A hajról.....

Hajszín és lélektan.

Milyen személyiségre utal a hajszíned? Mindenkit érdekel, hogy mit gondolnak róla a többiek. Ha az ember változtatni akar a külsején, akkor nemcsak szebb akar lenni, gyakran mélyebb okok állnak a háttérben. Hiszen a külsőnkkel a belsőnket közvetítjük a világ felé. Gyakran előfordul, hogy egy válság után az ember drasztikusan változtat a külsején, ezzel is jelezve, hogy túllépett, megújult. Vagy épp így tör ki az új utáni vágy. A változásra, változtatásra remek eszköz a hajszín megújítása.

De vajon mit fejez ki a hajszín? A hajszín enetikailag meghatározott, így ha nem is ok-okozati, de összefüggés van a hajszín és a jellem között. Hormonkutatók is azt tapasztalták, hogy az adrenalin, a stresszhormon, a szerotonin, a boldogság hormonja, és a melanin , a színért felelős hormon termelődése a haj-és bőrtípusoknak megfelelően különböző módon történik, ami hatással van az érzelmekre is. A hajszín változtatás erős beavatkozás a külső szempontjából. Tehát a festésben ott an a vágy, hogy más ember légy. Talán valamivel, vagy valakivel nem vagy elégedett. Talán épp saját magaddal van bajod, és erre keresel megoldást, amikor megváltoztatod a hajad színét. Erőt adhat a változtatásokhoz, ha egy új ember néz ránk vissza a tükörből.

Fekete

Szeder, tinta, holló... A fekete hajról a démoni, hideg szépség,vagy ellenkező esetben a latinos temperamentum jut sokak eszébe. A fekete tiszteletet ébreszt, igazi egyéniség. Filozofikus alkat, jobban érdekli őket a miért és a hogyan, mint a többi hajszín birtokosait. A sötét hajszín a tükörben komolyságot fejleszt ki viselőjében, hangolhat melankóliára, magába fordulásra. Vigyázni kell vele, nem mindenkinek áll jól. Kissé öregít és karakteressé tesz. Egy született fekete hajú gyakran kíváncsi, főleg irodalomra, vallásra, és mindenre ami szellemi termék. Az ezoteriátol, spiritualizmustól sem áll távol. Gyakran extravagáns ruhákban látjuk őket, néha teljesen elrugaszkodva a valóságtól. Pénzügyi téren viszont a feketék a legjobbak.

A hajunk utal a jellemünkre, és a lelkünkre. Ezeket szeretném megosztani kedves olvasóimmal:

A dús, erős szálú rugalmas haj: akinek ilyen a haja, pozitív kisugárzásra, természetességre utal. Az ilyen ember életvidám, és társaságot kedvelő, alapjába véve jól érzi magát a bőrében.

Gyér, vékony, finom szálú haj: a nagyon érzékeny és gyengéd egyén jele. Az illető a gondoskodásra való hajlamot és segítőkészséget hordozza magában. Kissé azért félénk egyénről beszélhetünk.

A természetes göndör fürtök: romantikus ember, játékos kedvű, tele életörömmel. Sokszor vad és nem meg szelidithető egyénről van szó.

Szögegyenes haj: célratörő, rendkívül erős, határozott emberekre jellemző tulajdonság. Hűvösnek és megközelíthetetlennek tűnik. Bármikor képes keresztülvinni akaratát.

Száraz és töredezett haj: gyakran utalhat energiahiányra és döntésképtelenségre. Ezek az emberek türelmes és általában nagyon kedélyes emberek.

Borzas haj: gyakran éppoly összevisszaság uralkodik belül, mint kívül. Kiszolgáltatott az érzelmeinek, sokszor túlzottan romantikusak.

Csillogó, fényes, rendezett haj: jó kedély, kiegyensúlyozott lelkivilág. Testi-lelki béke jele.

Gyökeresen megváltoztatott hajviselet (szín, hosszúság váltás stb): új ki hívásokra, új partnerekre, mindenképpen változásokra vágyó emberre vall. Elégedetlen, félelmekkel teli lelki világot is takar.
Ha korpás a hajunk: ez akkor fordul elő, amikor az ember szeretné áttörni a határokat, a korlátait, de vagy a környezete nem engedi, vagy saját magába fojtja vissza vágyait. Ennek gyógyítása: masszírozzuk és keféljük rendszeresen a hajat. Oldjuk fel a gátlásainkat.

