Új korszakot nyitottam.

Én egy új korszakot nyitottam
Valamennyien, az orvosnál kezdjük, ha betegek vagyunk, hiszen tudjuk, hogy ő az, aki tanulta a gyógyítás alapjait hat teljes éven keresztül, és még aztán is tanulja folyamatosan, praxisának megkezdése után.
Próbálja betegségeinket gyógyítani: gyógyszerekkel, vagy betegségünktől függően más kezelési módokkal, módszerekkel, többnyire sikertelenül. Úgy tűnik, sikertelenségének oka a mi szervezetünkben van, mivel annyira elszennyeződött már testünk, hogy ez a sok-sok éves múltra tekintő mód, a hagyományos orvoslás: Kevésnek bizonyul a civilizációnk okozta megbetegedések helyretételében. Nem szégyen bevallani:
Betegségeink gyógyítására ma már nem nyújt megoldást a régi bevált nyugati orvoslás. Más, alternatív utakat kell találnunk, ha meg akarunk szabadulni különféle nyavalyáinktól.
És, úgy tűnik, én egy fájdalom nélküli szabad, és a mozgás örömét visszaadó korszakra váltottam. Ha te, aki e sorokat olvasod, hozzám hasonlóan, szintén ebben a cipőben jársz, neked szólnak soraim.
És tudd meg, hogy segítségeddel, széles tömegek tudnák meg: van megoldás az ő egészségügyi gondjaikra is, a fájdalom nélküli élethez!
Mindannyian tudjuk, hogyha, előkerül valamilyen új a tudomány világában, és lehet ez akár az Emberiség egészségét érintő jó dolog is, és bármilyen jó dolog is, amiről írok, kell némi idő, amíg megszokjuk.

Az újszerű irányvonalak az emberiség történelmében eleinte döcögősek.
Mi, emberek gyárilag vagyunk úgy beállítódva, hogy minden új dolog ellen tiltakozunk…. egyszer azonban elér egy kritikus pontot az információ róla bennünk, és akkorra elfogadjuk.
A "100 majom elve" is erről szól.
Segítsd, hogy az információ széles tömegekkel tudatná, van megoldás az ő egészségügyi gondjaikra is.
Mindez fájdalom nélküli gyógymód.
Amihez mindnyájan adjuk magunkat, az ismertebbé válik- Te is megismerted- és ismertebbé teheted, ahogy én teszem most.
Emberek millióit érinti, ez a gyógyulás magas fokát biztosító gyógymód: a Szerázsem.
És olyan emberek gyógyulnak a Szerázsem-mel, akiknek betegségük, és fájdalmaik miatt, már mindenről le kellett életükben mondani. Bezárultak a kapuik. Ismertek biztosan ilyen embereket, és temettetek el olyan szeretteiteket, akiken a Szerázsem tudott volna segíteni. A felelősséget ezennel rátok testálom! Aki tudja, adja át. Szent kötelessége ez immár minden embernek.
Én magam a gyógyulások százait, ezreit tapasztalom, amíg itt dolgozzam. Nekem ez a hely nem a MUNKAHELYEM volt, hanem sokkal inkább az ÉLETEM! Nem dolgozni jártam be. Nagy különbség, hisz segítségre szoruló, betévedt embereknek nyújt támaszt a munkáltatóm. Micsoda különbség!
200 fő fölötti a napi látogatottság, /lehet ez még több is, /és jó látni, hogy, hogyan javul napról-napra általános erőnlétük, a betérő embereknek. Leglátványosabbak a nagyon beteg és a nagyon idős személyek esetei... Fantasztikus érzés ez! Fájdalommentesen nyerik vissza egészségüket a Szerázsem-mel az emberek, én is.
Menjetek el Minden nap, egy Térítésmentes kezelésre, a CERAGEM Bemutatótermébe! Címet az Interneten találtok, Bp-en 7, vidéken 20 Bemutató Központ van.
Nyitva tartás: 8-18 óráig Kezelésre jelentkezni: - reggel 7 óra 40- du 17 00 óráig lehet-
szombat 8- 12 óra. 11 órára ajánlott, legkésőbb érkezni, ám ha telt ház van, ez már késő.
Napi 1 x, térítésmentes kezelések bárki számára.
Miért szeretném a CERAGEM-et megismertetni Veletek?
Ebben a tájékoztató anyagban benne van a lényeg - röviden:
egy orvostechnika készülékről van szó, mely úgy hat, hogy tisztítja a vérünket, és segíti a szervezet öngyógyuló, a regeneráló képességének a felszabadulását. A regenerálódást. A GERINCÜNK az egészségünk forrása, és a betegségeink melegágya egyben. Ha gyógyítjuk gerinc bántalmainkat, gyógyulnak szervi betegségeink.

