"Nem vetted be a gyógyszereidet?"

sikertörténetEzt el kell meséljem. Voltam hétvégén a Lee és Story féle Channelingen. Én mindenféleképpen megkaptam tőlük azt, amiért odamentem, s bár volt egy-két dolog, ami nekem, személy szerint nem jött be - de hát, nem vagyunk egyformák. Nem is ez a lényeg. Minden mobiltelefont ki kellett kapcsolni. Az én telefonomon az emlékeztető csak úgy működik, ha be van kapcsolva. És hát "közvetítés" közben az is ciki, ha az emlékeztető kerpácsol, hát azt mondtam hangosan: Jóisten, pontban 3 órakor be kell vennem a gyógyszereimet (24 óránként, 3- 5 perc eltéréssel, de be kell vennem őket). Valahogy figyelmeztess engem. Ezt olyan reggel 10 óra körül mondtam.
Épp' az ebéd utáni első előadás első szünete következett. Valamiért késztetést éreztem rá, hogy odamenjek Diához (nézzafénybe) :-) és azt mondjam neki: "Falon lógott 3 kép, szeretlek én mindenképp!" :-)
Erre tágranyílt szemekkel azt kérdezte: "Nem vetted be a gyógyszereidet?" - arra gondolván, hogy én bizony meghülyültem, nincs mese, orvosi eset vagyok. :-)
Ránéztem az órámra, és 14.58 volt!!!!!!! Pontosan 3 órakor be tudtam venni a gyógyszereket, mert a Dia 14.58-kor megkérdezte tőlem, hogy nem vettem-e be a gyógyszereimet! :-)

Köszi Dia! Már sokkal jövök neked! :-)

Shakti

Hozzászólások



Ez igaz. :-)

De egy idő után már uncsi a rabság...
Bár, lehet, hogy csak nekem volt az. :-)



Valóban mindent. De ahhoz

Valóban mindent.
De ahhoz hogy tudd milyen szabadnak lenni tudnod kell milyen rabnak lenni,

"Teremts úgy, hogy mindenkinek jó legyen. :-)"
- Ezt kiegészíteném azzal hogy teremts úgy hogy te örömödet leled benne és megtalálnak majd azok akik szintén örömüket lelik benne.

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Nem, Shakti, nem ezt KAPTAD.

Ezt teremtetted. Jó, hogy tudod, miért.
Tisztellek érte, hogy be is vallod magadnak.
Minek kell betegséget teremteni?
Mire jó az?
Megelőzni könnyebb és fájdalommentesebb is. :-)
Túl sokat intellektualizáltok, és keveset ÉREZTEK.
Ha ÉREZNÉTEK, nem lennétek betegek.



Mindent meg lehet magyarázni, igaz, Humorgumo?

De minek?
Ha egyszer lehetne SZABADON ÉLNI.
Minek kell létrehozni valamit?
A fontos csak az, hogy szeress, adj, amennyit tudsz, és boldog légy.
Teremts úgy, hogy mindenkinek jó legyen. :-)



Tudtam kedves Origami hogy a

Tudtam kedves Origami hogy a "féken tartsa" szócskán fogsz leragadni,de ez is egy teremtés amit én akartam hogy így legyen:) Így lett:)

Én ezt pozitívként fogom fel mert tudom hogy neki egy fontos lelki követ jelent de annál nagyobb áldás mert így is egy belső átalakuláson megy át,hogy a TEREMTŐ ERŐ ami ebben a kedves nőben van igazán kiteljesedjen.

Shakti drága:)

Csak így tovább én Hiszek benned ahogy eddig is tettem!

Kedves Origami,

Osszál meg velünk inkább valami olyan teremtést amire büszke vagy,hogy te hoztad létre.

Mindenkinek mosolygós napot:D végre itt a napfény:):)

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



;-)

..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..



Mert ember

Bár elég indiszkrét a kérdés, de tudom, mivel vonzottam be ezt a betegséget, s bár szemrehányást érzek a kérdésben, nem biztos, hogy igazam van. Tavaly támadt egy rossz gondolatom, és addig, de addig emésztettem magamat rajta, míg egy olyan súlyos betegséggel betegítettem meg magamat, ami pillanatnyilag még utókezelést igényel. A negatív teremtés is a teremtés nagyságát dícséri, mert bár a betegség, mint olyan, nekem nem jó, de az Univerzum szempontjából mindegy. Erre fókuszáltam, ezt kaptam.



Féken tartsa...???

Érdekes...



Kedves Orgami

Hogy féken tartsa az erejét?? ami csak pillanatnyi áramszünet:))))),de az az ember aki egészséges azt még nem vizsgálták ki eléggé alaposan:)

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Vajon miért van ilyen bevonzó zseniknek....

szüksége gyógyszerre???
Érdekes...



csenge333

csenge333



no comment, Zorba már

no comment, Zorba már elmondta mit gondolok :-) két ilyen nő, pláne ha együtt..... hm :-)))



Zsenik egymás között...

Ha a Titok két illusztris személyisége egy időben egy helyen van... akkor bizony nagy dolgok történnek... :) :) :)
Még csak meg sem vagyok lepődve, hogy ez a történet Veletek esett meg.

ZSENIK VAGYTOK ÉS CSODÁLATOSAK MINDKETTEN!!!

ÖLELLEK BENNETEKET!!!

Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba

totzoli129@freemail.hu-ez a saját e-mail címem...ide bátran írhatsz.

Ez a Jövő, az egymásért tevékenykedők közössége.