2011. aug. 28. Ahogy velem történt meg...

A tegnap sem indult másképp, mint terveztem, átlagos napnak ígérkezett. Egyet kivéve, a délutáni program, amit izgatottan vártam.
Na, de ne rohanjunk ennyire... A délelőttöt „kutató” munkával töltöttem, keresgéltem egy filmet, ami sokunknak hasznára válhat. Igaz én már láttam (aki nem, az feltétlen nézze meg) és pont ezért kerestem, hogy letölthessem, és bármikor megnézhessem. „ A mi a csudát tudunk a világról” és annak második részét a „Le a nyúl üregébe” ez utóbbira még nem volt időm.

A nagy keresgélés közben mást is találtam (ez mindig így van). Rábukkantam egy olyan filmecskére, ami a meditálásról és annak lényegéről szól… Minden teremteni vágyónak figyelmébe ajánlom!!! A címe a szellem valósága
Nagyon részletesen és érdekesen mutatja be a lényeget, bár volt olyan benne, ami picit túl misztifikáltnak hatott számomra, de mégis alapvetően minden szükségen infót elmond a témáról.

Pont a végére értem a filmnek…Sietősre is kellett vennem a tempót, hiszen eldöntöttem, ott leszek a secret talin…
A metróhoz érve…(nem közlekedik) Pff…gyorsan metró pótló… Ugye-ugye na, de nyugtatom magam, időbe vagyok, simán oda érek..nem kell túl aggódni :) és valóban háromnegyedre ott is voltam…
Ilyesztőőő…. nem látok senkit…talán nem jól olvastam…vagy valamit kihagytam..:( mentem vagy 3 kört a szökőkút körül)..néztem az embereket..vajon ki jöhetett a talira…egy lányzót szúrtam ki, de amilyen nyámnyila vagyok…nah nem kérdeztem rá…de végül figyelmes lettem egy kisebb társaságra, amint épp egy kört igyekeztek tenni a szökőkút körül…azt hiszem…talán ők lesznek…

ÉS IGEN :) VÉGRE EGYÜTT…elindultunk egy nyugisabb hely felé…

Leültünk körbe…azzal kezdtük, hogy mindenki pár szóban bemutatta magát…pfúúú…meg kell szólalnom… aztán elég hangosan mondjam..ááá…nem vagyok hozzászokva, hogy idegenek előtt beszéljek…főleg magamról pfff van még mit tanulnom…pánik….hirtelen azt sem tudtam miért vagyok ott…bár a mostanában szokott jó érzés megvolt…jó helyen vagyok…semmi kétség…nyugalom
Jó hangulatban telt a találkozó, a végére már kezdtem oldódni…meg kissé csontig fagyni :D

Mindent összevéve…tetszett..nagyon tetszett…jó volt ott lenni azokkal, akik ott voltak és úgy, ahogy ott voltunk…
Köszi mindenkinek :)

UI: a magam nevében remélem Adminunk összehozza újra azt a clubbot és megint találkozunk mindenkivel :)

Címkék:

Hozzászólások



air jordan golden goose

air jordan
golden goose sneakers
supreme new york
yeezy shoes
yeezy boost 350
yeezy shoes
cheap jordans
lebron james shoes
golden goose sneakers
moncler jackets
supreme clothing
kyrie spongebob
yeezy boost 500
curry 7 shoes
balenciaga shoes
bape clothing
hermes birkin
steph curry shoes
100% real jordans for cheap
kobe shoes
balenciaga shoes
balenciaga
moncler
supreme
off white
curry 6
yeezy shoes
giannis shoes
jordans shoes
lebron james shoes
jordan shoes
kobe 9
kd 10
yeezy 700
yeezy boost
supreme new york
bape hoodie
jordan retro
off white clothing
supreme clothing
kyrie 4 shoes
jordan sneakers
jordan shoes
yeezy boost 350
retro jordans
yeezy shoes
yeezy boost 350 v2
offwhite
cheap jordans
jordan shoes
balenciaga shoes
longchamp bags
golden goose
lebron shoes
yeezy shoes
supreme hoodie
jordans
supreme
supreme hoodie
supreme clothing
balenciaga trainers
golden goose
supreme hoodie
moncler jackets
golden goose
yeezy boost 350 v2
off white jordan 1
yeezy supply
balenciaga
supreme outlet
moncler jackets
jordan 11
air jordan
nike off white
air jordans
jordan 6
kyrie 6
longchamp
kd 12
golden goose sneakers
yeezys
yeezy boost 350
kyrie 6 shoes
adidas yeezy
golden goose outlet
longchamp handbags
kyrie shoes
curry 6
lebron 16
hermes birkin
moncler
yeezy shoes
cheap jordans
kevin durant shoes
yeezy
off white hoodie
kd 11
bape hoodie
a bathing ape
yeezy shoes
off white nike
retro jordans
a bathing ape
air jordan
yeezy boost 350 v2
golden goose
kobe byrant shoes
yeezys
supreme clothing
yeezy boost 350
supreme t shirt
lebron shoes
off white nike
yeezy shoes
supreme outlet
yeezy boost 350
yeezy boost 350 v2
golden goose
off white clothing
kobe shoes
golden gooses
yeezy boost 350
jordan 12
jordan shoes
supreme clothing
nike off white
supreme hoodie
cheap jordans
supreme
balenciaga shoes
balenciaga shoes
golden goose outlet
stone island sale
jordans
supreme new york
supreme clothing
lebron 17 shoes
kyrie 5 spongebob
hermes handbags bag
nike epic react
yeezy supply
goyard
curry 7 sour patch
supreme clothing
off white shoes
golden goose outlet
yeezy
yeezy 350 v2
yeezy boost
golden goose outlet
curry 7
supreme clothing
kyrie 6
yeezy outlet boost
kawhi leonard shoes
kyrie 5
yeezy shoes
giannis shoes
yeezy boost
nike lebron 16
kobe shoes
hermes handbags
moncler outlet
kyrie shoes
moncler coat
yeezys
moncler
jordan shoes
birkin bag
yeezy
balenciaga triple s
yeezys
balenciaga
stone island outlet
hermes
supreme clothing
michael jordan shoes
supreme
kobe 11
chrome hearts online store
longchamps
stephen curry shoes
hermes belt
lebron shoes
adidsas yeezy
birkin bag
curry 7
longchamp
russell westbrook shoes
yeezy boost 700
hermes bags
kyrie 5 shoes
yeezy
jordans
yeezy
supreme hoodie
retro jordans
golden goose
kyrie 6 shoes
jordan 13
yeezy boost 350 v2
yeezy 500
supreme clothing
balenciaga shoes
golden goose
yeezy boost 350 v2
supreme new york
supreme t shirt
yeezy boost 350
kd 12
goyard
hermes handbags
goyard
goyard handbags
yeezy
moncler jackets
goyard
curry 6
jordan retro
jordan 4
off white
yeezy 350
nike shox for men
curry shoes
kd 13
golden goose sneakers
kyrie irving shoes
supreme
kd shoes
kd shoes
curry 7 sour patch
off white shoes
goyard handbags
stephen curry shoes
balenciaga
kd13
kd 12 shoes
yeezy supply
yeezy
kyrie 6 shoes
jordan shoes
jordan shoes
supreme
stone island
longchamp handbags
giannis antetokounmpo shoes
pg 4
supreme
retro jordans
curry 7 shoes
cheap jordans
yeezy
kyrie 6
kd shoes
cheap jordans
moncler outlet
kd shoes
hermes belt
supreme clothing
adidas yeezy
yeezy
supreme clothing
kd shoes
jordan shoes
bape clothing
kyrie 4
yeezy
supreme hoodie
nike shox
jordan shoes
chrome hearts outlet
goyard handbags
yeezy boost 350 v2
yeezy< boost/strong>
yeezy boost
yeezy boost 350 v2
lebron shoes
supreme clothing
adidas yeezy
off white shoes
hermes handbags
supreme shirt
kevin durant shoes
curry 7
supreme clothing
kyrie irving shoes
off white
jordan shoes
supreme clothing
balenciaga sneakers
moncler
birkin bag
moncler
golden goose
cheap jordans
birkin bag
supreme clothing
nike x off white
golden goose outlet
longchamp
steph curry shoes
longchamp handbags
kyrie 3
kobe sneakers
jordan 1 off white
balenciaga
yeezy boost
off white hoodie
kd13
balenciaga speed
stone island
moncler sale
lebron 15 shoes
paul george shoes
hermes
nike kd 11
nike react
jordan shoes
golden goose sneakers
giannis antetokounmpo shoes
moncler outlet
curry 6 shoes
jordan shoes
moncler outlet
off white clothing
supreme
supreme
lebron james shoes
moncler jacket
hermes belts for men
calvin klein outlet
curry 6 shoes
hermes online
off white x jordan 1
kobe basketball shoes
supreme clothing
bape hoodie
kd shoes
golden goose sneakers
calvin klein underwear
steph curry shoes
lebron 15
off white jordan 1
curry 6 shoes
lebron 17
yeezy
yeezy shoes
supreme outlet
air yeezy
supreme new york
westbrook shoes

yanmaneee



miááááúúúú:)))) így?

miááááúúúú:)))) így?



beváltottam bibliákra:)

beváltottam bibliákra:)



nem tudom..mutasd:)

nem tudom..mutasd:)



mi pedig örülünk, hogy

mi pedig örülünk, hogy örülsz, hogy örültünk :)



Remélem a következőn én is leszek . Remélem .

