Rejtőzködő Férfiak...

Egy férfi /Kentaur/ merengése a rejtőzködő férfiakról...

Hova lettek a férfiak?

Te ismersz férfiakat?

Ez előtt 100 évvel, ezt a kérdést még nem értették volna. Mostanában azonban még a „férfi” szó is mintha kiveszett volna a nyelvünkből. Helyettük inkább pasik vannak, és a legmagasabb kiosztható minősítés is ezen belül található. Mi, a hajdani férfiak kései fiai, legjobb esetben is csak „jó pasik” lehetünk…

A kérdés tehát kínosan aktuális. Hova lettek a férfiak?

Érdemes ezt a kérdést több oldalról is körüljárni. Mikor tavaly februárban Valentin napi, párkapcsolat tuningoló, jóga workshopot tartottunk, a szinglik közül többen szóvá tették, hogy ezzel erősen diszkrimináljuk az egyedülállókat, ami meg ugye nem szép dolog.

Megmondom őszintén, szívesen tartanék „férfiakat nőkkel összehozó” párkapcsolatok kialakulását elősegítő jóga workshopot is, hisz állítólag kerítőnek sem vagyok utolsó, csak hát van egy aprócska probléma.

Honnan szerzünk férfiakat?

Ha a „joga” szót kivesszük a történetből, néhány szingli pasit, még csak, csak belevihetünk a jóba, de férfit? No way…

Vissza is jutottunk hát a kezdeti kérdésünkhöz.

Mielőtt azonban az eltűnt férfiak nyomába eredünk, nézzük meg mi fán is terem a férfi. Neked mitől férfi a férfi? Te hogyan teszel különbséget pasi és férfi között? Ugye nem is olyan egyszerű a kérdés.

Nem csupán az ellangyosodó férfidivatról van szó. Nézd meg egy múlt századi parasztember fényképét. Milyen tekintete van? Nézd meg az egyik leghírhedtebb betyárunk, Rózsa Sándor portréját.

A papír felgyullad a tekintetétől. Ilyeneket bizony nem látsz a négyes-hatoson… Nézz körül egy harcművészeti edzésen. Mit látsz? Olyan pasikat, akik a férfit keresik önmagukban és olyan nőket, akik a férfit keresik a pasikban. Vannak szép szál legények, keményre kigyúrt kisfiúk, nyálas hernyó emberek, és utcán bunyózó, agresszív, komplexus bajnokok, de a férfi, az ritka jelenség.

Neked mitől férfi a férfi? Odaadó, hűséges férj, erős, mégis gyöngéd társ, jó apa, aki tud példát és tekintély is mutatni?

Ezek mind, mind számítanak, de a lényeg, hogy a férfi minden tettéért vállalja a felelősséget, és ez olyan tartást ad neki, ami a fentieket is már alapból hozza magával.

A másik nélkülözhetetlen összetevő, hogy a férfi a világ számára áldásos módon használja mágikus, teremtő erejét!

Ez, a teremtő erő olyan képesség, mely egy pasinak is rendelkezésére áll, de csak a férfi tud igazán bánni vele, mert ennek az erőnek az uralása misztikus összefüggésben áll a felelősség vállalásával.

Férfinak lenni, tehát egyszerre óriási lehetőség az önmegvalósításra és óriási teher is, amit bírni kell viselni.

Pasinak lenni ehhez képest jóval kényelmesebb üzemmód. Nincs felelősség, se teher, csak szabadság és élvezkedés. Életeket lehet így leélni, kellemesen, gondtalanul, anélkül, hogy bármilyen valódi dolgot leraknánk az asztalra. Ha semmit sem teszünk, ez vár ránk is, mert senki sem válik magától férfivá.

Két dolgot kell tisztán látnunk.

