Az öreg óra

Az öreg órás mester jó fertály órája üldögélt rezzenéstelenül, vén nagyítójával a szemén, és meredten bámulta az előtte fekvő, halk ketyegésű óraszerkezetet. A tanonc többször odapillantott rá időközben, de nem volt mersze megzavarni az öreget. Legalábbis addig nem, míg az előzőleg kiadott feladatát el nem végezte.

Utóbb aztán unatkozni kezdett. Egyre gyakrabban pillogatott az öregre, s pillantásai egyre értetlenebbé, zavarodottabbá váltak. Mígnem odasompolygott az öreg mellé, s a válla felett, lopva, nyakát nyújtogatva kukucskálni kezdett, az asztalon fekvő szerkezetre.

- Válassz egy recét! – rezzent össze váratlanul az öreg hangjára.
- Micsinájjak, Mester? – kérdezte végképp összezavarodva a 13-14 éves forma, szalma hajú fiú.
- Válassz egy fogaskereket, meg azon egy recét. Az leszel te – felelte az öreg a világ legtermészetesebb módján, s várakozón a fiú arcába szegezte vizenyős pillantását.
- Azt választom ott – mutatta csontos ujjával a fiú, s csak akkor húzta vissza az ujját, amikor meggyőződött róla, hogy az öreg tekintet valóban az ő recéjén állapodott meg.

Az öreg bólintott, alaposan megnézdegélte magának a kiválasztott recét, majd megkérdezte:
- Mit gondósz, mennyi ideje kopik ott az a rece?
- Ami óta csak létezik – vont vállat a fiú.
- S mennyit kopott ez idő alatt?
- Épp, amennyit kellett ahhoz, hogy beilleszkedjék, és pontosan a helyére illjék – vágta ki büszkén a fiú.
- Ha másik kerűne a helyire, vajon mi történne?
- Az óra soha többé nem járna oly pontosan, mint annakelőtte – volt a válasz.
- No fiam – mondta elégedetten az öreg -, mán most kiütközik az, hogy tebelülled lesz valami.

A fiú mintha nőtt volna pár centit az öreg mögött álltában. Aztán megkérdezte:
- De mér mondta Mester, hogy az a rece leszek én?
- Mér-e? Hát csak mer… Ha te lenné az a rece, fiam, megalkotnak, betesznek ide, ebbe a szerkezetbe, oszt kopjál…De az időt mérni köll, az nem állhat meg. Fáj minden porcikád, kívül-belül. Gyötrődsz, szenvedsz, csikorogsz, oszt egyre az alkotót kéred, hogy segítsen rajtad. Mi történne, fiam?

- Semmi, Mester – felelte némi gondolkodás után, áhítattal a fiú, tengerszemeit le sem véve a kattogó szerkezetről. – Az Alkotó azér tett engemet oda, hogy végezzem a dógom. Néki mérni köll az időt, oszt punktum, itt nincs apelláta! Én meg csak kopok, mer kopnom köll, hogy jól illeszkedjek…
- …s az óra pontosan járjon…. – fűzte hozzá mosolyogva, a fiú arcába nézve az öreg. Tartott némi hatásszünetet, tanonca orcáját fürkészve, azzal folytatta: - Ez az egyetlen feladat itten a tied, de erre csakis te felelsz meg, egyetlen másik alkatrész se jó oda. Hasztalan is lesed, azok mit hogyan tesznek, mer nekik nem az a dóguk, ami néked. Hasztalan is hasonlítgatod magadat hozzájuk, mer különbözőek vagytok, csak látszatra hasonlók. Ugyanannak a szerkezetnek más-más darabjai. Egyedül az Alkotó tudja, mér rakott tégedet éppen oda, s mér éppen tégedet. Pontosan alkotott meg, épp olyannak, amilyennek lenned köll. Pontosan tudja, mi fog történni veled itt az évek során. Tudja, hogy elkopsz, de számított rá. Ha elkoptál, akkor leszel az igazi. Akkor mán nyekergés, nyikorgás, zötykölődés nékül teszed a dógod.
- És az óra pontosan jár…
- S bárhogy jajgatsz, bárhogy kiabálsz, nem állhat meg…

Címkék:

