Kedvencek

Mindig is voltak,vannak és lesznek.
Tudom,nem kellene különbséget tenni dolgok között.De mégis,vannak versek,események amik jobban megérintenek,olyan mintha rólam ,nekem vagy éppen mintha velem történt volna.
Évekkel ezelőtt kaptam az egyik ismerősömtől ezt a verset.

Mosoly

Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.
És elmosolyodott. Örült neked.

Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori gügyögésedet;
látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben,
és az első "a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.
Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged.

Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az első szerelmes pillantásodat...
Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért előre lelkesedett.
Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát,
csigolyáid alakját és erejét.
Ebben az ősrégi teremtő pillanatban, őszinte szeretetből teremtett neked
egy pont a hátadhoz illő keresztet, amilyet senki másnak nem adott.

Rád nézett az Isten, és tetszettél neki a kereszteddel.
Örömmel látta, hogy mindaz amit alkotott jó.

Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,
megerősítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő, és világra jössz, akkor
szívesen segít majd Neked, ha kéred.
Mert ez alatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett
a kereszteddel együtt.

Prohászka Ottokár verse:Kő az úton
Reviczky Gyula:Imakönyvem
Kárpáti Piroska verse,amiért felakasztották.Üzenet Erdélyből
Schneider Alfréd:Álom
vagy A sebzett szív gyönyörű története
A gőgös pillangó

AZÉRT VAN.. Ismeretlen szerző

Azért van síró, hogy vigasztald,
Éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak, elhagyott azért van, hogy szeresd!

Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat nyerjen karod között.
Az irgalmat kínok fakasztják,
Mélység felett van csak magasság.

Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy megmutassad,
Mennyi SZERETET van Benned!

Fodor Ákos verse

"Attól még, hogy orvos vagy,
Beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
Bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
Boldog is lehetsz.

Óbecsey István verse:Szeressétek az öregeket
és csillagvándor versei is nagyon kedvesek számomra.

Köszönöm,hogy itt jártatok és elolvastátok a gondolataimat.
További szép napokat kívánok.

Címkék:

Hozzászólások



Emlékeztető

Emlékeztető

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás, és az önfeláldozás között...
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal...
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó...
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével...
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez...
egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér...
Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked...
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes!!!"



A béka és a kagyló

A béka és a kagyló

A tó fenekén egy kagyló élt csendben, békésen. Minden éjjel elörehaladt egy keveset. Szeretett gyönyörködni a finom szinekben, amelyet a Hold fénye a vizre rajzolt, ezer meg ezer szinárnyalatra bontva.
Ugyanebben a tóban élt egy béka is, aki nem kevéssé volt büszke ugró-és énekesi képességére. Sokáig rá se hederitett a kagylóra. Amikor azonban egyszer a kagyló elhaladt mellette, megkérdezte töle: - Mit csinálsz itt. Te néma csúnyaság?
Kiváncsian figyelte a kagyló barna héját és széles lábait. - Milyen csúnya szined van - folytatta.
- Nézd, én milyen szép zöld vagyok - Hát igen, nem vagyok szép - mondta a kagyló - de szeretem a viz ezernyi szinét.
Mit csinálsz itt, mozdulatlanul egész nap a tó fenekén? - Figyelek - válaszolta a kagyló.
- Mit figyelsz? - kérdezte elképedve a béka.
- Nincs itt a homályos vizben semmi különös.
- A Hold csillogását figyelem. Boldogan megtanulnék festeni, úgy, ahogyan a Hold festi szineit a vizre. És Te mit csinálsz kedves béka?

- Ó - mondta a béka miközben kicsit felfújta magát - én nem vagyok a vizhez kötve, és nem kell egész nap figyelnem. Nekem saját hangom van. Én ÉNekelek, hires müvész vagyok. Még az emberek is csendben maradnak, hogy csodás hangomat hallgassák.
A kagyló megcsodálta a békát. - Tehát hires vagy - mondta elismeröen. - Nekem nincs hangom, és nem ismer senki, rejtözködve élek itt. Tanulni szeretnék, addig szeretném a viz csodálatos szineit szemlélni, mig le nem tudom festeni öket.
- Te meg a buta szemlélödésed - mondta a béka türelmetlenül - Nincs itt semmi látnivaló. Túl unalmas nekem itt - mondta a béka, és egy jókora ugrással kint is volt a vizböl.
Keresett magának egy nagy pocsolyát, és rákezdett brekegésre. Úgy elemerült saját hangjában, hogy nem vette észre a felé közeledö nagy vörös lábakat és a piros, hegyes csört, amely megragadta. Látnotok kellett volna ekkor a békát, hogy kapálózott! Még egyszer visszahullott a füre, és sikerült neki utolsó erejével, élete leghatalmasabb ugrásával a tóba ugrani, le egészen a fenekére, ahol pont a kagyló mellett találta magát.
- Vége van a koncertnek? - kérdezte BARÁTSÁGosan a kagyló. A béka azonban nem tudott válaszolni. Elakadt a szava.
Igy éldegélt a kagyló és a béka a csendes tóban még sokáig, hasonló párbeszédeket folytatva egymással.
A kagyló azonban fáradhatatlanul figyelt. És amikor halála után felnyitották, belsejében láthatóvá vált az ezerszinü gyöngyház, amelyet senki se láthatott, mig a kagyló élt. A gyöngyházban ezüst gyöngy csillogott, amely olyan volt, mint az éjszakai égbolton világitó EZÜST HOLD képmása.

