Álmokról

Bevallom őszintén: akárhányszor neki kezdtem az álmok megvalósításának, kételkedtem annak sikerében, hogy teljesül. Persze amikor elértem, amit akartam, akkor arra gondoltam: Többé nem fogok kétségbe esni.
Tartottam attól, ha van egy ötletem, az meg is marad annak, mert nincs miből megvalósítsam. Ehhez hozzá járult a környezetemből áradó lelkesítés: Úgy sem fog sikerülni. Ehhez ez meg az kell. Nem éri meg belevágni.

Anno, eme mondatokat teljes negatívumként éltem meg. Hogy nekem senki sem segít, mindenki ellenem van. (Pedig ezekkel a gondolatokkal pont én fordultam a "világ" ellen.) Aztán csak azért is megvalósítottam, amolyan "ha-bele-döglök-is" akarattal, makacssággal.
Aztán jött egy időszak amikor, ha közölték velem, hogy már eleve az ötlet kudarc, bele sem vágtam annak megvalósításába. Minek? Már megmondták, nem, mi lesz a vége? Sikertelenség. Ez azt eredményezte, hogy álmodoztam, ötletek seregei rohantak le, kényeztettek a bőség ízének illúziójával, aztán amikor úgy gondolták jól beetettek, egyedül hagytak. Olyan voltam, mint a sivatagi szomjazó, aki "betér" a Délibáb kánaánjába, teletömi magát, s miután az szertefoszlott, ömlik szájából és kulacsából a száraz homok.
Elfordultam. Nem akartam hallani semmiféle vágyakról- álmokról. Sőt! Puszta jó téteményből segítettem lebeszélni másokat is, nehogy kudarc érje őket. Drága Lelkeimet.
Aztán kaptam két hatalmas pofont az egészségemtől és kezdtem észhez és szívhez térni. Visszatértek azok az álmok, amik rám vártak, azaz arra, hogy "éljenek általam" és fordítva. Az aprókkal kezdtem, amik apró "sikerkéket", és annál nagyobb önbecsülést hoztak. Eszembe jutottak ismét azok... azok a mondatok, amik miatt összegyűrve az Életemet, kidobtam a kukába. Megijedtem és sötétbe borultam. Azután, mint fekete eső felhő mögül, kisütött egy felismerés. "Próba." Annak idején próbára lettem téve. Kitartok e, hű vagyok e. Azok a mondatok, amiket ellenem irányulónak éreztem, felém irányulóak. Segíteni akart minden szavuk. Erősödjek, teljek meg hittel és tegyem, amit tennem kell. Beugrott a kicsi Lélek meséje is, amikor a Barátságos Lélek azt mondja neki, hogy lehet a "leggonoszabb" dolgot követi el "érte", akkor is emlékezzen: ki ő. A Család mindig ezt mondta: Csak jót akarunk. Lehet badarságnak hangzik, de amikor ezt mondják, egy kép ugrik be. "Valahol" vagyunk és ezt a mondatot hallom Tőlük akkor is. Mint egy emlék. Akármi is ez, tényleg csak jót akarnak és adnak is. Akármilyen módon is jön. A lényege ugyanaz: tartsak ki, legyek önmagam.
Nem véletlenül vannak álmaink, ötleteink, világmegváltó vágyaink. Ha Isten adott báránykát, ad hozzá legelőt is.

Szeretettel,
Zsu :)

Hozzászólások



Szija zsu!

Az jóóóóóó! :) A csendességből jönnek elő a "csodák".



Szia. :)

Milyenek az álmaim? Többnyire csendesek. Hagyják magukat szépen, néha lassan megvalósítani. :)



Jújjjjj, de szép az utolsó

Jújjjjj, de szép az utolsó mondat! :)

Bizony, bizony, mindig legyünk önmagunk, ez a lényeg. Szerintem jól látod a dolgokat, és szépen építkezel felfele.

Önmagunkat szeretni feltétel nélkül, elfogadni magunkat úgy, ahogy vagyunk. Talán ez a legfontosabb feladatunk az életben. Felfedezni önmagunk, elfogadni és szeretni. és szerintem tök jó, hogy nem kell semmivé válnunk, nem kell valaki másnak lennünk, csakis önmagunknak. :)

Az én családom is mindig jót akart... :D Viszont szerintem fontos helyén kezelni a dolgokat. Gondolok most arra, hogy a mások véleménye, az a mások véleménye. (nem a mienk)

Szép estét kedves Zsu! :) Hmm. Milyenek az álmaid? :)