Megrepedt hajszálak: a hajszálak hosszanti repedése vitaminhiány, ásványi anyag hiánya következtében jön létre. Lelki oka pedig a túlterheltség. Ennek gyógyítása: változtassuk meg étrendünket, táplálkozási szokásainkat. Vitaminokból az A és B vitaminok hiánya okozza ezeket a tüneteket. A táplálkozáson kívül még a tudatos stresszoldással is gyógyítható.

Száraz haj: átmeneti gondok, feszültség okozza. Ennek gyógyítása: ha ilyen tünetet produkál a hajunk akkor a sok folyadék fogyasztása szükséges. Nagyon jót tesz még a gyakori meditáció is.

Elektromos feltöltődés: a testben fennálló feszültségeket jelzi. Pszichés és fizikai túlterheltség oka áll fent. Ennek gyógyítása: sokat segít a jóga és a meditációs gyakorlatok. Ebben az esetben fontos, a felső feszültségek oldása.

Erőtlen, fénytelen haj: hiányzik az életöröm, és az állóképesség. Ennek gyógyítása: a negatív gondolatok és a negatív életszemlélet megváltoztatása sokat segíthet ebben az esetben.

Hajhullás: fizikálisan a szervezet elsorvadására utal, lelkileg pedig a veszteségektől való félelmet tükrözi. Ennek gyógyítása: minden képen a jó táplálkozási forma, sok zöldség és gyümölcs. A félelmeket meditációval könnyedén le lehet győzni.

A halhullás ellen kiválo a szőlőmagolaj, (amit bioboltokban lehet már kapni) melyet masszírozzuk a fejbőrbe, 1-2 percig hagyjuk hatni, majd utána öblítsük le.

http://fengsuhi.hupont.hu/52/a-haj-is-a-lelek-tukre

Az első benyomás: egzotikus, érzéki és rejtélyes, mint Megan Fox.

Követelmény: jó, remek bőr. Ne feledd, amikor betévedsz egy gyémántboltba, a csodaszép ékszereket is egy fekete bársonyra terítik ki. Ha egy nő befesti a haját feketére, fel kell készülnie, hogy minden apró bőrhibát megmutat.

A sötét, fekete haj sokszor unalmasnak tűnhet, ezért lényeges, hogy mindig szépen csillogjon a haj, kenjük aloe vera-s termékekkel.

Így hangsúlyozd ki hajszíned: használj éles kontrasztot, mondjuk szőke vagy vörös mellírt. Még egy út, hogy felhívd magadra a figyelmet, kérd meg a fodrászod, hogy egy kis kékes vagy ibolya árnyalatot adjon a hajadnak. Ahhoz, hogy egy kicsit finomabb legyen a hatás, keverj hozzá egy kis barnát is. Ezt a hajtövekre vagy a haj alsóbb rétegeibe ajánlják a fodrászok.

Vörös

Réz, paprika, padlizsán... A vörös a boszorkányok hajszíne. Legalábbis annak tartották. A vörös hajúakról általában a temperamentum, a szenvedély és a makacsság jut eszünkbe. Nem véletlenül. A valódi vörösek sokszor törik valami csínytevésen a fejüket és nagyon kreatívak. Ami a szívükön az a szájukon is. Mindemellett érzékenyek, talán jobban is mint kellene, nagyon könnyen dühbe gurulnak. Szervezetükben kevesebb antistressz
hormon termelődik, ezért fokozottabban élik meg az izgalmakat. Kirobbanó természetűek. A vörös haj igazán
feltűnő, tudni kell viselni.

Az első benyomás: a vörös hajúak ingerlékenyek, ragaszkodnak a véleményükhöz. Mindenki úgy tartja, hogy forrófejűek, akaratosak és nagyon szexisek, mint Elizabeth Banks. Azonban a vörösek másik tábora inkább otthonülő, édes szeplőkkel, vörös, göndör hajjal. De ez mind csak sztereotípia, valójában mind-mind nagyszerűek és vonzóak.

Követelmény: festői. A valóban szép vörös haj megszépítheti a bőrt Azonban muszáj különbséget tennünk a vörös és a narancssárga és az arany és a sárgaréz között.

A lakosság mindössze 2-5%-a születik vörös hajjal, ezért ez a szín nagyon különleges és különálló.

