Férfi és Nő

férfi és nőElolvastam Kreátor véleményét, és megnéztem az ajánlott oldalt. Mennyire igaza van. A nagy emancipációnk közepette mi nők egyre inkább próbálunk úgy tenni mintha nem is lenne szükségünk férfiakra. Kell a nagy szerelem, a fehér lovas herceg, de ne várja már el hogy minden nap főtt étellel várjam, és legyen már szíves elmosogatni maga után. A szerepek összekuszálódnak lassan és nem is tudjuk már, hogy mit is akarunk, mit várjunk el a párunktól. Szerintem sok nő lényegében régimódi, jól bevált elveken működő házasságra vágyik, de az már ciki. Inkább hűségesen olvasgatjuk

a lapokban, hogy hogyan kell megnevelni a pasikat, oldjuk a hülye teszteket, hogy összeillünk-e vagy sem, közben az illetővel nincs időnk beszélgetni. Kínozzuk magunkat a fogyókúrával, meg sem hallva, ahogy a kedves elmondja szinte minden nap, hogy "drágám, én így szeretlek, nekem gyönyörü vagy". Még képesek vagyunk ezen meg is sértődni "hogy mondhatsz ilyet, nem látod milyen kövér vagyok!!". Bebeszéljük magunknak, hogy magam miatt csinálom, magamnak akarok megfelelni, miközben nem vesszük észre, hogy azt harsogjuk, amit a média közvetít. Párunk lassan belátja, hogy nincs értelme udvarolni, feladja, mi megint jövünk az elvárásainkkal, hogy "sosem mondod, hogy szép vagyok, nem is tetszem neked" és szépen lassan elromlik a kapcsolat. Szóval igazad van Kreátor, néha férfiszemmel is tudni kell nézni, én megköszönöm, ha ebben segítesz, és nem árt hallani sem, amit a párunk mond. Odafigyeléssel sok probléma elkerülhető lenne.

Hozzászólások



Nem KELL, és épp ezért nem

Nem KELL, és épp ezért nem tudatos, és épp ezért nem is tudunk róla a legtöbben. Egyszerűen felnőttünk valahol, valahogyan. Voltak körülöttünk emberek, helyzetek, történések, ezeket mi láttuk, hallottuk, és úgynevezett háttérinformációként él bennünk. Lehet, hogy nekünk soha, senki nem mondta konkrétan, hogy a férfi felsőbbrendű lény, ám világéletünkben azt láttuk, hogy a férfi többet keres, a szava többet nyom a latban, satöbbi, satöbbi, vagyis tudatt alatt levontuk a következtetést - a férfi eleve többet ér. Ez csak egy példa - talán túl durva is -, de csak érzékeltetni szerettem volna, hogyan működik a psziché, a tudattalan.

S hogy ki melyik oldalon áll, az sem tudatos, azt a meggyőződése határozza meg. Vagyis ha olyan környezetben, családban, olyan háttérrel nőttél fel - vegyünk most egy másik példát - ahol a szülőknek a lelkét ki kellett dolgoznia a megélhetésért, akkor meggyőződéseddé válik, hogy ez a megélhetés egyetlen biztos módja, és Te Magad is így fogsz élni, mert a tudattalanod ilyen körülményeket teremt, ezt tekinti normálisnak.

Ha egy várandós anyáról, aki ötödik gyermekét várja, azt gondolod titkon, hogy mekkora ökör, micsoda felelőtlenség ennyi gyereket szülni, akkor Neked nyilván sosem lesz sok gyereked - mert nem engeded meg Magadnak sem. Ha valahol mélyen azt tartod megbecsülésre méltónak, aki látástól vakulásig dolgozik, és pénzt keres, akkor nyilván - ezzel egyidőben - megveted önmagadnak azt részét - és másoknak is -, aki szeretne otthon maradni, és kizárólag a gyerekneveléssel foglalkozni, vagyis olyan körülményeket teremtesz Magadnak, amiben ez sosem fordulhat elő.

Satöbbi satöbbi.
Így működik ez a dolog, és az önmegismerés épp azért fontos, hogy tudd, milyen meggyőződések élnek és dolgoznak Benned mélyen legbelül. Ez sem azért fontos, hogy aztán változtass rajtuk. Ó nem!

Azért fontos, mert van egy szó, ami mindegyikünkben valami csodás érzést éleszt. Ez pedig az ÁRTATLANSÁG. Imádjuk a kisgyermekeket, mert olyan ártatlanok. De mit jelent ártatlannak lenni?????

