Kihívás-sokk

Szeretem a kihívásokat, de néha az élet, sors, vagy univerzum, sokká változtatja.

Például az elmúlt időszak nem volt kegyes hozzám, vagy csak így éreztem?
Változásokat akartam! Sokat, és ... megkaptam! Anyagilag, hangulatilag, életérzésben, a családom boldogulásában.

A lányomnak egyre jobbak az esélyei, szakmai téren. Most boldog! Szülinapos hete van, "varázserővel" fejelve. Amibe belekezdett mostanában az sikerült, persze voltak kisebb nehézségek, csakhogy jobban érezze a sikerek erejét.
Azt sejtettem, hogy a fiam körül minden rendben.
Igen valóban, most szakított három év kapcsolat után.
Máris jól érzi magát, happy az élete! Már nem működött a kapcsolat azt mondta.
Jól mennek a dolgai. "Véletlenül" lenullázta a számláját, de azt mondta semmi vész, jelentős bevétele lesz hamarosan, már dolgozik rajta.

Vettem egy nagyon jó szoftvert aminek használatával jelentősen javult a hangulatom, és kilátásaim az anyagiak terén. Igaz két hét használat után egy villámkár érte a gépem, és minden lenullázódott. Azóta a számla a biztosítónál, a nagyon jó gép már használatban. A szoftver újra telepítve.
Hol a szépséghiba? Új operációs rendszerem lett, és még szokjuk egymást. Kicsit döcögős az együttműködés, végül is mindennek ára van.

Időközben újabb viharkár ért, de nem nem ment tönkre másik gép, csak alapos beázás történt a lakás egy részében. Harminc év óta először. Álltam a vízben a kazánházban, miközben a kamrában felfedeztük, hogy ott is csöpög a világításról a víz. Semmi vész, gondoltam, holnapután úgyis megyek a kórházba majd ezt a sokkot is "kikezelik".
Nagyjából felszedtük a vizet, és pihenni mentünk, már este tíz óra volt. Másnap bejelentettük az újabb kárt, és megegyeztünk a lányommal, hogy mi most szabadságoljuk magunkat.

A fiam is hazajött rövid két napra. Engem bevittek a kórházba - jutalmam egy két ágyas szoba saját használatú zuhanyzóval, wc-vel, a kórteremben tv, 7-8 csatorna kínálatával. Ők elmentek kirándulni egy közelben lévő kastélyba, ahol kivételesen, egy jó kép készült a lányomról - nem szeret fényképezkedni - fel is került az a fotó profil képnek a netre.
A fiam visszautazott az egyetemi városba, és 8-10 hónap kemény munka és tanulás ő is szabadságolta magát a Tisza-partra, pár baráttal.

A lakás közben száradt, én gyógyultam, a lányom szülinapját is kellemessé tettem, mert a kórházi hírlapárusnál felfedeztem a kedvenc magazinját a Forbest, így a látogatáskor volt "meglepi" ajándék. Látva az örömét megérte, az apró figyelmesség.

Ugyan mi bajom lehetne ezen a világon!

Mindent megkaptam amire vágytam.
Látom a gyerekeim örömét, boldogulását. Igazán jó két napot töltöttek együtt nagyon régóta először. Megkaptam egy nagyon jó számítógépet, - és nem nekem kellett állni a teljes számlát - jó körülmények között kaptam meg a kezelésem. Az orvosok, és nővérek sem zavarták a gyógyulást, olyan kevesen vannak, hogy alig jut idő egy-egy betegre, de az infúzió attól még minden nap rendben lefolyt. Tehát, jó volt az idei gyógyulás, és derűs, egy kellemes betegtárssal a kórteremben.

Közben az elázott épületrész szárad szépen, kivételt képez az a helyzet amikor ismét ömlik az eső. Amikorra kiszárad a borsos díjú biztosítás kifizeti azt a festést, javítást amelyet három nappal a beázás előtt fejeztem be. A munka az enyém lesz, de a ezt a számlát nem én állom.

