A hála

Végre elérkezett a nap, amikor több havi távollét után haza jött a fiam.
Nagyon hiányzott már nekünk.
Sokszor mondta, hogy jönne, de nagyon sok a dolga. Hittem is meg nem is.

Kicsit később ért haza, mint ahogy vártam, de végül is megérkezett. Készítettünk neki minden jót, amit szeret, bár nem várta el.
Most is a már megszokott menetrend szerint mentek a dolgok. A régi barátok is várták, hívták telefonon, majd egy ügyes „csellel” elcsalták. Azt mondták neki, hogy egy földúton elakadtak, ki kellene onnan segíteni őket. Bevált a csel, tudják róla, hogy ha segítségre szorul bárki ő mindent, félretesz, és megy.

Így történt, hogy egy kis beszélgetés után már el is ment. Kicsit későn ért haza, vagy korán?...
Véletlenül vettem észre, hogy már itthon van. Korábban rá nem jellemző módon, olyan halkan érkezett meg, és ment a szobájába, hogy nem vettem észre, pedig vártam sokáig. Ez alapján, ebben is változott.

Másnap az előre tervezett dolgait megcsinálta, majd a nővérével közös programban egy kirándulásra indultak. Előtte még a meglátogatta egy volt barátjának a családját is, majd egy kis üzleti dolgot is intézett.
Közben én készítettem neki azokat a dolgokat, amiket csomagolni akartam számára. Azt szerettem volna, hogy töltsenek csak ketten együtt is egy kis időt. Sikerült, és nagy egyetértésben, jót beszélgetve, kicsit talán feltöltődve értek haza.
Estefelé megint elment a barátja családjához, majd egy másik közös "haverhoz" és nagyon későn ért haza. Ismét vártam, csalódott voltam, majd haragos, hogy miért fontosabb más, mint én az édesanyja.

Végül, sikerült lecsillapodnom mielőtt hazaért, és végtelen nyugalom szállt meg. Már nem is volt fontos mikor ér haza, mert időközben megértettem, hogy milyen nagy szüksége volt már egy kis lazításra, pihenésre.
Nagyon feszített tempóba telt számára az elmúlt négy hónap amióta nem volt itthon.
Telefonon sokat beszélünk mi, de az teljesen más érzés. Azt vettem észre, hogy többnyire akkor hív ő, amikor órára megy, vagy onnan jön.
Így használja ki azt az időt, az se vesszen el, addig is tegyen valamit. Ilyenkor megbeszélünk mindent, ami fontos, beszámol a dolgairól, utána mindenki teszi tovább a dolgát. Ő ott, én meg itthon.

Egyik alkalommal szóba került a pihenés-szórakozás, a további tervei, és elcsodálkoztam azon, amit kérdezett. – Anya te miről beszélsz, annyira nincs időm semmire, hogy este zuhanyozás után, csak bezuhanok az ágyba?
Akkor csak beszéltünk, és, most amikor a saját szememmel láttam, hogyan szervezi a dolgait, MOST értettem meg az akkori ingerült válaszát.

Tényleg minden idejével, erejével, tudásával a saját jövőjét építi. Nem kímélve magát sem, az idejét sem.
Azért költözött most a lakás után egy házba, hogy még többet tudjon dolgozni. Még jobban tudja az idejét beosztani az egyetem a munka között.

Végtelen hálát éreztem, amikor ezt megértettem.
Hálát érzek, azért mert ők vannak nekem, mellettem állnak, amikor szükségem van rájuk. Amikor nekik van az én segítségemre szükségük, megkapják tőlem. De amikor minden rendben van, járják a saját útjukat, a saját elképzeléseik szerint építik a jövőjüket, én hagyom ezt, hálás vagyok érte, és nagyon büszke vagyok rájuk.
Nem tőlem várják, a társadalomtól, az államtól, hogy megoldja a gondjaikat, segítse a terveiket, hanem tesznek érte.
Úgy érzem végtelenül szerencsés, vagyok. Nagy öröm ezt látni, ahogy élik az életüket.

- Anya a lehetőségek nem jönnek a helyünkbe, nekünk kell elébe menni! – mondják, mind a ketten.

Az egyik rokon találkozni szeretett volna a fiammal. Véletlenül találkoztak, beszéltek pár szót, amíg a fiam a nővérére várt, és ígérte, hogy másnap reggel eljön kicsit beszélgetni még vele. Majd megcsörrent a fiam telefonja, és abból a beszélgetés foszlányból, amit hallott levonta a következtetést. / Nem kell őt tanáccsal ellátni, nem kell vele elbeszélgetni, valószínűleg jobban teszi a dolgát, mint amilyen tanácsot ő adott volna neki. - Ma reggel mondta ezt el nekem, a rokonom. /

Csak két szűk nap volt. Látogatásnak talán elég, de a tanulsága számomra több volt.
Úgy ment el, ahogy már sokszor, semmit nem kért, de sok mindent kapott. Ez természetes szülői magatartás, sokan megtesszük folyamatosan.

Ez a látogatása mégis más volt, mint az eddigiek. Talán a húsvétkor bennem újabban mindig jelenlévő érzés tette mássá, ezt nem tudom.
Nagyon békés, nyugodt, kiegyensúlyozott légkör volt körülöttünk. Éreztem, hogy már nagyon nagy szüksége volt egy ilyen kikapcsolódásra. Ő visszament! Elégedettség, béke, nyugalom, szeretet maradt utána, és hála!

Köszönöm a teremtőnek, hogy mind ezt átélhetem, láthatom, érezhetem.