"Gyermekként álmodtam...."

Mióta elindult a Sikerre Születve oldal, rengeteg e-mailt kaptam. Hol kétségbeesett kiáltásokkal telit, hol olyat, amelyben megerősítést, bíztatást vártak, hol, csak egy köszönöm írtak.
Igenis, vallom, hogy mindenki sikerre született, tisztán, őszintén, bizalommal minden és mindenki iránt. Az, hogy ez hogyan fejlődik tovább, vagy éppen visszamarad-e, a szülői háttéren, és a megélt gyerekkoron múlik.

Az én életem sem volt egyszerű, voltak szomorúságok, és vidámságok, de az, hogy mindent úgy éltem át, és meg, köszönhető annak, hogy otthonról milyen csodálatos értékeket, és nem utolsó sorban szeretetet kaptam.

18 évesen kerültem ki a szülői burokból, egészen addig minden csodálatosan alakult, a terveim szerint, mert elhittem, hogy minden egyszerű. Ott tanultam, ahol szerettem volna, azok az emberek voltak körülöttem, akiket én akartam.
Majd jött az Élet. Olyan hirtelen érkezett, hogy mindent elsöpört. Akkor jöttem rá, hogy mit jelent az otthon, amikor hazaértem fáradtan, éhesen az üres lakásba, és vacsorát kellett magamnak készíteni, vagy éppen megbetegedtem, és anya finom teáját kénytelen voltam láztól reszketve, emlékezetből elkészíteni, persze köze nem volt az eredeti recepthez.... :(.
De én bizonyítani akartam, hogy nem egy vidékről "szalasztott" elkényeztetett fruska vagyok, hanem igenis megtudok állni a saját lábamon. Bár nem lett volna szükség rá, én mégis munkát vállaltam a főiskola mellett. Az akkori viszonylatokhoz képest nagyon jól éltem, hiszen egy külföldi alapítványnál kaptam asszisztensi munkát, mellette pedig a suliból kaptam az ösztöndíjat. Soha nem tudtam kezelni a pénzt.... (már tanulom.... :))
Akkoriban volt egy barátom, akivel közel egy éven keresztül "seveledsenélküled" kapcsolatot játszottunk, de valahogy úgy éreztem, hogy valamiért közünk kell, hogy legyen egymáshoz, és amikor végetért, tudtam, hogy még nem fejeztük be....
Ekkor voltam először jósnál. Elmondta, hogy annak a kapcsolatnak egyenlőre vége, de a közelemben van Valaki, akivel nagyon boldog leszek, és egy olyan állás, ami anyagilag nagyon kedvező...
És tényleg.... Bekerültem a szórakoztató iparba, és az egyetemet emellett végeztem el. Itt megismerkedtem egy helyes fiúval, hamarosan lett egy lakásom, autó. Semmi mást nem kívánhattam. A pénz megint ott volt a közelemben folyamatosan. Majdnem két éve tartott a kapcsolatunk, amikor egy baráti összejövetelen ismét jósoltak, mégpedig azt, hogy egy hónapon belül minden szinten megváltozik az életem. Anyagilag, érzelmileg, fizikailag. Szinte napra pontosan egy hónap múlva autóbalesetünk volt. Elveszítettem....
Mindenemet. A munkámat, az érzelmi stabilitásomat, az egészségemet. Tényleg kellett hozzá az egy éves gyászév, hogy felépüljek. Lelkileg, testileg. Nagyon nehéz volt. Mindent átéltem. A fájdalmat, a csalódottságot, a haragot, a szomorúságot, és az elengedést. Rengeteget segített az, hogy Anya, Apa, a testvérem, az IGAZ barátaim mellettem álltak.
Másfél év múlva felkerestem azt a jóst, aki a balesetünk előtt jósolt... Azt mondta, hogy van Valaki, akit ismerek, és egy lehetetlen helyen, időben találkozni fogok vele, szerelem, házasság, gyerek....
Így történt, és a "seveledsenélküled" ex ismét felbukkant. Mint a mesében, és a jóslatban... lehetetlen hely és idő. Lassan segített feldolgozni azt, hogy Én élek, és emiatt ne legyen lelkiismeret furdalásom.
Két év múlva házasság, gyerek, nagyobb lakás, akkor maximálisan vállalható hitellel. Megint úgy éreztem, hogy minden rendben, valóra váltak álmaim, a Sors kárpótolt.
Hat évig tartott az álom, amikor is valami el kezdett hiányozni... A férjem is érezte, hogy valahol elmentünk egymás mellett. Elköltözött. De a kislányunkat nem tudta sehogy elhagyni, így mindennap találkoztunk, és újra keztük felfedezni az értékeket a másikban.
Ismét elmondták a "jövőmet". A Sorsunk folyamatosan egymás mellett megy, nem tudunk elszakadni egymástól, fontosak vagyunk a másiknak. Nagyon is... Sorsa a Sorsomban meg van írva...
Férjemnek akkor egy hazai viszonylatban kimondottan jól fizető állása volt. Ez a munkahely folyamatosan a családcentrikusságot hírdette, így a főnökség nehezen tudta feldolgozni, hogy itthon problémái vannak, és azt még inkább, hogy fel is vállalta...
Bár két hónap kellett mind a kettőnknek, hogy lelkileg helyre tegyük a történteket, és megbeszéljük, hogy szeretnénk mindent újra kezdeni, de emellett döntöttünk. Ennek ellenére a "családcentrikus" munkahelyet elveszítette. Viszont maradt a szeretet, és a hatalmasra duzzadt hitelünk.... A befizetetlen csekkek tömkelege tornyosult, de ekkor már közel fél éve én tudatosan éltem álmaimnak. A férjem is elhitte hitemet, sőt rajtam keresztü tapasztalta is, de még mindig óriásiakat tudott zuhanni.
Egyszer olvastam valahol, hogy minél rosszabb úton jársz, annál több minden kell, hogy összedőljön körülötted, hogy újra építhess mindent! Szilárd alapok kellenek, nem omladozó kőtörmelékek....
Kislányunk 4 éves volt ekkor. Azt tudtam, hogy muszáj Neki is átadnom a feltétel nélküli bizalmat az ÉLETben, hogy azokon kívül, ami a tanulásához szükséges, felesleges csalódásokat ne kelljen elviselnie.

