Titkok a törött tükör mögül

Rövid idő alatt a fürdőszoba másodikként vásárolt tükre is eltörött.
Végül is nem cseréltem ki megint.
Úgy gondoltam nyilván oka van annak, hogy ez az eset megint megtörtént.
Tehát, egy nagyobb darabot használok most egy ideig.
Mégis, a törött tükörből szinte mindig egy mosolygós, nyugodt, elégedett arc néz vissza rám.

Persze nem vall igényességre, de most már nem zavar.
Éppen eleget aggódtam évekig, számtalan dolog miatt. Már nem aggódom.

2011 augusztusában komoly változások kezdődtek az életemben.

Kezdődött egy elromlott tv-készülékkel, amelyet nem engedtem megjavíttatni.
Először talán dacból, kis idő múlva viszont már meggyőződésből.
Meg voltam róla győződve, hogy nagyon sok fontos dologtól vonta el a figyelmem. Nagy szükségem volt rá, hogy komolyan átgondoljam az életemet.
A hét éve történt, minket ért veszteség még mindig mély nyomot hagyott mindennapjaimon.
Nem tudtam, és talán nem is akartam feldolgozni. „Kényelmesebb” volt szenvedni, most már így látom.
Amikor úgy döntöttem, hogy egy ideig nem javíttatom meg a tv-m, elővettem a régen tervezett olvasnivalóimat, és minden szabadidőmben olvastam, tanultam. A gyulai könyvtárból is hordtam haza a könyveket ötösével, hatosával. Hónapokig tartott ez az állapot, folyamat, és egy idő után rutinná vált.

Szívtam magamba a tudást. Leginkább két téma érdekelt. Nagyon sok időt fordítottam rá, és egyre-jobban éreztem magam.

A gyerekeimmel is javult a kapcsolatom, nem éreztem már magamban azt az évekig tartó szomorúságot, ami az utóbbi éveket jellemezte.

Először nagy béke költözött a lelkemben, és végtelen nyugalom. Sorra oldódtak meg körülöttem a dolgok. Már nem gondokat láttam, hanem megoldandó feladatokat.
A gyerekeim helyzete is sokat javult. Mindkettő járta a maga sikeres útját.
Tehát ez a folyamat egy jó éve elkezdődött, és az óta a helyzet napról-napra jobb.

Élvezetes ez az egész folyamat. Az elmúlt 15 hónapban talán 2-3 nap volt, amikor nem a napi rutin szerint alakult a napom. Hálával telt szívvel kezdek minden napot, és úgy is folytatom, hiszen a hála és köszönet minden jónak az alapja.

A fiam az egyetemen százszázalékosan teljesítette a tanulmányi évét, a lányom projektje is nagyon szépen jól alakult, szinte befejezte.

Június elején végig sétáltam a lakáson, és már nem tetszett, amit láttam, hatalmas tettvágy lett úrrá rajtam, hogy változtassak dolgokon. Amennyire az egészségem engedte, elkezdtem a lakás festését.
Hirtelen színesebben akartam látni a környezetemet. Nem divatból, hanem, hogy jobban érezzem magam a mindennapi környezetemben. Színesebben akartam látni a világot magam körül, és sikerült.
Hónapokig tartott, még apróságok hátra vannak, apró kis szépítgetések, de idővel az is meg lesz. Tudom.
Volt idő, amikor a gyerekeim segítettek, de én egyedül akartam csinálni és nem zavart, hogy sokáig tartott. Egyszerre csak egy helyiséget festettem, amikor kész lett pihentem pár napot, egy hetet, azután folytattam.
Minden fáradtságot megért. Már csak a fürdőszoba van hátra.

A lányom augusztus elején – más utat nem látva – elhatározta, hogy külföldre megy dolgozni, nyelvtudását felfrissíteni. Angliában dolgozó ismerősei, és barátai által érdeklődött a lehetőségek után.
Egy héttel a keresés elkezdése után régi kollégái keresték fel először telefonon, két nap múlva személyesen, hogy talán lenne lehetőség amennyiben komolyan, gondolja külföldi munkavállalásra.
A hölgy a beszélgetés másnapján visszautazott, majd újabb három nap múlva már Dániából hívta, van hely, pénteken indul a repülőgép, amin neki már helye van, ha akarja.
Amikor ez e telefonbeszélgetés zajlott, én egy orvosi váróban ültem. Itt ért a hívása.
- Anya ez a lehetőség van, egy órám van dönteni, két nap összekészülni, és pénteken hajnalba indul a gép. – mondta.
- Te mit szeretnél? – kérdeztem.
- Mennem kellene, de alig van pénzem. - válaszolta.
- Azt megoldjuk – válaszoltam neki, - bár abban a pillanatban még nem tudtam, hogy a két nap mire lesz elég. Azt azonban tudtam, hogy véletlenek nincsenek, és ebben a lányom is hisz.
Végül is pénteken hajnal három órakor a fiam vitte fel a repülőtérre.
Engem nem akartak vinni. – Anya nagyon elfáradnál. – mondták nagy egyetértésben.
Éreztem, hogy nem ez az oka. A lányomnak könnyebb volt úgy elmenni hónapokra, hogy itthon egy gyors puszival búcsúzunk el a házunk előtt.
Tíz óra után már Dániából hívott fel, hogy minden rendben van, már a szálláson elhelyezkedett.