Így hangsúlyozd ki hajszíned: válassz magadnak egy igazán vibráló színt. Nem árt, ha többfajta vörösből kevertetjük ki a végleges színt, így természetesebbnek hathat. Mindenképpen használjunk hajfényt, amitől csodálatosan csillog a haj és odavonzza a szemeket. A vörös szín marad meg legkevésbé a hajban, a mosás alkalmával egyre kopik. Ha lehet, használjunk színrögzítő sampont vagy bemosót.

Szőke

Homok, méz, búza... A szőkeség életforma. A szőke hajszín sosem avul el, mindíg divatban van. A szőke haj hűvösséget, tartózkodást sugároz. A szőke haj sok férfiban felébreszti a védelmező ösztönt., hiszen ártatlanságot, törékenységet, simulékonyságot és engedelmességet sugall. A szőkeséggel társítják a gyengédséget, a puhaságot, a befolyásolhatóságot, és a könnyen kaphatóságot. Természetesen a szőkeség és a butaság kapcsolatából semmi sem igaz. A szőke a legfiatalosabb szín. A született szőkék több hajszállal rendelkeznek, mint a barnák, feketék, vagy a vörösek, de a hajuk finomabb, vékonyabb szálú. Ez sajna azzal jár, hogy nehezebb dolguk van a hajformázással.

Az első benyomás: a szőkékről általában azt mondják, hogy szexbombák, mint Scarlett Johansson a Vicky, Cristina, Barcelona című filmben.

Ezt a színt nehéz megtartani két festés között ugyanolyan minőségben. A legtöbb szőke elég hiú, ezért ők adnak a hajukra is. Amúgy azt tartják, hogy a szőkéket nem veszik komolyan a munkahelyükön, hivatalos helyeken sem.
A szőkék szeretnek bulizni, flörtölni, sokan, estetik a hajukat, mert szexisebbek akarnak lenni, hogy hódítani tudjanak.

Követelmény: bizalom és kitartás. Szőke hajat olyan hosszútávon viselni, mint a magas sarkút. Ez egyben kinyilatkoztatás és magatartás is.

A szőke egyszerűen vonzza a tekintetet. Ha szőke vagy, sokkal több figyelem jár neked. Nekik több jut a szórakozásból, vidámságból is, pontosan a figyelem miatt, amit kapnak.

Így hangsúlyozd ki hajszíned: válassz világos árnyalatot, mondjuk, méz szőkét. Vagy legyél még világosabb! A platinaszőke mindig kitűnik a többi közül.

Festess sötétebb árnyalatokat a hajadba, ettől a világos alapszín méginkább feltűnő lesz.

Barna

Csokoládé, gesztenye, kávé... A barna hajhoz általában az észt és az értelmet párosítják. A legtöbb Nobel-díjas barna hajú. Egy barna hajú ember folyamatosabban és kitartóbban dolgozik, remekül terelhető, nehéz helyzetekben utolsóként válik idegessé és nagyon öntudatos. A barna megnyugtat és bizalmat gerjeszt. A barna a föld színe, így párhuzam vonható : a barnák két lábbal állnak a földön. Ne gondold, hogy a barna szín unalmas, egy jól megválasztott csokoládé színű frizurával is feltűnést kelthetsz! A barna hajszín biztonságot, nyugodtságot sugároz. Nem véletlen, hogy a férfiak legszívesebben barna hölgyet választanak feleségnek

Az első benyomás: A barna lányok szinte mind egytől egyig jó és felelősségteljes lányok

Követelmény: a barna általában sosem egységes. Különböző árnyalatok keverednek benne. Unalmasnak tűnhet, de mégsem az, ettől olyan klassz.

Így hangsúlyozd ki hajszíned: dobd meg a hajad más, esetleg sötétebb árnyalattal. Ettől igazán szexi leszel, és egy új dimenziót ad a külsődnek. Hogy ne tartsák unalmasnak a hajadat, megjelenésedet, vágass magadnak extrém frizurát. Ha félsz az ollótól elég, ha lépcsőzetesre vágatod.

A természetesebb hatás érdekében több barna árnyalatot vigyél a hajszínedbe. A lényeg, hogy ugyanabból színből válaszd ki az árnyalatokat.

