Átszínezhető valóság

átszínezhető valóságEgy észrevehetetlen tévedésre hívnám fel a figyelmét mindenkinek.
A város amelyben élek... pontosabban azok a városok, amelyekben élek... majdnem mindig ugyanolyannak tűnnek. Nagyon gyakran látom őket egyre zordabbnak. De valamelyik nap elgondolkodtam. Történetesen ma és néhány héttel ezelőtt. Az embereket akiket látunk, nem is ismerjük. Ti belegondoltatok már abba hogy hány embert ismertek azok közül akikkel egy nap összenéztek, találkoztok, vagy csak elsétáltok egymás mellett? Én figyelgettem és úgy vettem észre hogy elenyésző százalékát. Hisz akkorák ezek a városok, elveszünk bennük.
Akkor mégis, miért van egyik majd a másik városban, egyik majd a másik utcán, egyik majd a másik helyen, más más hangulatom? Akkor amikor egy templomból kijövő emberre nézek, vagy arra az emberre aki a bejárat lépcsőjén csücsül ... miért érzek másképp? Mikor beülök a számítógépterembe a főiskolán, írni néhány sort, ennek annak ... de akkor is amikor egy közértbe tévedek, vagy ha egy biztonsági őr mellett, vagy egy rendőr mellett sétálok el az utcán... Amikor csókolózó párokra nézek vagy egy kis gyerekre mellettem a kavicsok közt. Egyikőjüket sem ismerem. Még is ... mindegyikről van véleményem. De engem ez sokszor zavar. Mert alapjáraton nem bővelkedek jó véleményben. Elgondolom ... te jó ég ... ez az egész város, ismeretlen. Miköze van az eggyik emberről képzelt dolgaimnak hozzá ... s majd a másikhoz akire átnézek. Rámnéz és nem tudja kire és mit gondoltam eddig. És tényleg ... max 10 %-át ha ismerem ... ám szerintem ez is sok. Lehet vagy 5 ... vagy 2. Iwiwen 137 embert ismerek. Ezek közül egyre nem tudom mondani hogy ismerem teljesen ... egy azért megközelíti ezt ... ő a szerelmem. Legalább is így érzem. Szóval gondoljátok végig mikor megszokott módon viselkedtek különböző esetekben ... vadidegenekkel szemben. Mert minden nap más és más szem néz rád, te pedig ugyanazzal a tekintettel nézel vissza rájuk ...

Haza készültem, melettem elcsomagolt ruha, szennyes ... hátamon zsák. Velem szemben egy ismerős; Hát téged ki tettek otthonról? :D Én: :))) Nem csak várom a vonatot (A főtéren :D) ... mert most még nem indul. Teljesen másként és másképp néztem rá a gondolataim után amit most is leírtam. Mintha az egyik idegen lépett volna hozzám, akiről még semmit sem tudok. Jó érzés volt. Neki is.

Tök ismeretlen emberek vesznek körül minket nap mint nap, tök ismeretlen dolgok történnek velünk ... már azon sem csodálkoznék ha tök ismeretlen helyeken. Valószínüleg atomjaink minden pillanatban újraszületnek. És akkor mekkora illúzió például a víz hullámzása. Pedig még talán az a legvalóságosabb jelenség mind között.

Valamelyik nap olvastam egyik tanáromtól, 90-ből; A világ átszinezhető ... forradalmi hévvel; nagy betűkkel írta ... a legszürkébb ember akit valaha is látott a főiskola ...
Látott? Azt hiszem mindvégig vak volt.

Címkék:

Hozzászólások



diamyne

igazad van ... de annyit hozzátennék ... ismerni csak akkor lehet valakit ha szereted ... amíg nem szereted .. valójában nem ismered ... így gondoltam



...

... tehát a város valójában nem "haragszik" rád, így igazából neked sincs okod ilyen negatív érzésre... :)
Azt gondolom, úgy válik kölcsönössé egy kapcsolat, amikor ha szeretetet sugárzunk a másik felé, visszavetül ránk is egy hasonló "fény" az ő irányából... Annak ellenére, hogy általánosságban szeretem az embereket, és alapvetően szeretettel fordulok egy ismeretlen felé is, mégis úgy gondolom, hogy ösztönszerűen nem egyenlő az, ha ismerek valakit azzal, hogy szeretem is... Az, ha kedvelek valakit, már szinte azt is jelenti, hogy szeretem is, de ehhez kell valami közös szál, vagy kapocs, vagy egy vonás, mely megérint...



