Virtuális szerelem

Egy éve annak, hogy napi rendszerességgel látogatok egyes portálokat. Van közöttük mindenféle, elég tág az érdeklődési köröm.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én ha elolvasok egy nicknevet, azon nyomban megjelenik mellé. lelki szemeim előtt egy személy. Valamiként elképzelem az illetőt. Persze ellenőrizni, hogy vajon mennyit tévedtem, vagy mennyire volt hiteles ez a megérzésem, a legritkább esetben lehet, de azért olykor összejön.
Nem is olyan rég jártam úgy, hogy valakit sehogyan sem tudtam úgy igazából megkedvelni, noha nem ismertem, egyedül a nicknevét tudtam, és írásait olvastam. Valamiért mégis volt bennem egy különös érzés, ami elriasztott. Egyszerűen elvette a kedvem attól, hogy közelebb kerüljek hozzá. Később aztán még hallottam is róla egy s mást, ami ezt az állapotot eléggé véglegessé, és visszafordíthatatlanná tette, többé semmi vágyat nem éreztem meggyőződni igazamról, avagy épp tévedésemről. Elkerültem az illetőt, nem kerestem a vele való kontaktust, ha ő szólt hozzám, illedelmesen válaszoltam. (Mondom, mindezt ismeretlenül, írásban, virtuálisan)
Amikor egyszer találkoztunk, meglepett. Meglepett, mert ránézésre sem egyezett azzal, amit elképzeltem, és a belőle áradó rezgés sem volt épp taszító, ám addigi tapasztalataim továbbra is visszatartottak, maradt minden a régiben. Később ebből lett is gondom bőven, s most épp az ismerkedés szakaszában vagyunk, még nincs kialakult véleményem. Mindenesetre az első lépést megtettem.
A második ilyen eset, ami meghatározó az életemre tejességgel igazolta a megérzéseimet. Az illető mind külsőre, mind természetre hasonló az elképzeléseimhez, ahhoz a képhez, amit a neve és az írásai alapján kialakítottam róla, vele kiváló baráti kapcsolatom alakult, most már személyesen is.

És a harmadik:
Egy név, amin megakad az ember szeme. Egyszerűen odavonzza a tekintetét, és nem ereszti, vagy ha egy-egy pillanatra mégis, akkor másodpercek múltán visszatér. Egyre jobban érdekli az az ember, egyre többet szeretne megtuni róla, egyre inkább keresi, kutatja az újabb és újabb információkat, és őt magát is, a társaságát.
Később kiderül, hogy a nevet olvasván, a mellé pillanatok alatt kialakult kép jócskán fedi a valóságot.
Beszélgetni kezdünk itt a virtuális világban, és lassan szerelem lesz belőle. De olyan szerelem, amilyen még nem volt soha. Amikor az ember ott érzi magában az illetőt, mintha egy lenne vele, minden érzését érzi, akár a sajátjait, Szomorú vagyok, ha ő is az, vidám vagyok, ha ő is az, aggódom, rettegek, ha ő is épp ezt teszi, anélkül, hogy épp bármilyen kontaktusban lennénk. Szentül hiszem, hogy végre megtaláltam a nagy Ő-t, a lelki társat, akivel szinte egyek vagyunk. S a végén kiderül, hogy bár kedvel, sőt, szeret, mint nagyon jó barátot, de mindebből ő nem érez semmit.
Én pedig egyre azt kérdezgetem magamtól: Mi történt velem?



Kedves Dorko, én meg épp

Kedves Dorko, én meg épp az ellenkezőjét gondolom, persze nem biztos, hogy nekem van igazam. De ezenképp mintha közelebb kerülne egymáshoz két lélek anélkül, hogy a fizikai közelség elvonná a figyelmet az igazán fontos részletekről? Nem úgy véled?

Szeretettel:
L.A.



Papirsárkány:) Tetszenek

Papirsárkány:)

Tetszenek az őszinteségeitek.....
Tamás különösen tetszik ahogy fogalmaztál.....Arra jutottam, hogy önmagamat kéne legyőznöm. Azt az önmagamat, aki felépítette a szerelmet.
Ez a legnehezebb.
Önmagam legyőzése, úgy, hogy közben ne veszítsek"...szuper:):):):)



Érdekeseket írtok...

