Dirty Cash

dirty cashKedves Jayme, és Kisrece! Azt hiszem, gondolataitokkal átszakítottátok a gátat, és bocsánat, ha a víz most Rátok zúdul, de remélhetőleg ez egy hasznos árvíz lesz majd. Én legalábbis ebben a hitben ringatom magam.

Csaknem három éve kezdtem komolyabban foglalkozni a Titokkal, a vonzással. Akkoriban történt, hogy hirtelen embertelenül sok szabadidőm lett, és kedves Jayme, én is utálok unatkozni.

Persze a szellemi munkát mifelénk nem ismerik el munkaként, az csak naplopás, és szórakozás, én azonban tudom, mennyit dolgoztam az elmúlt években. Igaz, magamon dolgoztam, de mindig abban a reményben, hogy másoknak is hasznot hajt majd egyszer.

Természetesen akadt két fő szempont, ami miatt különösen érdekelt a vonzás törvénye, a Titok, és ezek működése. Ez a két fő szempont pedig pénz és szerelem – mert ugye mi más?

A szerelemmel is eljutottam egy pontra, nevezetesen oda, hogy ott egye meg a fene, tudok élni nélküle is. Persze ez csak átmeneti állapot, azért nem hagyom ám annyiban ilyen könnyen, csak hát van fontosabb is. Az ember hajlamos elodázni, amit elodázhat, de vannak dolgok, melyeket nem halogathatunk. A megélhetés márpedig ilyen dolog.
A lentebb terjengő szóözön nem más, mint háromévi kemény munkám eredményének egy része.

Mindazt, amit itt leírok, három éve még nem tudtam volna leírni, s ennek oka végtelenül egyszerű. Jelesül az, hogy nem tudtam róla. Tehát mindazt, amit itt magamról elmondok, ne úgy értsétek, hogy ez vagyok én, világéletemben ez voltam, és tudom, hogy ez voltam, és mindent tudatosan csináltam – ó nem! Ezt mind a tudatalattimból bányásztam elő, azon óráim során, amikor is kerestem a választ, miért teremtek magamnak folyton nehéz anyagi körülményeket, és miként tudnék ezen változtatni – magamban.

Ahhoz, hogy a körülményeinken változtassunk, a bennünk lévő, tudat alatt begyökeresedett hit-, hiedelem-, és meggyőződésrendszert kell feltárni, megismerni, és a tudatos tudatunkba emelni. Ugyanis a körülményeinket az úgynevezett tudattalan tudat teremti, más néven tudatalatti, amire mostanság azt mondják, helytelen kifejezés. Én mégis maradok ennél, mert így többen értik, jobban értik, mire gondolok.

Szóval amikor meditálsz, valójában a tudatalattidban elraktározódott élményeket, érzéseket hozod felszínre azzal a céllal, hogy azok ne teremthessék tovább a körülményeidet anélkül, hogy neked bármi beleszólásod is lenne, vagy egyáltalán tudatában lennél ennek a folyamatnak.

A tudatalatti tartalmazza az összes gyermekkori élményeinket, és főleg az általuk gerjesztett érzéseinket, nagyjából 10-12 éves korig bezárólag. A vonzás, mint olyan, leginkább az érzéseinkre reagál. Szó, és gondolat mindössze annyiban segítenek minket, hogy felhívják a figyelmet az érzéseinkre – melyek teremtenek. Egy-egy érzés anélkül búvik meg bennünk, hogy tudomásunk lenne róla, ám testünk energiamezejében igenis jelen van, meghatározza azt, vagyis meghatározza kik vagyunk, mik vagyunk, és minden érzés vonzza a neki megfelelő történéseket, körülményeket. Épp erre a felismerésre épül a kineziológia tudománya (is).

Mindez nagyon, de nagyon fontos, nem győzöm elégszer elmondani, mennyire. Mert sokan itt buknak el. Odafigyelnek szavaikra, gondolataikra, érzéseiket azonban figyelmen kívül hagyják, márpedig az érzések azok, melyek kíméletlenül bevonzzák a nekik megfelelő eseményeket.

