2012, a visszaszámlálás megkezdődött?

Akárhogy is nézzük, egy olyan folyamat részesei vagyunk, amit már nem tudunk visszafordítani, az emberiség felemelkedése elkezdődött és ez, mint minden átalakulás sok fájdalommal, sok nehézséggel jár.

Olyan ez mint egy vajúdási folyamat a gyermek megszületése előtt és az igazi átalakulás még csak most kezdődik el. Bármilyen nehéznek érzed is most az életed ez szinte természetes része annak az átalakulásnak, aminek mindannyian részesei vagyunk. Nem csak neked nehéz, hanem mindenkinek.

Nem akarlak megijeszteni, azt szeretném, hogy felkészülj.
Ha 2010-ben úgy érezted, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj, akkor a következő év ha lehet még nehezebb lesz. Persze csak rajtad, rajtunk múlik mennyire lesz az.

A ránk váró 2011-es évben el kell engednünk mindent, ami már nem tud elkísérni bennünket ezen az úton. Új alapokra kell helyeznünk az életünket, ami nem a múlt kétségbeesett, félelmeken alapuló tapasztalataira épül, hanem a jövőből hozza el számunkra azt az életet, ahol a legmerészebb álmaink is megvalósulhatnak.
El kell engednünk minden félelmünket, mielőtt továbblépünk!

Egy olyan tudatosság felé igyekszünk, ahol minden gondolatunk azonnal megvalósul. Képzeld el, hogy ha az emberiség a mai tudatossági szintjén belép ebbe a tudatosságba, akkor milyen borzalmakat hozna létre a félelmeivel.

El kell engednünk a félelmeinket, mert a félelmek a múlt tapasztalataira épülnek és nekünk most a jövőből kell építkeznünk. Meg kell tanulnunk a múltat és a félelmeket elengedve a jelen aktuális ÚJ ENERGIÁIT meglovagolva, felépíteni azt a csodát ami ránk vár.

Most csak annyit tehetsz, hogy elengeded magad
Ez most egy olyan helyzet, mintha elkapott volna egy örvény amiből csak akkor tudsz kijutni, ha elengeded magad, ha elengeded mindazt, amibe most még görcsösen kapaszkodsz.

Semmit nem kell tenned, csak hagynod kell, hogy kialakuljon az új életed!

Nem tehetünk mást, mint hogy együtt megemeljük a rezgésünket és nem hagyjuk lehúzni az energiánkat, hanem lehorgonyozzuk magunkat ezen a magasabb rezgésen.

Együtt sokkal könnyebb mindez, mintha egyedül próbálnál visszatalálni magadhoz. Ha sok nyitott és magas rezgésű ember egyszerre van jelen egy helyen, akkor képesen vagyunk egymást is felemelni.
(Schilling Péter)

Hozzászólások



"Ahhoz, hogy kitisztuljon a

"Ahhoz, hogy kitisztuljon a látásod, az öröm állapotában kell lenned."

ehhez képest sokaktól hallani, hogy sajnos akkor lát igazán tisztán az ember, mikor teljesen le van törve.
:S



Sziasztok!Ezt találtam a

Sziasztok!
Ezt találtam a 2012-es évről:
"Amióta a tévében is elkezdtek foglalkozni 2012-vel, és az interneten is terjed néhány pánikkeltő írás, kismillió aggódó levelet kaptam a témában. Válaszként egy Abraham-Hicks hanganyag (és fordítása) következik:
Ez nem egy összehúzódó világ - ez egy táguló világ! Ha képes lennél megérteni - és igenis képesek vagytok megérezni ezt az érzelmeitek ereje által - tehát, ha felfognátok azt, hogy a Forrásenergia abból merít, ahogy az ellentéteket megélitek, ahogy ti valamennyien felhalmozzátok vágykincseiteket a spirituális rezgéstartományotokban!
Megérted-e, hogy a Forrásenergia egy része rajtad keresztül fejeződik ki?! Valamennyien úttörők vagytok itt, és tudjátok, hogy mit akartok, és mi az, amit nem akartok! Minden alkalommal, amikor a Föld felmelegedéséről látsz híreket, a környezet jobbulását kéred! Minden olyan gondolatoddal, ami arról szól, hogy a dolgok nem mennek túl jól, pozitív változásért kiáltasz. És ahogy milliárdnyi ember teszi ezt, el tudod képzelni, milyen mérhetetlenre növekedik spirituális rezgéstartományotok az eddigi tapasztalataitok alapján? Képes vagy végre megérteni azt, hogy ebből a forrásból merülnek fel az új energiák, az újabb történések?