Így kezdődött a következő nagy változás. A fiam még három hétig volt itthon velem, majd ő is költözött, hiszen kezdődött az őszi félév az egyetemen.

Ez az idő elég volt nekem, arra, hogy felkészüljek, arra, hogy önállóan, egyedül maradok az elkövetkező időben. Meg tanultam kezelni a Skyp – t, és szinte zökkenőmentes a kommunikáció közöttünk.
Először kicsit furcsa volt, de nagyon hamar beletanultam az új rendszerbe,. Itthon minden az én feladatom, kötelességem, némi segítséggel.

A testvérem és családja is sűrűbben keres fel, akár személyesen, akár telefonon.
Nekem is sűrűbben van kedvem utazni hozzájuk. A napokban is voltam, és nem Ő az első, aki hatalmas változást lát rajtam.
- Derűs vagy, nyugodt, kiegyensúlyozott, teljesen megváltoztál. Miért?- kérdezte ő is, azt, ami már másoknak is feltűnt.
- Miért, mert körülöttem minden rendben van. A gyerekeim azt teszik, amit akarnak, ami az ő útjuk, én is megtaláltam azt, amivel szívesen töltöm az időm.
Tehát a világon minden rendben van.

Észre vettem, hogy a negatívan viselkedő, panaszkodó emberekkel – ha nem tudom befolyásolni a hangulatukat – másképpen viselkedem, mint eddig. Amilyen gyorsan tudom, kivonom magam az ő negatív zónájából, és nem hagyom, az én hangulatomat elrontani.
Adok, amit tudok bárkinek, aki nálam nagyobb szükséget szenved valamiben, a pozitív látásomat, életérzésemet azonban őrzöm. Nehezen találtam rá, hosszú út vezetett idáig, és nekem szükségem van rá. Hihetetlen érzés, és már az enyém.

A törött tükör a legjobbat mutatja nekem rólam, és ezek szerint másoknak is, és ezért hálás vagyok a sorsnak, magamnak, és mindenkinek, és mindennek aki, és ami hozzá segített ezekhez, a változásokhoz.

Még nagyon sok feladatom van, amit célul tűztem ki a magam számára. Azt, hogy ehhez mennyi időre van szükség nincs jelentősége. Látom a célt és ez nekem elég, hogy az út mennyire hosszú...?

Hozzászólások



Kedves Pipacsvirág...

az én lányom is volt külföldön. Tapasztalatnak nagyon jó volt, és nyelvtanulás szempontjából is, de hosszú távon nem is akart kinn maradni.
Tőlünk is igen sokan vannak külföldön, mert a kb. 50 ezerből képtelenség megélni, és akinek nincs valamilyen támasza nagyon nehéz helyzetbe kerül.
Ami még bosszant, vagy inkább elszomorít, hogy még ettől a 25-35 éves korosztálytól a elvárja a társadalom vezetése, hogy családot alapítson, gyermekeket vállaljon.

Ilyen jövedelmek mellett ez a teljesen képtelenség kategóriája.
Először alapokat biztosítsanak, munkahelyekkel, megfelelő jövedelmezéssel, vagy segítsék a vállalkozó szellemű, tehetséges embereket saját vállalkozás indításához. Igazából most ezek jutottak eszemben.

Az újabb képzés mindig jó, mert így nőnek a boldogulás esélyei. Kívánom nektek, hogy így is legyen, és minél hamarabb.

Szia!



Kedves Pipacsvirág!

Biztos vagyok benne, hogy egyszer te is eléred, hogy minden rendben legyen körülötted, vagy legalábbis így érezd.
Nekem is vannak még napjaim, amikor valami kellemetlenségem akad, de kitartóan mondogatom olyankor isa szokásos "mantrámat",- Nyugalom, hiszen minden rendben van!

Eleinte, talán még kételkedtem, de a makacs kitartás, és a hinni akarás segített végül.

Kívánom neked is, és biztos, hogy a kisfiad sorsa is rendeződik majd kívánságod szerint.

Köszönöm, hogy olvastál!