Szabadulva egy vitás ügy fogságából!

Napok, vagy talán hetek óta nem volt annyi időm, hogy az oldalon böngésszek, de a lelkemben mindig helyet kapott az érzés ami miatt itt vagyok.
Nem az írás az ami itt tart, de néha olyan jó olvasni másokról, sikereikről, örömeikről, és persze néha a kudarcok is utol érnek néhányunkat.
Az elmúlt időszakban engem és a családomat is értek különféle változások.
Nem mindig csak jók, de mindenképpen hasznot hozók.
A haszon nem feltétlenül jelent anyagi hasznot, persze azt is.
Jelent testi, lelki épüléseket.
Nagyon sokat dolgoztam mostanában, de még fáradtan is jól érzem magam, mert tudom, hogy amit teszek kiért, miért teszem, és mi az értelme.
Amíg én végzem a dolgom a gyerekeim itthon ténykednek, helyettem is.
Amire én haza érek, találkozom velük, már kész a főzés általában, rendbe a lakás, a fiam is rendben van a dolgaival, amit a lányom felügyel.
Szóval, ez a része az életünknek renben van, de van ami nincs.

Van egy szomszédom, aki nem igazán a békesség híve. Rajtunk kivül már nem beszél vele szinte senki a közelben. Én mindig a békesség híve voltam, és 52 évem ellenére nem voltam soha, senkivel haragban, de mivel tudjuk semmi sem tart örökké, most eljött a pillanat amikor meguntam a velünk szemben tanúsított ellenséges viselkedését.

Egy este fáradtan értem haza nyolc óra után, és azzal fogadott a lányom, hogy egy vitás ügyünk miatt volt nála a szomszédasszonyom, - a távollétemben - és nem éppen finom módon neki támadott különféle valós és mondva csinált okok miatt, és nem valami szép jelzőket használva, mondta el a véleményét.
Amikor én már otthon voltam, és pár szóval tájékozódtam, átmentem hozzá, közöltem vele mit tartok a jelenlegi eljárásáról.
Előtte szerdán ugyanis nyugodtan, higadtan megbeszéltük a vitás dolgunkat, annak mindkét részről történő megoldásában megegyeztünk. Ennek ellenére kötött bele a lányomba, és bírálta csúnya módon a tetteit és viselkedését.
Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy betegsége miatt még mindig kíméletre szorul, és újabb probléma miatt megint kezelésre szorul. Azt mondta nem érdekli ez nem az ő gondja.

Előzöleg velem szemben csupa kellem, és báj volt, még jó, hogy teljesen nem hittem neki, csak bíztam abban most betartja azt amiben megegyeztünk. Nem így történt.

Lehet, hogy nekem sem kellett volna heveskednem, de anyatigrisként védtem meg a felnőtt gyerekem, mert szerintem erre való egy anya, - különösen ha úgy érzi még igaza is van.
Régebben talán még próbáltam volna békítőleg fellépni, de ezt a fellépésemet is annak tulajdonítom, amit hónapok óta tapasztalok magam körül, megnyílást mások felé. A tiszta helyzetek szeretete, a családom védelme, az akarat ki állni a jó ügyek mellett. Az általam jónak tartott dolgok vonzása.
Ez a szomszéd már nem tartozik a jó "dolgok" közé.
Egy barátunk annyit szólt védelmünkben, hogy hagyni kellene ezt az egész vitát, hiszen annak idején "Öcsi" bácsi - így becézték a férjem, - nagyon sokat segített nektek, rajtatok!
A válasz ez volt:- Na és, Ő már nem él!

Hát ilyen szomszédaim vannak. Pontosabban voltak, mert már nekem nem kellenek.
Többször meghazudtolt engem is. Nem tűrhettem tovább.
Már nagyon régen húzodott ez a buta vita közöttünk, aminek a lezárását én mindig halogattam, de mivel sokat változtam bátrabb, határozottabb, energikusabb lettem, képes voltam egy ilyen ügyet is helyén kezelni.
Többé nem hagyhattam, hogy velünk azt tegyen amit akar. Nem biztos, hogy mindent jól tettem, de akkor ezt láttam az egyedüli járható útnak.

Az érdekes az volt, hogy a vita után megkönnyebbülve léptem a lakásunkba, bár bántott a dolog.
Örültem, hogy nekem ilyen meleg otthonom lehet, ilyen szerető gondoskodó gyerekekkel, akikkel egyformán vigyázunk egymásra.
Ők rám, és én rájuk. - mindig, mindenkivel szemben.
Ezt a gondoskodó szeretetet nem cserélném fel semmiért. Nekünk részünk volt benne régen, és ennyi idő múlva, - hiszen három év eltelt, - részünk van most is, mert így akarjuk.
Mi, mind a hárman így akarjuk, és amit nagyon akarunk, az ugye teljesül is.