Nos, azt, hogy senkinek nem ártunk, puszta gondolattal sem. Tehát nem ítélkezünk, nem cimkézünk - épp Kreátor ír erről valahol -, egyszerűen hagyjuk, hogy a dolgok, és főleg az emberek olyanok legyenek, amilyenek. Ártatlan akkor vagy, ha senkinek sem ártasz - ahogyan a kisgyermek. Nem ítél, nem cimkéz, nem bélyegez meg, elfogad, ahogyan vagy.

Azt hiszem ez az, amire Jézus is felszólítja az embereket.
Legyetek olyanok, mint a kisgyermekek!

Ha létezik mentális szennyezés - márpedig létezik -, akkor vajon mit követünk el egy várandós anyával - csak hogy a példánál maradjak -, és annak születendő gyermekével, amikor ránézünk, és azt gondoljuk; Na, a marha! Gyereket szülni ebbe a világba!!!!???

Tiszta, ártatlan és szép a világunk akkor lesz, ha mindig, minden helyzetben, minden körülmények között odafigyelünk erre, és meg tudjuk állni, hogy egyetlen ítélkező, cimkéző mondat, vagy gondolat se induljon útjára tőlünk. Ez a mi munkánk, és nem is kevés:)



Ja

Ja értem,félreértettem,bocs.Így igen,szerintem is ez van,csak én nem értem miért.Mármint miért kell oldalakra állni.Nekem aztán tök mindegy melyik nő hogyan csinálja az életét,csak ne nyekeregjen,hogy hű de rosszul van benne.



Nem, Jayme, én nem ezt

Nem, Jayme, én nem ezt mondtam:))

Azt mondtam, hogy két pártra szakadt a női nem, mégpedig abban, hogy az általad is említettek közül melyiket tartja előbbre valónak, fontosabbnak, és ezért megbecsülésre méltónak, úgy önmagában, mint másokban:)

Egyébiránt én általában nem a tudatos, hanem a tudattalan tetteinkről, és gondolatainkról beszélek. A legtöbb nőben ez anélkül ment/megy végbe, hogy tudna róla, hogy egyáltalán megfogalmazódna benne.



Két pártra szakadt a női

Két pártra szakadt a női nem,egyik a háziasszonykodásban éli ki magát,másik meg abban,hogy keresi a lét,hogy olyan legyen,mint a pasik? Biztos ez?Szerintem a legtöbben háziasszonyok és keresik a lét is és semmiben se élik ki magukat,se ebben,se abban,a szexben meg pláne nem.



Na látod Lolli, megint a

Na látod Lolli, megint a lényegre tapintottál. Ezt a témát hosszan ecseteltem egyik cikkemben, ami aztán elég nagy port vert fel, de nem jutottunk dűlőre, és azt hiszem, ilyesmi még jó sokáig nem is várható.

Tudniillik a női nem is - legalább - két pártra szakadt az idők során. Vannak nők, akik igenis ragaszkod(ná)nak Isten adta jogaikhoz a kötelességeikhez, ami ugyebár az utódok nevelése, gondozása, a családi fészek melegen tartása, hogy úgy mondjam. És vannak nők, akik ezt kevésnek, sőt, lealázónak érzik, s meg akarják mutatni, hogy ami a férfiaknak megy, az nekik is. Utóbbiak csakis akkor érzik magukat jól, ha dolgoznak, és pénzt keresnek, ez adja az önbecsülésük alapját.

Na most a kétféle felfogás egyesül az EGY női nemben, vagyis a női energiában. A Te felfogásodtól én sem lehetek mentes, hisz valahol egyek vagyunk - nem személyeskedni akarok, csak így könnyebb fogalmaznom. Vagyis én, meg még sok más nő, aki feleség, anya vágyik lenni, a végletekig, minden lehetőséget kihasználva megélni ezt a szerepet, bár meggyőződésünk, hogy ez a dolgunk, és tesszük is szívvel-lélekkel, ugyanakkor "átjön" a női energia azon része is, hogy "nem vagyok elég jó, mert nem keresek pénzt". Ez vicaverza működik, mert akik meg a pénzkeresés helyes mivoltára esküsznek, nő létükre, azoknak meg a család a fájó pontjuk, ha valaki kijelenti, hogy márpedig egy nő azért nő, hogy anya, feleség legyen, ők rögtön reagálnak, és védelmezik az álláspontjukat, máris kevesebbnek érzik magukat, amiért ők "csak" pénzt keresnek, s azzal a váddal illetik őket, hogy nem eléggé nők.

