Saját válaszaid

Nagyon sokáig kevertem a szezont a fazonnal. Azt hittem, azt gondoltam, hogy tudom a problémáim okát, tudom, hogy mi a gond a világban. Pedig ez nem így volt. Mert ha így lett volna, akkor soha többé nem zavart volna semmi.

Te is tapasztaltad már biztosan, hogy abban a pillanatban, ha megtalálod a gondjaid forrását, a problémád okát, nos akkor már felbukkan a megoldás is. Hiszen a kettő szorosan összefügg. Nem kell ezt minden esetben túl dimenzionálni, sőt most is azt mondom, hogy az élet, az élet működése, rettentő egyszerű, már már primitív, de ettől zseniális.

Mint amikor meghallok egy dallamot, ami szinte magától mászik bele a fülembe, de közben érzem, hogy az a dallam mégsem primitív, nem bárgyú. Sláger, de közben mégis van benne valami szép, valami mesteri.

Mire felérek a harmadik emeletre, már alig kapok levegőt. Mitől van ez? Mondjuk attól, hogy van rajtam plusz 30 kiló, amit fölöslegesen cipelek? Ha ez a probléma oka, akkor megvan a megoldás is. Lefogyok, és újra kapok majd levegőt.

Így működik ez a világ, ennyire egyszerű, a probléma okának megtalálása, előhozza rögtön a megoldást is.

Arra kellett rájönnöm azonban, hogy amikor az életemben, vagy mondjuk úgy, hogy a társadalmunkban, az életünkben meglévő problémák okát kerestem, sosem tudtam dűlőre jutni igazán. Mi a gond a világgal? Mi az ami zavar? Mert hogy zavar valami, azt tudtam. Aztán persze tudtam magam nagyon jól is érezni, de mégis, időről időre felbukkant a kérdés az életemben, mi nem stimmel a világgal? Nem mindig ilyen formában tettem fel a kérdést, többnyire inkább úgy, hogy na most akkor megint mit csináltam rosszul? Mindig is ilyen voltam. Fel tudtam verni én is az agyam, de aztán amikor lehiggadtam, mindig azt néztem, én mit csináltam rosszul, én miben hibáztam. És persze ennek egyetlen oka volt, hogy tanuljak a hibáimból, hogy legközelebb azokat ne kövessem el. Ez pedig színtiszta önzés, lássuk be.

Szóval mi a gond a világgal? És mért nem találtam sokáig a megoldást.

A Titokban is ott van a válasz. Csak alapvetően kétféle ember létezik. Az egyik ösztönösen jól csinál mindent, nem kell különösebben megértenie a dolgokat az életben, egyszerűen zsigerből jól csinálja. És nincs is velük az égvilágon semmi bajom. De azt viszont tudomásul kellett vennem, hogy én nem ilyen vagyok. Nekem szükségem van arra, hogy megértsek valamit még az előtt, hogy el kezdjem azt csinálni.

Én még voltam egy évig katona a 90-es évek elején. Nem én voltam akkoriban, de azt megelőzően sem az egyetlen, aki nem nagyon értette, hogy mi értelme van ennek. Egyrészt nem éreztem fenyegetve az országomat, másrészt sosem éreztem azt, hogy én harcolnék, ha arra kerülne a sor. Az én világlátásomba már akkor sem fért bele az, hogy embereket öljek. Már akkor is csak úgy éreztem, hogy ez csak indok. Ölni nem jó, sőt rossz érzés volt, ha ilyesmire gondoltam, sőt értelmetlennek tartottam. Bármilyen háború csupán indok, mondvacsinált magyarázat arra, hogy bár ölni rossz, mért teheted, tehetem meg mégis. Felmentés, kifogás, belemagyarázás... ölni nem szabad, ja de ha háború van, akkor mégis. Képmutatónak, és hazugnak éreztem ezt a magyarázatot. Mert ez is olyan, mint az összes többi dolog ami zavart. Nem szabad az életben megtenni bizonyos dolgokat, de aztán mégis. Akkor most szabad, vagy sem? Nem szabad lopni. Nem csak azért, mert a törvény bünteti, vagy mert benne van a 10 parancsolatban, vagy mert engem így neveltek, hanem így is éreztem. Ha arra gondoltam, hogy meglopnék valakit, rosszul éreztem magam, bennem ez rossz érzést keltett. És ezt akkor tapasztaltam meg igazán, amikor általános iskola 3. osztályában lenyúltam Gotár Andris szagos radírját :) ...nem mintha szükségem lett volna rá :) ...irritált, hogy játssza az eszét, és gondoltam kicsit elrendezem az agyát :) ...2 órán belül lebuktam, sec perc alatt kiderül, hogy én vagyok a tolvaj :) ...akkor ki játszotta az eszét, ő vagy én? :)

Szóval mért nem tudtam megtalálni a problémák okát nagyon sokáig, hogy mi a gond a világban?

