Ki az a Hanna V. Bell????

Ki az a Hanna V. Bell?
Nos, nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, azzal, hogy …. Én.
A névnek külön története van. A saját nevem a magánéletemhez tartozik, ez pedig az íráshoz. J
De akkor, mégis ki vagyok én? Egy átlagos, 33 éves, feleség, anya, háziasszony.
Kommunikáció szakon végeztem, nem pszichológián, bár tanulni tanultam, és imádtam, és azóta is rengeteget olvastam ezzel kapcsolatosan.
Mindig olyan munkahelyeim voltak (biztos, hogy nem véletlenül), ahol rengeteg emberrel találkoztam, és rengeteg embernek a sorsát megismertem. Hol Ők segítettek Nekem, hol Én Nekik. A sokan kérdezték, hogy miért nem ezzel foglalkozom… :)
Mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek lelkét nem papírral kell ápolni, hanem egy-egy jó szóval, meghallgatással, bátorítással, és „mellette állással”.
18 éves koromig burok volt körülöttem, szüleim mai napig boldog házasságban élnek. :)
Így hirtelen zúdult az Élet a nyakamba, egyszerre.
Az elmúlt 15 év, olyan volt, mintha folyamatosan egy Sors nevű hullámvasúton ülnék. Amikor fent voltam, mindig nagyot zuhantam, de úgy látszik, nekem ezek a zuhanások kellettek, hogy egyre több dolog érdekeljen azzal kapcsolatosan, hogy, hogy tudok folyamatosan fent maradni. J
Rám is óriási hatással volt a Titok, és a Váltsd valóra legvadabb álmaidat, és a rengeteg cikk, Sorsok változásának leírása, de inkább azt mondanám, hogy ezek hatására inkább mélyen magamba néztem, felállítottam egy listát, amit szeretnék, és a saját érzéseim alapján dolgoztam ki a saját módszeremet. Volt, amit a könyv szerint alkalmaztam, és volt, amit nem… Mikor mit találtam jónak, és megvalósíthatónak a saját szemszögemből… :)
És, akkor mégis, hogy vettem a bátorságot, hogy olyan könyvet írjak, ami a gyerekekről és a Titokról szól?
Először nem a nyilvánosságnak szólt…. Világ életemben, ha valamit el akartam mondani, írtam. Levelet, verset, novellát, bármit….
Így kezdődtek Pancsi történetei is. Amikor, egyre többet szembesültem a saját gondolataim erejével, tudtam, hogy a kislányomnak át kell adnom! Hozzá tartozik egy teljes, egészséges élethez – Szerintem. Persze, nem érzem magam fanatikusnak, mert ennek ellenére úgy gondolom, hogy a gyerekek érzik, hogy mikor jött el az idő arra, hogy befogadják, amit hallanak. Legalábbis, én ezt tapasztaltam. A gyerekek felé a kommunikáció leges-legfontosabb, és hatékonyabb módja pedig nem más, mint a mese. Tehát, nem volt más választásom, meséket kellett írnom!:) És azt vettem észre, hogy kislányom egyre többet emlegeti a főszereplő kislányt, és volt, hogy az óvodában az egyik szülő megkérdezte, hogy mondjam már meg a könyv címét, amiből mesélni szoktam, mert az Ő kislánya is folyamatosan valami Pancsit emleget otthon… :)
Hát így kezdődött. Viszont maguk a mesék túl „száraznak” tűntek elsőre egy felnőtt számára (ezt is felmértem! :))
Kellett hozzá egy kis kiegészítés. Ráadásul azok, akik nem hittek feltétlenül a Titok megvalósulásában, nem is nagyon értették a mesék lényegét. Volt olyan, aki szerint még a meséket nézve is nagyított értékeket próbálok átadni.
Ez a kritika indított el az úton, hogy elétegyem azt, hogy ezek a kisgyerekek mivel tudnak azonosulni, mi a különbség egy felnőtt kívánsága és egy gyereké között, a gyerekek általános viselkedése stb., így született meg egy kiegészítés, ahol a szakemberek véleményét megpróbáltam egy-egy életszerű példával alátámasztani. Hozzáteszem, amikor az egészet egyben olvasta kritikusom, a meséket az előtte lévő kiegészítéssel, már nem érezte túlzásnak, amiket írtam…. :)

Egyébként a „kísérleti alanyaim” között volt egy kétéves kislány is, aki az első mesét meghallgatva, többet már nem akart, ellentétben a három éves korosztálytól felfelé, akik csüngtek a szavaimon, és folyamatosan kérdeztek, közbeszóltak, véleményt nyilvánítottak. A kétéves picilány még nem volt rá készen, az is lehet, hogy nem lesz később sem, de ezt úgyis jelzi, főleg egy gyerek. Nem kell megijedni!
Szóval így alakult ki az első „könyvem”, ami tapasztalatok alapján írtam, és azt, amit Én át szeretnék adni a saját csemetémnek, hogy ne kelljen Neki újra és újra felállni, kísérletezni, hanem még a tiszta gyermeki őszinteséggel szokjon hozzá, hogy a világ olyan, amilyenné alakítja! J És, ha fogékony rá, imádni fogja a meséket, ha pedig nem, akkor úgysem szeretné hallgatni.. :)
Amikor készen lett, úgy gondoltam, hogy talán ezzel tudok másoknak is segíteni, hiszen nekem is sokkal jobban segítettek azok, amiket mások már átéltek, sokkal többet jelentett, hogy már valakinek egyszer bevált ! :)
Szóval így történt…. Saját tapasztalatok alapján írtam le valamit, és ugyanígy tettem a második könyvnél is, ami hamarosan jön… már nagyon készül…. :)

További szép napot mindenkinek!
Hanna V. Bell :)