Remélem a következőn én is leszek . Remélem .

Pedig de mentem volna , de nem a szomszédban volt a tali , és mi meg aznap délelőtt indultunk pár napra nyaralni a Káli medencébe családostul ( bő család ilyenkor jön össze mindenki már szokásként minden évben ebben a családban én új vagyok ( már tavaly óta ).

Örülök hogy jól sikerült , jól éreztétek magatokat .



ugyanaz, hová tűnt a kamerád?

ugyanaz, hová tűnt a kamerád? :)



nyávognék? :)

nyávognék? :)



a nyávogásodról meg tudom

a nyávogásodról meg tudom állapítani:)



én meg kölyök cica...:)))????

én meg kölyök cica...:)))????



csikó:)

csikó:)



Hmmm úgy tippelem max 30 :)

Hmmm úgy tippelem max 30 :)



há' pont eggyel több mint

há' pont eggyel több mint tavaly ilyenkor :D



mé,hány éves Admin?

mé,hány éves Admin?



Tudtam....:D:D:D:D

Tudtam....:D:D:D:D



én is ott voltam..én voltam a

én is ott voltam..én voltam a szökőkút:)



uhh ez nem semmi kis

uhh ez nem semmi kis kaland... de mint tudjuk minden okkal történik...bár az ilyenek nem kellemes élmények de lehet egy nagyobb rossztól menekültél meg...és nem a találkozóra gondolok mert az szupi volt :)

Jobbulást Neked és találkozunk legközelebb :)



hát Ragyogás, te sem vagy

hát Ragyogás, te sem vagy semmi :) jobbulást kívánok!! amúgy meg el kellett volna hozni magaddal a macskát is :) úgy látszik ez egy ilyen nap volt de úgyis lesz még találkozó, hisz minden évben van. meg a Secret klubot is újra indítjuk szerintem mert úgy néz ki sokan hiányolják a jókedvű találkozók hangulatát :)



Kedves Blogindító, Belépekide:) És kedves Admin!

És kedves mindenki aki olvassa:)
[:@] Jól el és beterveztem a szokásos találkozónkat magamnak.... mire pufff!!!!!!!!!!!!! Lányom felkért a tiszteletteljes " MACSKA FELVIGYÁZÓ" szerep szerinti címre! Ez lett a vezstem, minda kettőnk veszte, mert az a drága tigrisszürke csíkos beste macsek alfonz, MEGLÉPETT!!!

HAHHHHHHHH! És ez még a kisebbik "rossz"! A nagyobbik, hogy amikor a szomszédba átugrott, ő kennyedén, nekem meg csak kerülővel ment, amire odaértem, ott találtam a másik macskák tálkájánál, falatozott. Én nagy bátran nyúltam érte, meg akartam fogni, de csak a szokásos lágy fogással, hiszen egy jámbor, szelíd kis cicus hercegnőről van szó, szóval, nem fogtam meg erősen, kiugrott a kezemből és nagy prüszköléses fújással átívelte magát a kezemen és BELEHARAPOTT!!! Akkor jöttem rá, hogy nem az én kis drága hercegnős cicámat akartam nyakon csípni........! Vérzés, csorgatás, hazamenés, kimosás, és szídás ( a dög!!!), majd egy gyors kötözés / közbe ökelme hazaérkezett, és dorombolt a beste lelke!!/ Na irány a Baleseti Sebészet. Ahol körberöhögött a doktor, mellesleg szimpatikus módon, de a macskáékat utálja! Ezért én nem libegtem ki sajna közétek!

Éjszaka fájás, lüktetés, sajgás, reggel 8 óra, Sebészet, átkötözés! Puff! Hiába kaptam TETANUSZ-t, a vérmérgezés csík beindult.
Na ennyit a kalandjaimról:))) Most már paradicsomos dunszt kötésben érleljük a gyulladást belőlem, mert a doki, AUGMENTIN gyógyszert- méreganyagot akart adni.

Szeretettel felétek: Anikó

_________________________
I have added cool emoticons to this message.
To see them go to



Bevallom én meglepődtem

Bevallom én meglepődtem amikor bemutatkoztál :) Egy idősebb valakit képzeltem el :) De kellemes meglepetés volt...:)



kedves Belépekide, örülök

kedves Belépekide, örülök hogy tetszett :) és hogy jól érezted magad, nekem nagyon szimpatikus volt mindenki aki jött, és örülök hogy egy jó társaság alakult ki. és úgy vettem észre hogy mindenki a legjobb formáját hozta, mindenkinek volt egy-egy kedves szava, gesztusa, mosolya a többiekhez, jó volt látni a sok csillogó szemet :) és persze megismerni sok új arcot is végre, akik a nevek mögött vannak :)