Klinikai tapasztalatok állnak mögötte, beleértve, a magyarországi ORKI engedélyt is.
Egy KÉSZÜLÉKRŐL van szó, amelyikbe bele kell feküdni, és a programról, melyet Dél-Koreában fejlesztettek ki, tradicionális Keleti gyógymódokat belealkotva, precíz Német orvos-mérnökök együttműködésével. A találmány lényege, többféle gyógymódok együttes alkalmazása a fekvő testen.
Egy automatikus, 40 perces program során, végigkezeli a gerinc mentén a nagy hátizmunkat. Megnyújtja, ellazítja a hátat, közben a hő terápia, és a többi más, gyógymódok összetett kezelésével kezdi el a testben felépíteni az egészségünkhöz az utat.
Az Öngyógyuló mechanizmust, a forráshoz való visszatalálást, testünk regeneráló képességét adja vissza a Szerázsem energiája.
Tisztul a vérünk az Infravörös fény, és hő hatására.
Szervezetünk egésze normalizálódni tud, javul, erősödik az Immunrendszerünk,
és a készülék alkatrészeibe beépített Hélium, serkenti a D-vitaminképződést a szervezetben. Erősítve ezzel a folyamattal a csontokat.
Valahogyan a ma embere, fejlődési útja során elvesztette a regenerálódás képességét. Most a Szerázsem-mel érvényesíteni tudja újra bárki testének megújulási folyamatát.
Többféle gyógymódon hat:
Kiropraktika,
Akupresszúra,
Moxa hatás,
Jáde-köves Masszázs, Fény, Hő és Kristályterápia.
A világ legegyszerűbb és legnagyszerűbb találmánya. Úgy gyógyít, hogy nem fájunk tőle!( a gyógyító Infravörös és Hélium tisztítja a vért, és a meszes lerakódásokat, szennyanyagokat testünkből, ettől javul immunrendszerünk, és gyorsul, megnő a keringés szervezetünkben. )
A Szerázsem energiáinak hatására az összes keringésünk javul:
vérkeringés,
Csi keringése, mely az életerőnk,
és a nyirokkeringés, ami az Immunrendszert szolgálja, ez is felgyorsul a gyógyító hő hatására.
A meggyorsult keringés, a testet látványosan erősíti. Hiszen már tud javulni az immunrendszer, mert a vér tisztulása a fehérvérsejtek számának megsokszorozódását hozza nagyon rövid idő alatt; egy héten belül,
/ a fehérvérsejtek az Immunrendszerünk katonái, felismerik a szervezet kártékony elemeit, és elkezdik kiirtani azokat a faló sejtekkel. /
A vörösvértest képződés is fokozódik. Javul a vérkeringés nagyon rövid időn belül, ez akár már az első tapasztalat során megmutatkozhat; és!
A Hélium hatására a D-vitamin képződés fokozódik, a Kalcium beépül a csontokba. Erősödik a csontozat.
/ tudjátok-e, hogy a D vitamin képződés hiánya miatt nem csak Magyarországon, a csonterősség állapota a kritikus alatti értéket mutatja. A magas UV fényvédőszerek akadályozzák a nap, D-vitamin fokozó sugarainak bejutását a szervezetbe, a levegő szennyezettségéről nem is beszélve!/
Olvasni valók ehhez:
...
A masszázs egyenesíti, korrigálja a gerincet, úgy, hogy nem ér hozzá, mivel a görgő úgy van kiképezve, hogy gerinc mentén végig masszírozza a hátat, a letapadásokat feloldja, a nagy, és a mélyen fekvő, kicsi váztartó hátizmokban. dolgozza fel.
Nyújtja a hátat, csökkentve a porckorongokra nehezedő nyomást, a Hélium oldja a meszes lerakódásokat a test pontjaiban. Ezért akár fájdalmat is okozhat az első alkalmakkor a Szerázsem masszázs kezelése.
Végig energetizálja a teljes testet, a Befogadó és a Kormányzó Meridiánt is beleértve, meg az egész testet behálózó Meridián rendszerében oldja az energia blokkokat. Fizikai síkon megtudnak gyógyulni betegségeink, mivel a kiváltó okot kezeli, és szünteti meg .
Lúgosítja a vért, az egész szervezetet.
Szenzációsan hat minden embernél.
És ami a fő: nincs mellékhatása! .... Hacsak az nem, hogy hozzá lehet szokni. Megszerettem magam is ezt a remek érzést: hiszen, ma már, amikor nyújtózkodom, mindegy mennyi az éveim száma, szabadon megtehetem. Fájdalom nélkül. Nincsen már, mozgásomban korlátozottság.