Elisabeth Klein

Manifesztum 48. szám - 2006 január



A FARKAS ÉS A RÓZSA

A FARKAS ÉS A RÓZSA

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép ! " - gondolta - " Milyen kecses ! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

- Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség !
- Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ?
" Mind ilyenek vagytok. " - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. " A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda ? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya ! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok, hogy fáj neki ? " - gondolta a farkas - " Miért kell bántani ? "
- Nem szeretem a virágot ! - dörmögte a medve - Tépjük ki !
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek ! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt !
- Szóval még veszélyes is ! - jegyezte meg a róka - Ki kell irtani !
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. " Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők ! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében : életében először, sírni kezdett.



A gőgös pillangó

A gőgös pillangó

Egyszer egy pillangó nem gondolta végig,
hogy nem oly egyszerű repülni az égig.
Dalos pacsirtának a jó kedvét elvette,
s a Törékeny kis fecskét ő biz kinevette.
Nektek az elég, ha látjátok a napot?
Én látni fogom az összes csillagot!
Nekiveselkedett, s csapdosta szárnyait,
hogy valóra váltsa esztelen álmait.
Olyan gyorsan repült, ahogyan csak tudott,
s a földtől távolodva egyre feljebb jutott.
Gőgös pillantással a rétre letekintett,
s elkacagva magát a világra legyintett.
Aztán nagy robajjal megdörrent az ég:
Szent szűzanyácskám, eljött hát a vég?
A megvadult szél úgy el kezdett fújni,
hogy a pillangónak nem volt hova bújni.
Dobálta kis testét biz ide, meg oda,
szegény erőlködött, de nem jutott sehova.
S mikor már érezte, vesztét itt meglelé,
az éjszürke felhőkből egy gólya repült felé.
Meglátván pillangót, baját megértette,
s meggyötört kis testét hátára feltette.
Hazaviszlek téged te buta álmodozó,
hisz hol virágaid, élned csak ott a jó!
S bármilyen magasra is vinnének vágyaid,
csak addig repülj fel, mit elbírnak szárnyaid.



Popper Péter

Popper Péter

…Van egy régi legenda,amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet.és figyelik,hallják,hogy az emberek mit mondanak és gondolnak.
Ha valaki jól állítja be magát,jót vár,jót remél,akkor a fehér angyal azt mondja,hogy „Úgy legyen”És a fekete angyal köteles erre rámondani,hogy „Ámen”.
Ha viszont valaki rosszul állítja be magát,szomorú,keserű,akkor a fekete angyal mondja azt,hogy „Úgy legyen”És a fehér angyal köteles rámondani,hogy „Ámen”.
Ezzel csak azt akarom mondani,hogy a hívő,az optimista,a jóra készülő emberek dolgai
általában jobban sikerülnek,mint a keserű,pesszimista és rosszat váró embereké…



Add tovább!

Add tovább

Ha van valamid,ami jó
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság,
Hozhatja Isten áldását
Add tovább!

Lehet,hogy csak egy dal, ami vidám
De segít megharcolni egy-egy csatát
Lehet,hogy egy könyv, mely érdekes
Egy kép,vagy pillantás,mely kellemes
Add tovább!

Ne felejtsd a másik fájdalmát
Te kell,hogy segítsd az úton tovább
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon
Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet
Vagy hallottál az utcán jó híreket
Vagy jó könyvet rejt a szobád
Mely segít elűzni a másik bánatát
Add tovább!

Ne légy önző a szívedben
De viselkedj a legnemesebben
Tedd a közösbe kenyered
Hogy társaid is egyenek
Add tovább!

Ha Isten meghallgatta imád
S az égből áldást küldött le rád
Ne tartsd meg csak magadnak
Míg mások sírnak, jajgatnak
Add tovább!

E.Isenhouer.



Egy szép napon

EGY SZÉP NAPON... ismeretlen szerző

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát
Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.

Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.

Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny
Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.

A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,
Ott lenn az emberek szívében nincs.
Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.

Megbízta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.
Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.

Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.
Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét



A fura öreg

A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” - választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!