Először is, ha megnézed a természeti és archaikus népeket, ott mindig volt egy nagyon erős szelekció. Az, hogy egy fiúból lesz-e férfi, a férfivá avatási szertartáson dőlt el. Ha sikerült, férfivá lett, és onnantól úgy is viselkedett, ha nem, meghalt. Ilyenkor legtöbbször a fiút halálos veszélynek tették ki, például vadásznia kellett nagy és veszélyes vadra. Akár hetekre is távol lehetett a falujától, de mikor végül hazatért az elejtett tigrissel, medvével vagy más tekintélyes vaddal, az élete gyökeresen megváltozott. Ezek a kultúrák nem ismerték a pasit, csak a férfit.

Ma akkora a jólét, hogy akkor is simán életben maradsz, ha sosem nősz fel, ha sosem leszel férfi. Nincsenek ilyen kaliberű beavatásaink, mert ennek a társadalomnak erre nincs szüksége.

Ez azonban még önmagában kevés ahhoz, hogy a férfi minőség szinte teljesen kivesszen egy kultúrából. Ehhez olyan kollektív törés kell, ami a férfi minőséget és a hozzá tapadó fájdalmat, hosszú generációkon keresztül egy nép vagy embercsoport mély tudatába száműzi.

És itt lesz rendkívül izgalmas a dolog. Mi, a fene történt velünk?

Amit magamban érzek, az, az, hogy ehhez a minőséghez olyan súlyos felelősség tapad, ami szinte vállalhatatlan. Régóta agyaltam már ezen a kérdésen, mikor egy nap kezembe került Bert Hellingernek, a „Családállítás” módszertani megalkotójának egy rendkívül gondolatébresztő írása.

Az írás pont ezt a kérdéskört járta végig egy teljesen egyedi szempontból.

Hellinger szerint a férfit hazavágó, globális törés okát az elmúlt 2, világháborúban találjuk. Az emberiség régen is háborúzott, de régen az emberek tudták, miért harcolnak. Területfoglalás, zsákmányszerzés, hódítás, vagy épp a szülőföld, a család megvédelmezése voltak a fő mozgatórugók. Véres és kegyetlen háborúk voltak, de siker esetén a harcos egész családja jól járt.

Az utóbbi két háború azonban minden eddiginél embertelenebb és legfőképpen teljességgel ÉRTELMETLEN volt. Senki sem tudja igazából, miért volt rá szükség. A férfiak pedig mentek, mert menniük kellett, bele az értelmetlenségbe, parancsra ölni, parancsra halni.

Végül vagy nem tértek haza, vagy csak csonkán, bénán, összetörve, esetleg egyben, de súlyos lelki terheket cipelve, tele a háború borzalmainak emlékeivel. Nem a zsákmányért ölt, csak azért, hogy hazajöhessen a családjához.

Az otthon maradt nők viszont megtanultak egyedül túlélni. Akár hazajött a férfi, akár nem, nem volt már rá szükség, mert a nő dolgozik, gyereket nevel, karriert épít és elvégzi a házimunkát. Megerősödött és mindent megcsinál. Megtanulta, hogy a férfira nem számíthat. Megtanulta, hogy egyszerre legyen férfi és nő.

A megcsonkult, tehetetlen férfi, itt már nem több, mint egy újabb, éhes száj, egy használhatatlan here. Otthon ül és marja a szégyen, amíg el nem pusztul. Ezt a férfimintát hagyta ránk az elmúlt 2 világháború…

Ez dolgozik bennünk, ezzel harcolunk, miközben önálló, erős, „elférfiasodott” nők vesznek körül, akik a jég hátán is megélnek.

Egyszerűbb, hát nem szembenézni ezzel a lehetetlen sorssal, és inkább a könnyedebb, felelősség mentesebb, „pasi” létformát választani.

Ha tényleg csak a felmentést keresném magam és minden pasi számára, most ez a blog itt, véget is érne.

A „pasi létforma” azonban senkinek sem jó. Kényelmes ugyan, de üres így az életünk. Érezzük, hogy valami hiányzik és mikor látszólag minden renden, van, furcsa, nyomasztó erő kezdi rágni a lelkünket.

