Ballagás, írásbeli, és valami más is!

Eljött ez a nap is.
Május elseje, nálunk idén a fiam ballagásának a napja.
Előzőleg sokat aggódtam, hogy miként is fog ez lezajlani. A lányom volt a főszervező.
A menetrend teljesen a szokásos rohanás, bevásárlás, fodrász, tankolás...stb
A ballagás reggelén még a virág, torta, persze titokban, mert mindig kell, hogy legyen meglepetés is.
Amikor az édesapjuk még velünk volt, ezt ő intézte profi módon.

Minden óramű pontossággal ment, és még mi, nők is időre elkészültünk.
Végre indultunk a megyeszékhelyen lévő iskolában, ahol a rokonokkal volt megbeszélve a találkozó.
Szinte mindenki tudta a ballagási helyszínt, csak a távolabbról érkező rokonoknak volt kis nehézsége, de ők is biztos érzékkel, elsőre oda találtak, hiszen ismert volt általuk is, hogy az ünnepség egy nagytemplomban lesz.

Az iskolában átadtuk a virágot, majd elfoglaltuk helyünket az ünnepség helyszínén.
A templom addigra megtelt a diákokkal, tanárokkal, hozzátartozókkal, és persze rengeteg virággal.
A ballagók bevonulása után, istentisztelet volt, majd a búcsúzások, zászló átadás, végül az igazgató úr átadta az elismeréseket, okleveleket, ajándékokat.

A vendégeinknek ez a fajta ünnepség ismeretlen volt.
A hat unokatestvér közül a fiam ballagott utoljára, és egyedül ő járt egyházi iskolába.
Megható szép pillanatok voltak.
Amikor végül találkoztunk a ballagás után, a fiam ezzel kezdte,.
- Hát nem is tudom Anya, én még nem érzem azt hogy végleg búcsúztam, hogy itt mindennek vége.
- Szerintem talán azért mert a vizsgák még hátra vannak. Azután is csak az épületektől búcsúzol végleg, a többi az elmúlt évek minden történése veled, benned marad. - mondtam neki.
Elgondolkodva bólintott majd még egy megjegyzése volt, ahogy tartottunk az autó felé.
- Képzeld Anya amikor a harangszóra elindultunk az iskolából templomban, abba a pillanatban nyílt ki az egyik virágom. Gondolod, ez jót jelent?- kérdezte.
- Mindenképpen, ha te azt hiszed. - válaszoltam mosolyogva.

Mivel az ünnepségnek vége volt, indultunk a gyönyörűen terített asztalhoz egy vendéglőben.
Ott is minden rendben volt, oldott, jó hangulatban ebédeltünk meg, majd indultunk haza a finom fogások után.
Oda már csak a távolabbról érkezett rokonok jöttek velünk.
Régen találkoztunk személyesen, volt miről beszélgetni.

Másnap reggeli készítés közben a lányom még elküldte az öccsét valamiért a boltba.
Igazán nem is figyeltem, mert teljesen átvette tőlem ennek az egész ünnepségnek a lebonyolítását.
Amikor megérkezett a fiam egy pillanatra ő is kiment váltottak pár szót, majd ezzel jöttek hozzám, - - Anya boldog Anyák napját kívánunk! Egy szép cserép virággal köszöntöttek.
Meg sem tudtam szólalni, álltam az ebédlő közepén könnyes szemmel.
Még ebben nagy felfordulásban is eszükbe jutott, az én köszöntésem. Amikor már képes voltam gondolkodni, az jutott eszemben milyen büszke lenne rátok most édesapátok.

A hétfő reggel már az írásbeli napja volt. Nyugodt indulást akartunk a fiamnak, ami sikerült is.
Amikor elment akkor szólalt meg a lányom,.
- Anya baj van, fáj a lábam. Nem akartam addig mondani amíg Dávid el nem ment, neki erről most nem kell tudnia. Vizsgázzon nyugodtan.
Nálunk az Ő lábfájását komolyan kell venni, mert már volt egy mély vénás trombózisa.
Orvost hívtam, később jött a mentő és indultunk a kórházba.
Aznap még hazajött összepakolni, de másnap befektették. Most kórházba van még kb. egy hétig. A gyógyszereket be kell állítani.