Vagyis elengedhetetlen, és nagyon fontos, hogy az ember kiismerje, mikor, milyen helyzetben miféle meggyőződések szerint cselekszik – felfedezze magán a piros gombokat -, az a meggyőződés mikor és hogyan lett sajátja, sajátja-e egyáltalán, ezt a meggyőződést miféle események és külső körülmények táplálják és miért, és ha változtatni szeretne ezen, mi lenne annak módja.

Bennem mindig élt egy érzés, hogy az Isten, ha létezik, engem bizonyosan nem szeret. Erre tisztán emlékszem, már gyerekkoromból. Na, ugyebár, ez EGY MEGGYŐZŐDÉS.
Na de hogyan üthet gyökeret egy ilyen meggyőződés egy nyolc-tíz éves gyerekben – mert akkoriban már tudom, hogy dolgozott bennem.

Választ keresve az ember lánya kutakodni kezd magában, az emlékei között abból az időből, aztán csak engedi, hogy feltáruljon ott benn valami, és felszínre törjenek a dolgok.

Hangyaszorgalommal dolgozó szülők, egy báty, jóval később egy húg és egy öcs. Apu dolgozik a gyárban, anyu a jelvényüzemben, később a postán. Anyu általában előbb hazaér, mint apu. Egy percet sem pihen, nekilát főzni. Dühös, ingerült, agresszív. Rettentően fáradt. Mindig dühös, mindig ingerült – mindig fáradt.

És itt egy érzés:

Én végtelenül sajnálom Őt. Sajnálom, de nem értem. Ha annyira fáradt, miért nem pihen? Miért nem tesz le mindent, és adja meg önmagának azt, amire leginkább szüksége lenne…egy kis pihenést? Hisz ő felnőtt, nem gyerek, mint én, neki nem parancsolhat senki, azt csinál, amit akar.
Ha rákérdezek, azt feleli, nincs időm, nem lehet.
Miért nem?
Mert KELL A PÉNZ.
Mindezt haragosan, mérgesen, mintha minderről én tehetnék.
Most rám haragszik?
Miért haragszik énrám?
Csináltam valami rosszat?

Ugyanis anyu megfőz, mire apu hazaér, de nem ülünk le ebédelni, hanem felkerekednek, és kivonulnak a bérelt földekre, ahol mezőgazdasági munkával igyekeznek pótolni azt, amit a gyárban nem tudnak megkeresni. Építkeznek.

Többnyire engem és a bátyámat is magukkal visznek a földekre. Mi ketten eljátszunk körülöttük, de anélkül, hogy egy szót is szólnának hozzánk. Anyunak és apunak soha nincs ideje ránk. Sötétedésig kinn vagyunk a földeken. Hazaérvén anyu holtfáradtan enni ad nekünk, megfürdet bennünket, sietős, gyors mozdulatokkal, s én végig azt érzem, micsoda egy mocsodék vagyok, amiért még én is gondot okozok neki.

Érzés:

Én csak egy kolonc vagyok anyu és apu nyakán. Úgyis annyi bajuk van szegényeknek, és akkor még velem is kínlódnia kell szegény anyunak.

Következmény:

Visszahúzódó, magába zárkózott gyerek leszek, akiben folyton ott az érzés, hogy mindenkinek terhére van, plusz terhet jelent, és olyannyira sajnálja anyut, aput, meg akinek gondot okoz, hogy igyekszik láthatatlanná válni. Keres magának elfoglaltságot, amivel leköti magát, és alig szólal meg, nemigen szól senkihez, esetleg a testvérkéjéhez, akivel közös a sorsa.