Így születtek meg a Pancsi mesék. Imádja, mert azonosulni tud velük. Nem hiszem, hogy ártok vele, ha a tudatosságra nevelem, Ő még hisz, és bízik mindenben, és legfőképpen bennem, és az Apukájában. Elhiszi, hogy álmai megvalósulnak. Már most, és ha nem engedem, ez a hit nem fog elveszni később sem, sőt, erősödni fog...

Hogy miért írtam le mindezt? Mert úgy látom, hogy nagyon sokan félnek, álmaiktól, és Önmaguktól. Nem szabad. Mindenből kiút az előre!
Még nem jöttünk helyre teljesen mi sem, de elindultunk. A legfontosabb, hogy a lelki támaszt újra felállítottuk magunkban. És tudom, hogy ha én otthonról nem ezt kapom, látom, hagyom, hogy elmenjünk egymás mellett, mert nem lett volna igényem arra, hogy a kislányom boldog családban nőjön fel. De volt, ezt láttam magam előtt, és képes voltam túllépni az egómon, és fogadni a teljesült álmaimat.

Életem meghatározó jóslatait önbeteljesítő jóslatoknak hívom, mert elhittem, és én magam teremtettem hozzá mindent. A baleset előtt sem mondták, hogy milyen irányba változik az életem, nem hittem, hogy negatív... Bár emiatt sokáig vádoltam magamat, de utána tudtam, hogy Ő, azt az életet vállalta, nem tehettem volna ellene semmit.
Most boldog vagyok. Ismét van mindenem, és most már tudom, hogy hogy tudok rá vigyázni!

Tudom, hogy mindenki sikerre született, és ha a gyerekkor már messze van mögöttünk, akkor sem késő, hogy azt a bizalmat és hitet újra építsük álmainkban. Nem mondom hogy könnyű, és lehet hit nélkül élni, de nem érdemes!
Most írom a második könyvemet, ami pontosan arról szól, hogy a gyerekkor fel nem dolgozott traumái milyen szinten tudják befolyásolni felnőtt létünket, és ezeket hogyan lehet enyhíteni pozitív hozzáállással.

Ha gyermekünk van, vigyázzunk törékeny lelkére, adjuk meg neki a boldog gyerekkort (a hiedelmekkel ellentétben nem anyagi értelemben... vagy ha igen, teremtsük meg.... :)). Ne tiporjuk el álmait, hagyjuk, hogy megélje!

Ha pedig mi cipeljük a múlt terheit, oldozzuk el a köteleket, és ugorjunk fejest a jövőbe! Tudod, mindenből van kiút, az előre!!!

Szóval, ez az én igaz történetem!
Köszönöm, hogy elolvastad, és remélem sikerült elhinni, hogy hinned kell! És igen, lehetsz szadad hittel is!

Hanna V. Bell, 2011.

A fénykép Anne Geddes kép. :)