A lényeg a lényeg, minden nő keresi a maga útját, de elszakadni egymástól nem tudunk egészen. És épp ezért lenne fontos elismerni egymást, illetve elismerni magunkat. Értem ez alatt, hogy értékelni, becsülni és tisztelni magunkban - és másokban -, a anyát, a nőt, a feleséget, de nem leszólni és nem megvetni azokat sem, akik nem anyák akarnak lenni, hanem családfenntartók, s fordítva. Értékelni, becsülni a családfenntartót, de nem leszólni, nem lustának, semmirekellőnek gondolni azokat sem, akik "csak" anyák, és feleségek vágynak lenni.

S lássatok csodát, amint mindez sikerül, máris megoldottuk a férfi-nő kérdést, kizárólag önmagunkban, hisz a kapcsolatok nagy részében nem csupán a férfi nem ismeri el a párját, de ugyanúgy a párja sem ismeri el őt - a családfenntartót. A férfi és női energiák MINDEN EMBERBEN, MÉLYEN LEGBELÜL VÍVJÁK HARUCKAT, s ez nyilvánul meg a külvilágban. Amint magunkban rendbe tesszük, béke lesz minden fronton.

Értitek, mire gondolok?



....

Engem csak az általánosítás zavart.
Semmi bajom a régimódisággal, de legyünk tekintettel emberi adottságainkra, és egyniségünkre, azt visszük a kapcsolatba, nem a hagyományokat.
Én például sosem tudnám munka nélkül elképzelni az életemet, az se érdekelne, ha én keresném a pénzt és a másik látná el az otthoni feladatokat. És láttam ilyenre működő példát, ráadásul jóval idősebb kiadásban.
Ez a bejegyzés inkább egy önbizalomhiányos nőről szól.



Dejó!

Végre egy olyan hely az éterben ahol az a normális,hogy nem nyomják el maguk nők és ez ügyben tudatosan élnek!Király ez a blog! :DDDDDDDDD



hát igen

Szép kis gondolatok kerekedtek ki, mindenki leírta véleményét. Ez nagyon jó. Amúgy kedves Keisla, én is épp válófélben vagyok, úgy néz ki egyedül fogom felnevelni kislányom, a véleményem a párkapcsolatról mégis ugyanaz. Sokat tanultam a házasságomból. Kompromisszum nélkül egy kapcsolat nem müködhet, de meg kell találni az egyensúlyt. Amíg önmagunk vagyunk és azt a másik elfogadja, és persze mi is őt, addig nincs gond. A probléma ott kezdődik, ahogy te is mondtad, mikor az egyik fél leszarja a másikat, férjem rendszeresen hozzámvágta, hogy mennyi ideig voltam munkanélküli, amit otthon csináltam az nem munka. Örülök, hogy kiléptem a kapcsolatból, de ha új kapcsolatra kerül a sor, akkor is vállalnám a női szerepem. Ez mindenkinek mást jelent. Én szeretek főzni, otthonossá tenni a lakást, kényeztetni a párom. MIndenki döntse el, hogy neki mi fér bele. De még egyszer nem engedem, hogy bárki azt bizonygassa, mennyire értéktelen vagyok. Lassan kinyílik a szemem, tudom mit várok el az illetőtöl, aki majd megtalál, ha eljön az ideje. Én jól elvagyok egyedül.



Ja,azt hittem már megint

Ja,azt hittem már megint támad valaki és védekezni kell:DDDD



tök pozitív szándékú volt,

tök pozitív szándékú volt, amit írtam... olyasmi érződik az írásaid alapján rólad, hogy úgy azért összhangban vagy magaddal és amiket mondasz az alapján az azért eléggé hiteles... szóval, nem állt szándékomban bántani, Lady... :)



Egyetértek Keisla.

Egyetértek Keisla.



Peti azt gondolsz amit

Peti azt gondolsz amit akarsz.Mindenesetre én örülök annak,hogy van lehetőségem egyedül lenni,egyedül gyereket nevelni és hogy mondjak valami provokálót,életemben nem volt még ilyen jó időszakom.Keserű meg már rég voltam.Akkoriban,amikor még férfiaktól tettem függővé a jövőmet.



Na látod, Jayme, ez

Na látod, Jayme, ez az!!!!!