A tönkre ment férfi mintája akkor is dolgozik bennünk, ha nem vagyunk hajlandóak azzal szembenézni. A lelke mélyén minden nő vágyik rá, hogy végre megélhesse magában ’gyenge nőt’ is, minden nő vágyik rá, hogy egy erős férfi legyen mellette, akire lehet támaszkodni. A fiú vágyik az erős férfimintára, hogy ő is erős férfi lehessen. A lánynak is kell az erős apa, hogy biztonságban érezze magát és képes legyen felismerni később azt a férfit, akit élete párjának szeretne. Még a társadalomnak is kell az erős férfi, hogy újra legyen az emberekben tartás. Minden fiú, minden srác, minden pasi keresi magában a férfit, mert azt a szeretetet, amit egy nő adhat a férfinek, semmivel sem lehet pótolni.

Értsük meg végre, hogy a nő párja nem a pasi, hanem a férfi. Kölcsönösen szükségünk van egymásra. Egyik sem teljes a másik nélkül.

Mi hát a megoldás? Az, hogy egyáltalán foglalkozunk a témával, és tudatosítjuk a helyzetet, már nagyon jó kiinduló alap. Vissza kell nyernünk a nők bizalmát, de ehhez Ők is kellenek. Nem lesz könnyű, arra mérget vehetsz, de ha elkezded, lesznek, aki melléd szegődnek az úton.

A férfi és a nő között most hatalmas kietlen pusztaság van. Aknamező, mely tele van csalódással, félelemmel és mérhetetlen fájdalommal. Ott van minden, amit az Őseink ott hagytak. A mi dolgunk, hogy szembenézzünk ezzel az örökséggel, kimenjünk a fájdalom pusztaságába és szépen megtisztogassuk azt. Hadd lélegezzen fel a föld, hadd nőjön ki újra a fű.

A pusztaságot virágos mezővé varázsolhatjuk, de az ide vezető út a fájdalmon visz keresztül.

Most az a dolgunk, hogy felismerjük és megértsük ezt a helyzetet. Vértezzük fel magunkat szeretettel és bizalommal, mert csak így szülhetjük meg azt a bátorságot, amivel képesek vagyunk kilépni a Fájdalom Mezejére. Keressünk társakat, mert egyedül nem megy. Az Ősök Fájdalmához csak nagy, nagy türelemmel és éber tudatossággal érdemes közelíteni.

Egymás kezét fogva gyengéd szeretettel és elfogadással vezesse egymást a nő és a férfi. Légy nagyon hálás, ha olyan társra találsz, aki segít ebben. Becsüld meg nagyon, mert ez egy nagyon ritka és törékeny állapot. Nehéz létrehozni, és könnyű kiesni belőle, mégis megéri dolgozni rajta, mert nincs más lehetőségünk.

Csak így lehet újra, a maga teljességében férfi, a férfi és nő, a nő....

szeretettel:Ági

Hozzászólások



köszi

Szia,

köszi, véletlenül olvastam el, de minthogy nincsennek véletlenek, jópár dolgot megértettem..
Épp a vasárnapi oldáson jegyezte meg egy kedves "tükröm", hogy nem lát férfinak.. kezdem érteni miért és az előző kapcsolatom 10 évét is miért kellett otthagynom...

köszi,
zsolti



Pipacsvirág

A gyengeség bennetek is ott van, mert mimdig mástól várjátok a megoldásokat, a férfi legyen ilyen, legyen olyan. Az is nagyon számít, milyen az anyagi helyzete, és nem elhízott-e. De ha jól hazudik valaki, szépeket mond, nektek sokszor az is elég. Ellenben a nők felé nincs ennyi követelmény. A nők pusztán azzal, hogy nők, sok előnyre tesznek szert, amit bővítenek azzal, hogy megvezetik a többieket hazugságokkal, mert abban nagyon jók.



Alig értem ezt a lelkizést.



