Diploma nélkül

Egyetemista vagyok, voltam. Máig. Matek tanárnak tanultam. Szerettem volna tanár lenni,de nem tudtam végigjárni. 4 évet töltöttem el. Most úgy tűnik, hogy lébecolással. Sokat tanultam ugyan, de most hirtelen szertefoszlott minden.
Nem biztos hogy el akartam végezni ezt a szakot. De már nem vagyok benne biztos.
Csak azért jelentkeztem egyetemre, mert ez volt az elvárás. És meg akartam felelni. Mindig azért csinálunk valamit nem? Hogy megfelejünk. Csak az a baj, hogy nem magunknak akarunk megfelelni.
Ezután bemagyaráztam magamnak, hogy én ezt szeretem és hogy milyen jó lesz majd nekem. És most össze vagyok zavarodva. Vége. Sajnálom? Nem tudom.
Új célokat kell kitűzni. Hisz még fiatal vagyok 23 éves. Mit akarok világtól?
Elégedett akarok lenni magamra. Hogy büszke legyen rám a családom. És már megint másoknak akarok megfelelni. Mit akarok én?
Kerülhet valaki ilyen fiatalon önismereti válságba? Pedig eddig tudtam, hogy ki vagyok hova tartozom. Most is tudom, tudnom kell.
Szeretnék örülni, jókedvű lenni. Tudom, hogy sikerülni fog. El kell kezdenem újra felépíteni az életem. Más formába. Úgy ahogy nekem tetszik. Sikeres akarok lenni, mindenbe amibe belefogok.
Eddig mindig tudtam, hogy mi a következő lépés. Most is tudom. Megyek munkát keresni.
Szurkoljatok, hogy sikerüljön!

Hozzászólások



diploma nélkül

Szia Tuncsi!

Nagy dolog rájönni, hogy mit nem akarunk csinálni az életünkben. Még nagyobb rájönni, mire vágyunk, mit szeretnénk megvalósítani.

Így 40-hez közeledve kellett rájönnöm, hogy az emberi lélek fejlődése a haláláig tart, nem befejezett dolog 35 évesen, ahogy a szociológia (és egyéb lélektani kapcsolódási ponttal rendelkező tudományágak) kategorizálta a felnőtté válás végső időpontját - "fejlődik", változik a végső időpontig.

Van, aki már 23 évesen tudja - mit akar egész életében majd 'dolgozni', van, aki pedig sohasem lesz eléggé bizonyos, és folyton változtat a céljain, és talán a halála pillanatáig keresni fog - valamit.

Nem baj, hogy rájöttél, nem akarsz matematika tanár lenni - ha valóban így gondolod.
Sokan a tanulmányaik alatt ugyanígy rájönnek, csak nem mernek ezzel a ténnyel szembesülni, mert nem akarnak csalódást okozni (szülőnek, tanárnak, maguknak). Aztán kikerülnek az életbe, a pályára, ahol sikertelenek lesznek, mert nem belülről fakad a tanítást, nem hivatástudatból, szeretetből történik, hanem mechanikusan.
És elveszik másoktól az örömöt, akik a pad túloldalán ülnek - tanítványként.
Mert ha a tanár, kedvetlen, unott, gépies, olyan lesz az órája is, a közvetítés.
A vége - a sok matematikautáló diák (vagy egyéb más tárgy), és a gyomorgörccsel óraadó tanár - mert maga is érzi, valami nem működik, nem szeretik, nem fogadják el (mert nem hiteles a lelkesedése).

Persze a honi oktatás jelenlegi állását tekintve nem csoda, mert romokban az egész.
Pedig az oktatás a kultúra alappillére, a benne élő állampolgárok nevelője (család mellett), ha elvész a kultúra, összeomlik a társadalom. Társadalom nélkül pedig értelmetlen országról beszélni.