És ez az, amire a nők egyre kevésbé hajlandók. És ez az, ami miatt kicsit felfordul a világ, és egyre több ember lesz egyedül, és nem azért, mert nem vágyik párra, hanem azért, mert mielőtt párt választ, pontosan meg szeretné határozni, milyet is szeretne, és pontosan miért. Mi is az, ami miatt nekem jobb azzal az emberrel élnem, mint nélküle? (És mellesleg mi az, ami miatt neki jobb velem, mint nélkülem?)

És amíg nincs meg a válasz, addig nem választ senkit, még akkor sem, ha ferde szemmel néznek. Ha megvan a válasz, akkor pedig már tudja, kit keres, és - ha minden igaz - rá is talál, s majd akkor jön el az ideje annak, hogy mindketten 100%-ot adnak.



hajajajj, Jayme! :) Nem

hajajajj, Jayme! :) Nem szólam egy deka betűt se a keserűségről... Nem tűnsz keserűnek... nem olyan "energiák" jönnek át az írásodból :) :P

háát, ennyi... komolyabban nem tudok írni, szal megfogtál.... :) Ön Nyert! :)



Mert ez a társadalmi elvárás

Mert ez a társadalmi elvárás Keisla,hogy leértékeld magad.Ha nem értékeled magad le,akkor ferdén néznek rád.Szerencsére én ezt leszarom, sőt,van min kacarásznom.



Valóban nem a keserűség szólt

Valóban nem a keserűség szólt belőlem, sajnálom, ha annak látszik:) Csak leírtam a tapasztalataimat, melyeket nyilván én magam vágytam megtapasztalni. Szép volt, jó volt, de köszönöm, ABBÓL elég volt.

Kedves Lolli nem, nem muszáj főzni!
De!

Mi van, ha én szeretnék?
Mi van, ha én valóban úgynevezett "hagyományos" családot szerettem volna, de nem ám úgy, hogy semmibe veszik, akármit teszek, hanem igenis, a munkámért, a lelkesedésemért, az energiámért cserébe kapok némi elismerést. Persze ragozhatjuk a dolgot, és kimondhatjuk, hogy ha nem kapok elismerést, akkor nyilván én sem adom azt meg magamnak - na, ez itt a lényeg!!!!

Miért értékelik le önmagukat a nők??



Hát jó Peti,

én meg néztem anno és láttam.Nemcsak magamat,másokat is.Persze egy ideje már nem érdekel a téma.Ja és nem érzem magam keserűnek, valamint Keislát se látom annak.Csak reálisnak.Szerintem jó várni a megfelelőre.Hogy változtatni min kéne per.pill. azt nem tudom,de szerintem semmin.



...

Most komolyan csak főzve lehet elképzelni az életemet? Ha önmegvalósító vagyok, az nem elfogadott, akkor alárendelődik szükség képpen egy pasi nekem? Vagy mi? Muszály főzni?
Lehet ti tényleg jobban tudjátok...



Mhh, Jayme, akkor válaszok a

Mhh, Jayme, akkor válaszok a kérdéseidre...

Önnyomsi praktikusabb. ----> praktikusabb
Ki mellett lenne könnyebb férfinak lennem? -------> ha önnyomsi kell, hogy férfinek érezzem, akkor ott kurva nagy gondok vannak...
Hát Önnyomsi mellett. --------> ajh, már. :P
Egyéniség mellett versenyeznem kéne,mert ott egyenrangúság van. ---> paradoxon! ha egyenrangúság van, akkor miért kellene versenyeznem? Ha kevesebbnek érzem magam a másiktól, akkor megint csak az önértékelésemet kell megvizsgálnom és kikupálni... Tudod, ha tudom(tudnám), hogy mennyit érek, akkor mondhat bárki bármit, akkor én annyit érek és kész... többit meg leszarom... ha bunkó vagyok, bunkó, ha kedves kedves... de egy a lényeg, szerethető és szerető..
Na most miért lennék hajlandó egy nőnek bebizonyítani,hogy én férfi vagyok? ---> magamnak akarok bizonyítani, mert én nem hiszem el magamról... ha ilyen a tényállás. Lővésem sincs ez esetben, hogy mennyit is érek mint férfi.. így nem nagyon lehet mire bizonyítani, mert hát... a lufiról is lefolyik a víz...
Inkább olyan kéne,aki alapból annak lát tulajdonságaimtól függetlenül. -----> ezt nincs kedvem kommentelni...



