most ők kisérnek

a lovam

az én lovam néha fakó
napfényt szitál szét a havon
az én lovam néha sárga
a hold lehelt rá homlokára
az én lovam néha deres
csillag neki társat keres
az én lovam néha ében
szikrát szór a rideg télben
szeme között néha hóka
szerszám, nyereg neki ócska
hogyha gyullad benne lámpás
kacagunk egy éjszakán át
nem ült hátán soha senki
így készülünk győzni menni!

a farkasom

kicsi dombon virít egy árny,
mint egy konok ezüst virág -
szirma rebbenne a szélben:
éhség borzol bundát éppen...

ínyén szagok, mázak gőze
karmok között puha tőzeg -
morzsolódik mintha volna
itt a télnek komoly dolga...

egyet nyújtózik az árnyék
elpilled most minden játék -
átröppen a szürke ködön
egy kicsinyke farkaskölyök

a vércsém

izzó suhogása lesben,
villan, mint egy ősi penge
játszik táncol csak cikázik
tekintete sose fázik

zsenge határ birodalma
hatalommal telve marka
a szikkadt föld fényes ostora
nem hagy magamra soha

a rókám

milyen pipacs ez a havon?
szikrát lehelt rőt hajnalom-
szét a deres domboldalra
csiklandoz a szúrós bajsza

kecses nyomok, gyémánt pettyek
hempergő kis földi felleg
orrán néhány pihe olvad,
a nádas felé tovaillan

Címkék: