Lúzer világbajnokság

Az egyik szócikk szerint a lúzer önmegvalósításra, sikerek elérésére lényegileg alkalmatlan, reménytelen életű, kilátástalan jövőjű személy.

Tegnap este illetve éjszaka olvasgatva egyre több olyan bejegyzésbe botlottam, melyeknek írói lúzernek gondolják magukat. Nem tagadom, én is éreztem magam ilyennek. Olyankor az ember fejében mindenféle gondolatok megfordulnak. De nem is ez a lényeg. Én túltettem magam ezen, hogy más annak gondol-e, az meg nem érdekel.

Aki ezt írja magáról, az pedig csak elkeseredésében teszi. Gondolom én. Lehet az élet bizonyos területén "lúzerkedni", de ha az ember arra koncentrál, amiben sikeres lehet és ezért mindent meg is tesz, ami emberileg lehetséges /vagy annál kicsivel többet:)/, akkor még a negatív körülményeket is legyőzi. Ha pedig egy területen győz, akkor az magával hozza a következő célkitűzést, az azzal járó következő sikert és így tovább.

Életképtelen. Szerintem nem vagyok egyedül, akinek e szóról a Taigetosz legendája jut eszébe. Mehetnénk és ugrálhatnánk be a szakadékba, amikor elhatalmasodik rajtunk akárcsak egy pillanatra is a lúzerség. Vagy esetleg akkor, amikor egy "nagy ember" a szemünkbe vágja, hogy "aki nem vitte semmire, az annyit is ér."

Kedves lúzer társaim! Csak annyit mondhatok, hogy egy-egy sikertelenségből ne vonjatok le magatokkal szemben messzemenő következtetéseket. Irány a következő életcél és előbb-utóbb a hőn óhajtott dolog is bekövetkezik, az, amiben most még lúzernek gondolod magad. Mert mindennek megvan a maga ideje mindenki életében.

"Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem,
Oly iszonyatos az, megsemmisülni. - - -
Óh, Lucifer! vezess földemre vissza,
Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek."

"A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga."

/Madách: Az ember tragédiája/