Amikor óvodába visznek, ez a meggyőződés alaposan felerősödik. „Ahá, szóval megszabadultak tőlem, méghozzá rövid úton!” Az oviban továbbviszem a már begyökeresedett energiamintát, azaz mindenkinek kitérek az útjából, nem akarok zavarni, kolonc lenni, gondot okozni. Elkerülök mindenkit – s elkerülnek engem is, mert azt gondolják, senkit sem szeretek, magamnak való vagyok. Én egyre morcosabb, dacosabb és mérgesebb vagyok, amiért senki sem áll velem szóba, és igen, mogorva leszek egy idő után. Hagyjon engem mindenki békén! De közben – titkon – olyan rettenetesen vágyom a szeretetre, a törődésre, hogy lassan az életemet adnám egy jó szóért.

Anyu és apu továbbra is mindig fáradt, ideges, és ha kérdezem, miért, a válasz: muszáj dolgozni, kell a pénz, majd megtudod te is, ha nagy leszel. Szeretnek, tudom, hogy nagyon szeretnek, de ez nekem kevés.

Hat-nyolc éves gyerek vagyok, akinek szép lassan kialakul az elképzelése a „PÉNZ” mibenlétéről. A pénz az egy rettenetes szörnyeteg, aki elszakítja tőle aput és anyut, akiket ő csak titkon imádhat, mert soha nincs idejük foglalkozni vele. Még megölelni sem nagyon szokták, arra nincs idő, mert kell a pénz, vagy mert „holtfáradtak vagyunk, és pihenni szeretnénk, játszatok valamit.”

Ráadásul ez a pénz nevű szörny itt sompolyog valahol, és nyálcsorgatva lesi, mikor lesz belőlem is felnőtt, hogy énrám is rám vethesse magát, és alaposan megadhassa a napomat. Akarok én egyáltalán felnőtt lenni ezek után?

Közben születik két testvérem, a ház épül, szépül, de nekem soha sincs olyan menő ruhám, cipőm, táskám, semmim sem, mint mondjuk a barátnőmnek, vagy az osztálytársaimnak. Nekem anyu mindenből a legolcsóbbat veszi, mert: NINCS RÁ PÉNZ.

Érzés:

Nem elég, hogy gondot okozok, de még azt a kis pénzecskéjüket is, amiért annyit de annyit dolgoztak, énrám kell költeniük.

Következmény:

Lelkifurdalásom van, csupán mert létezem.

Mindezekkel kapcsolatos következtetés, azaz egy újabb meggyőződés:

Az ember kidolgozhatja a belét, legfeljebb annyit ér el, hogy belebetegszik, de soha, semmire nem lesz elég pénze, vagyis én biztosan nem ezt fogom tenni.

Magamban eldöntöm – persze tudat alatt -, hogy ha nagy leszek, majd megmutatom én annak a pénz nevű szörnyetegnek. Megfizetek neki mindenért. Elvette tőlem a szüleimet. Miatta nincs soha jó kedvük, soha egy mosoly az arcukon. Miatta érzem azt, hogy teher vagyok számukra. Miatta nincsen kordbársony nadrágom, pedig az most milyen divatos, és majdnem minden osztálytársam abban jár, miatta nincsen bórdzsekim, és mintha mindez nem lenne elég, még szüleim sem, csak két fáradt ember, akiknek énrám soha nincs ideje.

Ez a meggyőződés-rendszer aztán szépen megteremtette a valóságomat egész életemben. A férjem például vidéki munkát talált, szinte soha nem volt itthon. „A pénz nevű szörny elvette tőlem…”. Sokat veszekedtünk emiatt, mindig arra kértem, keressen mást, nem baj, ha kicsit kevesebb a pénz, de legyünk együtt, hisz a család arra való. Azt mondta, szerelemből nem élünk meg.

Én szentül hittem, és hiszem ma is, hogy a családnál nincs fontosabb dolog a világon. A gyerekeimet sokat szeretgettem, ölelgettem, és próbálok annyi időt tölteni velük, amennyit csak lehet.

