Ne hallgass az érzéseidre!

mesterkódElgondolkodtál már azon, hogy ha a Titok filmben lévő dolgok működnek, akkor miért nem hallani több sikeres emberről, annak ellenére hogy több tízmillió ember látta a filmet, vagy vette meg a könyvet? Ezek szerint valami mégsem úgy működik?

Van egy rész a filmben, az egyek kulcs mondanivaló, mely az egész "Titok technika" alapja: hallgass az érzéseidre, mert azok megmutatják, hogy amit teszel, az jó-e számodra, vagy sem. Az érzelmi vezérlő rendszered majd útbaigazít. Ezt mondja a film. És szerintem ez vezeti a Titok film nézőit szépen bele az ingoványos mocsárba, ahonnan legtöbben aztán nem tudnak maguktól kijönni. Ez ugyanis így igaz is, meg nem is!

Miért mondom ezt? Tökéletesen igaz, amit a film mond. De elfelejtettek valamit, amiről fontos lett volna beszélni. Ez az érzelmi vezérlő rendszer, azoknál tökéletesen működik, akik már eleve sikeresek. Akik eddig is jól csinálták, akik tudják a Titkot. Azok, akik a filmet készítették, mind ilyen, sikeres emberek. Pont ezért mondták el ezt a filmben. De nem gondolták végig azt, hogy aki változtatni szeretne az életén, akinek eddig kudarcok szegélyezték az útját, és szeretne végre ő is boldog, egészséges, kiegyensúlyozott, sikeres és harmonikus életet, aki szeretne bőségben élni, annak épp ezen kell változtatnia! Épp ez a vezérlő rendszer nem működik náluk megfelelően.

Szerintem az érzelmi vezérlő rendszert átprogramozni kell, és megváltoztatni, ha az eredményeidet szeretnéd megváltoztatni. Ebben nyújtok segítséget a Titok Mesterszemináriumokon, és Carla Galli segítségével közösen a Mesterkód kurzusokon. Ha eljössz, megérted hogyan működik az elméd, hogyan működik a körülötted lévő világ, és e tudás segítségével megtaláld saját Mesterkódodat, ami a te személyes sikered titka, és térkép önmagadhoz. Hogy azt az életet éld, amire hivatott vagy, amire születtél, amitől boldog leszel. Az önismeret a kulcs a sikerhez, a Mesterkód a kulcs az életedhez.

A Titok Mestertréning az alap, benne van a tudás, az összes információ, mely ehhez kell. A kulcs a megértés. A megértés után pedig következhet a megélés, ami a te feladatod. A Mestertréning mindaz az elmélet, ami szükséges a sikerhez, mindaz ami kimaradt vagy félreértelmeződött a Titok filmben. A Mesterkód pedig a gyakorlat, melyet elvégezhetsz otthon, egyedül, vagy április 9-én, 10-én és 14-én velünk együtt a Sziddhárta Központban.

Kíváncsi vagyok a véleményedre a fentiekkel kapcsolatban.. a kérdésem a programok leírása után található.

Mindkét eseményre itt az oldalon lehet jelentkezni, jelenleg akciósan:

Mesterszeminárium
Időpont: 2010. április 7. szerda (1 napos)
Ára: 17.800 + ÁFA / fő
Akciósan most, ha ketten jöttök: 8.800 + ÁFA / fő
Jelentkezés:

MESTERKÓD
Időpont: 2010. április 9-10. péntek-szombat és 14. szerda (2,5 napos)
Ára: 34.900 / fő (bruttó)
Akciósan most: 28.900 / fő (bruttó)
Jelentkezés:

Kíváncsi vagyok a véleményedre a fenti gondolatokkal kapcsolatban. Szerinted az érzelmi vezérlőrendszered mire való, és hogyan működik? Mi az, ami a Titok filmből ezzel kapcsolatban él benned? Az ide érkező legjobb válaszokért cserébe részvételi lehetőséget adunk a következő előadáson, mely április 7-én lesz 18:30-kor a Sziddhárta Központban.

Hozzászólások



Kedves Admin!

