Érzelmi gátak föloldása

Érzelmi gátak föloldása

2009.03.25. | Tóth Klarissz

"A feszültség, a frusztráció, a düh és általában az érzelmek elfojtása negatívan hatnak közérzetünkre. A folyamatos érzelemelfojtás a szervezetben gátat képez, ami egy idő után depresszióhoz vezet.

Egyszerűen megfogalmazva a depresszió nem más, mint önmagunkba fojtott düh és harag, melyeknek nem adunk szabad kitörési lehetőséget, ezáltal pedig érzelmi gátakat képeznek. Egyesek minden kontroll nélkül szabad utat engednek dühkitöréseiknek, míg mások úgy érzik, hogy frusztrációjukat nem szabad kiterjeszteniük a partnerre, a gyerekre, a barátra vagy éppen az alkalmazottra. Ellenben a düh, a harag nem szűnik meg magától.

Amennyiben ezeket visszafogjuk, az érzések egyre inkább úrrá lesznek rajtunk, és a kezdeti búskomorságot követően, akár depresszióssá is tehetnek bennünket. A depresszió amolyan „divatbetegség" lett, sokan huzamosabb ideig is szenvednek ettől a problémától. A kezdeti hangulatingadozás átcsap egyre gyakoribb lehangoltságérzésbe, majd úgynevezett krónikus lelkiállapottá fajul, ahonnan a kivezető utat nehéz megtalálni. Annak érdekében, hogy ne süllyedjünk a depresszió emésztőgödrébe, szükségünk van arra, hogy higgadt, tiszta fejjel gondolkodjunk, ehhez pedig az szükséges, hogy tudatunkat megszabadítsuk a szorongató, frusztráló gondolatoktól.

A szakértők azt hangsúlyozzák, hogy ennek a legeredményesebb módja, ha dühünket vagy haragunkat egy képzeletbeli szelepen kiengedjük, mintegy szabadon kiéljük azt, ami bánt, ezáltal pedig felszabadulnunk a belső feszültség alól. Jó néhány terapeuta szakosodott a frusztráció, a harag és a düh föloldására. Állításuk szerint, hetente egy-két alkalommal minden embernek szüksége lenne arra, hogy ilyen foglalkozáson részt vegyen, ahol egy úgynevezett elkülönített, zárt szobában kidühöngheti magát. Sőt, napjainkban az sem ritka, hogy egyes munkahelyeken olyan szobát alakítanak ki, ahol az alkalmazottak levezethetik a felgyülemlett feszültséget és a stresszt. Néhány terápiás kezelés alkalmával kifejezetten arra ösztönzik a pácienst, hogy adja ki magából dühét és elfojtott haragját, illetve adja át magát ezeknek az érzéseknek. A megoldás nem az elfojtás, hanem az, hogy az érzéseket szabadjára engedjük. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bármikor bárhol megtehetjük.

A Stanfordi egyetem néhány kutatója megállapította, hogy azoknak a személyeknek, akik haragjukat elengedik, és dühüket nem fojtják magukba, stressz-szintjük akár 50 százalékkal is csökkenhet. Mivel többnyire racionálisan gondolkodunk, és mindennapi dolgainkat így értékeljük, ez arra késztet bennünket, hogy az egyébként teljesen természetes érzelmeket is elfojtsuk. Pedig a düh, a haraghoz és a többi hirtelen kitörésű indulathoz hasonlóan alig néhány percig tart, amilyen gyorsan jelentkezik, szinte ugyanolyan gyorsan tovaillan. Az elfojtott indulatokat speciális módszerekkel hozzák felszínre, ilyen például az úgynevezett externalizáció, ami tulajdonképpen a tudattartalmak megjelenítését jelenti. A résztvevők a kezükbe vehetnek különböző tárgyakat, melyeket teljes erőből egymáshoz csapnak. A módszer segítségével az elfojtott düh, indulat fölszabadul, ezt követően pedig képesek leszünk problémáinkra teljesen új megoldást találni.

Az érzelmi gátak felszabadítására egy másik népszerű eljárás is létezik, amit „rebirthingnek" neveznek. A módszer lényege egy különleges légzéstechnika alkalmazása, melynek révén felszínre kerülnek a régi, elfojtott problémák, és az érzelmi gátakat pozitív módon tudjuk földolgozni. Ezt követően valósággal újjászületünk. A fentiekben említett példák a rendelkezésünkre álló módszerek mindössze egy részét képezik. Ami az egyik embernél beválik, az kudarcot vall a másiknál. Mindenki megválaszthatja a neki leginkább megfelelő eljárást, a lényeg, hogy az érzelmi gátakat föloldjuk."

Hozzászólások



Jayme :-)

Azért jó lenne tudni, ki ez a Tóth Klarissz. Vajon ő is idéz, vagy saját tapasztalatait írta meg?
Nagyon jó ötlet volt mindenesetre erről írni.

A dühöt, haragot, bántást, csalódást sírással engedem ki vagy kimegyek az erdőbe és kikiabálom magamból. Netán összetépem az aznapi újságot laponként. Egyébként meg mindig tudom, nem kell haragudni másra, hisz akkor magaddal harcolsz még valójában. Azt meg ugye okosan nem kéne másra kenni. A csalódások az elvárásainkból erednek. Düh csak pár pillanatra lobban bennem, talán azért, hogy még mindig nem értik, amit mondanék. És akkor azt mondom, nincs rá szükségük. Vagy csak nem akarnak felébredni.

Nekem ezek segítenek. És furcsa, de igen ritkán vannak meg bennem. Ugyanis valahogy újabban átfordulnak szomorúságba. És azt bizony nem tudom kezelni. :-(

Illetve az okokat kell elfogadnom. Például, hogy miért hazudnak az emberek. Vagy hogy miért nem vállalják be az érzéseiket. És ez már egy hosszabb gondolkodást igényel...