Megértem a bizonytalanságod.
Valóban nem érzel elkötelezettséget a tanításra, vagy csak megijedtél a felelősségtől.
A világ ma rohamosan változik, és nekünk követni kell - ismeretekben, készségekben, ha nem akarunk lemaradni, kimaradni.
Sokszor váltunk életpályát, hivatást, foglalkozást - ez ma természetes.

Gondolkodj azon, mit szeretnél valóban, mihez lenne kedved.
Ahhoz mit kellene tenned?

Megtorpantál, de ez nem vészes válság, és a kiutat magad fogod meglelni - hallgass a belső hangodra. Figyeld a 'jeleket' magad körül. Az észlelés érdekes dolog, mert öntudatlanul fel fogsz figyelni arra a környezetedben, ami a válasz.
Ne félj követni!
Aztán osszad meg, ha eljött az ideje azokkal, akik tanácsát most kérted.
Hogy lássák, rendben vagy, megtaláltad a helyed, az utad.

Szeretettel üdvözöllek: mindenki1



Kedves Tuncsi

Ilyen fiatalon önismereti válság?
Nekem még 23 után is bőőőőőségesen előjött./a fura az,hogy már pár évvel túl vagyok rajta,de mégsem érzem magam még 23 nak sem/.
De úgy érzem,most,hogy sok mindent sikerül kívülről látom.Úgy értem, a helyzetet kívülről szemlélni.És persze,hogy sokat jelent,hogy NEKED jó legyen,ne pedig másnak.Mert ha neked jó,másnak is.Elvileg.Ha meg nem...
Tudod,egyszerűbb úgy élni,hogy egyvalakinek jó legyen.Mégpedig neked.Hamár a másik 6milliárd közül nem tetszik párnak.Naés?
Változtat valamin?Esetleg /mostmég/ a te hangulatodon.
Próbálgasd magadat,mit szeretnél?Mi tetszene?Miben tennéd magad próbára?
Persze,elő lehetne jönni sokmindennel,hogy az ember mit hallott éveken át a családjától,satöbbi.
/Jut eszembe,szüleid mondták,hogy elvárják?Mondjuk,a ki nem mondott szavakat is lehet érezni.../
Szokj hozzá a gondolathoz,hogy bármit is csinálsz,az úgy a jó!;)
Szóval,bátran,merészen mert arrébb van az a minimum nyolcadik iksz,amikor az ükunokáddal fogsz focizni az udvaron...Najó,bungeejumpingozhatsz is:D ;)
de azt inkább ne az udvaron...



Kedves Tuncsi! Azt, hogy Te

Kedves Tuncsi!

Azt, hogy Te mit akarsz, csakis TE tudhatod. Honnan? Hát onnan, hogy amikor olyat teszel, ami neked jóóóó, neked tetsző dolog, akkor mindig jól érzed magad, MINDIG. Ha valami nehezen megy, rossz érzésed van vele kapcsolatban, akkor nem vagy a megfelelő úton... A külső elvárások mindenkinek az életében ott vannak, csak nem szabad, hogy ezek megelőzzék a TE saját akaratodat, és csak azért csinálj valamit, mert ez az elvárás... Figyelj az érzéseidre, azok mindig megmondják, hogy mit kell tenned, ha bizonytalan vagy valamiben. Érdezd jól magad, és tudni fogod hogy mi az, amit szeretnél csinálni!

Ja és még valami :)

Ne hallgass másokra, ne hallgass rám sem, ha közben rossz érzésed van... :)



Én is így voltam ezzel valahogy...

Kedves Tuncsi!

Maximálisan megértelek, én is így voltam ezzel, kerestem magam, közben mindig próbáltam megfelelni mások, a társadalom elvárásainak... de találkoztam egy emberrel, aki megváltoztatta az életem és ma már csak magamnak akarok megfelelni és z így van jól... Bővebben a blogomban olvashatsz ezekről:

Remélem sikerül minden amit elterveztél!

Üdv, Gábor