Vagyis próbálok mindent ellentétesen tenni, mint a szüleim.

A munkával nem az a bajom, hogy dolgozni kell – volt, aki azt mondta, egyszerűen lusta vagyok és kész -, dolgozom én, sosem ülök tétlenül, de „vigyázok”, hogy mindig olyan munkám legyen, amiért nem fizetnek. (És most már a lányomnak is.)

Vagyis nekem magával a pénzzel van bajom, ami fentiek tudatában nem is csoda. Való igaz, hogy ha dolgozom, és soha nincs időm a gyerekeimre, legbelül azt érzem, hogy a pénz nevű szörny őket is elvette tőlem, és most örül.

Kipróbáltam valamit.
Elképzeltem, hogy ott állunk egymással szemben a pénz meg én, és figyeltem az érzéseimet, amit a pénz vált ki belőlem. Na, ott aztán volt minden, egyedül szeretet nem. Undor, de valami mélységes-mély undor, utálat, megvetés, harag, dac – minden negatív érzés, és olyan erővel, hogy elmondani nem lehet.

S azt hiszem – ezért is írok ilyen részletesen erről -, hogy a mai emberek nyolcvan százalékánál ez okozza a bajt.

Negatív érzéseket táplálunk a pénzzel szemben, s ezek az érzések gyermekkori és egyéb élményeinkből fakadnak. A tudatom azt mondja, kell a pénz, akarom a pénzt, a tudatalattim meg azt, hogy kell a fenének, a pénz az egy mocskos, undorító, szívtelen szörnyeget, aki csak bajt okoz, gonoszkodik, fájdalmat kelt. Kerüljön el messziről, látni sem birom.

Amint munkát találok, elmegyek dolgozni – nyilván azért teszem, mert muszáj, hiszen engem egyedül az tesz igazán boldoggá, ha ellátom a háztartást, tisztán tartom a kis fészket a családnak, hazavárom a szeretteimet, és amikor hazaérnek, boldog vagyok, és megkérdezem, mi történt egész nap, szóval azt teszem, ami nekem gyermekkoromban olyan rettentően hiányzott -, tehát dolgozni kényszerből megyek. És egész nap azt érzem, hogy elraboltak tőlem valamit, ami nekem a legfontosabb a világon. Mit? A gyerekeim mosolyát, amit most nem láthatok ragyogni. Az együtt töltött időt, amit soha, senki nem adhat vissza.
És ki rabolta el??
A PÉNZ.

Nagyjából ennyit bányásztam elő érzéseim mély kútjából, és pontosan tudom miért nem találok munkát, és miért nincs soha pénzem. Épp csak azt nem tudom, hogyan lehet ezen változtatni. Ha az ember valami boldoggá teszi, más valami meg boldogtalanná, hogyan tud változtatni ezen, méghozzá annyit, hogy ami addig boldogtalanná tette, annak most örülni tudjon.

Mindig is hangoztattam, hogy legfontosabb a szeretet, és adjam el pénzért? Mindig azt mondtam, hogy együtt lenni, beszélgetni, egymással törődni, szeretetet, törődést adni a másik embernek – ez az élet értelme. És adjam el pénzért???

És a végső következtetés:

PÉNZ SOSEM KÉRTE TŐLEM EZT!
A pénz ártatlan, nem tehet semmiről, mi emberek mégis őt gyűlöljük, minden tudattalan átkunk őrá száll. Olyan mentális szennyezést követünk el a pénzzel szemben, hogy azt elmondani nem lehet.

PEDIG!
A PÉNZ VALÓJÁBAN AZ ÉLETENERGIA, AZAZ A SZERETET FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSA, ANYAGI TESTE.
Vagyis én - és akik tudtukon kívül hasonlóan éreznek a pénz iránt - magát az életenergiát gyűlölöm, és utasítom el. Nem is csoda, ha gondot okoz a megélhetés.