Csak a tiszta örömérzet van, mely a mozgás öröméből fakad. És elhiheted, nem volt mindig így, hiszen az 5. x-met élem.
És ez a fél évszázad nem múlt el testemben nyomtalanul! Bár, az igazság az, hogy mielőtt a Szerázsem-be kerültem, azt gondoltam magamról, hogy mennyire egészséges vagyok. !!!!!!!!!!!!!!!! Leszámítva az „ ITT is fáj! Meg Ott is!”, érzését.
Hiszen úgy érzem, sokat tettem egészségemért, de ma már tudom, nem eleget!

Nézzük csak miben segített nekem a Szerázsem:

*a májammal különféle gondjaim voltak már fiatalabb koromban, beleértve egy enyhe lefolyású Hepatitisz A betegséget;
*Hormonális elváltozás miatt nőgyógyászatilag kezelve voltam hosszú évekig; eredményre várok.
*Ettől aztán túlsúlyom lett. Az eredeti 64 kg, felduzzadt 93 kg-ra az évek során, és a Szerázsem 2 és fél hónap alatt 14kg-tól megszabadított;
*Szemhéjam ólmos fáradtsága az első 3 alkalommal enyhült;
*Nyakamon a parfümolaj napgombát okozott. Elszínezte fülem alatt barnás foltokban a bőrömet, és ma már szépen elhalványul, ez a bőr elváltozás;
*Fogaimról a fogkő és a lepedékképződés, teljesen megszűnt;
*Ízületeim szépen rendeződnek, a fájdalmaim szinte elmúltak, bokámban, térdeimben, csípőmben, forgómba, melyek a túlsúlyomtól és a kezdődő betegségek nyomától keletkeztek;
*Fiatalabb koromban gyakran elestem, emiatt több bokatörésem, zúzódásom, sérülésem is volt;
*Visszér gondomon is nagyon sokat enyhített;
*Fülzúgásom rengeteget javult, s bár még nem jött teljesen rendbe, ami most már van, sokkal csendesebb, mint korábban volt;
*hallásom gyengült, én ezt még várom;
*A tavalyi, 2009. nyáron történt esésem miatt az egész mellkasom és a hátam, első és hátsó bordáim is beleértve, és az összes csontom, nagyon megzúzódott.
Elmentem ugyan orvoshoz, és meg is röntgenezték több helyen testemet, de csonttörést nem találtak nálam. Így aztán semmiféle kezelést nem kaptam. Többszöri orvoshoz visszamenetelem során azzal biztattak, hogy majd idővel helyre jön, mondták, hogy MAJD meggyógyulok idővel!
De én az egy év alatt rengeteget szenvedtem. Fájdalmas volt minden mozdulat, hiszen a gerincem is megzúzód/hat/ott az esés során, és derekamról nem is beszélve. A tüdőmben keletkezett lerakódásokat meg, meg sem említettem soha orvosnak. A 20. kezelési nap során elkezdődött egy nagyon intenzív tisztulás nálam. 3 héten keresztül, folyt az orrom, köhögtem fel a váladékokat, én meg voltam győződve a tisztulási és gyógyulási reakcióról, így nem mentem el vele orvoshoz. Mindennap szorgalmasan látogattam a CERAGEM Master készüléket.
És pl. a 9. alkalomnál történt, hogy érdekes fordulat, hírtelen javulás állt be a hátfájásomba, de csak rövid időre,
1-2 napra, majd ugyanúgy visszatért a fájdalom, ahogy volt.
Ám a 30.-40. alkalom után a hátam, /nyakamtól lefelé a derekamig,/ teljesen rendbe jött.
Nagyon örülök ennek a sikernek, hisz a fájdalommal együtt élni nem volt kellemes érzés. Bár a többi eredmény még várat magára, az eddigiek tudatával, reménykedve nézek gyógyulásom elé.
És amióta a CERAGEM Hélix –szel is kezelhetem talpam, azóta felgyorsultak a gyógyulási folyamatok szervezetemben.
*fejem, nyakam el tudom már fordítani;
*melleimben, a mirigyeimből a kemény csomócskák eltűntek;
*korai, ősz hajam sötétül szépen vissza;
*szeme mindig piros volt, „vérágas”, mert a hormon hiánytól száraz volt a szemnyálkahártya. És hiába cseppentettem ilyen-olyan szemcseppekkel! Mára szépen látszik a fehér, nem vérágas annyira már.
*Jobban alszom. Mélyen, nyugodtan. Derüsebb is vagyok, mert kedélyállapotom is sokat javult a Szerázsem-től.
És mára Nem fáj semmi. Amit nemrég még nem írhattam ilyen bátran le.
De az egy másik korszakom volt. Én egy új korszakot nyitottam. És te?