A fiam is vigasztalódik, már van jelentkező, bár óvatos még. Csak ismerkedünk. - mondta.

Tehát az élet szép! Az elmúlt három hét, jobban mondva már egy hónap, számomra felért egy teljes újjászületéssel.

Érti ezt valaki?

Boldog vagyok, és hálás. Könnyedén átsiklottam a történések fölött, sőt még örülni is képes voltam bizonyos dolgoknak.

Üdv. mindenkinek.

Hozzászólások



Kedves Violet49!

Mindenkinek más módszer válik be.
Nekem használt, hogy egy idő után kiírtam magamból mindent, ami éppen foglalkoztatott.

Az a mód ahogy én itt tettem meg, számomra nem kellemetlen, mert szinte anonimként írok.
Személyemben nem vagyok beazonosítható, mint ahogy sokan írunk így.
A helyzetek valósak, a megoldásaim, a jók, és a rosszak is az enyémek.

Nekem segít, amikor kiírom magamból, és talán tanulságos is másoknak.

A gyászt valóban mindenki másképpen dolgozza fel, nekem a csendes, magamba zárkózás a összeomlásokat, kórházat hozta. Változtatnom kellett. Kis falu lévén itt mindenki tudott róla, de amint elhagytam a szűk környezetemet senki, nem volt téma. Rám tartozik, most is csak azért írtam le neked, hogy lásd számtalan gond nehezítette az életem, de már jórészt túl jutottam rajta, és nagyon sok mozzanatot most le sem írtam, mert már nem fontos. Lehet, hogy fájdalmas volt, veszteség volt, - nem kicsi - de sikerült jól, vagy kevésbé jól, esetleg kissé fájdalmasan lezárni.
Nem segített, amikor a múltat akartam visszahozni.

Most köszönöm jól vagyok, amit mindenki másnak is kívánok. A sok nehézség lehet, hogy kicsit megkeményített, de meg is erősített, nem voltam ilyen régen.

Amikor kipróbálod az ajánlott módszert - ha még nem tetted meg - még ha csak a fióknak is írod egy "kockás" füzetben, észreveszed egy idő után, hogy a benned lévő fájdalom, görcs, feszültség szép lassan oldódni fog.
Így kezdtem valamikor régen én is.
Akkor érezném most kicsit feszélyezve magam talán, ha teljesen kiadnám magam névvel címmel, telefonszámmal, de még ez sem biztos.

Nekem, rajtam a hozzászólások is segítenek akár kritikai, akár elismerő, vagy amikor nincs is. Mindig elgondolkodom rajtuk, és volt, hogy egy kritika, vagy jó szándékú tanács után találtam egy nehézségre megoldást.

Sok jó módszer létezik, de akarjuk-e eléggé, hogy segítsen rajtunk?

Ma már tudom, hogy én egy időben elmentem a lehetőségek mellett, inkább maradtam a problémába.
Ez ma már nincs így, de meg kellett dolgozni érte.

Köszönöm, hogy válaszoltál, szép estét!

Ui: Próbáld ki az írást, csak magadnak, csak a fióknak! Egy idő után segít. Azt nem tudom mennyi idő kell, mert az mindenkinél más, egy idő elteltével már a gondolatok is könnyebben formálódnak szavakká, modatokká, és végül jöhet a megkönnyebbülés.
Elnézést, ha kicsit hosszú voltam. Rossz szokás.



Kedves SUSANNA

vannak élethelyzetek amik igencsak próbára teszik az embereket,amikor igencsak szorít a cipő,valamerre el kell indulni.
Azt hallottam a padló nem azért van,hogy belekapaszkodj,hanem,hogy felállj róla.
Dönteni mindig a legjobb tudásunk szerint döntünk,aminek a vége vagy öröm,vagy üröm.