Látod, Jayme, mindezzel tisztában vagyok, de egyelőre tenni ellene nem sikerült.
Valami itthoni pénzkereseti lehetőség lenne talán megoldás, de arról hiába álmodom évek óta. Persze talán csak azért, mert fentiek ellenére sem tudok barátsággal, sőt szeretettel gondolni a pénzre, és míg így van, a pénz menekül tőlem.

Leírom, mi jut eszembe az iránta táplált érzéseimről:

Adott egy rabszolga, de nem akármilyen, olyan Spartacus-féle, lázadó típus. Tudja, hogy rabszolga, és nem menekülhet. Engedelmesen teszi, amit mondanak, de mélyen legbelül olyan mérhetetlen megvetést, undort érez a rabszolgatartója iránt, hogy az, amint a szemébe néz, feszengeni, vakarózni kezd, és nyüszítve elmenekül. Aztán persze, amint összeszedi magát, bosszút áll.

Hát, ilyen vakarózva, nyüszítve menekül tőlem a pénz, és még sok-sok embertől, akik ugyanezt érzik legbelül, csak nem tudnak róla.

Mindenhol, ahol csak lehet, próbálom felhívni a figyelmet a tudatalatti mérhetetlen szerepére. Próbálom elmondani, mennyire fontos feltárnunk, megismernünk – ERRE vonatkozik az ismerd meg magad -, tudnunk, mit miért érzünk, teszünk, gondolunk épp úgy, ahogyan. A tudatos elme sosem fog választ adni a legfontosabb kérdéseinkre, gondjainkra, sőt, ő épp ellenállni igyekszik.

Míg nem tudod, mi lakik a szíved mélyén, addig nem tudod, ki vagy valójában.

Hozzászólások



Keisla :-)

Ez de remek lett! :-)) Köszönöm!

Nekem az álmok segítenek kibogarászni a lelkem mélyén elbújó gondokat, amik miatt például nem sikerül a teremtés.
Mert ugye amíg nem tudod ki vagy, mi a dolgod, meg nem fejted gondolataid érzelmi mozgatórugóit, s el nem fogadod önmagad, addig biza nehezen sőt félremegy a teremtésünk. Amíg nem tudjuk mi is az, ami igazán hozzánk tartozik s a mienk. Vagyis a tényleges vágyunk :-)) Épp ezért nagyon fontos szerintem is a tudatalattiban megbúvó dolgokról beszélni.

Váltam. Álmokba és sötétbe menekültem. Furcsa volt, hogy érzésekkel ébredek. Még fél év múltán is. Megszégyenítés, vagy megalázás ... és akkor bizony ezeket rendbe kell tenni tudatosan. Hisz nem is gondoltam, hogy ez az érzés ennyire mélyen bennem él még.
Nehéz volt szembenézni azzal, hogy aki megaláz, maga is egy senki. Hisz csak egy senki mondhatja másra, hogy senki. Érted ezt így?
Egy igazi valaki sosem szenya a másikkal. Aztán rájöttem, hagytam magam, Én magam hagytam. És ezt mind, mind a tudat alatt fogva tartott sok éven keresztül.

Most szabadult fel belőlem. Álmodással. Meditálással. Csak olyan gondolat-nélkülivel. Megteremtve magamnak azt a kevés időt, hogy csak magammal lehessek. Már tudok repülni. Az is nehezen ment. Féltem. :-)

Írásod bekerült a tudatalatti.freeblog.hu-ba, ha nem bánod.



:)

Koszonom!



ezt a részt vastag betűvel

ezt a részt vastag betűvel kéne felírnia mindenkinek :-)
"Ahhoz, hogy a körülményeinken változtassunk, a bennünk lévő, tudat alatt begyökeresedett hit-, hiedelem-, és meggyőződésrendszert kell feltárni, megismerni, és a tudatos tudatunkba emelni. Ugyanis a körülményeinket az úgynevezett tudattalan tudat teremti, más néven tudatalatti..."

nem teljesen igaz így, mert a kettő együtt, plusz az érzelmek, de vitathatatlanul fontos szerepe van a teremtésben és a hiedelemrendszer feltérképezése nélkül nem is lehet jól teremteni...