(Ford. Barsi Boglárka)



Barna Ákos

Barna Ákos

Szóljon együtt Táltos-hang
Hallja meg a Hold és Nap
Nagyasszonyunk adj reményt
Mutasd Ősök szellemét!

Dobbanjon földön lábunk
Járjuk csak Táltos-táncunk
Éjre nap és napra éj
Legyen újra egy a Nép!



Maradok magamnak

Maradok magamnak

Furcsák az emberek, és én nem értem őket.
Lenéznek, megvetnek, s az arcomba röhögnek.
Miért vagyok én kevesebb, mint más?
Vagy mitől több az, ki engem megaláz?
Miért kell folyton megítélni a másikat,
Hisz’ saját szemében sem látja a szálfákat!
Nem értem. Nem értem, s ez fáj nagyon.
De úgy döntöttem, én ezt l***m!
Élek saját hitem szerint egymagam
S csak én tudom, a szívem mit takar!
Maradok én, s a társam a Jóisten,
Vélem vannak még az angyalkák is, úgy hiszem.
Nem vagyok így végre teljesen egyedül,
És Ők nem tépik ki lelkem tövestül!
Úgy vélem, ennél többet minek is akarjak,
Köszönöm Istenem, hogy itt vagy támasznak!

A vers írója/költője Csillagok vándora



Oly furcsák

Oly furcsák

Oly furcsák vagyunk mi emberek
A lelkünk sír,az ajkunk nevet
Egymásról azt hisszük,boldog talán
S irigykedünk minden szaván
Azt hisszük,ha a másik szeme ragyog
Gondolatai tiszták ,szabadok
S nem vesszük észre,hogyan is vennénk észre,
Hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk
Hisz akkor is sírunk, mikor nevetünk.



Egy koldus

Egy koldus

Egy koldus az utcán kezemhez ért
Reszkető kezével valamit kért
Láttam,hogy csalódott és boldogtalan
Nem volt egy fillérem se,szégyeltem magam
Álltam és néztem könnyes szemét
Megfogtam az öreg reszkető kezét
Bácsikám,én is ide jutok,
Hisz a szívemben én is egy koldus vagyok.



Petőfi Sándor

FURCSA TÖRTÉNET. Petőfi Sándor.

"Öcsémuram, vigyázzon magára,
Vagy inkább az oldalbordájára;
Fiatal is, szép is a menyecske -
Ugy segéljen, kutya van a kertbe'."
'Bátyámuram, mit nem kell hallanom?
Szomorú az eset, ha úgy vagyon;
No de míg másnak fúja kásáját,
Meg ne égesse a maga száját.'
"Öcsémuram! mit gondol, az égre?
Az én öregem ezt már túllépte..."
'Hja, a sót vén kecske is megnyalja.
Hanem ez csak ugy van mondva, tudja.'
Így az agg szomszéd jó indulatja
Öccseurát gyakran látogatja;
S sosem hiányzik ilyetén lecke:
Fiatal is, szép is a menyecske.
Történik, hogy a jó szomszéd bátya
Öccs'urától elmarad sokára.
Megtudni, hogy mi ennek az oka,
Öccseura hozzája ballaga.
S akközben, hogy ballagott hozzája,
Már készült is erősen reája,
Mit feleljen? ha majd szól a lecke:
Fiatal is, szép is a menyecske.
De most ez egyszer a szomszéd bátya
Jó tanácsával elő nem álla;
Hanem, ülvén a kemence mellett,
Nagy szomorún ilyen szókat ejtett:
"Öcsémuramnak igaza vala,
Mikoriban azt mondotta, hogy a..."
S felsikolt felesége magzatja,
S a jó öreg - mit tegyen? - ringatja.

Dunavecse, 1842. október.



Szabó Sándor

Szabó Sándor:Uram,köszönöm

Uram, köszönöm...

Uram, köszönöm a napfényt, mely ad nekünk meleget
Köszönöm a testemet tápláló kenyeret.
Köszönöm a vizet, mi oltja a szomjamat,
És még mennyi, mennyi köszönet elmaradt.

Köszönöm a füvet, az esőt, a harmatot,
Köszönöm a virágot, mely ontja az illatot
Köszönöm a fákat, melyek árnyékot adnak,
Köszönöm az estét, hogy most vége a napnak

Köszönöm a hangyát, a tücsköt, a bogarat
A hajnalban ébredő kis dalos madarat.
És még mennyi mindent köszönök Teneked,
Az eget, a földet, a folyót, a hegyeket.

Köszönöm a légzéshez szükséges levegőt,
S hogy boldogabb vagyok, mint bármikor ezelőtt
Amit a legjobban köszönök, utoljára hagytam
Köszönöm az életet, amit tőled kaptam.



Mindig más

voltam,vagyok és azt hiszem leszek is mint a körülöttem élők.



:)

Az enyémet is nagyon rám szabta,annyira egyedi,hogy állandóan kilógok a sorból.