Itt vagyok

Itt vagyok!

Hiányoztatok. Hiányzott a sok szép írás, amelyet most igyekszem visszaolvasni, bár ez nem is olyan egyszerű. Kapkodom a fejem, hogy most már szinte CSAK olyan írások születnek, amelyek CSAK címlaposak lehetnek. Olvasatomban ez azt jelenti, hogy fejlődünk, fejlődik az írója, és persze fejlődik az olvasója is.

Hiányoztatok. Most még olvasgatok, tanulgatok, szívom magamba az írásaitok által kiváltott pozitív energiát, a szeretet.

Hiányoztatok. Hiányzott a mosolygás, a jókedv. Hiányzott a szép szó, a támogatás.

Hiányoztatok, de magamra kellett találni a sok negatív hatás között is. És talán most jött el az ideje, hogy azt mondjam, "Kukucs, már megint meg vagyok". Kinek kisebb, kinek nagyobb örömére, de vagyok, létezem. És írni fogok, mert valahol az is én vagyok.
Csak valamiért az Isten és az Univerzum úgy gondolta, hogy terhel, mert túl egyszerű lenne már az utam a felemelkedésig. Ahhoz, hogy fejlődjek, kellenek a gödrök és a hegyek. És én most kaptam eleget belőlük, de leereszkedtem és megmásztam. És magamra leltem valahol, valamely hegynek a tetején, vagy az is lehet, hogy valamelyik pocsolya alján? Igazából teljesen mindegy. A lényeg,hogy itt vagyok.

Este táncolni voltam. Két tánc között, két lihegést kiváltva végignéztem a csoporton. Gyönyörű mosolygós emberek arcát láttam magam előtt, egy-két embert személyesen is ismerek, beleértve a családjukat, gyermekeiket. Tudom, hogy problémáik vannak, mégis eljöttek táncolni, mosolyogni és ez jó érzéssel töltött el.
Hallgattam a terveiket. Hallgattam, hogy tervezik a Hosszúlépés Táncegyesület fellépéseit, hogyan tervezik a táncházak megvalósítását és úgy gondoltam, hogy ezek előtt az emberek előtt nincs akadály, hiszen olyan szeretettel fűtve beszélnek a tervekről, mintha mind arról duruzsolna, hogy éppen egy gyermeknek adnak egy-két hónapon belül életet. És ez ismét jó érzéssel töltötte el a szívemet.
Hallgattam az énekeket, amelyeket hol hamisabban, hol hangosabban, félénkebben énekeltek, énekeltünk. Hallgattam csujogatásukat. És jót derültem magamban. Azon gondolkodtam - miközben éppen nem arra koncentráltam, hogy a lábaim ne akadjanak össze -, hogyha ezek az emberek tudatosan tudnák használni a Titkot, milyen hegyeket tudnának még megmozgatni, hiszen most is mozgatnak meg dombokat, pedig még nem ismerik. Egyszerűen csak a hittükkel, az odaadásukkal, a bizalmukkal, amellyel a táncot végigtáncolják, amellyel végigéneklik már szinte mindent elértek. És azon gondolkodtak, hogy kihez forduljanak, hogy egy táncházat elindítsanak és legyen rá érdeklődő. Én pedig álltam ott és majdnem felkiáltottam, hogy a magadban lakó Dzsinihez, senki máshoz. Nem kell pénz, protekció ahhoz, hogy a járda közepén kézen fogj két három emberkét egy Pincefesztivál kellős közepén és azt mond nekik, hogy „Itt egy tánc, nosza gyere, ettől lesz igazán jókedved.”

Aztán hazajöttem és vártak a gyerekek, akik sorra a nyakamba ugrottak, pedig csak másfél órát voltam távol. És mosolyogtam a boldogságtól. Úgy éreztem, hogy szívem annyira csordultig van szeretettel, hogy ezt már kifejezni sem tudom.

Talán itt olvastam ezt az idézetet, talán máshol:
„Csak az tud élni, ki mindig nevet,
kiből kicsordul minden szeretet,
kinek lelke élettől vidám,
ki himnuszt zeng az élet alkonyán.
Ki az élet útján győztesen robog,
csak az tud élni, ki mindig mosolyog!”

Értitek mire gondoltam? Értitek, hogy mennyi öröm szorult belém, mennyi boldogság, mennyi mindenért hálás vagyok? Értitek, értitek, értitek?

Magamra találtam végre ismételten. Tudom, hogy mindent meg tudunk oldani. Az élet nem habostorta – ahogy szokták mondani -, én még is élvezem. Miért? Mert csodálatos emberek vesznek körül. Mert csodálatos gyerekeim vannak.
Mert nyílik a krókusz a kertben, és egyébként – csak és mert azért.