Hozzászólások



odżywki na masę

canada goose jackets
adidas nmd shoes
true religion outlet
michael kors outlet online
ralph lauren polo
coach outlet
canada goose
pandora jewelry
coach outlet online
louis vuitton factory outlet
pandora charms sale clearance
kate spade
fitflops outlet
pandora jewelry
polo ralph lauren
pandora outlet
cheap oakley sunglasses
ugg boots
kate spade outlet
moncler jackets
air max 2017
kate spade outlet
mbt shoes outlet
michael kors outlet online
adidas nmd
coach outlet
polo outlet
nike trainers
pandora rings
uggs canada
cheap jordan shoes
coach outlet store online
louboutin shoes
coach outlet
michael kors outlet
ralph lauren uk
adidas shoes for women
christian louboutin outlet
coach factory outlet online
off white clothing
pandora outlet
pandora jewelry
coach outlet
pandora charms
polo ralph lauren
michael kors outlet
pandora charms
yeezy boost
pandora outlet
pandora charms
cheap jordans for sale
canada goose jackets
cheap ray ban sunglasses
coach factory outlet online
canada goose outlet
pandora outlet
coach outlet
pandora jewelry
pandora outlet
canada goose
coach outlet online
coach outlet
canada goose outlet store
true religion outlet
cheap nfl jerseys
air max shoes
canada goose jackets
cheap oakley sunglasses
mulberry bags
coach canada
michael kors outlet
pandora charms
lacoste outlet
yeezy boost 350
pandora charms
kate spade outlet
supreme hoodie
coach outlet store online
pandora charms sale clearance
fred perry polo shirts
pandora charms
kate spade outlet
cheap ugg boots
michael kors outlet clearance
kate spade bags
ugg outlet store
cheap jordans
coach outlet
pandora charms sale clearance
polo ralph lauren pas cher
pandora charms
canada goose outlet
ray ban sunglasse
true religion outlet
lunette ray ban
christian louboutin outlet
nike shoes outlet
coach outlet online
coach factory outlet
michael kors outlet online
coach outlet online
michael kors outlet
yeezy shoes
ed hardy clothing
michael kors outlet clearance
canada goose uk
pandora charms
pandora charms
michael kors outlet clearance
ralph lauren outlet
coach outlet online
rolex replica
ray ban pas cher
ugg boots
cheap nhl jerseys
polo ralph lauren
coach outlet online
michael kors outlet
mlb jerseys
yeezy boost 350 v2
true religion jeans
nike shoes on sale
birkenstock outlet
ralph lauren polo
canada goose outlet
coach outlet
ralph lauren outlet
coach outlet online
michael kors outlet clearance
pandora outlet
adidas outlet
coach outlet
clarks outlet
michael kors outlet clearance
prada outlet store
michael kors outlet online
mulberry outlet
rolex watches
canada goose uk
cheap jerseys wholesale
valentino outlet
polo ralph lauren
nike shoes for men
canada goose
pandora charms
kate spade outlet online
michael kors outlet
pandora charms outlet
mont blanc outlet
coach factory outlet
coach factory outlet
coach outlet online
polo shirts
coach outlet
ed hardy outlet
michael kors outlet online
coach outlet online
ugg outlet
coach factory outlet
michael kors outlet
longchamp outlet online
pandora jewelry
michael kors outlet clearance
ray ban wayfarer
coach outlet
ralph lauren shirts
christian louboutin shoes
nike air ma 90
polo outlet
pandora charms
mulberry bags
kate spade outlet
pandora charms
michael kors outlet clearance
oakley sunglasses wholesale
true religion jeans
kate spade sale
pandora outlet
nike outlet
louis vuitton outlet
mbt shoes
pandora charms
uggs outlet
mbt
giuseppe zanotti sneakers
pandora jewelry outlet
michael kors outlet
ralph lauren uk
ralph lauren polo
adidas yeezy shoes
rolex watches for sale
canada goose outlet
canada goose outlet
fitflop sandals
christian louboutin outlet
yeezy boost 350
pandora charms sale clearance
longchamp outlet
prada outlet
canada goose outlet
yaoxuemei20180525



Ez nagyon jó! :)) Köszönöm

Ez nagyon jó! :))

Köszönöm :)))



Tök jó!

Tök jó!



Tanulságos

Tanulságos történet.
KÖSZÖNÖM!!!!!!!