Mindenkinek halt már meg hozzátartozója,gyereke,férje,testvére,szülők,rokonok akik néha többet jelentettek mint a szülő,imádott nagyszülők.
Az elvesztést mindenki másképp dolgozza fel,van aki világgá kürtöli,van aki csendben gyászol Istenhez,Jézushoz imádkozva.

Egyébként nem bíráltam,távol áll tőlem,hiszen mindenkinek a saját problémája a legnagyobb.
Én is veszítettem már el sok mindent,lakásmaffia által,közeli és távoli embereket,a lányomat,de soha nem jutott eszembe,hogy nyilvánosan írjak róla.
Ajánlottak számomra egy jó módszert,írjam ki magamból,vegyek egy füzetet vagy naplófélét és írjak.

https://www.youtube.com/watch?v=dKura_0Zfl4



Örülök,

ha tényleg így van.

Akkor szoktam írni, amikor van valami mondanivalóm, vagy jó történetem.

A "rossz" dolgokat panaszokat megírják helyettem, én csak akkor ha humorral tudom fűszerezni, és a végén van némi tanulsága.

Szép napokat kívánok én is!



Kedves Pipacsvirág!

Nagyon szépen köszönöm,
a magam emlékeztetésére, - honnan hova jutottam - és másoknak okulásként írom a történeteimet.

Egyébként, amennyiben jól emlékszem a Titok film is azzal kezdődik, hogy "Mikor minden összeomlott körülöttem, akkor kaptam a gyerekeimtől egy könyvet..."

Eszembe sem jutna soha irigykedni a könyv és a film szerzőjére, és segítőire, amiért sikerei lettek, vannak, hiszen rengeteget tanított nekem, és az egész világnak aki fogékony a pozitív gondolkodásra, vagy "csak" jobb, élhetőbb életet szeretne magának, szeretteinek.

Úgy érzem nem is kell nekem tovább mentegetőzni, itt az oldal rendszeres olvasói, használói pontosan értik, tudják mi miért, és hogyan történik, történhet, vagy éppen valamiért nem történik meg.

Közületek nagyon soknak tartozom köszönettel, az elmúlt évek minden megosztott tapasztalatáért, tanácsért, zenékért, könyvajánlatokért, egy-egy jó írásért, naplóbejegyzésért.

Még egyszer mindenkinek köszönet!



Kedves Violet49!

Köszönöm a gratulációt, de azt nem tudhatod, hogy az elmúlt kilenc év, amióta egyedül maradtunk a gyerekeimmel, miken mentünk keresztül.

Voltak rettenetesen nehéz időszakok, ebben-abban nélkülözések.

Mi is vártunk szükségben, órákat mentőre. A lányomnak 28 évesen három rög volt a lábában, életveszélyes állapotban került kórházba, három évvel a 49 évesen elhunyt édesapja után. A húgom 46 évesen halt meg a férjem előtt nyolc hónappal, két gyereket hagyott hátra, az egyik még kiskorú volt.
A fiam még csak 15 éves volt a tragédia idején.
Folytathatnám...pl. amikor havonta vitt a mentő engem, és a gyerekeimnek ez milyen érzés volt, hiszen az apjukat már elveszítették.
Sőt, mind a két gyerekemmel a gyermekkórházban kezdtük az életet, - a fiam a gondos ápolásnak köszönheti az életét - ott aztán mindent láttam amit inkább kihagytam volna.
Ezért tettem meg mindig mindent értük, és másokért amikor csak lehetett. A lakóhelyemen közel azonos időben három baba született enyhe sérüléssel, csak az én lányom lett teljesen egészséges gyerek, kamasz, fiatal felnőtt. Azért, mert én végig azt tettem amit az orvos ajánlott, ők nem. Csak az időmet, szeretetemet adtam, sem pénzbe, sem másba nem került az ő felépülése. Kb. egy évig naponta ötször tornáztattam, az orvos útmutatása szerint. Ez már több mint harminc éve történt.