Hozzászólások



"Kukucs"!-Most én is itt vagyok.........

csenge333



Domcsi :)

De jó hogy itt vagy, és hogy már megint írtál egy címlaposat, pont ahogy írtad te is... :) Pedig ezt esküszöm csak utána olvastam el :)) Örülök hogy erre jártál, ha van időd majd írj mailt is :)) Puszi!



Drága Domcsi! Folyamatosan velünk voltál!

Te is gondoltál ránk és mi is gondultunk Rád és Rátok folyamatosan. Örülök, hogy jelentkeztél.
Az, hogy nincs mindig kedved írni, ez temészetes és bárkivel előfordul. Amikor kedved van és
késztetést érzel, akkor úgy is megteszed. Isteni szép tavaszi nap van, gondolom Ti is kint vagytok
a kertben. Én most jöttem be, veteményeztem, metszettem, kapáltam, mindenfélét, amit kell.
Tényleg, öröm kint lenni, úgy ahogy Te is írod.
"Az élet titok - fejtsd meg!"
Szeretettel: Ery



Drága Krisz!

Igazából mindig itt voltam, csak olvastam néhány sort, és bezártam. Nem volt erőm, kedvem, időm. De más is volt már ebbe az állapotba.
Azért örülök ám, hogy örültök. Köszönöm.



Drága Domcsi!

Örülök ,hogy újra itt vagy,és hogy Hannácska is jól van!

Kriszti



Domcsi!!

Hatalmas Ölelés a Lelkednek**
:)
Értjük...Értem.

A Fény,a Minden,Egy,annyit jelent: Tudatosság.Kicsit mellőzd a rutint,Figyelj!
szerintem.



Sziasztok

Nagyon orulok,hogy jol vagytok!!!!!!!!!!!1111



Sziasztok Kedvesek!

Hanna-baba jól van. Voltunk egy kis infúzión az elmúlt napokban, ami igen jót tett neki. Úgyhogy most majdnem a régi önmaga, aki erőszakosan követeli hogy mi jár neki. Na de ő a legkisebb, meg kell értetni másokkal, hogy neki is jár sok minden....
Irtó édes. Nagyon odáig vagyok érte.
Ezt elmesélem nektek. Mivel a Petra is betegeskedett az elmúlt napokban az ovit kihagytuk. Szép időben irány a kert. Kimentünk hintázni. Beleültettem a Hannát, és meglöktem, amitől egy picit megijedt, úgyhogy inkább csak ült és lógatta a lábát a hintából. Erre odament hozzá Petra, hogy most ő jön. Hanna pedig úgy tett, mint aki nem is hallja, hogy hozzá szólnak, még a fejét is elfordította. Csak lógatta a lábát, nézelődött, mintha ott sem lenne senki. Nagyjából 10 percig bírtuk a Petrával. Jókat nevettünk a Lajával, hogy ilyen pici kicsi lány, és mennyire meg tudja magát játszani. Aztán persze átadta a hintát Petrának, és el is aludt az ölembe. De annyira tündériek voltak.
Ja,és letépkedte egyesével gondosan a hóvirágoknak a fejét, amíg én egy percig nem figyeltem. Szóval azért ott van a szeren de nagyon.
Köszönöm, hogy gondoltatok és gondoltok ránk. Mindenkinek.
Puszillak benneteket.



Drága Domcsi!

Örülök , hogy újra itt vagy! Hiányoztál! Pici Tündérkéd hogy van??????????

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!



Szia Domcsika!

Nagyon jó, hogy itt vagy! Hannácska hogy van?

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell *



Drága Domcsika, lovagold

Drága Domcsika, lovagold meg a jószelet, teremts sok-sok jó dolgot és örülj "újra" az életnek.
Örülök, hogy elcsípted újra, te erős, nagyon-nagyon erős csaj!:-D

www.aminababa.com
www.flavin7.com/gini99



Drága Domcsikám!

Nagyon örülök a jó hírnek! Sokat gondolok Rátok, remélem érzed. Ha Te jól vagy, a picikék is jól lesznek! Remélem még mesélsz majd....
Ja és van egy csudi tuti dolog, Ercsike és Kriszta, és Álomkereső is belekóstolhatott....kontakt testtudatossági tánc....hát, nem semmi...egy csoda...most szervezem a csoportot, hogy legyen nálunk is!
Majd teszek fel anyagot róla!
Ölellek benneteket, Szeretettel:
Szildi