Rózsa-színek

Láttatok már színjátszó rózsát?
Lassan egy hónapja volt a névnapom. Kaptam a szüleimtől egy kis cserepes rózsát. Sokszor vettünk már ilyet anyukámnak, és csak az utóbbi években vált szokássá, hogy kiültetem az udvaruk falatnyi, betonbevonattól mentes, földes „kertjébe”.

A rózsák ezt hálásan megköszönték, hiszen növekedésnek indultak és persze nyílanak, virágoznak szemet gyönyörködtetően. Már nem picik és cserépbe valóak, valószínűleg a hozzá nem értő ápolásnak köszönhetően, rendes, égbeszökő rózsabokorrá fejlődtek.

Először Anyukám kapott ismét egy ilyen mini rózsát, ami nagyon szép, halvány rózsaszín virágokkal, bimbókkal volt tele. Megcsodáltam.
Majd mikor legközelebb mentem, akkor én is kaptam, kevésbé volt dús és szép, az apukám szabadkozott is, hogy ne haragudj kislányom, de mire visszamentem, már nem volt nagy választék, nem volt olyan színű, mint az anyué.
Hát persze, hogy nem haragudtam, sőt!
Az én kicsi rózsáim lilás színűek voltak, gyéren virágoztak, de itthon kiültettem a konyhaablakom üresen árválkodó virágládájába.
A virágok elrozsdásodtak, a még ki sem bontakozott bimbók lekonyultak…

Nem törtem le, mármint az elszáradt dolgokat igen, de én magam nem estem kétségbe. Bíztam benne, majd megszokja az új helyét. Megöntöztem.

Nemsokára észrevettem az új hajtásokat, és legnagyobb meglepetésemre halvány rózsaszínű szirmokat véltem felfedezni a zöld burok nyiladozó rései alatt.
Halvány színe éppen olyan volt, mint az anyukám rózsájáé.
Fel is hívtam őket telefonon, hogy képzeljétek, a lila rózsa színt váltott és az új virágok olyanok, mint a tiétek!
És milyen érdekes… az én kis virágom nem érte be ennyivel.

Terjeszkedik, bokrosodik, olyan érzésem van, jól érzi magát. Keleti fekvésű az ablak, reggel megcsodálhatja a nap álmos, ébredező nyújtózkodásait, délelőtt élvezi már simogató fényeit, délután enyhet kap a tűző sugarak elől, majd este és éjjel megpihen, és várja az újabb reggelt.

És a színe?
Már megint váltott, a halvány rózsaszín úgy gondolta, erőteljesebbre színeződik és az új virágok színe a tégláéhoz hasonlít. Mindez nem egészen egy hónap leforgása alatt.

Látjátok? Elfogadtam én a rózsámat olyannak amilyennek kaptam, (bár nem vagyok Kisherceg) kiültettem, gondozgatom, szeretem, nem sürgettem és sürgetem, hogy nőjj-nőjj már, hozz még több virágot és színeket, magától megtette a természet törvényei szerint.
Szeretettel adták, úgy is fogadtam.
És megcsodálom nap, mint nap, messziről nézem, ha hazafelé tartok, hogy milyen szép és az én ablakomat díszíti!
Hálás vagyok érte!
Ez volt a mai tanmesém…