Zene...

"Ha bármi rosszul alakult az életemben, akárcsak ha egy tanár tolt le, csak hazajöttem és zenéltem. Ez ráébresztett arra, hogy rendben vagyok magammal. Különböző dolgok történnek az életedben, dolgok a családoddal, ahogyan felnősz. A zene számomra mindig is menekülés volt ezek elől." (Matthew James Bellamy)

Igen, megint az agyament idézeteim, de el kell mondjam, hiányzik a zene. Mostanában a kevéske tanítás mellett elmaradt... érzem ezt a légzésemen, csöppnyi agyammal rájöttem, hogy azért van légszomjam mostanában, mert nem énekelek, nem dolgozik a tüdőm, a rekeszem... és ez csak a szervi része a dolgoknak. (asthma, te édes...)

Hiányzik és próbálom zenehallgatással pótolni a cselekvés hiányát, érdekes, ez is olyan új dolog. Hallgattam zenét máskor is, ide-oda forgattam a kazetták A-B oldalait, vagy szakértő módon kezeltem előtte az Apu szalagos magnóját, amin a régi szilveszteri műsorok voltak felvéve a tv-ről, vagy hallgattam a bakeliteket. Ma már persze mindez másként működik. Csak a fejhallgatót csatlakoztatom, kakaóra tekerem, felmegyek a youtube-ra és máris terülj-terülj asztalkám van. Az igaz, hogy tegnap este a férjem megkérdezte, hogy hányszor kell még meghallgatnia George Michael Careless Wispers-ét? Mert szeretem azt a számot és kerestem egy koncertfelvételét, és vagy tizenötödszörre hallgattam... miközben Ő próbált tv-t nézni.

És amit az idézet ír, ez szakis koromban így volt. Szegény Magdi néni, ahelyett, hogy a Czerny-etüdöket, vagy Bach kétszólamú invencióit szaggattam volna a zongorán, hazamentem és a frissen vásárolt Slágermúzeumokból, Könnyű Zenei Koktélokból gyarapítottam tudásom. Persze, utáltam az összhangzattant, (ma már verem a fejem a falba) és csak az alapok alapjait sajátítottam el... Nem lát előre az ember. Nos, szóval ha bármi bajom volt, leültem a zongorához és énekeltem. Vagy ha nem énekeltem, klarinétoztam, vagy blattoltam különböző zongorakottákból... Aztán ez elmaradt, mert a tanítás során épp eleget kellet zongorázni, még most is sajnálom a kollégákat, akik a mellettem lévő termekben tanítottak, na de az ének egy ilyen hangszer... :)
Lehet, hogy volna rá igény, hogy ott vonyítsak mellettük. Ez is elmaradt... A panelban meg... Elvarázsolom magam, és fejhallgatóval a fejemen próbálkozom... De nem az igazi... Nincs voce, csak valamilyen nyöszörgés-féle sotto voce... De újraéledek hamvaimból, már nem bírom a csendet sokáig!!!

Mint ahogy a baráti kapcsolataimban sem. Igyekszem türelemmel várni, hogy megszólítanak, rám telefonálnak, rám írnak, hogy keresnek. És mindig találok rá okot, hogy kimagyarázzam, miért nem teszik... amiért olykor magam sem... Az idő, a rohanás, a kapkodás és a megoldásokon való agyalás, amikor nincs kedvem, hogy szóljak... Tegnap fent volt egy kávé erejéig régi ismerős, barát... de volt vele valaki, akivel akkor találkoztam először, akinek szinte ő magyarázkodott miattam. Mármint, hogy én nem ilyen vagyok ám, (épp hogy ki nem mondta, hogy tüskés és szúrós), hanem mindig mosolygós, jókedvű és vidám. :) Yes, I do... És mitől vagyok ilyen tüskeböki? Mert hiányzik a zene, hiányoznak a barátok, a nagy beszélgetések, röhögések, muzsikálások. Bár beszélhetnénk arról is, ez ma népbetegség. Az emberek durvák. Nem igazán tudom elviselni, miközben visszakézből néha magam is olyan vagyok, mint a pokróc. És ezért nem is érzem magam jól a bőrömben. Nevessetek ki, nekem is hiányzik a mosolygós, vidám énem, pedig próbálom. Tudom-tudom, nem próbálni kell, tenni! Teszem, bár sokszor letörlik az arcomról a mosolyt, és ez fáj. Na de most szépen kiírogatom magamból ezeket, a közönyt, a durvaságot, a közömbösséget. De jó lenne, ha egyszer csak mindent így a hátam mögött hagyhatnék! A folyton alkalmazkodást, meghunyászkodást és azt tehetném, ami csak jólesik! Mert a munka is jólesik, ha a kellő mederben zajlik, megfelelő körülmények között. Ha azt csinálod, amit szeretsz és örömöt okoz, és nem bilincselik le a csuklódat. Amikor úgy érzed, fontos, amit csinálsz, nem csak neked, másoknak is! Ó, tudom, sokan felsóhajtotok most, hogy álmodj királylány, nem egészen így működik! De nem adtam még fel! Volt egy estem is... Különböző véleményekkel... most mégis megtorpantam...

Tulajdonképpen az utunk hosszú, bár ki tudja merre tartunk éppen, magunknak kell akadálymentesítenünk. És meg kell találnunk azt, hogy ezt mivel tehetjük meg. Zenével, sporttal, sétával, olvasással, beszélgetéssel, csenddel, kinek mi az ami előbbre viszi, ami megnyugtatja. Természetesen megvan a saját tempónk is, hol largo, hol allegretto, hol moderato, aztán meg vivace...

Azt hiszem későn érő típus vagyok... Most kellene szakiba járni, úgy érzem, most oda tudnék figyelni Gy. tanár úr kissé száraz szavaira, a dallamvezetés magyarázataira, vagy D. M. tanár úr zeneirodalom óráira.... Vagy pedig S. tanár úr szolfézs óráira.... héééé... nosztalgia???

Az.

Baj?? Nem... másoknak is szép emlékeket idéz fel, legfeljebb kevésbé emlegetik. Végül mindig ide lyukadok ki: zene... zene... zene... Életforma... Lételem... Öröm, és bánat, kényszer és önként vállalt, teher és szabadság egyszerre!

Lehet, hogy a sajátom csak nekem ad, de köszönöm, ha adhatok...

Címkék:

Hozzászólások



Köszönöm szépen! Remélem,

Köszönöm szépen! Remélem, vagyunk elegen, fiatal vagy idős,mindegy, de azt veszem észre, még mindig kevesen vállalják, ha így éreznek is!



Köszönöm

Én is köszönöm Neked!
Én idősebb asszony vagyok,de imádom az ilyen egészséges életfelfogású fiatalokat.Remélem vannak elegen!