Álmodom egy babáról

Nagyon érdekes álom, a jelentését nem tudom, egy kisbabáról álmodom - aki otthon van egészségesen - és egy másikról, akit betegen találtam az utcán

Nagyon mélyen megérintett ez az álom. Az utcán sétáltam és találtam egy könnyű pólyába csomagolt kisbabát,nagyon kicsi volt, úlszülött.
Mikor felvettem, láttam, hogy beteg, nagyon sápadt volt, a két szeme becsukava, egy hangot sem adott ki.
Aztán magamhoz szoritottam, és úgy vettem észre, alig van élet benne.
Könnyű volt a teste, alig éreztem a súlyát.
Nagyon szomorű lettem, féltem, hogy meghal a kisbaba a karomban, akit találtam. Elkezdtem imádkozni, hogy térjen vissza belé az élet. Ekkor lassan kinyitotta a szemét, először csak az egiket, aztán a másikat is.
Kék szeme volt.
Éreztem, hogy ujra meleg a teste, és feléled.
Íugyanakkor tudtam, hogy otthon van egy egészséges kisbabám, aki a kiságyban fekszik, tisztán, illatosan, jólllakottan.

Ő vár engem haza.

Ekkor gondolkozni kezdtem, hogy mi lesz, ha hazaviszem ezt a kisbabát. haza akartam vinni, örültem, hogy újjáéledt, ugynakkor féltem is attól, hogy mi lesz velünk, a a két kisbabával.
teljesen egyedül voltam az álomban, a párom nem volt mellettem.
Aztán felébredtem.
Nem tudom mit jelenthet ez az álom.