Megmosolyogtatsz Jamy!

Örülök, hogy kicsit több az időm, és keresgélni tudok az írások között. Mert a tanulni vágyás vezérel. Mindenki tanulni és tanítani jár ide. Ez a fő cél. És mellé megszerezni emberségünk hiányzó láncszemeit, hogy felépülhessen az az énképe, amit szeretne. És nem számítanak a beírások! Csak az út, a megtapasztalás maga.... mert azzá válunk, akivé csak akarunk, ha!!!!!

Ha a tanulságokból a "nektárt" kiszedjük és magunkba építjük:))))



Nincs a világon semmi gáz!:))

Az ajánlatom visszavonásig érvényes. Ha netán meggondolod Magad, szólj:)



Számomra teljesen

Számomra teljesen egyértelmű,hogy mindenkinek vannak rossz napjai,nem voltam emiatt nyugtalan.Hát Keisla ne haragudj,de nekem netről ne segítsen senki ismeretlen.Hű,aszta,most tuti megint én vagyok a bizalmatlan.De ilyen vagyok és akarok is maradni.Nem baj,ha szerintetek ez gáz.



Nyugi, Jayme!

Mindenkinek vannak rossz napjai. Szólj, ha tudok segíteni valamiben, s szívesen megteszem, amit tudok, hidd el.



Ja!

És azért sem jó, mert azt kapod vissza, amit másoknak adsz.:) Sajnos ez is nagyon igaz.



Értem Keisla,más módszert

Értem Keisla,más módszert keresek,az a téglás jó ötlet.Köszi:)



Hát ha ismernél nem

Hát ha ismernél nem mondanád,hogy nem merem bevállalni a bunkó oldalamat.
És sose féltem támogatás elvesztésétől,mert támogatás se volt soha.
Félelmeket vetítek ki,elmebeteg szitukban nyilván,amúgy nem.
Már tudom kiben bízhatok és kiben nem,az emberekben akiket látok,közülük választom ki a megbízhatóakat.
Agyő:)



Azért nem jó, Jayme

mert amíg így teszel, addig
1. Egészen biztos, hogy mások energiájára van szükséged, hogy feltöltődj, tehát más emberekre szorulsz.
2. Mert lehet, hohgy egyszer rájössz, hogy ok nélkül bántottál másokat, és lelkifurdalásod lesz miatta, ami egy másik borzalmas dolog.
3. Mert fáj nekik - lehúzod őket általa, és ezzel negatív energiákat mozgosítasz Magad körül, ami senkinek sem jó. Még ha bocsánatot kérsz is, és megbocsájtanak, akkor, abban a pillanatban olyat teszel, ami nem hasznos. Bár tény, hogy tanítasz is általa - tehát az állás 1:1.:))



Már megy az a sírás semmi gond...

Akkor legyél bunkó, ha valaki rászolgált a bunkóságodra, és akkor nem kell elnézést kérni.
Ne sajnáljad annyira, hogy bunkó voltál, még nem mered bevállalni a bunkó oldaladat.
Hát talán félsz a támogatás elvesztésétől, és ezzel kapcsolatban vannak kételyeid.
Ez érződik a viselkedésedből. Ilyen ambivalencia.
Kivetíted másokra a félelmeidet, még mielőtt azok valósan megnyilvánultak volna veled kapcsolatban.
Csak így sosem tudod eldönteni, hogy ki az akiben megbízhatsz.
Félsz megsérülni, de akkor derülne ki valójában, hogy ki az aki melletted áll, és támogat, a többit meg a bunkó oldaladdal elküldheted.
Lesz ideje felfogni, hogy mért voltál bunkó...és elgondolkodni rajta. Ha meg nem...akkor ágyő... :D



Az miért nem jó,ha bunkó

Az miért nem jó,ha bunkó vagyok másokkal de utána mindig elnézést kérek?



A lényeg, hogy kijöjjön:)))

Persze vannak emberek, akiknek ez az átlagnál is nehezebben megy, mert - Lolli cikke után szabadon:)))) - nem láttak példát maguk előtt. Aztán vannak persze olyanok is, akik jóformán egyéb példát sem láttak.

De szerintem az egyik legjobb stresszoldó, és gátoldó a sírás.
Ha másokon vezeted le, azzal tőlük elvonod az energiát, ezt ne feledd. És ha ez nem célod, akkor valami más megoldás után kell nézni. Mondjuk sírni is csak úgy szabad, ha a gyerekek, szeretteid nem látják, még ha Téged nem is zavarna, ha látnak, Ők megijednek, és alaposan lehúzza őket a dolog:)

Én próbáltam már azt is - mivel az agyunk nem tud különbséget tenni a valóság és az élénk képzelet között, ez ugyanolyan hasznos lehet -, hogy elképzeltem egy erős téglaépületet, amibe be vagyok zárva. Én pedig ki akarok jönni. Méghozzá minden áron. Nekiláttam lerombolni a falakat. Csak ütöttem, hol ököllel, hol csákánnyal - mikor mit adott kezembe a képzeletem. Közben sírtam is, biztos, ami biztos, de mentségemre váljék, hogy akkor olyan dühös voltam, amilyen tán életemben soha.
Elmúlt:)))
És azóta még nem igazán voltam dühös:)
Nem azért, mert elnyomom, hanem egyszerűen nehezebben dühödöm fel:)
És ez tök jó érzés.
Kos létemre mindig arra vágytam, hogy nyugodt tudjak maradni mindig, minden helyzetben. Lassan elérem:)))