Szerencsére ha meg is lepődött a fiam, a vizsganapokat nem zavarta meg ez a történés.
Szerdai napon volt az írásbeli történelem, amikor beért az osztályterembe még többen tanultak, mire ő, . - Te jó ég, mi lesz itt csak nem valami dolgozat? Ezzel oldódott is a feszültség, és ez a nap is sikeresen zárult.

Hát ilyen kis családom van, és így élünk át ünnepeket, gondokat, bajokat.
Mostanában felváltva voltunk a lányommal betegek, de csak a kellő mértékig vettük "komolyan" a bajokat. Hittünk benne, hogy előbb- utóbb minden jóra fordul, és ez igazolódni látszik.

Most mi vagyunk a látogatók, a betegünk pedig gyógyul, derűsen, most jöttem tőle.

Még van egy szép idézetem is, a tablón is ez szerepelt, és az ünnepségen az igazgató úr is idézte:

" Szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Céltalan üzenet a palackban."
(Quimby)

Hozzászólások



Kedves Kreátor!

Nem titkolózás ez, valami más!

Egyébként a helyszín a békéscsabai Evangélikus nagytemplom, és annak nyolcosztályos gimnáziuma, amely már ünnepelte fennállásának 150 éves fennállását. Ez a nagy templom Európa egyik legnagyobb, - ha nem a legnagyobb - evangélikus temploma. Az iskola, és a templom a város központjában, egymás szomszédságában áll.
A 91 ballagó közül az egyik volt az én fiam. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben az iskolában tanult, és végez a gyerekem. Nem titkolózni akartam, de a történetemnek nem ez volt a legfontosabb eleme.
Mindenesetre az biztos, hogy én mindig hálás szívvel gondolok erre az iskolára, az ott tanító pedagógusokra, akik a nagyon nehéz időszakban, - amikor a gyerekem az édesapját elvesztette - segítettek neki a mindennapokban.
Az utolsó öt évért különösen hálás vagyok, mert ezt már egyedül, sokszor nehézségekkel kísértem végig, és nem voltam biztos mikor teszek jót, ha marasztalom, vagy engedem átmenni egy másik iskolába. Tanárai tanácsokkal mindig segítettek.

A régebbi tagok talán emlékeznek, volt egy időszak amikor iskolát akart váltani a kamasz gyerekem, de szerencsére minden maradt a régiben.
Tehát 2001 szeptemberében kezdett, és egy nulladik év beiktatásával 2010 júniusában érettségibizonyítvánnyal távozik az iskolából.
Most már ő is örül, hogy maradt itt, ebben az iskolában , ezekkel az osztálytársakkal, mert a végzősök között ők voltak magasan a legjobban teljesítő osztály, a tanárok kedvencei. Ezt nem akartam leírni, nem akartam hivalkodó lenni.
Nem szeretem a kelleténél jobban kiadni magam, - ez igaz, - de ez most elkerülhetetlen volt.

Azt hiszem ennyi tartozik még a történethez, és ha törekszem a helyszínek pontos leírásához, még egy helyszínt meg kell neveznem. A finom ebédet a "Kondorosi Csárdában" biztosították számunkra, teljes megelégedésünkre.

Susanna



Kedves Susanna....

Örülök írásodnak,mint mindig.Köszönöm,hogy ezeket a napokat is megosztottad velünk.Szeretettel ölel:Ágica
Jó egészséget és szép napokat kívánok!



Szép történet

Cak azt nem értem, miért a titkolózás? Miért beszélsz megyeszékhelyről, meg hasonlókról? Miért nem írod, hogy Debrecenben, vagy Kecskeméten...hogy könnyebb legyen elképzelni. Végigmentünk a Piac utcán és...
Hadd biztassalak: engedd lazábbra! Vagy méginkáb: annyira szeretném, ha lazábbra engednéd!
Áldott napot neked!