Hajléktalanok

Most olvastam egy cikket a hajléktalanokról... megdöbbentő. El is gondolkodtam egy pillanatra, hogy vajon egy ember miért süllyed ilyen mélyre... Bizonyára jó sok kiváltó oka lehet, családon belüli erőszak... eladósodás... vagy ki tudja... Egyre fiatalabbak jelennek meg a menedékhelyeken... Mért van szüksége egy fiatalnak menedékhelyre? Hisz ők még tele vannak energiával, fantáziával, viszonylag gondtalan élettel rendelkeznek, persze itt sem mindegyik.

De őbennük erősebb az élni akarás, mint egy idősebb emberkében... de lehet én tévedek... Fel nem foghatom, hogy engedheti meg magának valaki ezt a mértékű lecsúszást... mért van ennyire elveszve az illető?
Nincs hite?
Vár a csodára, ülve, összetett kézzel, eget bámulva?
Talán akkor nem is igazából menedékhelyekre van szükség az országban/világban, hanem valakire, aki felébreszti "őket" álmukból...
Mélységes sajnálatot érzek az effajta emberek iránt... és nem azért, mert ránézek és a látványtól feltör a szánalom... hanem mert azt sajnálom, hogy nincs elég erejük talpra állni... felállni és elsétálni... nincs akarat, nincs hit, hogy sikerülhet...

Címkék:

Hozzászólások



Betti Balognak...

Én is elsírtam magam.
Dezoxi- drága testvérem! Amit te is megtapasztalsz, el nem vehetik tőled- és a szeretet napfénye élteti lelked ettől. Mert erős vagy, mint a réten az a kis fa, aki ellenáll a természet vad erejének... a nagy széltől földig hajol, de nem törik meg :) Köszönöm írásaidat! Anikó / érzem a lelki kapocsokat /



Attól

a q..a könnycsepptől alig láttam a végét!



betti.balogh

köszönöm.....nem találok rá jobb szót...elsírtam magam, mikor megölelték egymást.....köszönöm mégegyszer........................................................................................................................................



http://indavideo.hu/video/Pil



!

Azt hiszem mindenkinek vannak ezzel a témával kapcsolatban tapasztalatai...véleményem szerint, ha az a "hajléktalan"aki elfogadja a segítséget, talán talpra áll még....
Én is ismerek olyat akinek szó szerint büdös a munka.....de akinek kicsit is fontos az élete, s nem nagyobb az önsajnálata, talán sosem kerül ilyen helyzetbe....vagy ha mégis, akkor hatalmas akarattal, ő bármire képes lesz...

Vagy csak talán tanulás célzattal történnek meg a dolgok....tanuld meg megbecsülni ami a tiéd, amiért megdolgoztál....amit ajándékba kaptál.....

Tanulj meg hálás lenni.(tanuljunk)...................................?

Ki tudja.....



melazo

nem mondtam, hogy az élet habostorta....
De talán lehet, hogy mégis az......
Hisz ez a dolog is egy hab, a torta egyik oldaláról....

Köszi



Dezoxi

köszönöm a hozzászólásodat, mélyen megrázó...komolyan...ilyet még ovasni sem jó egy könyvben...pláne, hogy ezt valaki átélje.....
Viszont melazo védelmére kelve.......mindannyian elkövetjük azt a hibát, hogy sokszor itélkezünk alaptalanul....
Van egyféle tapasztalatunk, amit egyszer láttunk, s az marad meg emléknek.....s ezt adjuk tovább, hiszen erre emlékezünk......
Mindenki jött valahonnan, ahonnan hozott is valamit...a szerencsésebbek nem "sérültek".................................
De valószínű nekik semmiféle tapasztalatuk nincs arra, hogy kell talpon maradni, megélni eme ******világban.....
Anyuci, Apuci kedvencei......jesszus......

Örülök, hogy ennyi embert "megmozgatott" ez a téma.....

Köszönöm mindenkinek, aki hozzászólt!