....és volt is részem ilyenben, sajnos nem is egyszer!!! Amikor a virtuális huuuu, de milyen szuper és mély lélekkapcsolat után kiléptünk az Életbe és ott már nem volt minden olyan hu, de harmonikus!!! És mindannyiszor felvállalni azt, hogy hopp, ez még sem az, tehát itt a vége...nekem egy idő után olyan szinten elegem lett, hogy szándékosan nem is engedtem magamhoz senkit! A virtuális világból egyáltalán nem!!! Baráti köröket alakítottam ki magam köré, akikkel taliztam, buliztam...na, majd az életben ott lesz Ő..gondoltam én...jöttek is, de ők fizikai síkon óhajtottak velem kapcsolatba lépni, velük semmi harmonikus lelki dolgok nem alakultak ki...ezt is befejeztem...és éltem Én és nem voltam egyedül!!!! Kialakult a belső békém, az a fajta boldogság, ami nem kötődik semmihez, amelyik nem szab feltételeket!!! És amikor a legkevésbé nem kerestem, nem volt szándékos kapcsolatfelvételem, no akkor bukkant fel Ő:)))) Sztorim a blogomban...tanulságos:) Illetve mesébe illő:))) És ez az Igazi Szerelem!!! Egyikünk sem akart azzá lenni...azok lettünk...nem látunk többet és jobbat egymásban, csak azt, akik és amik vagyunk...köszönöm az Uninak ezt a nagy ajándékot, amit kaphattam ebben az életemben:)))

Mindenkinek hasonlót kívánok!!!

Evelyn:)



Virtuális és egyáltalán a szerelem

A szerelemben mindenképpen azt látjuk meg a másikban, amit mi képzelünk hozzá.
Ezért vannak a csalódások, a válások, a veszekedések. Nem azt kapjuk, amire számítottunk.
A szerelem vak, mondják sokan. Szerintem a szerelem nem vak, csak eltorzítja előttünk a valóságot.
Csak akkor tudsz igazán szeretni, ha magadat szereted. Milyen igaz. Légy szerelmes magadba. Aztán jöhetnek a többiek :)



Szerelem

Tudjátok én 60 éves vagyok. És képzeljétek még szeretnék szeretni és szeretve lenni. 3 éve egy társkeresőn keresztül megismerkedtem egy férfivel. Amikor találkoztunk és én kb 10 méterről láttam a sötétben, hogy vár rám egy alak, végig ment a testemben egy bizsergés - és azt mondtam, ő az aki kell nekem. 1 évig éltünk együtt, egyoldalú szeretettel. Én szerettem, ő viselte, mert jó volt neki. Semmit nem adott a kapcsolatba, én meg mindent. Szenvedéses boldogság volt.- a részemről. Ez egy karmikus kapcsolat volt. Mindkettőnknek olyan volt a másik, mintha mindig együtt éltünk volna.
Meg kellett éljem azt, hogy milyen úgy szeretni, hogy a rezgés csak az enyém. Ő már a szexet sem igényelte, így csak akkor kerültünk testi kapcsolatba, amikor horkolt mellettem az ágyban éjszaka. De én azt is szerettem.Nem tudtam kilépni, próbáltam többször.
Képzeljétek , én minden rossznak dacára kivirágoztam, mert olyan őszintén és tisztán szerettem.
Aztán egyszer az égi segítőim "megfogták" a karom, és segítettek kilépni ebből a megalázó szerelemből.
Fél évig jártam lélekgyógyászhoz, aki segített ugyan, de a legnagyobb feladat mégis csak az enyém volt. Tudatosan kellett önmagammal megértetni, hogy az a férfi nem méltó a szeretetemre.Nagyon nehéz volt. Ma már csak ennyi maradt belőle, hogy most leírtam nektek.
Azért írtam, tanuljatok.A szerelem csak akkor igazi, ha mindkét fél ugyanazt érzi. Akkor körbe lehet ölelni apró kis karjainkkal a világot, szeretni nemcsak őt, hanem minden embert aki a földön él.
Ahhoz fogható érzés nincs is más, talán csak amikor egy asszony megszüli gyermekét.
Amikor két ember szereti egymást, akkor még a rossz is jó tud lenni.
Nem szabad megfosztani magunkat ettől a csodától, ez olyan energia,amire minden embernek korra való tekintet nélkül szüksége van.
De , ha érzi az ember , hogy a másik nem szereti, nem szabad hurcolni a rosszat. Azonnal, még az elején ki kell lépni, még akkor is ha az ember vágya mást diktál. Ha nem kölcsönös a szeretet, a testi vágy
nem nyújt a szívednek semmit.
Csak olyat tegyél , ami a szívednek is jó!
Maggie 47



