A vonzás "magasiskolája"? 2.

A két-három hónappal ezelőtt egy új lehetőség villant fel előttünk, aminek örültünk, mert plusz bevételt jelentett volna.
Hetekig húzódott a dolog. A cég képviselője volt nálunk, és mindent rendben talált. Megvalósíthatónak tartotta a tervet, és jónak látta a helyszínt, még kért két hetet, mert volt egy másik érdeklődő is.

Kivártuk a két hetet, de nekem néha egy kis bizonytalan érzésem támadt a vállalkozással kapcsolatban. A lányomnak viszont ezt nem mondtam.

A két hét letelte után kaptuk a hírt, hogy a másik jelentkező kapta a lehetőséget.
Mindennek ellenére egy picit csalódott voltam, elsősorban a lányom miatt, de ő meglepett a válaszával.
- Semmi gond Anya, ennek valamiért így kellett történnie. Nyilván, hamarosan egy sokkal nagyobb lehetőséget kapunk, ez csak egy csepp lett volna a tengerben. Mi sokkal többre vagyunk képesek.
Kicsit meglepett a válasza, de nem foglalkoztam tovább vele. Gondolatban a másik jelentkezőnek sikert kívántam, majd teljesen megfeledkeztem a dologról.

Pár nap elteltével egy nyugodt hétvégi napunk volt. A lányom ebéd után elment valahová, de azt mondta, hogy nem marad sokáig, mert játszani fog délután a kedvenc teniszezője, és azt látni szeretné.
Mégis kicsit később ért haza, és nem volt jó hangulatban.
Akkor én már néztem egy riportot, amelyre napokat vártam. Akkor kezdődött, amikor ő hazaért.

- Mi ez?- kérdezte.
- Egy riport a leendő befektetőddel, válaszoltam neki határtalan jókedvvel. – Igazán nem is tudtam, mitől vagyok olyan „feldobott”, de nagyon jó érzések öntöttek el amióta elkezdődött a műsor. Azt sem tudtam, hogy pontosan mi a szakterület, amivel foglalkozik az Úr elsősorban, de valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába.

Hát… amennyiben nézéssel hatni lehetne…
Nem is válaszolt, csak bosszúsan tovább ment a szobájában. Később csak annyit láttam, hogy a gépén „azt” a riportot nézte vissza.
Mosolyogtam a jeleneten, és a korábbi derűs hangulatban néztem egy jó kis műsort az este további részében.
Két óra elteltével, hirtelen kinyílt az ajtó, és egy nagyon vidám, lelkes, beszédes, határozott, fiatal nő lépett ki rajta - pizsamában, kissé kócosan.
- Figyelj, Anya most engem hallgass meg, az öcsémet is mindig meghallgatod.

A műsorra figyeltem, és egy kicsit meg is lepődtem ettől a hirtelen reakciótól, de levettem a hangot a tv-ről, és már mosolyogva mondtam neki:
- Hallgatlak! - Akkor már tudtam elértem valamit, valami történt az elmúlt két óra alatt.

A két óra alatt megnézte a riportot, végig gondolta a lehetőségeket. Az internet csodája révén sok plusz információt szerzett még, ami nem hangzott el a riportban, és már egy teljes tervet vázolt fel a következő napokra. Csodálkozva, de teljesen megnyugodva hallgattam.
Ezt vártam, hiszen több mint öt évet dolgozott egy nagy projekten minden szabad percében. A sok munkának voltak eredményei eddig is, de innen tovább kell lépni.
Haladni kell, mert az idő egy nagyon komoly faktor.

Komoly készülődéssel, tárgyalásokkal telt el a következő hét, és persze nagy várakozással. Készült az utazásra, egy tárgyalásra, a könyvbemutatóra, dedikálásra.
Az utolsó napra teljesen összeállt a programja, bónuszként még a budapesti út is kevesebbe került, mert a munkahelyéről éppen azon napon kellett hivatalos ügyben Budapestre menni, így ő is mehetett velük, autóval.

Megszervezte arra a napra a tárgyalást a leendő jogi képviselőjével is. Amikorra a tárgyalásuk végére értek a jogász is kíváncsi lett, és elkísérte a megjelent könyv bemutatására, dedikálására, illetve felajánlotta, a segítségét amennyiben kell segítség a tolmácsolásban.

Sikerük volt, mert nem volt túl sok érdeklődő, - amin csodálkoztak is – és a lányom azon kevesek között volt, akinek a riportban szereplő úr személyesen dedikálta a könyvét, és tudtak vele pár szót váltani, illetve egyik igazgatójával beszélni, egy további együttműködés lehetőségéről.
A lényeg a kapcsolatfelvétel volt, a névjegykártyacsere, illetve a cég várja az írásos megkeresést is. Fantasztikus élményekkel töltődött fel a lányom.
A dedikálás után még egyszer leültek a jogásszal beszélgetni – pedig fontos programja volt az úrnak még - a továbbiakról, illetve ezek pontos menetrendjéről.

A vonaton töltött bő két órát hazafelé tartva végig beszélte a lányom azokkal, akik a munkáját figyelemmel kísérik, és drukkolnak a sikeréért. Persze velem az élen.
Azt nem tudom, hogy milyen megérzések vezettek, amikor én láttam ezt a riportot, és azt mondtam a lányomnak amit…
Nagyon kívántam neki a boldogulást, sikert, hogy elérje a célját, ha már ilyen nagyot álmodott.

Mind a két gyerekem megbeszéli velem a terveit, kívánságait, ötleteit.
Hol egyetértek, hol nem, de mindig az Ők kívánságait veszem figyelemben, és minden erőmmel, ötletemmel, esetleg tapasztalatommal segítem az elképzeléseiket.

Azt nem tudom még magamnak sem megmagyarázni, hogy mi ez, amit mostanában érzek. Minden érzékemmel a terveikre, koncentrálok, és mindig tudok valamit segíteni nekik eredményeknek az elérésében.

Ezekben, az esetben én nem teszek már semmi többletet. Érzek, kívánok, akarok nekik eredményeket, sikert, boldogulást, a többi nem rajtam múlik.

Mindent Ők érnek el, ők dolgoznak a sikerért, hiszen a szakmáikhoz nem értek.

Eddig kételkedtem. A fiam esete után még kételkedtem, de már szinte bizonyosság, hogy tudtam nekik, a gyerekeimnek lehetőségeket bevonzani.

Annyira hihetetlennek tűnik ez az egész. Nem vagyok elég jó ahhoz, hogy meg tudjam magyarázni, vagy le tudnám írni ezeket a folyamatokat, ennél jobban, de érzem, hogy ami történik, az jó.

Mindezeket azért írom le, hogy amennyiben valaki olvasva a sorokat tud magyarázatot adni az ilyen történésekre tegye meg. Én most már hiszek benne, hogy lehetnek ehhez hasonló esetek.

Hozzászólások



Kedves Pipacsvirág!

Látod, más is mondja, hogy bízz, és minden megoldódik.
Biztos vagyok benne, hogy akkor kapott segítséget amikor szűnt a tanácstalanság, a görcs.

A csoda mindig megtörténik. Hiszem, és egyre inkább tudom.

Örülök, hogy ti is egyre többször átélitek.