Fejtsük meg az álmainkat

Szerintem tök jó,hogy egy blogba le lehet írni, hogy éppen minek örülünk, egy másikba,hogy mit szeretnénk elérni, kérhetünk Dzsininktől bármit, leírhatjuk a kedvenc viccünket, idézetünket és még sorolhatnám....szóval arra gondoltam, hogy ide leírhatnánk az álmainkat, és segíthetnénk egymásnak megfejteni, hogy mit is jelenthet, és hogy mit akarnak közölni velünk az álmaink....

Címkék:
 

Nem, dehogyis!!

Jó lenne, de még nincs itt az ideje:))
Védőnő leszek, és ez az egyik tantárgyam a suliban...ennek keretében ugyanúgy tornázunk, mint a kismamák, hogy majd ha kikerülünk, tarthassunk mi is a körzetünkben terhestornát:)))
Sok puszi



Ercsike!:)Tök jó,..

hogy megtanultad megfejteni az álmaidat! Én is mindig próbálom, de mindig a fejemben van, hogy mi van, ha mégsem azt akarta üzenni az álmom, amire én gondolok....
meg aztán vannak olyanok, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni...ezekre szokták azt mondani, hogy "azért álmodtad, mert túl sokat ettél lefekvés előtt" :))
De én 6 után nem eszek semmit, és mindig 10 körül alszom el, vagy később:)))
Ma reggelre pl azt álmodtam, hogy az egyik fogamnak csak a fele volt meg, kilátszott az ideg belőle, és erős paprika szószba mártott papírt tömtem bele... mindenesetre érdekes álmaim tudnak lenni néha..de gondolom, ez mással is előfordul...



Szia Heidikém! Terhes vagy?

"Élj....a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Szia Drága Ery!:)

Köszönöm, hogy leírtad a tapasztalatodat! Biztos nagyon érdekes lehetett átélni! Ha így megjelent az energiád, akkor biztosan nagyon sok van neked belőle, és azért tudsz ilyen sokmindenkinek annyi jó tanácsot adni!:)) Most lehet nem úgy fogalmaztam meg, ahogy szerettem volna, de a lényeg, hogy nagyon örülök neki, hogy vagy nekünk!:)
Én is szoktam meditálni, de szerintem valamit nem jól csinálok, mert mindig elalszom közben...és soha nem emlékszem, hogy lett volna valami furcsa élményem, olyan mint amit te is meséltél, meg amikről mások is szoktak beszélni...
Terhestornán meg relaxálni szoktunk, de ott is általában csak beálmosodom, aztán, ha vége a relaxációnak, alig bírok magamhoz térni:)))
De nem baj...gyakorlat teszi a mestert, egyszer majdcsak összejön:))
Sok puszit küldök neked, és egy óriási nagy ölelést!!!



Szia Heidi! Jó kis blogot nyitottál!:)))

Amióta az oldalon vagyok, sokkal többet álmodom, aminek én nagyon örülök.
Vannak ezek az esti közös meditációk és sokszor részt veszek rajta én is, van olyan, hogy el is alszom,
de közben is szépeket álmodom. Na, az első ilyen közös meditációt Öbike kezdeményezte, hogy legyen
a témája a saját energiánk áramoltatása, hagyjuk, hogy átjárjon bennünket, átitasson az energia és az
ezzel járó érzés. Én lefeküdtem, ellazultam és egyszer csak előttem termett egy kis fénygombóc. Mint a
rajzfilmekben, még olyan erős vijjogó hanggal jött a fejem mögül, a jobb fülemnél és leült a szemeimmel
egy vonalba és onnan vigyorgott rám. Nem csinált semmi mást, csak olyan érzésem volt, hogy fitogtatta
magát, fénylett, vigyorgott, mintha azt mondaná, hogy "mi van pupák, nem hiszel a szemednek, itt vagyok,
én vagyok az!?!" Jó érzés fogott el. Másnap megírtam az oldalon és Öbiék azt válaszolták, hogy a saját
energiám jött elém bemutatkozott nekem fénylő gömb formájában.
Ez az én történetem. Nem álom, de egy nagyon jóleső meditáció eredménye, amire azóta is szívesen gondolok.

"Élj....a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



:-)))

Nagyon szívesen.Nagyon sok jósálmom van,s már megtanultam megfejteni Őket:-))
De mindenkiben benne van a kulcs saját álmaihoz:-))
Egyszerűen csak megmutattam egy apró különbséget:-))))
Millió puszi Neked is:-))



Kedves Ercsike!!!

De örülök, hogy írtál!!!:))
Már azt hittem, senki sem fog írni a blogomba.../De azért vizualizáltam, hogy igen...és bejött!!!:)))/
A kérdésedre válaszolva pedig: a másodikat választom!!:)))
Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmemet!!!
Millió puszit küldök!!!!



Heidi!

"azóta is mindennap eszembe jut ez az álom..és nem akarom újra álmodni!!!"

Ezt felejtsd el:-))
Kérlek..

"Szorosan megöleltük egymást, és hálát adtunk, "

Ezt pedig erősítsd:-))))))))
Ez az álom az én olvasatomban jelentheti azt is,hogy erős a kapcsolat köztetek,és nem kell félni semmitől sem!!!!
Akkor melyik mondatot választod?

Sok szeretettel: Ercsike



kezdem én... :))

volt egy elég érdekes, de jónak egyáltalán nem mondható álmom...
még kint voltam Angliában, amikor ezt álmodtam..ez azért érdekes, mert mióta a párom kiment, azóta rengeteget álmodok róla, ami teljesen érthető, hiszen hiányzik, de amikor kimentem, pár napig nem álmodtam semmit, legalábbis nem emlékeztem rá...majd egyik reggel, miután a párom elment dolgozni, akkor álmodtam róla...
egy nagy rendezvényen voltunk, rengeteg ember volt, mintha az olimpián vagy valami hasonló helyen lettünk volna...a párom megkért, hogy menjek el venni valamit, de mivel nagyon nagy területen volt ez a rendezvény, busszal kellett mennem...ezután már az következett, hogy mentem vissza, amikor már egész közel jártunk, akkor volt egy óriási nagy robbanás...de nagyon élethű volt, teljesen olyan volt, mintha nem is álmodtam volna, éreztem a forróságot (a robbanás utáni tűz forróságát), és ahogy visszalöki a robbanás ereje a buszt...nagyon nagyon féltem, és egyből a szerelmem jutott eszembe...lassan kezdtem felfogni, hogy ő is ott volt, és hogy elveszítettem, hogy soha többé nem fogom látni, és mélységes fájdalmat éreztem a szívemben...
ezután mondogattam, hogy ez csak álom, és fel akarok ébredni...sikerült is..de amnt visszaaludtam, az álom ugyanott folytatódott, ahol abbahagytam...
leszálltam a buszról és elkezdtem szaladni a roncsok elé, ...és lassan a tömeg és a roncsok között feltűnt a párom!!! Szorosan megöleltük egymást, és hálát adtunk, hogy mindketten épségben megúsztuk....mint kiderült, míg nem voltam ott, ő is elment valami boltba , vagy büfébe kávét venni...és ő is ugyanazt hitte rólam, mint én róla...
szóval az álom vége végülis jó volt, de az egészet áthatotta a félelem attól, hogy elveszítem Őt...
azóta is mindennap eszembe jut ez az álom..és nem akarom újra álmodni!!!