Ma már tudom, hogy kevertem a szezont a fazonnal. Láttam, hogy a világban csak úgy lehet érvényesülni, ha tisztességtelen vagyok, ha hazudok. Ha megszegek minden szabályt. Nem csak azokat, amiket soha nem is tudtam elfogadni, mert ez még olyan nagy gondot nem okozott volna. Inkább az volt a probléma, hogy olyan szabályokat is meg kellett volna szegnem ahhoz, hogy elérjem a céljaimat, amiket viszont már nem akartam. Mert éreztem, hogy az már nem lenne helyes, mert ha megtenném, az már nem én lennék, nem érezném magam jól. Mindig utáltam hazudni, azt is utáltam, ha pofámba hazudtak mások. Nem akartam se lopni, se ölni. Nem szerettem, ha mások játsszák az eszüket, mórikálják magukat, vagy nem olyannak mutatják magukat, mint amilyenek valójában. Rühelltem, ha valaki ugráltatni akar, meg akarja mondani mit hogyan csináljak, és magamat sem szerettem különösebben, ha ezt én csináltam másokkal. De aztán persze újra, és újra beláttam, hogy valami rendnek lennie kell a világban. Mert ha nincs rend, ha nincsenek törvények, akkor bajok lesznek. De nem csak rendre van szükség, hanem az alá fölé rendeltségi viszonyt is elfogadtam. Lázadtam ellene, de aztán mindig beláttam, hogy ennek azért így kell lennie. Összességében mindig is magammal harcoltam. Nem akarom elfogadni ezt a világot, de aztán csak belátom, hogy ennek így kell lennie. De elfogadtam, vagy megdumáltam magam? Nyilvánvaló, hogy megdumáltam magam, mert ha nem így lett volna, akkor nem zavarnak dolgok mégis időről időre. Becsaptam magam, hazudtam magamnak, nagyon nagyon sokáig.

Na mi a szezon, és mi a fazon, amit könnyen össze lehet keverni, és nekem időről időre sikerült is :)

Két nagy hibát követtem el mindig is. Az első, hogy összekevertem a problémák okát, a következményekkel. Az, hogy hazugsággal, képmutatással, erővel, jellemtelenséggel lehetett csak érvényesülni az életben, az nem a problémák oka, hanem az a KÖVETKEZMÉNY. A kérdés tehát az, hogy ezek miből adódtak, vagyis mi az OK?

A másik hiba amit elkövettem, hogy úgy tekintettem a világra, hogy abba van hiba. Miközben ma már azt is látom, hogy a világban nincs semmi hiba. Minden ami történik, okkal történik. Tehát abban a pillanatban, hogy nem a hibát kerestem a világban, hanem abba az irányba vittem a gondolataimat, hogy rájöjjek végre arra, hogy hogyan MŰKÖDIK a világ, mi az események mozgatórugója, nos akkor jöttem rá az okokra épp úgy mint a megoldásra.

A vélt problémáim oka, saját korlátoltságomból adódott. És itt a korlát nagyon fontos fogalom, vagy szó, akár csak a probléma. Ahogy hosszú évezredekig tudtuk élni azt a világot amiről beszélek, az sem volt véletlen, mint ahogy az sem véletlen, hogy ennek a világnak vége. Haláltusáját vívja, mert valami változik.

Most kéne jönnie annak a résznek, amikor elmondom neked immár ezredszer, hogy mi a valódi ok. De mindig is abban hittem, hogy a felismerés egy szabad folyamat, amit mindenkinek magának kell meglépnie. Nem lehet erőltetni. Elég, ha csak magamból indulok ki. Ha valaki rám akart erőltetni valamit, én tuti, hogy dafke nem csináltam meg, vagy ahol csak lehetett, kikerültem, sunyiban megszegtem a szabályokat, ellene mentem az elvárásoknak.
És azt hiszem, ez az ellenállás motivált a felismerésben is.