mennyi keserűség

Ahogy olvasom a keserű gondolataitokat, lányok, elképzelem, ahogy ez a blog folytatódik heteken, hónapokon, éveken, évtizedeken, évszázadokon, évezredeken át. Mindenki hozzáteszi a maga - jogos! - keserű tapasztalatát. És mindenkinek igaza van, és mindenki rosszul érzi magát.
És mielőtt a torkomnak esnétek, hadd mondjam, ha a férfiak kapnak lehetőséget, hogy ők keressék a kapcsolatuk kugarcának okait, hibáit, hiányosságait, stb a másikban, talán lassabban lendülnek bele, de ugyanígy folytatódik heteken...stb.
Ez történik ugyanis az életben. Nem? Semmiképpen sem akarnék megbántani senkit, én is szúrtam el kapcsolatokat, az első házasságomat is, a másodikban aztán, amikor úgy tűnt, ezt is el fogom szúrni, hoztam egy döntést: ezt nem szúrom el. szerencsém volt(?), a feleségem is partner lett a dologban, és az átlagnál boldogabbak vagyunk, azt hiszem.

És én csupán annyit mondanék, hogy csak néhány pillanatra álljunk meg!
Én, ha megállnék, megvakarnám a fejem búbját, és elgondolkoznék: ezt akarom folytatni? És talán, bár nagyon gyakran rosszul döntök, de talán azt mondanám: változtatni akarok.
Ha Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, csak nem az volt vele a célja, hogy boldogtalanok legyenek. És ha boldogságra, örömre, szeretetre teremtette, akkor csak van módja is annak, hogyan lehetne ezt megvalósítani.
Ezeken az oldalakon megfelelő rezgésről beszélünk. Azt hisszük, és mondjuk, hogy gondolatainknak teremtő ereje van. És hajlandóak vagyunk, igyekszünk megfelelően rezegni a sikereinkért, a pénzért, az egészségért, millió dologért, csak egymásért nem? Rezegjen az a másik! Ő rezegjen értem!
És amúgy így is van. El kell érjem, hogy ő is mindent beleadjon értem, és én is mindent őérte. Nem kompromisszumokról szól a történet, nem arról, hogy te is beleteszel 50%-ot, és én is beleteszek 50%-ot, hanem arról, hogy mind a ketten 100%-ot teszünk bele. Hiszen a mi életünk.
Én azt remélem, sterkeni is erről kezdett beszélni.



Kedves Keisla!

Annyira egyetértek a gondolataiddal!
Kivéve eggyel:"A nő ÖNMAGÁBAN IS TELJES EMBER, ÉS ÉLHET TELJES ÉLETET"-Ez szerintem csak részben igaz.Teljesség szerintem akkor van,ha párkapcsolat is van.Szerintem egy férfi se teljes egyedül,maximum csak rövidtávon.
Kérdés az,hogy egy nő,aki a fent említett példáid miatt nem nyomja el saját magát azért,hogy legyen párkapcsolata,talál-e olyan férfit a válogatása kellős közepette,akinek ő kell egyáltalán.
Ha én férfi lennék,én se biztos,hogy az Egyéniséget választanám az Önmagát elnyomó helyett,mert nehezebb vele bánni és egy kihívás,nem egyszer kell megfogni és marad a lelkem,hanem folyamatosan.Kellene ez a sok strapa nekem ha én férfi lennék?Szeretném azt mondani hogy igen,de tulajdonképpen nem.Önnyomsi kötelességszerűen megcsinálna nekem mindent,azt csinálnék amit csak akarnék és velem maradna muszájból,Egyéniséggel jól kéne bánnom és akkor elindulna benne egy folyamat,hogy elkezdjen értem mindent megcsinálni,hacsaknem nemet mond és tovaillan.Önnyomsi praktikusabb.Ki mellett lenne könnyebb férfinak lennem?Hát Önnyomsi mellett.Egyéniség mellett versenyeznem kéne,mert ott egyenrangúság van.Na most miért lennék hajlandó egy nőnek bebizonyítani,hogy én férfi vagyok?Inkább olyan kéne,aki alapból annak lát tulajdonságaimtól függetlenül.



Kedves Sterkeni!

Kedves Sterkeni!

