is hozzátok, és nagyon örülök, hogy rátok találtam. Sok reményt adtatok már eddig is, és tudom, hogy ezután is így lesz. Ne hagyd abba! Köszönöm, hogy vagytok, köszönöm Admin, hogy vagy.
"Hát kívánok neked, az ablakodba fényeket, a fényhez szép csendeket.
A csendhez tiszta vágyakat, a vágyhoz mindig társakat, mindig jó társakat.
Mindig új hitet, múló bánatok után, ugye nem felejted el?
S ha mégis kérhetünk, ugye lesz nekünk, a szívedben hely?...."



Admin! :) :) Millió x :) ezért a blogodért is. Köszönöm!

Nem tudok szavakat találni a cikked, a téma, a meggyőző érveid, és a beíró karakán mivolta miatt:)

Én ezt az oldalt a Szeretet-szigeteként, nyugalmi, feltöltő helyként tartom meg magamnak. És szívem kedvence lett. Lélekfelüdülést, biztonságot, szeretetet, barátságokat, tiszta emberi kapcsolatokat nyertem általa/d/, érdekmentesen.

Igen. És megvallom, most némi lelkifurdalás gyötör, hogy megírtam neked azokat a leveleket. Ám biztosíthatlak most is, tiszta, meleg szándékomról, mely mindig megvolt, van, marad is, amíg Én leszek Én. /Remélem nem leszek skizo:) !/

Ha ráérő időm mellett felajánlhatom szolgálataimat, és pénztárcám javaiból neked, hogy megsegítselek vele, elfogadod? Ez az amit adni adok neked cserébe a sok-sok szépséges értékért, amit behoztál ezzel a szigettel életembe.
Megőrzöm ezt a csodás dolgot legszentebb emlékként szívemben, és lelkemben, amíg csak élek, s bízom, azon is túl!

IGe:)

Klassz vagy. Most F E L N É Z T E M rád!

Más: Én jobban szeretem ezt az oldalt, ha nincsenek piszkálódások, ám ha ez élteti a lapunkat? / most széttártam tenyereimet / Olyant akárhova mentem mindenhol találtam, de ILYEN SZERETTELJES Társaságot, légkört, hangulatot csak itt!!!!!!!!!!!!!!
Anikó



HÁLA

Sok újat én sem tudok írni, csatlakozom az előttem szólókhoz. Köszönöm, hogy van ez az oldal. Meg is ijedtem, hogy felmerült a megszűnés lehetősége is. Nekem fontos! Igazán van olyan, hogy kétségbeesve jövök ide, hogy megtaláljam, "hogy lehet kibírni?" és többnyire megtalálom a reményt! Sőt erről az oldalról elindulva, a javaslatok alapján sok másról is olvashattam. De a kiindulás mindig innen van. Úgyhogy MARADJATOK!
Ui. Pestieknek egyszerűbb, de sok vidéki innen tart kapcsolatot, tájékozódik.



Hatalmas v igyor :D

és kacagás nektek az én kis hülyémtől.:)))
http://www.youtube.com/watch?v=KQz2OoMXWAk



Vallomás :)

Kedves Admin és Secretfalva lakói :) !

Megvallom őszintén,voltak időszakok,mikor úgy éreztem,jobb,ha itt nem vagyok.
Aztán átgondoltam sok mindent,változtam,változtattam s visszajöttem.

Volt,amikor csak olvasgattam,volt,amikor megszólaltam.

Születtek új ismeretségek e honlap által s -talán- barátságok is,de bármi történt,
bárhonnan is vagyunk itt és bármivel is foglalkozunk,a célunk azonos,
vagyis fejlődni akarunk,fejlődünk és fejlesztünk,tanulunk és tanítunk.

Jó,hogy van ez az oldal és -azt gondolom- Mindenki elmormolhat annyit: Köszönöm

Meg is kezdem a sort:
NAGYON KÖSZÖNÖM,hogy az idődből,energiádból szánsz a MI fejlődésünkre is :)

Ui.: Honlap szerkesztésben még nem vagyok túl jó,Rád és a többiekre bízom...
****************************************
http://radohajni.blogspot.com

A hit az "örök elixír",amely a gondolati impulzusnak életet,
erőt és cselekvést kölcsönöz. /Napoleon Hill/



Gratulálok a sikernek, de engem nem lepett meg

Kedves Admin !

Néhány válogatott észrevételem:

1. Az olyan lap, ami teljesen homogén lesz és nincsenek benne kritikák, viták, más nézetek egy idő után kiürül, unalmassá, egyhangúvá és ötlettelenné válik. A lap jelenlegi sikerében tehát nagyon jó volt a döntésed, hogy engem nem tiltottál le eddig innét, amire bármikor számítok, jelenleg is.

2. Ha lesz szerkesztő bizottságod, ott is ügyelned kell erre az egészséges egyensúlyra, mert már számtalan lapot láttam tönkremenni mert nagyon egységesek akartak lenni.

3. Írtad, hogy sokan úgy érzed hátba támadtak. Nos ezért kell óvakodnod, nagyon is a hízelgő emberektől. Jobban jársz 4 olyan nyíltan kekeckedővel, mint én vagyok, mint egy érdekből hízelgővel.

