Hogyan lehet összetört szívvel tovább élni?

Korábban megosztottam veletek,az örömöt hogy kismama lettem.Most a bánatom írom ki magamból,hogy már nem vagyok kismama.Terveztük,akartuk ,vártuk ezt a babát.Mikor a teszt pozitív lett,a legboldogabb pár voltunk.Már 2 hetesen orvoshoz mentünk,és 2hetente mindig újból elmentünk.Az első5 hétben rendben volt minden.Aztán elkezdtem nagyon rosszul lenni,ájulás kerülgetett,hányinger,a legkisebb mozdulattól is elfáradtam,órákig aludtam egy főzés után.Az orvos azt mondta,minden várandósság más és ez természetes velejárója.Ám az ultrahang mást mutatott.Hétről hétre rettegve mentünk,a szívem mélyén éreztem,valami nem stimmel.A baba nem nőtt rendesen,szívhangja nem volt,és az állapotom egyre terhesebb lett számomra.Próbáltam azonban elfogadni,nem nyafogni.Az orvos aztán azt mondta,lehet kisebb,elszámolták és ne aggódjak,Én is próbáltam magunkat győzködni,de éreztem ez önbecsapás.Aztán már kezdtem igazán rosszul lenni,fel se tudtam kelni,görcsöltem.Irány az orvos 10.hét,és a baba felére összement.Nem mondott semmit,azonkívül hogy 2 nap múlva menjünk vissza.Ám a papírra ráírta a bűvös latin szót.Hazaérve azonnal a net elé ültünk és lefordítottuk,elhalt magzat,ez állt rajta.nem tudom miért nem mondta meg,nem tudom mit akart,mit gondolt,tán újraéled?miért nem méltatott arra,hogy elmondja az igazságot?hogy küldhetett így haza?Minden reményünk elszállt,minden hitem odalett?miért büntet minket az Univerzum,az Isten?sok sírás és kétségbeesés közepette elindult a vetélés.A legszörnyűbb érzés mit valaha átéltem.csak reggel mentünk vissza,ahol az orvos rezzenéstelen arccal közölte,hogy igen elvetéltem,de a magzat részei még bennem vannak,azt ki kell operálni.már a műtéten is túl vagyok,és azt az egy orvost kivéve akihez jártam,a többi orvos,nővér és műtős nagyon rendes volt.emberségesen,tisztességesen bántak velem,odafigyeltek rám és próbáltak segíteni hogy fel tudjam dolgozni a történteket.de nem megy! a legpoztitívabb gondolataim is hazugságként kiáltoznak a fejemben.Tudom a természet talán nem engedte hogy beteg gyerekünk szülessen,de akkor miért adta oda először?tanulni kéne belőle,de mit?miért nem tudok sem vigasztalódni,se hinni se már?kapcsolatunk a férjemmel eddig is erős volt.most együtt sírunk,vígasztaljuk egymást,de a bánat,elkeseredés ott van minden pillanatban velünk.a legszörnyűbb,hogy kislányunknak sem tudunk magyarázatot adni,hova,miért tűnt el a pocaklakó testvérkéje akit keres és hiányol?

Hozzászólások



Megint csak megköszönni

Megint csak megköszönni tudom,Sterkeninek!



Csak annyi hozzáfüznivalóm

Csak annyi hozzáfüznivalóm van még, hogy szerintem jó úton haladsz, illetve haladtok. Kezded felismerni a dolgok mélyebb értelmét. Lehet a babának annyi szerepe volt, hogy segítsen a fejlődésben, miután ez megtörtént, elment, mert megtette amiért jött. Megerősödött a kapcsolatod a pároddal, megjelentek új barátok, lemorzsolódtak, akikre valójában nem volt szükséged. Én hiszek benne, hogy egy ember élete a fogantatás pillanatában kezdődik a földön, onnantól kezdve feladatai vannak. Neki most talán ennyi volt, sikeresen elvégezte és mennie kellett, mert biztos volt benne, hogy ti már elég erősek vagytok ahhoz, hogy ezt feldolgozzátok. Az időről és a sebről pedig annyit, hogy ha ott marad a heg, az csak jó dolog, nem kell plasztikai sebész, a heg a lelkeden folyamatosan emlékeztetni fog rá, hogy néhány hónapig veled volt.