Hozzászólások



Még egy tapasztalat: Koroknai

Még egy tapasztalat: Koroknai Árpádné (Debrecen, Lime-kór)
Szomszédasszonyomtól hallottam 2 éve a Ceragem ágy kezeléséről, mely neki milyen sokat segít a betegségei gyógyításában. (gerinc- és mozgásszervi betegségekben és még sok mindenben.
Neki még fej és gyomor panaszai voltak, és amikor körülbelül 10 alkalommal használta az ágyat, panaszai megszűntek. Elmondása szerint már 3-4 alkalom után javulás érzett.
Én sokáig kérettem magam, mert tartottam tőle őszintén, hogy mi lehet az amit ingyen ki lehet próbálni, aztán mégis hagytam, hogy rábeszéljen, hiszen az egész fiatalságom szenvedéssel
telt el. Lyme kórban szenvedtem , a gyakori rohamok teljesen kivették az erőmet, és számtalan problémám adódott, folyamatosan betegségekkel küszködtem. Járásom, mozgásom igen nehézkes maradt még bottal is. A Ceragem kezelések után észrevehetően javult a mozgásom, nagyobb lett a teherbíró képességem is, sőt nyugodtabb emberré váltam, és vagyok azóta.
Porckorong sérvem miatt, a bal oldalon részlegesen le voltam bénulva, járműre nem tudtam felszállni. Szemem egy autóbalesetben megsérült korábban, majd később szürke hályog alakult ki rajta. Műtétre voltam kiírva de az ágy hatására – orvosilag igazolva nincs! – műtétre már nem is volt
szükségem.
1 dioptriát javult a szemem, megerősödött látásom!
Csontritkulásom 3,8-as eredményeket mutattak – most még nem tökéletes, de sokat javult (2,6) most. Vizsgálati eredményeim jók, a csontritkulás megállt nálam, és kezd a csonttömeg épülni.
Úgy érzem magam mintha felszabadultam volna. Fájdalmaim 50 kezelés után megszűntek, ma már áttudom átölelni, akit szeretek!
8 féle gyógyszert szedtem, melyektől nem lett jobb az egészségem. A gyomrom teljesen kikészült ezektől, de a készülék használata óta ma már semmilyen gyógyszert nem kell szedjek.
Ahogy javulást éreztem már nem kellett szednem, mert ezt úgyis folyamatában érezni lehet, és az
ember úgyis megérzi hogy csökkenheti az adagját, majd teljesen el lehet hagyni a gyógyszereket.