A virtuális szerelem

A virtuális szerelem mindenképpen illúzió. Azt a képet látjuk a másikról, amit mi festettünk meg. Nem sok köze van az illető valódi énjéhez. Az igazi szerelem legalább 50%-ban hormonális és a másik féltől érkező, tudatalatt a szervezetbe jutott szag és illatminták váltják ki az illetőben. Hogy lehet úgy beleszeretni vkibe hogy csak virtuálisan érintkezünk? Szerintem sehogyan, ez csak a lélek vágya a szerelemre. A szerelembe való beleszeretés.... :)



Kamarás Klára : Anna a monitor előtt

A mágnes néha én vagyok,
máskor meg engem vonzanak
az izzó cyber-téren át
kimondhatatlan vágyak és
kimondott messzi jajszavak.

Vibráló fény az éjszakában,
keresem tükörképem, társam,
keresed tükörképed, társad,
keresem önmagam,
keresed önmagad,
vagy azt, ki oly otthontalan,
akárcsak te, akárcsak én,
és nincs más a föld kerekén,
csak ez a fényes éjszaka,
mert azt hiszem…
mert azt hiszed…
hogy nem veszítlek el soha,
hogy nem veszíthetsz el soha…
Ha megigéz a monitor,
az ember olyan ostoba... "

Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Hű, de rég jártam erre!

Hű, de rég jártam erre! :)))

Nagyon szépen köszönöm kedves véleményeiteket, hozzászólásaitokat. örömmel olvastam végig. :)) És sokat tanultam, ahogy az már csak lenni szokott közöttetek. Köszönöm.:)

Szeretettel:
L.A.



Kedves Cyberek!

Nem tagadható tény, hogy a mai világban sok a magányos ember. A különféle fórumokon nagy sok cikk megíródik arról, és a kommentekben nagyon sok virtuális tinta elfogy arra, hogy a párkapcsolatok nagy része tönkremegy (türelmetlenség, egymás mellett elbeszélni, önzőség, stb). Ennek kapcsán az a kérdés merül fel bennem, hogy a megoldás elméletén túl, amit mindenki jól ismer, teszünk-e valamit azért, hogy gyakorlatba is ültessük? Vagy ebben a teljesítmény orientált világban, a társ is csak egy fogyasztási cikk lett? Amikor meguntam, akkor a szemetesbe teszem. Hol a kitartás?- lehet kérdezni, de azon nyomba jön a válasz is : "Én mást akarok, legyek kitartó az unalmasság, az egyhangúság mellett???".
Így lesz egyesek számára lételem a virtuális szerelem. Önmaguk ámítása. Arctalan emberek szép szavai áldozata. Mert a valós világban, igenis nem lehet mindent csak szép szavakkal elintézni. Vannak nehéz napok, vannak felelősségek, amit vállalni kell. Magáért és akit társává választott. Arctalan emberek, aki maguk módján áldozatok, és áldozatokat termelnek. A szép szavak erejével. Az önismeret hamis hangoztatásával. Ami aztán megfullad a mindennapi élet gyötrelmeibe. A menekvés ismét a virtuális világ lesz számukra. Mert ott legalább megkapják a lelki nyugalmukat. Addig ameddig nem akarnak ismét valós világot élni. Ebböl a körből nagyon nehéz kitörni. Védőbástya lett.

Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Drága Ágicám!