Igen,jó amit felvetettél.Ám szeretnélek megkérni,hogyha lehet és van rá alkalmad,időd,stb. gondolj kérlek azokra is akik esetleg nem tudnak megjelenni az előadásokon..,így én arra gondoltam,hogy amikor lehetőséged engedi akkor írj nekünk az előadásokon hallottakról vagy saját szavaiddal oszd meg nekünk is amit még plusszban tudnunk kell vagyis ismernünk kell,hogy mindannyiunk élete pozitív irányban meg változhasson!Köszönöm szépen.S ne haragudj,hogy felvetettem ezen lehetőséget,de szerintem lehet erre is valami megoldás.További minden jót és szépet kívánok neked!

U.I.:Bár én már annak is nagyon örülök,hogy ennek az oldalnak ill. csapatnak a tagja lehetek,és sok mindennel kapcsolatban másképpen gondolkodom,stb.:))))



Na végre valaki erről is beszél!

A leglényegesebb dologról írtál Admin. Ezért van az, hogy sokan miután megnézik a filmet kis idő után csalódottak. Mert az történik, hogy amíg nézed annyira hat rád, hogy pár napig a hatása alatt vagy, azt hisszük mindent megértettünk és innentől meg oldottam mindent. A kulcs valóban a kezünkbe akad de ez egy folyamat mire kinyitunk vele egy ajtót. Ráadásul több ajtó is van amit fel kell tárnunk.
Segítség kell ahhoz, hogy a vezérlő rendszert át programozzuk. A lényeg szerintem, hogy keressük meg azokat akik segíteni tudnak. Valakinek pont Te fogsz tudni segíteni, másnak másmilyen technika, segédanyag. A lényeg, keressétek meg, hogy minél előbb élvezhessétek a boldog életet.
Mert a rendszerben olyan szmötyik akasztják el a működést, ami sokszor láthatatlan. Tisztítsátok ki, hogy aztán az új program beiktatható legyen.

Puszi



érzelmi vezérlőrendszer rendbetétele.

Hozzád hasonloan gondolom és érzem a helyzetet. A legfontosabb miután láttad a filmet, rendbetenni saját magadat,értem ezalatt egy olyan alaphangulat kialakitását ami a jeleneddel harmonizál.Ehhez nélkülözhetetlen a pozitiv gondolkodás amit a titok ismerői folyamatosan hajtanak. El kell érned egy olyan lelkiállapotot,személyes nézőpontot, amelyen át a jelenlegi világod tapasztalatai jo érzésekkel töltenek el. Elsőre nagyon nehéznek és hihetetlennek hangzik, hiszen hogyan tudnál örülni annak hogy nem tudod befizetni a számlát, vagy éppen most rugtak ki az állásodból. Meg kell találnod minden negativ gondolatod pozitiv megfelelőjét és kicserélni őket. Azért csodálatos az emberi tudat és emberi elme, mert erre bárki képes a gondolatain keresztül. A gondolataiddal érzéseket generálsz magadban, ha tudatosan gondolkodsz és csak olyan gondolatokat választasz magadnak amelyek jo érzéseket ébresztenek benned akkor indultál el a jó úton, mivel a gondolataid ugyanugy vonzzák egymást, mint ahogy te vonzod az életedbe a körülményeket.Ez azt jelenti ha egy olyan gondolattal időzöl el ami jo érzést ébreszt benned, akkor a következő gondolat is jó érzéssel fog eltölteni.és igy tovább és igy tovább, ha jol érzed magad jo dolgokat vonzol.Időbe fog telni mig észreveszed melyek azok a gondolatok amiket le kell cserélned ahhoz hogy jobban érezhesd magad a jelenedben, de ha erőlködsz és bizol magadban garantált a siker.Ha több gondolatod ébreszt benned jo érzést mint rossz akkor kezdesz el pozitivan állni a dolgokhoz az élet minden terén. Ha eléred ezt az állapotot akkor vagy képes teremteni, mert kialakult egy olyan hozzáállás ami miatt könnyebben és biztosabban tudsz hinni abban hogy vágyaid beteljesülnek.Amig nincs meg az alaphangulatod sokkal hajlamosabb vagy kétséget,csalódottságot érezni a vágyaddal kapcsolatban, ezek az érzések és társaik mind mind akadályoznak abban hogy vágyad elérjen hozzád és megtapasztalhasd azt.