Ez a téma rendkívül bonyolult, és sokrétű. Való igaz, hogy a legtöbb nő úgymond "hagyományos" kapcsolatra vágyik, hisz a génjeibe van kódolva ez a szerep, a vérében van a családokról, utódokról való gondoskodás, mint elsőrendű életfeladat.
Igen ám!
Csakhogy vágyik ám elismerésre is - amit, valljuk be, igen kevesek képesek még olyan szinten megadni önmaguknak, hogy másokéra már egyáltalán ne is áhítozzanak -, és ez az, amit a kapcsolatok javarészében nem kapnak meg. Természetesen ugyanúgy elmondható ez a férfiakról is.
Mire gondolok?
Én például óriási lelkesedéssel és élvezettel láttam el a családot akkor is, amikor még papa-mama-gyerekek felállásban létezett, egészen addig, míg a párom párszor a képembe nem vágta, hogy nem is csinálok semmit, hisz amit csinálok, az a nők dolga, teljesen magától értetődő, és természetes, hogy reggeltől estig a család körül "szolgálnak". Szóval afféle leszólás volt ez mindazon teendők iránt, ami az úgynevezett "női munka" kategóriába tartozik, és mint kiderült, ez a bizonyos tevékenység a nőknek kötelessége, épp ezért semmiféle elismerésre nem méltó.
Nos, az ilyen hozzállás bizony alaposan le tudja lombozni az ember lányát, és természetes, hogy egy idő után eljut oda, hogy inkább élek egyedül, és legalább senki nem szól le...

Azt hiszem, a nők nagy része hasonló módon gondolkodik, és hasonló gondokkal küzd.

A másik dolog.
Erről már akartam párszor írni, s most megragadom az alkalmat, legfeljebb nem lesz egész cikk belőle, csak a lényeg, pár mondatban.

A kislányok születésüktől fogva azt hallják, hogy ezt ne csináld, azt ne csináld, így ne viselkedj, úgy ne viselkedj - MERT NEM KELLESZ MAJD SENKINEK.
Afféle érzéseket nevelnek/nevelünk a lányainkba, mintha életük és létük egyetlen célja lenne találni egy palimadarat, aki majd őket feleségül veszi, és hogy megszületettek, csakis és kizárólag ezen momentum révén kap majd értelmet.

Nem eszem, mert vékonynak és csinosnak kell lennem, mert másképp nem kellek majd senkinek. Nőiesen kell viselkednem, vagy nem kellek majd senkinek. EL KELL ADNOM MAGAM, másképp fabatkát sem ér az életem.

Miért hitetjük el a lányokkal, nőkkel, önmagunkkal, hogy egyetlen célja az életünknek az, hogy találjunk egy kellőképpen őrült pasit, akit majd olyan szinten tudunk az ujjunk köré csavarni, hogy egészen elmegy az esze, és feleségül vesz bennünket? És miért hitetjük el, hogy ennek reményében és érdekében mindent, de mindent el kell követnünk, olyasmit is, amit ép ésszel, önszántunkból sosem tennénk?

Mert valahol a mélyben ez a meggyőződés a mózgatórugója mindennek.

Ezért van az, amiről Müller Péter is ír, hogy a nők, lányok általában szépek, igényesek a külsejükre, míg a férfiak sokkal kevésbé, de a nőknek így is megfelelnek. Ugye a mondás is úgy tartja, hogy a férfi elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Magyarán a nő ne válogasson, örüljön, ha valaki hajlandó vele szóba állni - míg a férfiak nyugodt lélekkel válogathatnak, ezért versengenek egyre elvakultabban a nők, hogy ki a legszebb.

Valahol ebben a kérdéskörben látom a probléma lényegét.
Párévi meditáció, és alapos önmegismerés után jutottam én is el oda, hogy jó nekem egyedül is, HA!!! nem érkezik pontosan AZ a férfi, aki minden igényemnek megfelel. Már nem adom lejjebb csak azért, hogy ne legyek egyedül, vagy mert mit szólnak. Válogatok, mert ez nem csak a férfiak előjoga. Az a sok szingli sem azért él egyedül, mert erre vágyik, hanem mert már van annyi esze, hogy nem kell neki akárki, csak mert így szokás, vagy mert ezt várja a család, a rokonok, barátok, satöbbi. Egyszerűen nem találják azt a férfit, aki minőségi javulást tudna hozni az életükbe.

Gondold például végig, hogy ha egy nő egyedül él, miket mondanak róla a háta mögött!
Nyilván olyan undok és kiállhatatlan, hogy nem kell senkinek.
Ó, de érthetetlen, hiszen csinos, mégsem kell senkinek?
Nyilván van valami hibája, azért nem talál pasit.

Senkinek eszébe sem jut, hogy egy nő ÖNMAGÁBAN IS TELJES EMBER, ÉS ÉLHET TELJES ÉLETET, semmi szüksége arra, hogy valaki hajlandó legyen neki a nevét adni.
Gondoljátok végig alaposan ezt a kérdéskört, s mindent, ami vele kapcsolatos!