Oly nagy az örömöm, és olyan jó, hogy velem örülsz!
Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok. Amikor nem tudjuk nem észrevenni, hogy ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk a másikat, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodának. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű, hibátlan. Bensőnkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a Mindenséget. Szerelmesek lettünk.
Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek és mi magunk is elkezdünk ragyogni. Azzal sem törődünk immár, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Tudjuk, hogy a véleményük szerint mi nem vagyunk normálisak, de mit számit? Ráébredünk, hogy csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek, hisz a normát megszabó többség az. Boldogan vagyunk abnormálisak. Szárnyalunk. Valóságosak lettünk. Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami, és aki - a szeretet áradásának, és olyannak, amilyen - gyönyörű titkokkal terhesnek. Elkülönültségünk megszűnik, a didergő magány szertefoszlik, az egó határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját. Nemcsak szerelmesek lettünk, hanem valóságosan szeretünk is. E kegyelmi pillanatban még azzal sem törodünk, hogy a másikat is megérintette-e a mi létünk csodája. Viszonzásvárás nélkül áradunk.
Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Drága Dodolám....

Olyan örömmel olvastam soraidat! Sok sikert MINDENHEZ !!! Szeretettel ölelget : ágica



Drága Domcsi!

Nagyon köszönöm a bíztatást, ez a hely lesz az első, ahol beszámolok majd a kedvező fejleményekről! Ígérem!
Csalódásra nem gondolok, helyette inkább igyekszem a szerelemvágyamat kezes háziállattá szelidíteni, és tudatában lenni annak, hogy kettőn áll a vásár. De olyan kettősség ez, ami hatást gyakorol. Ha én vagyok maga a megtestesült szerelem, mint amivel Álomkereső kedvese is bevonzotta a társát, akkor a kisugárzásommal támogathatom ŐT, hogy fellobbanhassanak az érzései. Ehhez óriási türelem kell, és a hit abban, hogy beteljesedik.
A várakozás nehéz, idézek egy kis írást, szerintem nagyon kifejező, és talán abban is segít, hogy mit kell tenni, ha mégsem sikerül:

"Sokszor olyan nehéz a várakozás.
Mert ez alatt a gondolatok nem pihennek. Ha egy szituáció elég komplex, akkor annyi szempont, összefüggés, apró kis elem keveredik egybe, hogy átláthatatlan gombolyagként áll előtted az egész.
És vívódsz: hogyan értelmezd eme furcsa tekervényt...?
A lelkiállapotodtól függ, hogyan kezdesz a szálak kisimításához.
Mert ugye létezik az optimista látószög, és általában ez jelenik meg először. Ilyenkor még bízol. Azt gondolod: "biztosan ez, meg az van a háttérben, és ezért késik a felelet". Lelked belecsimpaszkodik e hitbe, és ez erőt ad. Ám az idő telik, és még mindig semmi. Magadban ekkor a változás hajszálrepedései szaladnak szét, mert értelmed megszokja azt a gondolatot, hogy "biztosan ez, meg az van...". Megszokja, és már nem ad erőt, nem nyújt vigaszt. Zavarba jössz, és vívódni kezdesz. Felmerül benned, hátha tévedsz, és több van a késedelem mögött, mint gondolod, talán valami szándék, vagy jelzés. Elgyöngülsz és elbizonytalanodsz; hirtelen minden összefüggés színe-veszett lesz. Ugyanazok a jelenségek, melyek az előbb még derűlátó színben pompáztak, most tompa-szürke fénytelen hártya mögé bújnak. A lét stabil sugárútján kihunynak a jelzőfények. Várakozol és tapogatózol. A zavar kiveszi lelkierőd legjavát és hangulatod borúba csap át. Újraszövöd az összefüggéseket és új következtetésre jutsz. Majd másképp szövöd újra, és megint másra. Egészen megterhel már ez a bizonytalanság. Tovább vársz, de semmi. Az önvád is gyötörni kezd és így szólsz magadhoz: "Miért nem tudsz egy kicsit türelmesebb lenni?", de a felelet gyorsan jön: "Mert a bizonytalanság felégeti belső erőimet, de nem csak ezért. Cselekvésem további kimenetele éppen attól függene, amit nem értek. Ha érteném, így, vagy úgy tennék, de éppen az a bajom, hogy nem értem, s így nem teszek semmit, hanem csak állok, mint szamár a hegyen". Ahogy ezeket végiggondolod, egyetemessé szélesül a probléma. Minden várakozás talányát, félelmét és kínját magadba szívod. Már rég nem a várakozás személye, vagy tárgya aggaszt csupán. Az fáj, hogy ócska kis bohóc vagy, kit a sors űz-hajt... Fáj, hogy cselekedni szeretnél, ám lényed és tettre vágyásod üres térbe zökkent. Most a lét egy másik személyétől függsz, akiben tárgyiasult a sors gúnya.
Vajon milyen sorsot szán majd néked? Vajon mit felel, s felel-e egyáltalán? Már szenvedsz, igazán szenvedsz. Újabb gondolatokhoz menekülsz, de másokhoz, mint az előbb, mert látod helyzeted nyomorúságát, hiszen a szemed már felnyílt. "Jó neked a szenvedés, mert érlel és nemesít" - ez jut eszedbe. "Így tisztul jellemed, az ezer sebből vérző, gyönge, ego-forgácsoktól összekarcolt lényed. Tudom, vágyod a belső békét, de csak önmagad harcaiban tisztulhatsz meg." - gondolod. Felismered e szavak igazságát, de új támadást intéz az ész: "Ha így van, akkor meghalok. Nem most, de hamarosan. Mert minden belső háború gyilkos tőrszúrás, melytől sorvad és kopik az idegrendszer, nő a daganat, feszül az ér, gyöngül a szív, és csak idő kérdése, hogy bevégezzem." Ekkor valódi vigaszt kapsz: "Mindenki meghal egyszer, ez közös. De nem mindenki él igazán, nem mindenki él Emberül". Új erőt ad e gondolat, és megteremti benned a pillanatnyi ataraxiát. Ha elég ügyes vagy, és vigyázol rá, akkor hosszú ideig maradsz ebben az állapotban, és nem vársz, nem kérsz és nem remélsz semmit, helyette inkább adsz, alkotsz, és megtanulsz........élni"

Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Drága Dodola!

A magam és mások nevében, köszönöm, hogy megírtad nekünk ezt a gyönyörű költeményt.

Mézbe ragadtál? Sokan vagyunk még itt, akik ugyanezt érzik. Ugyanúgy várjuk a másiknak a jelentkezést nap mint nap, aki persze nem jelentkezik (legalábbis nálam ez a helyzet). De ilyennek is kell lenni. Viszont féltve óvlak attól, hogy csalódj. Nos, ebben is volt már részem, mióta párkeresésben vagyok. Olvastam ezeregy levelet, és volt aki a gondoltai alapján megfogott. Volt olyan, akivel én vettem fel kapcsolatot, akinél én kezdeményeztem. Miután szépen levelezgettünk, és már tényleg érdekelt a másik fél mint férfi, hát csalódtam, vagy éppen ő csalódott. Nem ugrottunk egymás nyakába, pedig ezt várná az ember, nem volt szinte semmi, csak az üresség kettőnk között. És ez fájt, még így is, hogy előtte csak leveleztünk. Persze ezt a fájdalmat könnyű kiherveni, de ez egy visszahúzó erő lehet egy másik kapcsolat kezdeményezésénél. Mit is akartam ebből kihozni? Lehet, hogy az első randevún nem fog a nyakadba ugrani, mert nem tudja, hogy ezt is megtehetné. Hát ne kenődj el. De ha őt rendelték melléd, azt úgyis érezni fogod.
Azonban kívánom tiszta szívemből, hogy a nyakba ugrás megtörténjen és te boldogan írd meg itt egy blogban, hogy a méz mennyire édes.
Remélem érthető voltam a csapongó gondoltaim közepette is.



Biegelbauer Pál: Érintés

Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet. Arról,
ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe.
Megtapasztalhattuk, mindahányszor a beszéd túljut a mindennapok
egyértelműségén, tétovává válik, cserben hagynak a szavak és marad a
csend. Közölnivalónk hídjának marad az érintés. Az érintés, mely túl
van a szavakon, túl a csenden. Az érintés, amely túl van a test
bármely pontjának találkozásán a másik testtel. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak,
mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a
szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként
beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és
létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek - ha
nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád
óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem
lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a
hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem
eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez
nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő
határán, és a csendből forrásozik. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet
szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A
csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság.
Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél
és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült
cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a
teljesség gondolat szülte tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó
az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis,
mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a
változatlant változás-látszatúvá varázsolja. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert
minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a
részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend
szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága.
Mert minden szó teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett
szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik.
Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen. ...

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök
fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az
csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok
lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal,
amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



Mézbe ragadtam?

