ÖTLETBÖRZE

Drága Momomo Tagok és leendő Tagok :)
Ebben a fórumba várom szeretettel azokat az ötleteket, melyeket akár önmagatok, akár közösen szeretnétek megvalósítani a Mozgalmon belül. Kérlek Benneteket, hogy ha az új és már meglévő ötletek megvalósításával kapcsolatos gondolatotokat is írjátok le ide. Emlékeztetőül, hogy milyen ötletek merültek már fel eddig:

1. Országos Ölelésnapok (Ercsike és Admin ötletéből indult)
2. Magyarországot átfogó ÉLŐ SZERETET SZALAG (Vanda ötlete)
3. Összhang Konferencia – ezt egy hetes KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS előzi meg
4. BAZILIKA-kör – a budapesti Bazilikát tagjaink és az Összhang Konferencia résztvevői körbefogják, jelképezve azt hogy együtt mindent elérhetünk, ezt követően pedig egy olyan rendezvényt tervezünk, ahol a Konferencián résztvevők müvészetükkel ÖSSZHANGba hozzák a jelenlévőket, hogy közösen szórakozzunk és ünnepeljünk.
5. Önzetlen szolgálat: a felhívásunkra jelentkező természetgyógyászok egy később egyeztetett időközönként ingyenes gyógyítással és tanácsadással segítenék az emberek testi és lelki egészségének jobbátételét. (Marcsi ötlete)
6. Előadásokon és személyes találkozásokon elérni, hogy az emberek változtassanak az élet negatív megélésén, (panaszkodás, szomorkodás) pozitívan gondolkodjanak és vállalják fel, hogy ez nekik jó, és mosolyogjanak.
7. Újszülött csecsemők örökbefogadása az egyesület által képviselt „Mosolygó Magyarország” kis lakóiként. A kis gyermekangyalok megajándékozása (oklevél, maci), és a szülők részére a MOMOMO céljairól, illetve a vonzás törvényéről szóló és a gyermekek nevelésével kapcsolatos közérthető ismertető átadása
8. Pedagógusok és korházi dolgozók tanítása és továbbképzése a titokkal kapcsolatban. Hogy a még tudó és emlékező gyermekek ismerhessék és élhessenek a titokkal, valamint a betegek tanítása és segítése, hogy ismerjék és fogadják el önmagukat, higgyenek a gyógyulásukban, ezzel segítve az orvosok munkáját.
9. Részvétel az országban bárhol megszervezésre kerülő pozitív gondolkodású mozgalmakon, rendezvényeken. És itt is ismertetni céljainkat.
10. Jótékonysági árverések szervezése
11. Mosolyogj Mozgalom által tervezett termékek tagokon keresztül történő forgalmazása: póló, naptár, bögre, matrica, hűtőmágnes, stb.
12. Kitüző ajándékozása
13. Mosoly tábla kihelyezése azokra a boltokra, ahol udvarias, kedves és mosolygós kiszolgálást tapasztalunk

CsatolmányMéret
állatkerti séta.JPG948.87 KB


Biztosan sok jó programot találunk ki!

Már alig várom! Holnap.....!!!!:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Szombaton :)

beszélgetünk a programokról is :)

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Drága Boldogságom!

Istenem milyen régen nem jártam itt...annyi minden történt! szuperszonikus sikerre szálltam és hu, szusszanjak egyet! én is megálmodtam...tudod, a spirális körtáncot, a Föld szívcsakrájából!!!úgy szeretném!!!Mert hogy így van megírva...megrendeltem a Magyar Ősemlékezetet hogy tudjak rólatok...valami hírlevél nincs amire feliratkozhatnék? Még nagyon sokmindent megálmodtam, inkább megfestem mint leírom, de le is írom....Megálmodtam a Fénytudatlény- Transzformációs Központok tervét.

A 8. ponthoz szeretném figyemetekbe ajánlani: http://www.fenyhordozok.hu/betuvilag/oktatas.html
Ragyogó tervek, Ragyogó fényes jövő, Áldott jelen, Tiszta múlt,
Csak a fényt lásd, ez volt a kulcs...
Micsoda Kincs MOMOMO!!!!!!



Édes vagy:))))

Annyira imádom a lelkesedésed, a mosolyod, ölelésed...minden ami TE vagy:)))
Ez a képed is annyira jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!
Most ahogy olvastalak, érzem az energiát, momentán majdnem szétég a gerincem:))))
Várom a találkozót, hogy mindent nyélbe üssünk!!!! Szeretem a kihívásokat:)))))
Ölellek!!!!!!!!!!
Evelyn:)



Drága Evelynem :)

A 7-es pontról olvashatsz bővebbet itt:
http://www.thesecret.hu/nekem_mit_jelent
Ezek persze még csak ötletek, a kidolgozásukat pedig KÖZÖSEN fogjuk elvégezni.
A Bazilika körrel kapcsolatban egyelőre csak annyi, hogy ez a program az Összhang Konferencia Záróünnepélye lesz, és még ez is egyelőre csak fejben van meg, hogyan és miként lesz. Az Összhang Konferencia nagyon nagy program, amit alaposan ki kell dolgoznunk és felépítenünk.
Úgyhogy rengeteg ötlet és rengeteg munka vár ránk :) És HISSZÜK és TUDJUK, hogy a Mozgalmunk elindított valamit ami JOBBÁ fogja tenni az emberek életét.
Juhééééé :) Látom a fényt :))))))))))))))))
Millió pussz és ölelés :) Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Öbikém:)))))))))))

Én nagyon lelkesen olvasgatom mindig a MOMOMO-val kapcsolatos új híreket!!!! Annyit szeretnék most hozzáfűzni, hogy amikor az állatkerti séta után összeültünk, mi Bécivel az esztergomi bazilikát javasoltuk!!!! Amikor a múzeumok éjszakája volt, mi ott jártunk éppen...és ahogy körbejártuk a bazilikát kettecskén, már most is megéreztük, hogy ez lenne a legmegfelelőbb helyszín!!! Valahogy kultúrális programok is lehetnének aznap, amikor megalakul a Bazilika kör...utánanézek, milyen fellépőket lehetne megnyerni magunknak, egy-két ötletem már van. Szóval mi ezt a helyszínt érezzük energetikailag is megfelelőbbnek, mint a pestit!!!
A 7. ponthoz egy kérdésem lenne, lehet csak én nem értem? Saját, úgymond "secretes" babákat fogadunk örökbe, vagy ez hogyan működne? Szülészeti osztályokon, ahogy kapnak az újdonsült anyukák egy csomagocskát, abban lenne benne ez a plüssmacika is???
Ölelésemmel köszönöm a segítségedet:)))
Evelyn:)