Nem kell aggódnotok amiatt, hogy a vészmadarak mit mondanak! Azt akarjuk megértetni veletek, hogy csodálatos dolgok várnak most rátok itt, ezen a teremtésben élenjáró, Földnek nevezett bolygón, és változások várhatók a tévhitben élők arányának tekintetében.

Ezalatt pedig azt értjük, hogy a régi módon gondolkodók - az elkülönülés hívői - úgy hullanak, mint a legyek. És ezáltal visszatérnek a tiszta, pozitív energia dimenziójába, ahol többé nem fátyolozza be a látásukat semmi, és nem zárják el többé magukat a teljességtől… És minden áldott nap új, friss lények születnek, akik ebből a kiterjedő, előrehaladó, előremutató energiából merítkezve érkeznek.

Megérted azt, hogy rezgés-szempontból egyszerűen lehetetlen, hogy azok a jövendölések valóra válhassanak, hiszen mindennek ellentmondanak. Visszafejlődés nem lehetséges, csak kiteljesedés, kitágulás létezik. Lehetetlen, hogy ez a bolygó a végnapjait élné, hiszen még csak most van a fejlődése kezdetén! (nagy taps és lelkesedés a teremben)

Amikor megjelentél a fizikai síkon, ezt még olyan jól tudtad! Nem azt mondtad magadnak: „Felveszem magamra ezt a fizikai formát, és aztán majd elvegetálgatok valahogy…” Nem, nem ezt mondtad, hanem azt, hogy: „Megjelenek most ezen a dinamikusan fejlődő fizikai síkon, és - én, egyedi, kreatív zseni - átadom magam e világ minden kihívásának, melyek mind arra inspirálnak, hogy újabb és újabb, egyre erőteljesebb vágyrakétákat küldjek az Univerzum felé. És ahogy a vágyrakéták kisuhannak, tudom, hogy az, aki világokat képes teremteni, válaszol a kérésemre, és rajtam keresztül árad a megvalósulni vágyó cél felé! Tudom, hogy számomra, és mindenki más számára is ott lesz a visszajelzés, és semmi mást nem kell tennünk, mint odafigyelni a Forrás hívására, és felé indulni.

Amikor el vagy keseredve, elvágod magad ettől a lehetőségtől. Amikor kétségek közt hányódsz, a többi hajós felé azt kiabálod, hogy nem vagy képes a bőség folyamát látni - persze, hogy nem látod, hiszen az elkeseredés rövidlátóvá tett, elzárt a lehetőségeidtől, megvakított és leblokkolt. Ebben az állapotban képtelen vagy meglátni azt is, ami az orrod előtt van!

Ahhoz, hogy kitisztuljon a látásod, az öröm állapotában kell lenned. Ahhoz, hogy felmérhesd az Univerzum valóságos, végtelen tágulási lehetőségeit, az öröm, a boldogság, a nagyrabecsülés, a szenvedélyes érdeklődés érzéseit kell magadban hordoznod! Ne hagyd, hogy mások rövidlátása lehúzzon! Csüggedésük és negativitásuk mindössze az ő kapcsolatukat tükrözi a Forrásenergiával. Azt a szakadékot fejezi ki, ami igazi énjük, és az általuk megélt, korlátozott énjük között tátong! Biztosítalak arról, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy ez a bolygó még meddig marad fenn!

- Köszönöm!

- Igen, ez így van!

ui1: Valószínűleg nem csak én akadok fenn az "úgy hullanak, mint a legyek" mondaton, ezért szeretném annyival kiegészíteni, hogy Abraham-Hicks rendszeresen szemtelenül beszél a halálról - így jelezve, hogy valójában nem létezik. A lélek nem tud meghalni.

ui2: A "régi módon gondolkodók - az elkülönülés hívői" szokatlan megjegyzés Abraham-Hickstől."

A szöveget a Vonzás Törvénye oldalról másoltam be.



Kedves Jayme!

Remélem igazad lesz abban, hogy aki ebben az évben mindent megtalál annak könnyebb lesz. Nekem ebben az évben rendeződött minden és most nagyon boldog vagyok. El sem tudom mondani mennyire :)



Kedves Admin! Jogos, kimaradt

Kedves Admin!