...

ja és diamyne ...

ha arra célzol hogy nem lehet mindenkit megismerni és megszeretni ... akkor azt mondom hogy ez végül is igaz onnan nézve: ha szeretnéd hogy ők viszont érezzék ezt ... és lehet arra is gondolsz hogy nem lehetséges annyi időt tölteni mindenkivel hogy benned is tartósan kialakuljon ... de én úgy vettem észre egyszer... kivételes alkalom volt az életemben ... hogy szeretni embereket ... ismerettség nélkül is lehet ... na és ugye te is mondod hogy van ilyen és tapasztalod olykor ... igen az hogy valakit nagyon jól ismerek és az hogy valakit szeretek szerintem végülis ugyanaz ... szóval volt olyan már hogy egy 2 órás buszozás után olyan meditatív állapotba kerültem :D ... zenehallgatás után ... hogy amikor leszáltam ... csupa boldog embert láttam az utcán ... hihetetlen volt ... pedig bizonyára nem voltak mindannyian boldogok ... szóval csak úgy szerettem mindenkit ... nagyon jó volt ... és nagyon ijesztő is a kontraszt miatt hogy én ehhez hasonlót még nem is nagyon éreztem addig a percig ... na ez hamar köddé vált, mert húsz perc múlva ... visszakeveredtem az életembe :) ... jó lenne még átélni azt az élményt ...



:)

Alfajáró ... nembaj ... megérte elkelalandozni ... :))
végigolvastam a hozzászólásod és végén rájöttem hogy egyetértek :D

diamyne szerintem is lehetetlenség megismerni az embereket ... és épp ez az! ... nem is kell, végülis a bejegyzésben az előítéleteim semmivé foszlatásáról beszélek ... hogy egy nap rádöbbentem hogy a város amire haragszok ... nem haragszik rám :D ... vagy legalábbis: mindig másokra hiszem ugyanazt ... mindig új embereket skatulyáz be az agyam ugyanabba a formába ... amit a város (vagy az agyam) alakít ... az utcák ... egy egy középület ... vagy szituáció ... na és mivel rájöttem hogy egy nap mennyi ismeretlen ember vesz körül engem .... és még az is lehet hogy semmi köze nincs a tegnapi gárdához ... fellélegeztem hogy na ez is csak egy illúzió ... amit azért könnyen el lehet tüntetni egy kis egyszerű gondolatmenettel ... meg másfajtákkal persze ... meg hát mindig próbálkozok valahogy kitörni agybéli korlátaim közül ... néha elég látványosan :)) (sikerrel is egybekötve :) )

Bea ... egyetértesz :D
... és hát ... próbálkozni kell ha zavar hogy nem megy ... de akkor jön magától :) mert általában akkor szokott sikerülni mikor zavar ... imádkozni is akkor lehet igazán őszintén ... amikor bajban van az ember ... :-)

na letudtalak benneteket egy hozzászólásban :DD



Nem is

a kapcsolatok mennyisége lenne a lényeg, hanem hogy minden pillanatban tiszta lapot tudjunk adni magunknak, és ezáltal a minket körülvevő embereknek is. Friss szemmel, újonnan látni őket, abból sülnének ám ki szép dolgok. Bevallom, nekem ez nem megy még.



Hát...

ezzel én is hasonlóan vagyok... :) Viszont, annyira összetett egy emberi élet és annyira rohan a világ, hogy szinte fizikai képtelenség alaposan megismerni több embert, mint amennyi van a tarsolyban és amennyi még belefér... Az élet ehhez túl rövid talán... persze, mindez annak is függvénye, hogy az ember pl. a munkájában mennyire elfoglalt... Az sem túl előnyös, ha a "mennyiség" a minőség rovására megy, ha az ember nagyon szétaprózza figyelmét...
Volt már több olyan élményem, hogy ismeretlenül beszédbe elegyedtem pl. egy vagy több utastárssal... és az élet ment tovább... soha nem láttam / hallottam felőlük... pedig néhol ismeretlenül is olyan érzésem van, mintha ismernénk egymást az adott illetővel... érdekes dolgok ezek nagyon...

"A jó, a szép, és a remény mindenben benne van, benne él. A felkelő nap sugarában, a kimondott szó erejében, egy édes kacagásban, akár egyetlen pillanatban."