Azért veszem a bátorságot és

néhány dologra felhívnám a figyelmed! Én még olyan helyről származom, ahol a villany csak kb 25 éve van bevezetve. A meleg vízben való mosakodás luxus volt, mert ahhoz kellet volna, amivel megmelegíthetjük a vizet. Pl. fa. De az nem volt, mert a tsz elvitte az összeset. Megvettem a kedves páromnak egy lakást, amiből én rövidesen vagy az utcára, vagy szerencsésebb esetben albérletbe kerülök. Zabálni akkor tudtam, mikor a részegen hazatántorgó faterom épp nem volt már képes megenni a kajánkat. (brühühü mindjárt megszakad a szívem! Szegény én :P ) Anyámat az orrom előtt erőszakolta meg, vagy épp félholtra rugdosta. Ja azt nem mondtam, hogy a lakás árát a két kezem munkájával, s nem lopva csalva hazudva kerestem meg. A ruha amit hordtam valaki levetett cucca volt, mert vagy ettünk, vagy vettünk valami ruhafélének való szövetet. Nyolcévesen apám helyett mentem dolgozni, mert vagy épp fontos kúrváznivalója, vagy épp még fontosabb innivalója volt. És mégsem zuhantam a mocsokba, és nem fetrengek az utcán. Mint ahogy azok sem, akikről írtam. Lehet, hogy valaki az utcára kerül, de az nem jelenti azt, hogy egy aluljáróban tarhálva büdösen koszosan kellene élnie. Ha neked bántja a csőrödet, hogy valaki más véleményen van, akkor ne írj bejegyzést erre az oldalra. S pláne ne sértegesd a másikat úgy, hogy azt sem tudod ki miről beszél. Lehet, hogy baromi okos vagy, s csak a te igazságod létezik, de fogadd el, hogy nem mindenki indult tiszta lappal a nagybetűs életbe. Vannak akik tudják, hogy milyen a mocsokban élni és onnét talpra állni.



Habzószájú barátom!

Fröcsögés helyett ugyan vedd már a fáradtságot és olvasd el amit írtam. Ne ragadj le az első mondatnál, hanem azt az izét ami a vállad felett van ne csak táplálék bevitelre használd :)
Akkor talán érteni is fogod amit írtam.
Ha akkor sem, akkor lehet nem bennem van a hiba!



pffffffffff!

"s nem részegen összehányva fetrengenek a mocskukban"

mondanám, hogy idióta, de csak gondolom

pfff

röhej milyen nagyképű és csőlátással megáldott emberek vannak ezen a világon

érdekes, hogy kitakarítják az aluljárkat, a mocsok mégis ott van

az kiáltozik a legjobban a tisztaságért, aki simán elejt egy csikket az utcán, mert lusta 500 métert sétálni, hogy kidobja

ha majd a jeges dunában vagy hajlandó kimosni a semmivel a rongyaidat, ha még akadtak és nem lopta el valaki a hajléktalan szállón, hogy ne fagyjon halálra...

pfff

nem is sorolom

"bele fog fulladni, a saját mocskába."

meg máséba

ha nem volna hova pisilj, már megbocsáss, és nem volna mivel és hol és hogyan megmosakodj, és közölnék az álláshirdetéskor, hogy csak akkor kapsz melót, ha van bejelentett lakcímed

ha elváltál, de a közös lakás megoszthatatlan, ha elmenekülsz otthonról, noha jogos volna ott maradni, ha a bíró nem tud mit csinálni, távolságtartó végzést nem adhat ki, mer a gaz verekedős férj speckó nem tudna hova költözni, hát utcára száz és ezer módon kikerülhetsz

szörnyetegek az emberek, amikor nem gondolnak bele mások helyzetébe



dezoxi, valami külön fajként

dezoxi, valami külön fajként tartod számon a hajléktalanokat, pedig mindenki juthat erre a sorsra

és sokan közülünk időnként jutnak is!



Nekem még

a fülembe csengenek azok a szavak, amit hajléktalanok mondtak annak alkalmából, hogy az állambácsi felajánlott nekik egy teljes falut (elhagyatottat), csak épp nekik kellett volna rendbe tenni. Onnantól, az övék lett volna minden. A válaszuk erre az volt, hogy: "mit képzelnek? Csak nem azt hiszik, hogy dolgozni fogunk?"
Nem azt mondom, hogy nincs köztük olyan, aki nem szeretne talpra állni, de sok köztük a lébecoló, léhűtő. Azok akik lecsúsztak, de mégis ki akarnak újra jutni a "fénybe", mind emberibb körülményeket teremtettek maguknak, s nem részegen összehányva fetrengenek a mocskukban. Láttam utcára került házaspárt, akik most sátorban élnek. Hozzájuk nyugodtan bemehet bárki. Rend s tisztaság fogad. Ismertem olyat, akit a "kedves" neje és annak a kanja kivágott az utcára. Ő is sátorban él. Azt mondta, a legnagyobb ajándékot kapta az élettől. Végre azt tehet amit akar. Végre bejárhatja az országot, világot.
Sajnálni nem kell senkit sem, hiszen nincs miért. Aki talpra akar állni, így vagy úgy de talpra fog. Aki pedig nem akar, az minden segítő szándék ellenére is bele fog fulladni, a saját mocskába.



