Erről jut eszembe: http://www.thesecret.hu/blogok/diamyne/kivaras-utonlet

a hivatkozott írás, illetve leginkább annak címe sok dologra rádöbbentett. Remélem, nem haragszik a szerző, hogy tovább fűzöm a szálakat....

Az, hogy a lelkemből beszélt az egy dolog... (jó érzés a saját meggyőződésünket mások "tollából" viszontlátni) ugyanakkor ahogy végigolvastam, azt is megvilágította, hogy mindez nem csak az életbeli "társ" (ha most a szerelemmel összefüggésben gondolunk rá) meglelésével kapcsolatosan igaz, hanem minden KAPCSOLATRA. (fűzzenek bennünket akármihez vagy akárkihez... helyzethez, állathoz, növényhez, emberhez...)

Leginkább a cím: "kivárás" "útonlét" egy kötőjellel: kivárás-útonlét egy harmadikká olvad össze, mert nem egy passzív türelmetlen várakozást "kattogást" jelent, hanem egyben egy fejlődési folyamatot is.

A másik az egó kapaszkodásáról, ami egy jó nagy vödör víz volt az arcomba: köszönet érte! Eddig is tiszta sor volt, ami le van írva, de más, amíg az ember "belülről" olvassa, és más, amikor "kint" is meglátja... Mert hát okosnak lenni sokszor nagyon könnyű, aztán észre sem veszem, mégsem úgy állok hozzá a dolgokhoz, ahogy én azt olyan nagyon bölcsen gondolom...

Tehát: komikus és néha egészen vad hajtásai vannak annak, ahogyan az egónk szépen manipulálni tud minket, és olyan jó kis önző hörcsöggé tudunk válni, hogy megkeseríthetjük mindennapjainkat. Sokszor egy-egy szó, érintés, gesztus azért marad el, mert: "na nehogy mán assziggye" (ez a durvább, de nem jobb az sem, hogy:) "de akkor mi lesz rólam a véleménye, ha" (és ott van még az is, hogy:) "de így akkor azt fogja rólam gondolni, hogy"... ismerős?

Mert annyira tudni véljük, hogy a másik mit fog gondolni, érezni, látni... NEM! Ilyenkor az van, hogy:

1. vagy az egónk ilyen és ezt vetíti ki
2. az egónk akarja láttatni magát valamilyennek, és már előre biztosítékot akar, vagy elnézést a kifejezését: f...sik, hogy nem fogja őt táplálni az adott szituáció.

És ilyenekből rengeteg kétes helyzet adódhat, félreértés, elbeszélés egymás mellett... És persze e nélkül is olyan sok esély van félreérteni, hiszen mindannyian külön kis univerzum vagyunk, csak objektív leképzéseink lehetnek bizonyos dolgokról, és azok is csak korlátozottan:

Hiszen nem tudjuk, bárhogy is szeretnénk beleélni/érezni magunkat a másik helyzetébe. Annyit tudhatunk, hogy a fájdalom rossz, de azt, hogy ő ezt hogy éli meg, miként azt már nem. Tudjuk bizonyos jelekből, ha éppen jól érzi magát, egy simogatás egy mosoly mindig pozitív energiákat aktivál, de az, hogy az ő univerzumában ez rózsaszín vagy narancssárga, azt már nem tudjuk... (És végtelenségig lehetne oda vissza folytatni: ha tudom, hogy nála ez rózsaszín, akkor az az én univerzumomban lehet, hogy rózsa, az övében viszont hajnal...)

Fel kell tenni a kérdést: Esendők nem akarunk lenni, vagy esendőnek nem akarunk látszani? Ez utóbbit nem igazán tudjuk befolyásolni, az, hogy milyennek látnak minket szinte a véletlen műve... Akkor meg minek? Mi van akkor, ha valamit nem tudunk, nem értünk? Ahogy ezt nem eltakarni próbáljuk és főleg nem kompenzálni, hanem tudomásul vesszük és vállaljuk: rögtön erőt sugárzunk...

Ha én vállalom, hogy Te vagy Ő azért fontos nekem, mert... vagy van egy közös célunk... illetve egy tudatosan meghatározott okkal vettük fel a kapcsolatot, és én a továbbiakban is szeretném ezt megtartani, ezért teszek az irányodba/irányába lépéseket, attól nem leszek kiszolgáltatott, gyenge, nevetséges...
Az egóm, az ami nevetséges, ami elvárja és kapaszkodik, hogy: "én ugyan nem fogom ezt és azt ajánlani", "tegye meg ő", "keressen ő..."
Mi a legrosszabb, ami történhet? Az, hogy lepattanok: mert a másik meggondolta, máshogy gondolta, már nem akarja, nem úgy vagy nem velem... És akkor? Legalább kiderült, nem fecsérlem tovább az energiát, hanem elfogadom azt az ürességet, ami marad, mert ismerem a törvényt: az űr támadása egyben az energia megjelenése is.