Jajj ez a Jamy, miket ír...

Naon jó, szuper jó mondatok, gratulazioni! /Érzések megélése által dolgozod fel a blokkokat, és oldod a bizonytalanság érzést./
Nálunk is Dirty Cash szindróma van, csak én mint kiderült vonzódom az ismeretlenhez, és az újdonságokhoz, ezért már nem tudnak leárnyékolni. Annó mintha kiölték volna a kezdeményező készségemet, és a kreativitásomat. Nem könnyű egyfolytában úgy élni, hogy valaki folyton rád vetíti a saját alkalmatlanság érzetét, mivel fél megélni.
Sz...r érzés volt, mire kinyomoztam, hogy mi történt, azóta hiszek magamban.
Azóta nem számít a véleményük. Sőt egy veszekedés során olyan mondatokat hallottam, amik tudatosították bennem, hogy csak hamis meggyőződés van a fejembe ültetve. Ahá - mondom, hát innen fúj a szél...és figyeltem, és nyomoztam, és figy...és ez ment 2 hónapig.
H...egész máshogy vonzok...bezony!



Hölgyek! Köszi a

Hölgyek! Köszi a fejbekólintást azzal kapcsolatban, hogy megélés... mármint felszníre hozni a blokkot és megélni, mintha most érezném újra... tudtam már ezt korábban, csak hát... :))



Ezt érdemes volt végig

Ezt érdemes volt végig olvasni a hsz-ekkel együtt... Köszi Nektek... Hasonlóan állok én is ehhez hozzá, csak még bennem a felismeréek hiányoznak...



Ja és eszembe jutott még

Ja és eszembe jutott még valami.Ha végiggondoljuk vágyunk témájával kapcsolatban az összes pozitív mondatot és nem érzünk közbe sehol sem bizonytalanságot,akkor oké a szitu.



Hali Keisla!

Igen,én erre csak pár hónapja jöttem rá,hogy át kell élni a negatív dolgokat amik voltak.Régebben ezt nem gondoltam volna,azt hittem csak túl kell lépni rajtuk agyilag.Itt rontottam el tul. képp. a dolgokat.A "durr bele" érzés szerintem lehet olvasás közben is,biztos van neked is olyan, hogy olvasol és jön egy mondat ami tökre megráz és elkezded érezni a bizonytalanságot.És akkor bele kell gondolni miért és ott a megoldás. Köszi ezt a blogot:)



Kedves Jayme!

Tökéletesen igazad van, tudom, én persze, MOST MÁR tudom. De nagyon sokáig nem tudtam. :) Egyébként azt tapasztaltam, hogy hiába tudunk elméletben rengeteget, hiába olvasunk el millió könyvet, írást, amíg át nem éljük azt a bizony "rádöbbenést", amit én csak "durr bele" érzésnek hívok, addig semmit sem fogunk tudni hasznosítani az elméleti tudásunkból. A "durr bele" érzés pedig az, amikor valamit a maga teljességében ÁT IS ÉRZÜNK, nem csak szajkózzuk.

Egyébként valamit kihagytam az írásból, ami pedig rettenetesen fontos.

Az érzések vonzzák be, teremtik meg a körülményeinket. A körülmények akkor változnak, ha megszűnnek az őket teremtő érzések bennünk, s helyüket átveszi a tiszta szeretet. Ennek módja, ha beazonosítjuk, megleljük azt a bizonyos érzést, ami feltehetően adott körülmény teremtésében ludas. Minél korábbra tudunk visszamenni emlékeink között, annál jobb, annál biztosabb, hogy a negatív körülményt teremtő érzést gyökerestől tépjük ki magunkból.