Jogos, kimaradt a "c" betű. Javítottam.



kedves Jayme! ez az írás pont

kedves Jayme! ez az írás pont erről szól, sehol sem említ semmilyen világvégét, ahol mindenki megvakul stb. mint az eddigi hasonló írások. pont ezért került címlapra. ez csak annyit mond, hogy változás van. változás pedig folyamatosan van. most különösen sok változás van, és ezt csak úgy lehet "átvészelni" ha elengeded magad, és követed az áramlást... JUST FLOW IT!



A saját tapasztalatomat

A saját tapasztalatomat alapul véve, szerintem a nagy próbatételek ideje van Ha a hited megtart, megcsinálod. Nehezebb és könnyebb év nincsen. Vannak olyan évek, amikor több feladatot kapunk, van amikor pihenhetünk egy kicsit.
Én azt gondolom, hogy ha hiszünk abban, hogy meg tudjuk csinálni és nincs semmilyen akadály, amit nem tudunk legyőzni, akkor a hitünk megtart.
A Bibliában is le van írva, hogy egy beteg asszony hitt abban, hogyha csak megérinti Jézus ruhájának szegélyét, akkor meggyógyul és így lett. Jézus megérezte az erőt, amikor az asszony megérintette ruháját és megkérdezte ki volt az. A nő félve jött elő a tömegből és megmondta, hogy Ő tette. Erre Jézus azt válaszolta, hogy mivel a hite megtartotta az asszony, és hitt abban, hogy csak a ruhájának érintésétől is meggyógyulhat, így meggyógyult.
Mindenkit megtart a hite!



Én már nem hiszem el azt,hogy

Én már nem hiszem el azt,hogy hatalmas nagy katasztrófák lesznek amiben elpusztulunk többnyire.Egyetértek Halev-val amit írt a blogjában,hogy a félelmek minimalizálódjanak az a lényeg,mert hatékonyabban fognak megvalósulni a képzelt dolgok a dimenzióváltás miatt.Szóval nem fogunk tudni olyan lightosan félelmek közt élni, mint idáig,hanem átmegy durvába minden,mert felgyorsul a hatás.



Ha az a Péter akire gondolok,

Ha az a Péter akire gondolok, akkor Sch-val írja a nevét...



:D Nem az az elromlós fajta

:D

Nem az az elromlós fajta :D



Én meg úgy olvastam,hogy aki

Én meg úgy olvastam,hogy aki ebben az évben megtalálja a helyét,annak lesz könnyebb,aki nem,annak nehezebb. Állítólag általános erre a 2010-es évre,hogy kész élet tervek,komoly párkapcsok kudarcba fulladnak és emiatt sokan megzakkannak,emiatt van ebben az évben újból egy útkeresés,aztán hely megtalálás.Aki képes változtatni magán annak lesz könnyebb állítólag ezt valahol a neten találtam anno és csillagokból olvasták ki.Mondjuk rám stimmel amúgy.És tarotból is kijött nekem ez tavaly,hogy ez lesz és meg jót röhögtem,azt hittem elromlott a tarot.Hát nem romlott el.



a nők lapja múlt heti számában

pont erről volt szó. Egy maya főállású bölcs nyilatkozta, hogy a 2011 és 2012 év sokkal könnyebb lesz mint az idei.
Sajnos nincs nálam az újság, hogy idézzek belőle, de érdemes elolvasni.



O.k., igazad van

O.k., igazad van szóismétlés.... :)



"elengedhetetlen az elengedés"

:-)



NEM én írtam, csak

NEM én írtam, csak másoltam.
Shilling Péter írása.
De nekem is tetszik. :))
... és hogy mi zajlik majd le.... azt gondolom, hogy meglátjuk.
Egy dolgot biztosan tudok: Ha a saját és környezetünk rezgésszintjét emeljük (hagyjuk, hogy emelkedjék), akkor (épp úgy, mint a Majáknál), itt is érdekes dolgokat tapasztalhatunk meg. :))
Ehhez elengedhetetlen az elengedés épp úgy, mint az átminősülés.
Magyarul: Egy magasabb szinten, életminőségben élés.



Jó ez az írásod (is)

Jó ez az írásod (is) Mágusnő!:)
Amúgy én tök kíváncsi vagyok,hogy zajlik majd le ennek az egész dimenzióváltásnak a többi része.