Egy internetes társkereső oldalon pillantottam meg Ő-t, jobban mondva egy naplóbejegyzését, aztán a többi róla rendelkezésre álló információt, és hálát rebegtem: Köszi Uni, hogy elküldted, ő az, akire vágyom. Háromhetes nagyon intenzív levelezés következett, a szimpátiám csak erősödött és én fülig szerelmes lettem. Külföldön dolgozott, most tért haza Magyarországra, elérkezett a lehetősége annak, hogy személyesen is találkozhassunk. A vágyvideóm egyfolytában azt vetítette, hogy szinte még le sem száll a vonatról, de már ugrik is a karjaimba, de nem így történt. Kilátásba helyezte, hogy ha elintézte a költözéshez kapcsolódó feladatait, majd sor kerülhet rá. És én várom a jelentkezését - eléggé ambivalens érzések között, de bizakodóan.

Kedves mézbe ragadt társaim! Cyberszerelem a miénk a javából!

"A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom. A másik ember egész lénye alatt értem a szellemi, lelki, és testi területek vonzalmát, mely a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag mindent magába foglal. A szerelem, jellegénél fogva sóvárog "szerelme tárgyára", a másik emberre, és ezért szinte fáj jelenlétének hiánya. Ennél fogva a szerelem a legboldogítóbb érzés lehet, ha beteljesedik, és a legkínzóbb, ha viszonzás nélkül marad. Ez lehet talán a definíció, és a rövid jellemzés. És belép be a nemi vágyakozás mint a testiség ami csak alkalmakra szól..mint kiindulási alap--az etika valahol itt lépi át a normál emberi küszöböt-- mert erősebb kötödéssel reagál az etikai szabály a testi vágynál. A szeméyiség miként képes feldolgozni eme testi és erkölcsi hullámokat...ez itt a kérdés"

A szerelemérzés önmagunkban keletkezik, Alfajáró is írt erről régebben, ehhez valójában csak annyiban van köze a másiknak, hogy a bennünk megjelenő képet benne látjuk fizikailag megvalósulni. Ez történik itt is. A neten kialakult vonzalom kölcsönös vonzalommá alakulásakor a szavaink, a szavaink segítségével a gondolataink érintik egymást, de ahhoz, hogy a kölcsönös vonzalom kölcsönös szerelemmé alakulhasson, kevés a szavak összetalálkozása és egymásba símulása.
Találkozni kell, és nem csak a szavak világában. Nem sietve, kapkodva, hanem lágyan, az intuícióktól sodródva, mértékkel csipegetve, tapogatózva, letapogatva egymást érezni és érteni őszintén. Nem csak szólni egymáshoz, hanem érinteni egymást a szavakkal, amikben benne van az érintés teljessége. A szavakon túl, nemcsak a testbeszéden keresztül, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor megszűnik a lét láthatósága és az öröm meg a bánat görcsei úgy oldódnak, hogy a vágyaink, mint a térképen a jelek megmutatják a helyzetet, mit viselünk. Érzékkel kibocsátott kígyóbűvölő zene adja tudtunkra a bensőnkből, maradhat-e a másik, mint vágy a testünkben. Ahhoz, hogy ez megfogalmazódhasson, - főként, hogy mindkét félben - találkozni kell, és érinteni egymást.

Amíg eddig a pontig nem jutottunk el, addig szerintem nyugi! Még minden lehet! Minden kocka fordulhat! Hinni kell a beteljesülésben és tenni érte!

Ajánlom figyelmetekbe Weörös Sándor: A teljesség felé c. művét, ebben a kérdésben is sokat segíthet.
Dodola
"Érdemes aszerint élni, amiben hiszel, különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz" Ákos



az történt mint velem

Az történt veled, mint velem. Nem tudok szabadulni. Mézbe ragadtam:-) Sokat gondolkozam. Kellene, hogy elszakadjak, de nehéz. Nehéz, mert én alakítottam ki a képet, én formáltam meg a szerelmem, Ő "csak" megerősítette. Az az apróság, hogy nincsenek viszonozva az érzéseim, csak a vágyaimat szította fel.
Arra jutottam, hogy önmagamat kéne legyőznöm. Azt az önmagamat, aki felépítette a szerelmet.
Ez a legnehezebb.
Önmagam legyőzése, úgy, hogy közben ne veszítsek.
Tamás