De ez már a múlt, akik régebbről ismernek sokkal többet tudnak rólunk.
Okulásként írom le ezeket a dolgokat, hogy a még kevésbé szerencsések is lássák minden helyzetből fel lehet állni. Nekünk ez a halálesettől számítva, a mai napig több mint 9 évbe telt. Nem volt könnyű, és nem volt gyors, minden helyzethez pozitívan álltunk, és most is úgy állunk hozzá.

Nagyon szépen kérlek ne ítélkezz, hiszen semmit nem tudsz rólam, rólunk! Nem dicsekvés képen írtam, az távol áll, és nagyon remélem mindig is távol állt tőlem.

Rengeteg munkába, tanulásba, időnként szinte nélkülözésbe került, de minden megélt tapasztalat kellett ahhoz, hogy mindent értékelni tudjunk amit elértünk. / Nem luxus dolgokról beszélek. Az soha nem "hajtott"./

A gyerekeim is, és én azon vagyunk, hogy a nálunknál kevésbé szerencséseknek, vagy csak simán rászorultabbaknak segítsünk a saját eszközeinkkel.

Az elmúlt napok pár példája: a fiam segített egy lerobbant autósnak használható állapotba hozni a kocsiját, hogy rendben hazaérjen, a lányom segített káresemény után a biztosítóval egyezkedni olyannak aki nem olyan szerencsés, hogy a több mint 200 000 Ft értékű viharkárát jól be tudta volna jelenteni. / Nem pénzért segített./
Én, a nálam betegesebb szomszédasszonyaimnak segítek amiben tudok, illetve egy tehetséges gyereket segítek most bejuttatni a fiam volt középiskolájában, pedig alig ismerem őket.

Elég ennyi?

Egyébként mindig gyerek, és családpárti voltam!

Elnézésedet kérem, amennyiben valamit félre értettem, de ahhoz, hogy értsd miért írok le ilyesmiket kicsit tájékoztatni szerettelek volna.

Szeretném elérni, hogy minél többen ismerjék fel, hogy bármilyen nehéz helyzetben is vannak pozitív hozzáállással fel lehet állni. Tenni kell érte, de megéri!

Amennyiben ezeket nem tanultuk volna meg, csúsztunk volna lefelé a teljes kilátástalanságban, de mi úgy fogtuk fel, hogy minden nehézség csak azért van, hogy megtanuljuk áthidalni.
Azért, mert sikerül többnyire, nem fogom magam szégyellni. Sok munka, erő kitartás kellett hozzá, és a folyamatnak nem szabad leállnia.
Amint észreveszem, hogy valami nem jól működik, átgondolom, ismét előveszem az alapozó könyveket, videókat, és visszatérítem magam, magunkat a "helyes" útra. Arra amelyik számunkra előnyös.

Sokaknak mondhatok köszönetet azért ahol most vagyunk. /Nem anyagi téren./

Az útmutatások, könyvek, videók /pl. A Titok /,ez az oldal, sok-sok ember a tanítóim.
Hittel, hálával, köszönettel, sok munkával értem el, amit eddig elérni sikerült, és az út még tart, haladok rajta tovább.



Gratulálok

a sikeres élethez,s egy néma főhajlással emlékezzetek meg mindazon kisgyerekes családokról akik nem voltak ilyen szerencsések,akik elveszítették az otthonukat,munkájukat és most hajléktalanokként élnek.
És mindazon betegek előtt is ha van kedved, akik útközben a mentőautóban haltak meg mert nem fogadta egy kórház sem,vagy éppen nem volt mentőautó,vagy a diszpécser máshová navigálta.
Tudom ,nem a te hibád,hogy neked egy egész szalmakazal jutott az életből még másnak az utolsó szalmaszál is elporladt.
A bölcs letagadja azt is amilye van,a ........
További sikeres napokat kívánok neked és családodnak.