Kedves Csoko

Sok igazságot írtál le Te is. :)
Ezt a cikket Kentaur írta, aki mint tudjuk, Férfi.
Tehát a Női nem oldaláról kevésbé tudta volna hitelesen megközelíteni a témát.
Sajnos ezt a "sebet" mindannyian hordozzuk.
A női oldalról talán ott, hogy anyáink nem élhették meg igazán a nőiségüket (sőt, ha belegondolsz, a háború után született gyerekeknél a fiú volt a gyerek..), és ezt tovább is örökítették.
Igen, teljesen egyetértek, hogy nagyon sok múlik rajtunk, nőkön.
Sőt. Hiszem, hogy elsősorban rajtunk múlik.
Mi vagyunk azok, akiknek vissza kell vezetni a Férfit a saját lelkéhez, hogy újra helyreálljon az egyensúly.
Hogy utána kéz a kézben EGYÜTT tudjunk egy új világot építeni, ahol mindenki az lehet, ami, és megélhesse azt, amiért idejött erre a csodálatos bolygóra tapasztalni.
Csak EGYÜTT fog menni. ÉS fog menni. :)))
Az életben is úgy van, mint a táncban. A jeleket a Nő küldi, de megvárja, míg a Férfi lép.
Bízik benne, és kivárja, hogy lépjen. A nő csábít és követ, a férfi hódít és vezet.
Két önálló személyiség, akik megengedik maguknak, hogy vezetők és vezetettek legyenek.

http://www.youtube.com/watch?v=qHNgJN-KUf8

Ági



egy "bűnös lélek"

Üdv!
Valószínű nem leszek (itt se) a legnépszerűbb hozzászóló, DE..
Elsősorban leszögezném, hogy jó kis cikk bejegyzés lett elég jól megközelített, elkapott gondolatokkal, de tényleg. Viszont egy kicsit egyoldalú lett, jól indult a végén viszont vártam a "másik felét", amikor arról írunk, hogy és hol vannak azok a nők, akik a háború alatt "dolgoztak, gyereket neveltek, karriert építettek és elvégezték a házimunkát"?
Én egyébként ismerek ilyeneket (hála a jó istennek :)), viszont én ismerek igazán nagybetűs férfiakat is, akik ha olyan korokat élnénk, ők maguk lennének az új "Rózsa Sándorok". Tudjátok mit csinálnak? Egyedül ülnek otthon, vagy a cimboráikkal, vagy egyedül élnek a hobbijaiknak (már ha tehetik..). Viszont ők ezt az utat nem azért választották, mert nem tennék oda magukat igazán első szembe jövő odaadó, kedves, igényes nőnek, hanem mert, amikor végigmennek az utcán, vagy bárhol, nem a fenn említett nőket találják..sőt kijelentem egyáltalán nem találják őket, nem azért mert nincsenek, hanem mert ők maguk fordulnak be, majd addig addig húzzák-halogatják, míg az első odaálló jószövegű kék szemű szőke hajú fehér lovát otthon hagyó PASI-nak odaadják 'magukat' (még mindig tisztelet a kivételnek..).
Ezen felül nem kívánom magam kellemetlenül érezni a Don kanyarban vagy akárhol távol a hazától megsérült, meghalt dédszüleim miatt, akik azzal, hogy "elmentek meghalni" megakadályozták, hogy az ellenség bemasírozzon, és kisemmizze, ne adj isten megerőszakolja az otthon maradt nőket, gyermekeket...
A férfi ilyen, kiáll egy szál ágyékkötőben és veri a harci dobot, ha van eszme amiben hihet..nekik még volt miben hinni.
Háborúk már nincsenek, a hősök kora lejárt, így rajtatok a sor, hogy reményt adjatok, ami meglátjátok hitet szül...



Minden belőlünk ered, és oda is tér vissza...

Ha mi rendben vagyunk, a környezetünk is mellénk rendeződik. :)))
Odabent RENDben!
Az egyetlen lehetőségünk az ÉLETre.
Szerintem.
De ha más szerint, máshogy, az is rendben van.
Ölellek. :)
Ági