Simsam!

igen,neked is igazad van,ami az emberekkel együtt töltött utat illeti mindenképpen.sajnos nem csak a baba elvesztése okozott nehéz perceket,órákat,napokat,megtudtuk azt is kik az igaz barátaink.22éves barátság nem élte túl ezt a helyzetet,viszont köttettek új ismeretségek,olyanok mintha már ezer éve ismernénk egymást.lehet kicsit nagyképűen hangzik,de aki nem rezeg velünk egy szinten az elmarad,és nincs mit siratnom rajta.itt az oldalon ismeretlenül több támogatást,segítséget,megértést kaptam és kapok,mint azt valaha gondolni mertem volna,és nem feltétlen csak a jóból tanulok,a nekem esetlegesen nem tetsző válaszokon elgondolkodom.nem az a jó barát,aki azt mondja,amit hallani szeretnék,hanem aki rávilágít a hibáimra is.
na,nem szaporítom tovább a szót és ne haragudj,hogy ezeket neked írtam,de kijött belőlem,és ezzel nem akartalak téged se minősíteni,se bántani,sőt köszönöm a hozzászólásodat és megfogadom a tanácsod!
szia



Süninek!Igen,ezt én is olvastam,hogy

Igen,ezt én is olvastam,hogy nem meg hanem leszületünk.ezzel is vígasztaltuk magunkat,talán nem minket akart választani,vagy nem most?akkor még is miért jött?olyan sok a megválaszolatlan miért?az orvost is próbáltam védeni,hogy egyedül van,hogy sok a dolga,hogy....de az emberség hova tűnt belőle?közeleg a mindenszentek,a halottak napja ettől még nehezebb.a teszteket,ultrahangos képeket kidobtuk,elköszöntünk tőle,elengedtük elméletben,de a gyakorlat még nem megy.majd idővel,biztos.azt mondják az idő minden sebet begyógyít,most hallottam ennek a mondásnak a folytatását,igen begyógyít,de nem végez plasztikai műtétet.



Nem akart jönni a baba. De

Nem akart jönni a baba. De sokat tanított úgy gondolom.
Csak hinni lehet abban, hogy az Élet mindig tudatos és szeretni akar. Téged is ez vezérel, az orvost is, és a babát is ez vezérelte. Ennek tudatában nézz előre! Fájdalmad gyógyíthat és erősíthet az emberekkel együtt töltött utadban. Új dolgokat tárhat fel benned. Felismeréseket!
Engedd, hogy így legyen. Vizsgáld meg mit érzel, és mennyire tied ez! Legyél bátor!

Szia



Válasz Nefretitinek

Szia! Legyél erős,és szeressétek egymást. Talán ő nem akart most ide leszületni. Azt mondják a baba választja ki a szüleit,és azt hogy mikor születik le a földre! Az orvos viselkedését nem értem,nagyon bunkó volt! Erőt,egészséget,és kitartást kivánok nektek! És ha nehezen is,és lassan dolgozod fel,az biztos,te nem vagy hibás.



gyász

köszönöm szavaid,és látod így nem mondtuk ki:gyász,pedig igen,ezt kell és ezt fogjuk tenni,hisz ezt csináljuk akkor is ha olyan valakit veszítünk,aki sok évet élt meg.ő csak alig 100 napot kapott.nagyon sokat segítettél,köszönjük!



Annyira sajnálom, ősizntén

Annyira sajnálom, ősizntén örültem olvasva a történetedet a babáról, a boldogságodról, nem tudom mit mondjak, bármilyen problémám adódik folyton azt mondogatom magamnak, hogy minden okkal történi, de ilyen esetben ezt nem látom. Szerintem amit most tehetsz-tehettek, őszintén, teljes szívből gyászoljátok a pici lelkét, erős vagy, sokmindenen mentél keresztül, ez is egy próba, amit sikeresen veszel majd, de idő kell hozzá! Kitartás, ne add fel!



köszönöm

köszönöm nektek a kedves szavakat,már ez is nagy segítség,hogy ti így ismeretlenül ilyen őszinték vagytok!nem fogom,fogjuk feladni!



Szia.

Azon gondolkodom ilyenkor vajon mit illik írni? Nem biztatlak, hogy légy erős, hisz' az vagy. Nehéz az Égre nézni összekulcsolt kézzel és hálát adni, azért a rövidke időért míg veled és veletek lehetett. Az ember csak a földet bámulja és súlyos könnycseppeket ejt. Nehéz ilyenkor a tudatos életvitel. A Mesterek, Tanítók magasztos szavai: minden rendben halad. A Lélek nem azonos a Szellemmel. A Lelket könnyű megsebezni. A Lélek gyászol, s a Szellem vigasztalja. Én is csak ennyit tudok kívánni Nektek. Találjon Lelketek vigaszt és szeressétek egymást.