Reflux betegségemet a kézi kezelő használatával sikerült megszüntetni. Ami sokak számára talán meglepő, hogy az engemet kezelő orvosom az én elmondásom alapján, szintén a CERAGEM-től gyógyult meg ugyanebből a betegségből!
A megfelelő mennyiségű víz fogyasztását fontosnak tartom, mert nagyon sokan nem vesszük, vettük ezt figyelembe kellőképpen, és használ a készülék a fény és hőterápijáával, mellé szintén fontos a megfelelő mennyiségű vizet meginni.
Nem vagyok már fáradékony, friss, energikus, vidám, és jókedvű vagyok!
Hála CERAGEM Master-nak, 2 éve visszakaptam az önbizalmamat, egészségemet.
Összességében ezek a CERAGEM-mel való kezelések mindenre kihatnak a szervezetünkben, szinte regenerálják az egész szervezetet. Belső szerveimen is javulást vettem észre. Jobb az emésztésem, nem érzem magam felfúvódva.
Mindenkinek csak javasolni és ajánlani tudom. Koroknai Árpádné (Debrecen, aki Lime-kórból teljesen meggyógyult )



Egy kis olvasni való....

És itt Horgas Eszter amit mond:

Javaslom a tapasztalatokat is olvassátok el!



Olvass! Fejlődj! Gyógyulj!

Hogyan lehet Egészség és boldogság az ember osztályrésze? Itt elolvashatja bárki:

" Kedves Olvasók, Ceragem „testvérek”
Brandl Zsuzsanna vagyok, Mosonmagyaróvár szomszédságában, már Osztrák részen lakom és mondom el életem fantasztikus történetét.
Tizenöt éve pikkelysömörörrel küszködök.

Ez egy olyan bőrbetegség, ami az emberekből undort, jobb esetben sajnálatot vált ki. Ezt nem lehet mérni, adatokkal dokumentálni. Az állandó viszketést, az undorító krémeket, kenőcsöket –amik nem csak a testet, hanem a lelket is tönkreteszik- nagyon meguntam.
Tavaly augusztusban már olyan állapotban voltam –a lábam, a karom tele volt pikkelyekkel-, hogy arra gondoltam, nincs veszteni valóm, kipróbálom a CERAGEM ágyat. Sok rokonom használja már, mindenki elégedett az állapot-javulással, de senkinek nincs bőrbetegsége. Már többször gondoltam alapos méregtelenítésre, de az ajánlott módszerek nem voltak szimpatikusak. Azonban amit az
ágyról hallottam, olvastam családomban tapasztaltam, igen meggyőzőek voltak.
Már a 2. heti használat után megszűnt a viszketés, a foltok közül több teljesen eltűnt és ez minden
nappal fokozódik.
Eddig strandra nem járhattam, bármilyen meleg volt, csak hosszú u j j a s ruhában, hosszú szárú nadrágban tudtam emberek közé menni. Mostanra minden megváltozott, annak ellenére, hogy még van 1-2 apró halvány folt a lábamon, de ez már nem zavar.
Az ágyat naponta használom, aktív életem mellett gyakran kétszer is.
A gyógyulásom igen látványos, ami a közérzetemet illeti. Úszni járok, szaunába, amit már évek óta nem mertem megtenni. Szívesen megyek emberek közé újra és gondolataim végre nem a bőröm állapotán köröznek.
Tudom, hogy ami velem történt és történik, az nem valami csoda eredménye, én mégis annak fogom fel, hisz széles régióban egyetlen orvosi beavatkozással sem jutottam el erre az eredményre.
Ehhez persze kellett az én kitartásom, odafigyelésem az egészségemre, és legfőképp a CERAGEM ÁGYRA. És kellett az a sok-sok okos érvelés és felvilágosítás, amit a központban az okos, magukat állandóan fejlesztő tanárlányoktól hallottam és tanultam az ágyról. A vizet, 3,5-4 litert naponta
rendesen megiszom Amiket leírtam, fotókkal nem tudom bizonyítani, mert annyira szégyelltem
magam, hogy nem készült rólam fotó abban az állapotban.
Hálás vagyok a Mosonmagyaróvár-i CERAGEM központ vezetőjének és az ott dolgozóknak.
Most már tudom, bármit is mondanak, vagy sugallnak az orvosok, mindenki csak saját maga tehet a legtöbbet az egészségéért. Nekem is azt mondták egykor orvosaim, nyugodjak bele és próbáljak ezzel együtt élni.
Milyen szerencse, hogy nem hallgattam rájuk, helyette itthonunkban , naponta az egész család egészségéről tud gondoskodni a CERAGEM KÉSZÜLÉK!
Köszönöm CERAGEM!!!! "

