HAIKU - avagy a pillanat varázsa

Úgy gondoltam, megosztom veletek, a honlap olvasóival eme, talán általatok kevésbé ismert japán tradícionális költészet szellemiségét, mely igen közel áll a zen-buddhizmushoz. Ásványi Tibor A HAIKU c. esszéjében így ír róla: "Három sor, 5+7+5 szótag. Költői eszköztára minimális. Talán nem is vers. Csak egy versnek a címe. Egyetlen konkrét kép vagy esemény. Nem mond ki nagy, általános igazságot. Azaz, kimondatlanul hagyja. Nincsenek dogmák. A tartalom és a forma sem az. Az itt és most a lényeg kifejeződése. Ennyit tudnak a szavak. Ez az elmélyedés kezdete. Ez a megérkezés."

"Az európai lírai műfajokkal ellentétben a haiku nem én-központú. A természeti jelenségek leírása nem a szubjektum állapotának megjelenítésére szolgál, csupán egyszerű rögzítése azoknak. Ezen elvet úgy hívják: szono mama (éppen ilyen). Mivel a szöveg nem utal a művész saját értelmezésére, a befogadás alkotó jellege erős hangsúlyt kap, az olvasó ugyanolyan aktív részesévé válik a folyamatnak, mintha a tankából elhagyott két sornyi reflexiót kéne hozzáfűznie a haikuhoz. "

/Wikipédia/

Ennek a műfajnak első és egyik leghíresebb mestere Matsuó Basó (1644-1694) volt. Nézzünk nehány haikut tőle Kosztolányi Dezső fordításában:

TAVASZI KÉPECSKE

Virágzanak a szilvafák.
A Nap aranypalástban
a hegy ormára hág.

BOLDOG FOLYÓ

Táncolva száguld, a hulláma csattog.
A Nyár, az izzó, édes, buja Nyár
rá csókokat dob.

ÚTON

Kietlen elhagyott vidék.
És itt, hol a madár se jár,
bealkonyul az őszi ég.

EMLÉKEZÉS

Mikor virágos minden út
s fehérek a cseresznyefák,
minden, mi volt, eszembe jut.

CSÖND

Nyugalmas, csöndes est...
csupán a tücskök vad zenéje harsog,
hogy szirteket repeszt.

BABONÁS HOLDFÉNY

A holdsugár, mint az ezüsteső dült
s én hajnalig járkáltam künn a tónál,
akár egy őrült.

CSATATÉR

Vén harcmezőn Tavasz gyújt sugarat.
Százhúszezer harcosnak életéből,
mint egy futó álomból ez maradt.

MAGASAN

A szirttetőn haladtunk
s a fellegekbe szárnyaló pacsirta
dalolt alattunk.

További versek közül itt szemezgethettek:
http://www.terebess.hu/haiku/japanind.html

Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő c. könyvében így ír a haikuról:
"A művészi kép, mint megfigyelés... Hogyne jutna eszembe ezzel kapcsolatban önkéntlenül is újra a japán költészet? Elbűvölőnek tartom azt a határozott elutasítást, mellyel még a kép végső értelmére tett legapróbb célzást is elkerüli, nehogy fokozatosan felfejthető legyen, miként egy szórejtvény. A haiku képei önmagukon kívül semmit sem jelentenek, ezzel együtt mégis olyan sok mindent kifejeznek, hogy végső értelmüket nem lehet megragadni. Vagyis a haikuban ábrázolt kép annál jobban megfelel rendeltetésének, minél nagyobb képtelenségnek tűnik egyfajta intellektuális-spekulatív formába gyömöszölni. A haiku olvasójának úgy kell feloldódnia benne, mint a természetben, úgy kell elmerülnie benne, miként a kozmoszban, hol nincsenek irányok, nincs fent és lent.
Álljon itt példaként Basó egyik haikuja:

Öreg tó.
Béka ugrott a vizébe.
Egy csobbanás a csöndben.

Vagy egy másik:

Virágkalászos
kunyhó pampaszfüvére
hó hull, kaszálva."

Hozzászólások



Üdv, kedves Origami :-)

Örülök, hogy teszenek :-) Hogy kerültem ide? Tudod, véletlen :-D :-D Ha már a sorsot tekinthetjük annak...



Micsoda véletlen, kedves Zsák! :-)

Én is odavagyok Tarkovszkijért, na, meg a haikukért is. :-)
Nem gondoltam volna, hogy pont ezen a weboldalon találok ilyeneket. :-)
Ha meg nem sértelek, hogy kerültél ide? :-)