Álmodtam egy álmot

Úgy gondolom ez nem csak az én álmom.

Mivel ma választások vannak, az álmom is ezzel kapcsolatos. Mégpedig az én álmom arról szól, hogy az emberek most nem pártokra szavaznak.

Elmennek szavazni, bárki is ér el jobb eredményt, béke, és nyugalom váltja fel az eddigi gyűlölködést, a szemben állást, és egymás becsmérlését.

Az életünkben fennálló gondokat közös erővel megoldják. Nincs versengés szavazatokért, hatalomért, és pozíciókért. Egy lesz csak a fontos a szavazók elégedettsége, a gondjaik megoldása. Párbeszéd!
Működő folyamatos párbeszéd!!!

Szeretnék már végre egy kiegyensúlyozott, nyugodt életet magamnak, a családomnak, a tágabb környezetemnek, és az országnak. Az elmúlt negyedszázad folyamatos zűrzavara után, válságok után megérdemelnénk már némi nyugalmat.

Csodálom azokat az államokat, ahol nem számít, hogy ki az, aki kormányon van, mert mindenkinek lehetősége van boldogulni, az álmait megvalósítani. Pártállástól függetlenül! Nemre, bőrszínre és minden megkülönböztetésre tekintet nélkül. Amennyiben sikeres, nem irigyli senki, sem a vállalkozását, ötletét, sem a megszerzett vagyonát.

Az álmomban a közösségek tagjai segítik egymást. Mert vannak ötletgazdák, és vannak, akik a megvalósításban nagyon jók. Együtt csodákra képesek a közösségért, egymásért dolgozók.

Nagyon régről még vannak emlékeim, amikor „kalákában” épültek házak, vidéken együtt gondoztak pl. kerteket, vagy állatokat, és közösen dolgozták fel. Ezeknek a közös munkáknak nagyon jó volt a hangulata. Nagy beszélgetések voltak, jó kedv, és derű.
Ez sajnos már elmúlt. Más világot élünk. Vannak jó, elemei is a változásnak, de vannak, amiket szívesen elfejtenék.
Az álmomban a múlt jó szokásai visszatértek. Az emberek újra közel kerültek egymáshoz. Megszűnt a szembenállás, gyűlölködés, gőg.

Ez volt az álmom!

Szeretnék sokkal szabadabban, nagyobb szabadságban, nyugalomban, békében, szeretetben élni. Mindezt nem csak saját mikrokörnyezetemnek kívánom, hanem az ország minden lakójának.

Utópia?!

Talán igen, mégis kívánom magunknak!!! Mindenkinek!!!

Hozzászólások



Kedves Az!

Ez igazán dicséretes, én is kertészkedem, és évek óta csak természetes
növényvédőket használok, vagy semmit.
Nekem pénz nélkül még nem megy, de próbálkozom. A politika pedig.....



Kedves Az!

Még egy dolog kimaradt.

Amikor egy törvény, rendelkezés megszületik mindig felmerül kinek, kiknek áll az érdekében? Mit, és hogyan akar szabályozni? Tehát amikor folyamatosan kérdezünk, ha nem mástól, hát magunktól, és valahonnan meg kell tudni a válaszokat, vagy legalábbis el kell gondolkodni rajta.

Nekem ez a véleményem, és jó hogy van aki reagál rá, akár igazol, akár ellenvéleménye van. Mert előbb utóbb az ilyen beszélgetésekből, lehetnek a problémák, gondok megoldásai. Egy élhetőbb világ, mert mi itt most érdekek nélkül írunk véleményt, különböző témákról.



Kedves Az!

Az egész politika legenyhébb fogalmazásban "furcsa" világ.
Engem mégis érdekel bizonyos szintig. Még akkor is ha sok dologgal nem tudok egyetérteni.

Szövevényes, kiismerhetetlen összefonódások. Amiért mégis érdekel azért van, mert többnyire a politika és az általa befolyásolt gazdaság irányítja a mindennapjaikat.
Ahhoz, hogy megvédjem a saját érdekeim tudnom kell, hogyan döntenek a fejünk fölött számtalan dologban.

Engem ezért érdekel, ezért figyelem érdeklődéssel, és emiatt az érdeklődés. A "bizonyos fokú tájékozottság" miatt már sikerült jól kijönni egy-két nehezebb helyzetből. Saját maguk alkotta törvényekben mindig van beépítve kiskapu amit ha megtalálunk, bármelyikünknek segíthet.

Az egész politika szerintem egy nagy érdekszövetség! Nem szolgálat az átlag polgár felé, és amennyiben nem vagyunk "körön" belül...csökkennek a lehetőségeink. Én nem vagyok, és a családom sem. Ezért nem árt egy picit foglalkozni az okokkal, miértekkel, ahogy, és amilyen törvények, rendelkezések születnek.

Bocs, hogy ilyen hosszan válaszoltam.



Kedves Az!

Nekem pedig nem szimpatikus az örökös szabadságharcos retorika./ O.V, és a Fidesz/

A szóvivők szóhasználata egyenesen taszít, még akkor is amikor számomra is"támogatható" ügyekről tájékoztatnak.

Egyébként mindezekről úgy írok nincs igazi párt elkötelezettségem.



Kedves Az!

Utólag már többektől hallottam ezt a véleményt is,
de ezt a rendszert élesben még csak tudtuk csak kipróbálni.

A másik pedig, hogy nem feltételezte egyik ellenzéki párt sem szerintem,
hogy ilyen aránytalanságot hozó rendszer így fog működni.

A kitalálói pedig most a megszokott önteltséggel ünnepelték "sikerüket". Nekem nem szimpatikus.
Hát.. a további rajtunk is múlik.



Kedves Az!

Utólag már többektől hallottam ezt a véleményt is,
de ezt a rendszert élesben még csak tudtuk csak kipróbálni.

A másik pedig, hogy nem feltételezte egyik ellenzéki párt sem szerintem,
hogy ilyen aránytalanságot hozó rendszer így fog működni.

A kitalálói pedig most a megszokott önteltséggel ünnepelték "sikerüket". Nekem nem szimpatikus.
Hát.. a további rajtunk is múlik.



Kedves Igaz!

Attól függ, hogy kit nevezünk gyűlöletkeltőknek, de ezen az oldalon ezen nem vitatkozom.

Fenntartom a véleményem, hogy én személy szerint, és a családom is a békére, nyugalomra,
vágyunk.
Nekünk sem tettszik a választás eredménye, és sajnos számunkra sok jó nem remélhető.
A legjobban az áhított, remélt békét, nyugalmat nem tudja ez az eredmény nekünk, és sokaknak biztosítani.
A 44,5% és ez 2/3 ? Ilyen is csak a magyar választási rendszerben lehetséges, de rendben.
Győzzenek meg engem, mint egyszerű választópolgárt, hogy megérdemelten győztek. Mert attól én MAGYAR vagyok, itt élek, itt fizetek adókat...stb., ha nem rájuk szavazok.

Bizonyítsák be nekem, hogy az én érdekeimet is képesek képviselni, és persze még rajtam kívül 8 milliónyi állampolgárról is beszélünk. Hajrá, én várok, de hogy mindenki megteszi-e azt nem tudom.