Tisztelt Bakó Zoltán Igazgató Úr!
Szeretném megosztani rövid történetem, és ezzel igazolni, hogy már vannak orvosok akik elismerik a CERAGEM gyógyászati segédeszközt.
Előzmény: Csontsűrűség vizsgálattal igazolt (közepes) csontritkulásom van. 2009. februárjában infúziót kaptam, melyet évente ismételni kellene.
Tegnap a reumatológián voltam ellenőrzésen. Az orvos kérdésére, “Hogy vagyok?” - azt válaszoltam, “Köszönöm szépen nagyon jól. Egy új terápiát alkalmazok.”
Elmondtam, hogy már harmadik hónapja rendszeresen (reggel és este) használom a Ceragemet. Már egyenes gerinccel, fájdalom nélkül tudok járni. Kértem, halasszuk el az infúzió beadását 2010. októberig (a következő csontsűrűség vizsgálatáig), és akkor majd meglátjuk, hogyan tovább a kapott eredmény alapján. Virág György (reumatológus, ortopéd szakorvos) válasza: „Meggyőzött,
de akkor használja naponta háromszor is.”
Köszönöm szépen türelmét, a sok segítséget amit eddig is kaptam.
Üdvözlettel,
Lovász Ferencné, egy boldog Ceragem tulajdonos "

„ A gyógyulásom igen látványos,... széles régióban egyetlen orvosi beavatkozással sem jutottam el erre az eredményre...” Horváth Ferencné (50 éves Sopron-Ágfalva)
1984-ben nőgyógyászati műtéten estem át. Eltávolították az anyaméhemmel együtt a petefészkemet is. Ekkor mindössze 26 éves voltam. 1997-ben küldtek el először csontsűrűség vizsgálatra, ahol megállapították, hogy csökkent a csontsűrűségem. Azóta a rendszeres ellenőrzés és gyógyszer- szedés mellett sajnos folyamatosan romlottak az értékek. Amióta a CERAGEM ágyat használom (92. alkalom), gyógyszeremet már nem kell szednem, a hosszú évek óta csak romló eredményeimben a csontsűrűség emelkedésnek indult. A vérkép eredményem nem csak javult, hanem tökéletes lett.
Köszvény-rohamok is gyötörtek, ami nagyon-nagy fájdalommal járt. Már ez a fájdalmam csak a múlté. A húgysav értéke 2006-ban 300 volt, most 211. Lábaim nem görcsölnek, a derekam nem fáj, a kezeim nem merevednek meg, az éjszakát átalszom, sokkal nyugodtabb vagyok s rengeteg energiát érzek magamban.
Teljes meggyőződéssel állítom, hogy ez csak a CERAGEM-nek köszönhető
Hálás vagyok azoknak, akik megmutatták az egészséges élethez vezető és megtartó utat!



Még újabb korszakváltás:

Hogy nem vagyok már CERAGEM munkatárs. Péntek óta.

Ha munkatárs nem is, hiszen változnak a dolgok körülöttem is, az ajánlója változatlanul leszek. Mert tudom mennyire jó minden embernek. És ez a szellemiség az, ami miatt csak bátran, őszintén ajánlani tudom.
Ne várj 2-3 évet, mint én. Javaslom lépj saját egészséged felé egy jó nagyot.