...

nem tudom, miből gondolod, hogy elhagyták magukat
vannak, akik folyamatosan tesznek érte, hogy jobb legyen...
de az élet mégse habos torta



Én is köszönöm Meszrop:)

És egyet értek veled. Szavaink- az érzelmeink kifejezői.



Ragyogás

köszönöm a hozzászólást.
Meg kell jegyeznem valamit, de ez csak az én véleményem, s ahány ember annyi vélemény....

Sajnálni, szánni, gyűlőlni, szeretni, együttérezni stb...ezek mind mind csak szavak...
Egy szó arra, hogy épp melyiket választottuk ki, hisz mindegyik szó a szívűnkből jövő érzés "magyarázat", hogy épp hogyan fejezzük ki azt az érzést, amit érzünk.....a szerelem is egyenlő a gyűlőlettel, a szánalom is ugyanolyan mint az együttérzés...
S hogy ki, mivel és melyikkel él, ezt mindenki maga dönti el.

Köszi mégegyszer....



Igen. Apróséfnek....

Az emberségünk tükröződései vagyunk és megnyilvánulásai is egyben. Vannak akik szerény / nem mondom szándékosan a szegény szót/ körülményeik ellenére büszkék, dacosak. Nem fogadnak el segítséget, bár jól látszik küszködnek ( ( )) Sajnos! És még annyit, hogy régebben a börtönre mondta a köz, hogy: " Mindenkinek van ott egy téglája. " Én megváltoztatom ezennel: Mindenkinek van sansza a hajléktalan életre. Egy hajszál az elválasztó.

Annyit, hogy nem sajnálnunk kéne lecsúszott embertársunkat! Az együttérzés emberibb kifejezés, és ezzel élek inkább.



Egy baráttól...

kaptam pár igen elgondolkodtató mondatot e témában, s ezt most megosztom veletek, hisz ő egy nagyon értelmes, csupaszív ember...

"Egy hajléktalantól meg sokat lehetne tanulni.
Hogy mi mindenért hálás tud lenni egy ember.
Ha süt a nap, nem esik az eső, hagyják végigaludni az éjszakát.
Az ilyen ember életét figyelve nagyon feltűnő tud lenni, hogy sokan meg
miféle semmiségek miatt lesznek öngyilkosok.

Sokan lenézik őket, van aki sajnálja az ilyen embert.
Csak éppen tanulni nem akar tőlük senki.
Pedig lenne mit.

Sokan azt hiszik, hogy feladták az életet.
Pedig ez az élet a mindennapi harcról szól.
Aki meg állandóan harcol az életben maradásért, az nem igazán feladós típus."

Köszi, hogy olvastátok.....



ApróSéf

Köszönöm a hozzászólásodat, igyekszem nem sajnálni őket....
Csak tudod van az a pillantat, amikor ránézek az adott illetőre és azon jár az agyam, hogyan tudnák neki segíteni....
Nem is olyan sajnálat ez, ami miatt szégyenkezni kellene, ezt sosem mondtam...
Csak nem biztos, hogy egy embernek, vagy akármelyiknek így kéne ülni egy utcasarkon, magába meredve.....
Ez az ami szörnyű....
Lehet csak a kezemet kellene nyújtani?

Örülök, hogy sikerült talpra állnod....igazán erős ember lehetsz....



Szia.

Nemrég voltam hontalan. A barátaim álltak mellettem. Szüleim is, csak nem élhettem náluk. Végül sikerült megtalálnom az otthonomat. Segített elengedni a múltat és Anyám kezét. Mindig is féltem attól, hogy egyszer hajléktalan leszek. De abba a sötét helyzetbe fényt vittem. Hiszen szembe "kellett" néznem magammal, és azzal, amit teremtettem.
A hajléktalanoknak nincs szükségük szánalomra,sajnálatra. Ők is egy közösség. Szeretik, segítik egymást. Élnek. A kócos, szakadt külső alatt emberi szív, lélek lakik.
Szeretettel!