A Titok zseniális, mint sok minden más a világunkban. Tulajdonképpen ez az egész világ úgy zseniális ahogy van. Rettentő egyszerű ahogy működik, mégis zseniális. A felismerés ebben is rejlik. Vagy a világ egyszerűségét vagyunk képesek elutasítani, vagy a zsenialitását. Vagy túldimenzionálunk dolgokat az életünkben, vagy lenézzük azokat.

A pozitív gondolkodás nem csupán eszköz, ma már ezt is tudom. Hanem CÉL is. Kettő az egyben. Mint ahogy a negatív gondolkozás is cél, és eszköz volt abban a világban, amibe valamikor beleszülettem.

Az egység egy állapot. Az a tudatállapot, amiben felismered a két világot. Két ellentétes előjelű világot látsz meg ott. Az egység gondolata, felismerése cél, hogy felismerd a két világot. Utána már "csak" eszköz. Annak az eszköze, hogy megismerve a két világot, választani tudj. Negatív, vagy pozitív. Melyikre van szükséged, melyik játékszabály szerint játszol.

Az egyensúly aztán pedig végképp egy állapot. Rövid, tünékeny, mulandó. Egyetlen röpke pillanat, amíg az egyik és a másik világ egyenlő erőt képvisel az életben. Amikor a negatív, és a pozitív erő, illetve gondolkozás egy pillanatra farkasszemet néz egymással.

Egyensúly, abban az értelemben nem létezik, hogy ez a két gondolkozásmód egy időben van jelen. Az életedben ezt már máskor is tapasztalhattad. Tudtál optimista lenni, pozitív, de tudtál magad alatt is lenni, vagyis lehettél negatív. De hogy a kettő együtt? Az mi? Az a bizonytalanság. Hogy nem tudok dönteni, hogy tartom magam, nem merem az érzéseimet megélni. Kimért vagyok, és távolságtartó.

Amit most érzünk, tapasztalunk az az állapot, amikor a két erő, a két gondolkozásmód farkasszemet néz egymással. Te, az egyén mindig is lehettél pozitív is, negatív is. De a világ nagyon sokáig a negativitást preferálta. Ez volt a vezérlőelv. Az elv változik most. Az a világ ami még ugyan nincs, a pozitivitást tekinti vezérlőelvének. Az a világ még nincs, de a régi már nincs. Az a korszak amiben most vagyunk, a lehetőség. Lehetőség mindenki számára nem csak a felismerésre, de a döntés meghozatalára is.

Sokan érzik fáradtnak magukat. Talán épp te is, és nem érted az okát. A fáradságod oka, a növekvő feszültség oka, a fokozódó nehézségek oka számomra egy és ugyanaz. Vedd észre magad! Az a világ amiben éltél ezt teszi veled. Lefáraszt, elszívja az energiádat. Szükség volt rá. Ha nem élünk negatív világban jó ideig, honnan tudnád, hogy ami most rád vár, az pozitív? Harcolsz még a régi világ ellen, ahogy én is tettem valamikor? Már nincs értelme. Minden harccal, küzdelemmel, azt a világot erősíted. Mert az a világ pontosan arról szólt. Harcolni, küzdeni, energiát veszíteni.

A pozitív világban, aminek az eljövetele épp oly szükségszerű, mint az, hogy jó ideig negatív világban éltünk, a folyamatok megfordulnak. Mondhatnám úgy is, feje tetejére áll a világ. Vagy most fordul a jó irányba? :) Nézőpont kérdése. De tény, hogy a világ változik. A békét semmilyen harccal nem lehet kivívni. A harc, mindig is harcot erősítette. Ha még küzdesz, akkor a régi világban élsz.

A földi élet egyik legnagyobb feladata az elengedés. Amíg azt a régi negatív világot nem tudod elengedni, nem tud belépni az életedbe a pozitív világ. Mi tart még ott? Ki tart még ott téged? Ezt én nem tudhatom, csak te magad tudod megadni a választ.

Én csak a folyamatokat látom, és nem csak én. A válaszokat a kérdésekre viszont mindenki csak saját magának tudja megadni. A kérdés tehát az, mikor válaszolsz végre magadnak? :)

Címkék:

Hozzászólások



Kreativitás? Kérdéseket

Kreativitás?
Kérdéseket állítunk
a Válasz elé.
(Fodor Ákos)