Vagyis a lehető legkorábbra - minél kisebb gyermekkorunkra - kell megpróbálni visszaemlékezni, arra a pillanatra, amikor nevezett érzés legelőször vágott, élesen belénk. Átélni azt a pillanatot úgy, mintha MOST lenne. Hagyni, hogy az érzés minden ízünket-porcikánkat átjárja, majd szépen eltáncoljon a semmibe.

Csak és kizárólag EZEK UTÁN várhatjuk, hogy adott körülményeink változni kezdjenek.

Minden emberben a gyermek az, aki sérült.
Miért?
Mert a gyermek az, aki még nem tudja megfogalmazni az érzéseit, azaz nem tudja magában tudatosítani, így azok valósággal bennragadnak, és különféle bajokat okoznak. Vagyis kisgyermek önmagunk szorul gyógyulásra. Az, aki még elpanaszolni sem tudta a baját senkinek, mert megfogalmazni sem volt képes:) Ez ennek a lényege.:)



Kedves Ragyogás!

Nagyon köszönöm, és nagyon örülök, ha megmozgattam Benned valamit. Illetve annak örülnék, ha hasznodra válna, és hasznára válna mindazoknak, akik épp olyan bizonytalanul mozognak anyagiak terén, mint jómagam:)



Kedves Keisla! A pénzt a

Kedves Keisla!

A pénzt a szeretettel állítod ellentétbe,ahogyan írtad.Nekem is volt gyerekkoromba hasonló érzésem, hogy csak dolgoztak és dolgoztak,idő sose volt rám,én is hibásnak éreztem magam,sőt,amikor volt pénz venni valamit én inkább nem kértem,hátha azzal jót teszek és lesz szeretet cserébe.De én arra jöttem rá,hogy erről nem a pénz tehetett.Az anyagi helyzet egy körülmény,és nem lehet a körülményekre fogni a dolgokat.Illetve lehet,de minek?A szüleink nem tudtak mit kezdeni azzal a problémával,hogyan fejezzék ki az érzelmeiket.Erről a pénz tehet?Nem hiszem.Te se időre vágytál amit a szüleid eltöltenek veled és én se,hanem lelki törődésre.Ez munka mellett is prímán belefért volna.De mivel a szüleink egy másik korba születtek bele, nem tanulták meg kifejezni az érzelmeiket,akkoriban az "tilos" volt,a lélek szinte "nem is létezett". Ennek szerintem semmi köze a pénzhez,így volt ez gazdagoknál is,se anyák,se apák nem voltak arra rákattanva,hogy kimutassák az érzelmeiket.Abban a korban ez szerintem nem is csoda.Szerintem nekünk ez hiányzott,hogy lelkileg sivárságban kellett felnőnünk szeretet és törődés érzése helyett. Szerinted?A szeretet nincs ellentétben a pénzzel,erre amúgy én is nem olyan régen jöttem rá,sokáig azt hittem,hogy vagy-vagy.Volt egy pasim akinek a pénz volt a mindene,semmi más nem volt neki fontos,játékszenv.beteg volt.Pár hónapig voltunk együtt,és én annyira megutáltam mellette a pénzt mint olyant,hogy csak azt mondogattam utána,hogy "nekem csak a szeretet kell,a pénz szart se ér". Ez így tök szépen hangzott és így is gondoltam akkoriban,de nagyon bevonzottam olyan szitukat, hogy egyszerűen elment tőlem a pénz.Aztán rájöttem erre,hogy talán nem erre kéne mantrázni, hogy csak a szeretet kell a pénz meg nem,hiszen mindkettő kell!Ugyanis nincsen ellentétbe a kettő egymással!Nem kell választani.



Uram Atyám!:) Keisla, a hideg is kelelt olvastamkor.

Ezt ilyen nagyszerűen összehoztad!
Gratulálok! Emberfeletti, gigászi teljesítmény. Tanulhatunk belőle/d/. Tőled. Üdv. Anikó