Azonban, amíg kétes helyzetek vannak, addig sem az egyik nincs már itt, de nem is ment el, és így nem lesz helye a másiknak. És az a fontos, hogy számomra ne legyen kétes a helyzet, ezért lehet, hogy "észre kellett volna már vennem", de ilyenkor a másik egója által vagyok becsapva... És a tisztelet megköveteli, hogy magamnak tisztázzam, ha kell, őt bevonva (még ha nem is tud róla). Előbb utóbb biztos ott egy gesztus, ami megadja a választ.

A másik, hogy humor nélkül nem megy... Jobb egy nagyot kacagni, ellazulni... A görcsök nem jók, tárgy nélküli energia gócok, márpedig, ha az energia nem táplálhat, akkor természetéből fakadóan roncsol... Hát kinek kell ez? Én a "tedd meg, majd engedd el" elvét vallom... Ezért most megtettem, és lám 1 nap kattogás után megnyugodtam, és tudom: bármi lesz az eredmény, az nekem csak jó lehet. Főleg, mert tudom: azt érem el, amit akartam. Csak most van néhány kavics, amit ki kell rázni a szandálból, majd a szandált is bakancsra cserélni, hisz itt az ősz és ez most egy nagyon hosszú út lesz, sok-sok kalanddal.

Remélem, érthetően fogalmaztam, mindenki a saját helyzetére és úgy érti, ahogy szeretné. ;-)

Hozzászólások



Láz

Kedves Sárki!

Beteg vagyok... segíts... :( :)



:)

Kedves Vaszhitti, dehogyis haragszom, sot, orulok, hogy további gondolatokra inspirált a bejegyzésem, vagyis az idézetem. A szerzo bár, nem én vagyok, csupán kozvetíto, de valahogy így gondolom én is, ahogy Te írtad:

"Köszönöm, hogy elolvastad és elgondolkozol az írásomon. Mindig jó a tudat, hogy a szavak másokban is gondolatokat érlelnek, és ezt meg is osztják velem. Hálás vagyok neked érte."

A bakancs után pedig johet a hócsizma, de az sem biztos, hogy havazni fog... Úgyhogy, felesleges elore aggodalmaskodni, mert utána ismét a szandál szezon jon... a boldogság hullámokban érkezik, fokozatosan adagolja onmagát.

További kellemes utat! :)



Kedves Sárki!

"Az Oroszlánok számára az idei év egy rendezetlen konfliktus megoldását tartogathatja.

Ha valakivel lezáratlan ügyed van, esetleg egy régi vitát nem tisztáztál egy rokonoddal vagy barátoddal, és ez még mindig nyomaszt, akkor itt az ideje pontot tenni az ügy végére.

Ne várj a másikra, hogy megtegye az első lépést, írj levelet, vagy emeld fel a telefont! Lehet, hogy helyrehozhatsz egy kapcsolatot, de legalábbis tisztázhatod az ügyet, és mindketten nyugodtabb lélekkel járhatjátok tovább a magatok útját."

*

"Még mindig ragaszkodsz valamihez, ami a múltadhoz köt, pedig itt lenne az ideje továbblépni, és más dolgokra koncentrálni.

Ebben az évben még az a feladat várhat rád, hogy elengedj valamit vagy valakit, lezárd a múltat, és annak kezeld, ami: tapasztalatnak és emléknek, de semmiképpen sem akadálynak, ami visszatart attól, hogy a jelenedet és a jövődet építsd."

...ha előtte kopogtak? :)



Igen, Pipacsvirág igazad van:

"S megmondom őszintén, hogy éreztem már magam szánalmasnak és nevetségesnek a zárt ajtók hideg deszkái előtt, de mégis tiszteltem azokat, akik legalább kikiabáltak: "takarodj, nem vagyok rád kíváncsi", mint azokat, akik lélegzetüket is visszafojtva csak lapítottak."

Én is voltam így ezzel, mert igen, sajnos rohadtul nehéz néha, meg fáj is... Ezeket a tanulságokat nem lehet "megspórolni"...

Lehet, h könnyednek tűnik az írásom, de ettől még tény, hogy a kapcsolatok világa sokszor kemény meló, és sokszor kell csalódni is... Dehát pont ezért tud értékes lenni az, az ajándék, amit a valódi KAPCSOLATOK nyújtanak... Ellenkező esetben nem látnánk a különbséget...

Na meg persze a lépések mértékét és irányát is jól kell belőni... és ez sem mindig sikerül (legalábbis nekem nem). Viszont ez is a fejlődésünket szolgálja, én így hiszem.

Köszönöm, hogy elolvastad és elgondolkozol az írásomon. Mindig jó a tudat, hogy a szavak másokban is gondolatokat érlelnek, és ezt meg is osztják velem. Hálás vagyok neked érte.