A természetesebb hatás érdekében több barna árnyalatot vigyél a hajszínedbe. A lényeg, hogy ugyanabból színből válaszd ki az árnyalatokat.

http://www.hotdog.hu/hajstudio/tanacsok/mit-arul-el-rolad-a-hajszined

http://freyahajszalon.hupont.hu/15/hajszinek-jelentese
Milyen szerető vagy? Elárulja a hajad!
Vörös, barna, fekete vagy inkább szőke? Netán, kedves urak, az önök fantáziáját éppen a csíkos tincsekkel divatozó hölgyek mozgatják meg? Nos, valószínűleg ahány férfi, annyi vélemény. Most már csak az a kérdés, hogy vajon van-e összefüggés a hajszín és a szexuális aktivitás között? Erre a kérdésre dr. Rusz Edit szexológus segítségével megkaphatják a választ.

Fekete: az éjszaka asszonya

Ők a varázslatos, a titkokat magukban hordozó éjszaka asszonyai, akiket sokáig kell csábítani, és meghódításuk is hosszú időbe telik. Ám ha a teremtés koronái mégis megkaparintják a feketéket, bizony keményen kell küzdeniük azért is, hogy meg tudják tartani őket. Ugyan nehezen becserkészhetők, ám ha megfelelő társ veszi őket „birtokba”, a szunnyadó vágyak bizony kibontakoznak, és csodálatos élményekben részesíthetik partnerüket.

A démoni vörösek

Nem véletlenül kapták a vörös hajú hölgyek a démoni jelzőt. A magyarázat az erős szexuális kisugárzásukban van. Dr. Werner Habermehl német szexkutató tanulmányában száz német nőt kérdezett meg azért, mert kíváncsi volt arra, hogy milyen összefüggés van a hajszín és a szexuális aktivitás között. A kutatás eredménye azt mutatta, hogy az ilyen élénk színű hajkoronát viselő nők sokkal szenvedélyesebbek, és többet is szerelmeskednek. A vörös tincsek egyébként valóban feltételezhetik a hölgyekről, hogy partnerüknek a maximumot adják a szerelmi együttlétek során.

Szőke bombázók

A gyakran emlegetett „naiv szőkék” valójában leveszik a lábukról a férfiakat. Tény, hogy az erősebbik nem képviselői buknak a szőke bombázókra, akik a hímek libidóját az egekig képesek tuningolni. A rájuk osztott hiszékeny szerep nemcsak negatív értelemben működik, hanem bizony mellettük a férfiak magasabb rendűnek is képzelhetik magukat. A szőkékkel ugyanis lehet törődni, lehet róluk gondoskodni, szeretik, ha a férfi mellett biztonságban érezhetik magukat. A világos hajú hölgyekkel a pasik naponta átélhetik a szerelmeskedés minden csodálatos pillanatát.

A nőies barnák

A barna finomságot, nőiességet sugall, viselőik passzív szerepet igényelnek a szerelmi együttlétek alkalmával. Szeretik a törődést, a babusgatást és a szeretgetést. Természetesen ők is szívesen dorombolnak, kedveskednek és bújnak hozzá kedvesükhöz. Szexuális életükben főként a biztonság játszik szerepet, és társukkal való szerelmes összebújásaikban leginkább az intimitás finoman kirajzolt kerete látszik. Kedves férfiak, jó, ha tudják: a barna hölgyeket egy jó partner ugyan beleviheti extra élményekbe, ám igen ritkán kezdeményeznek.

Ezerszínű csíkosak

A 21. század női ideáljai a mellir csíkokkal tarkított hajú hölgyek, akik tincseik sokszínűségével fejezik ki a női lélek, az érzelmi élet és a nőiesség ezerszínűségét. Az árnyalatok ugyanis magukban hordozzák a dögös vöröset, az éjfekete titokzatos nőt, a visszafogott barnát és a naiv, „butácska” szőkét. A színes tincseket viselő hölgyek mindent megtesznek az ágyban, hogy megadják partnerüknek azt a női figurát, aki éppen abban a pillanatban leginkább felkorbácsolja a férfi vágyait.

Blikk-tipp: A csíkosak jó szeretők akarnak lenni, csak arra kell vigyázniuk, hogy a szerepeket semmiképp se cseréljék össze.

http://www.blikk.hu/blikk_eletmod/20090314/milyen_szereto_vagy_elarulja_...

http://www.paramedica.hu/200602/07_haj/index.htm