Én azt akartam előzőleg

Én azt akartam előzőleg mondani, hogy azok az emberek, akiket és ahogy látsz, a környezeted, és minden, még a legapróbb esemény is visszatükrözi, miként viszonyulsz jelenleg az életedhez, azaz milyen szemmel nézel rá. Ha hajléktalant látsz és érzelmeket hoz fel benned, akkor valahol igaznak véled, mert különben nem is látnád, és visszatükrözi az élethez való pillanatnyi hozzáállásod.
Ez nem rossz vagy jó, hanem információ. Hogy ez neked milyen értéket hordoz, csakis Te tudhatod.

Szóval érdekes módon azt látod ami zavar. Ezt okozza az a szemét ellenállás.
Olyan ez mint amikor veszel egy vadi új cipőt, és mikor felveszed, hirtelen a semmiből mindenkin az a cipő vigyorog.

Ezt hívják itt sokan vonzásnak. Én azt mondom, nincs itt semmi vonzás, csakis teremtés van.
Mégpedig az elmédben. Ott van minden. És az alkot számunkra egy 3D-s világot. Egyébként meg nincs is. :)



Emlékező

én meg a kommentjeidet szeretem nagyon:)
Lehet kicsit igazad van, mert most én nézek furcsán minden olyan emberre, aki nem találta meg saját belső békéjét, értékeit stb....
A hit elvesztése szörnyű dolog....ezt tudom...onnantól kezdve nem is vagy ember, s ki tudja milyen mélyre süllyedhetsz....
Csak sajnos, hogy ők is észre vegyék ezt, vagy épp azt, hogy a hit "él", ahhoz kellene egy szikra....ami nekik nincs meg....



toportyán

igaz nem voltam hajléktalan, meg ki tudja, talán egyszer én is az leszek...de....
Egy remény és hitét elvesztett ember a leghajléktalanabb a világon...szerintem....
Évekig éltem így, sőt évtizedekig....de aztán jött valaki és felrázott, mutatott egy irányt és én azt követem, ma már nincs mellettem, de tudom mit akarok és hogyan érjem el.
Lett hitem és bízom magamban....hisz remény mindig van...csak a kérdés az, kiben mennyi erő van ahhoz, hogy kitartson.

Köszönöm a hozzálszólásod



hit

Annyira szép ez a fotó. Legalábbis az én szememben. Gyönyörű.

Meszrop: Én még nem voltam hajléktalan, eddig szerencsére mindig elkapott a szociális védőháló. De már el tudom képzelni milyen lehet. Szerintem ez bárkivel megeshet... bárki életében bekövetkezhet egy olyan törés, ami után nagyon nehéz, szinte lehetetlen talpra állni. Szerintem senki sem jelentheti ki bátran, hogy vele bizony nem történhet meg.

Egy szakadék szélén állva, s onnan letekintve a mélységbe lehet, hogy nem is tűnik olyan vészesnek a feljutás. Talán ott fenn jobbak a fényviszonyok, onnan jobban lehet látni, hol vannak a kiszögellések, kapaszkodók. De a szakadék aljáról felnézni... igen, ahhoz valóban hit kell, hogy az újabb és újabb visszagurulások után még mindig próbálkozzon az ember.

"Fel nem foghatom, hogy engedheti meg magának valaki ezt a mértékű lecsúszást....mért van ennyire elveszve az illető?
Nincs hite?"

Remélem sosem lesz részed abban, hogy átéld azt a reményvesztettséget!
Csak az értheti meg a hitetlent, aki maga is volt hitetlen. S a hívőt is csak az értheti meg, aki volt már hívő.



Meszrop! Ha én írtam volna

Meszrop!

Ha én írtam volna rólad ezeket, amiket te, mennyire lenne rád igaz? Főleg az utolsó mondatod. "Mélységes sajnálatot..." Innen kezdve.
Mintha azt látnám, hogy a te lelked is hajléktalanként érzi magát. Talán félreértettelek.
Imádom a bejegyzéseidet.

Szeretettel!