4. A virtus.hu lapot gyakorlatilag K. Cs. -L. Éva - T-né hármas csalásai és szélhámosságai és az ottani Admin általi eltűrése erkölcsileg tönkre vágták. Több, mint egy éve e miatt megállt a fejlődésben. Az igazán jó szerzők elhagyták, megdőlt a bizalmuk.

5. A stílusomon nem hiszem, hogy nagyon sok változtatás kellene, mert így szeretnek, ezt várják el tőlem. (még akkor is ha egyesek szidnak, akkor is olvasnak, elgondolkoznak ) Igaz, hogy vannak túl kemény leleplező írásim, de vannak mellette buksisimogatóak is. nem lenne jó, ha csak tisztán buksisimogatóakat írnék.

6. Az emberek hiszékenységének, jóindulatának a kihasználását sokan űzik iparszerűen, csak a pénzért, amint látod a te lapodon is. Ha te nem igyekszel kettéválasztani a búzát a pelyvától, akkor a lapod követheti a sok meredeken felívelő, majd hirtelen egy-két botrány miatt mélybe zuhanó lapok és cégek sorsát. Szerencsére ebben úgy látom igyekszel tenni dolgokat és az idő téged és engem is igazolt a SieNet és más vásárlói klubok tekintetében. Ám én óva intelek az aranytól is, mert az is csak egy hasonló szélhámosság.

Így tehát ha gondolod, szívesen segítek neked a lap szerkesztésében is, de nem leszek alapvetően, csak max. egy picikét más, mint eddig voltam.

Üdv: IGe

* * * * * * * * * * * * * http://vallaskritika.virtus.hu * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Kedves Admin!

Én is szeretném neked megköszönni, hogy létre hoztad ezt az oldalt.Tényleg nagy segitség a hétköznapok forgatagában.Jó itt nap mint nap feltöltődni.Köszönöm!BUÉK!



Kedves Admin, es secretfalva

Kedves Admin, es secretfalva teremto, szereto, ragyogo, mosolygo lakoi!

En meg csak par napja talaltam ra erre a kozossegre, amiert nagyon halas vagyok egy kedves ismerosomnek. Amit itt tapasztalok, az egyszeruen csodalatos. Alig tudok elszakadni, kilepni, es mindig sietek vissza, lelkesedve, feltelve optimizmussal, szeretettel ... tudjatok ti milyen ez. Egyszoval otthon erzem magam nalatok, koztetek, es ugy gondolom, hogy az egyik legjobb dolog az elmult evben, ami tortenhetett velem, hogy "veletlenul ide tevedtem":))))
Admin! Kulon koszonom neked azt, hogy volt erod kitartani! Ha megszunteted az oldalt, azzal megfosztottal volna ettol a tularado szeretettol, batoritastol, elfogadastol, felemelo tanitasoktol!
Nemcsak engem, hanem gondold el milyen sokan vannak meg akiknek szukseguk van ra, hogy ide talaljanak.
Es gondolom hogy a regebbi felhasznaloknak sem lett volna kellemes erzes, ha egyszer csak megszunik ez a hely, ahol (szinte) mindenki jol erzi magat, ahol ha valaki kopog, mindig kinyilik egy ajto, vagy ha egyik bezarul, megnyilik egy ujabb; ahol a szeretetet nem csak onzetlenul szorjak, hanem azt is megerzik, ha valakinek epp arra van szuksege hogy az o szeretetmorzsait is elfogadjak.
Annyi itt a mosoly es az oleles, hogy az univerzumnak is jutna tartalek belole!:)))))))))
Koszonom hogy vagytok, irtok, szerettek, mosolyogtok ....... VVVVVONZOTOK!



Kedves Admin!

Már a kezdetektől itt vagyok.Sok mindent megértem és megértettem ami az oldalon történt.Ennek ellenére, életem
részévé vált ez az oldal.Csak megköszönni tudom,hogy létrehoztad és folytatod tovább.Sok sikert kívánok!
Szeretettel:Ágica



Kedves Admin,

èn is csak koszonni tudom hogy lètrehoztad ès fenntartod ezt az oldalt! Bàr èn idonkènt el-eltunogetek, be kell valljam a legnehezebb pillanataimban mindig ide tèrek vissza, ès mindig talàlok valamit ami ùjra feltolt energiàval, ami tovàbbvisz ès visszaadja a hitemet, lelkesedèsemet.
Nagyon koszonom mèg egyszer, sok sikert ès boldogsàgot kìvànok 2010-re!
Olelèsek,
Saida

"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."



Szia Kedves Admin! Sok

Szia Kedves Admin!

Sok mindent szeretnék mondani Neked, de talán csak a legfontosabbat mondanám...
Ezerszer ezer köszönet Neked ezért a fantasztikus oldalért!!! Életem legnehezebb időszakán segített át...
Újjá születtem általa...
Sok sikert és örömet kívánok Neked abban, hogy szebbé és jobbá tedd Mások életét!!!

Hála és köszönet mindenkinek a remek írásokért!!!
Szeretlek Titeket!