Más irányt vegyenek a gondolataink

osztályteremAmióta megkedődött a tanítás, egyik újdonság jön a másik után. Egy dolog, hogy a gyerekek már más rendszerben tanulják a reál tárgyakat mint eddig, de új tantárgy is belépett a tanrendbe. Mégpedig a EBCL, ami pénzügyi-üzleti alapokat tanít a középiskolásoknak.

Ideje volt már. Hiszen nem volt széleskörű pénzügyi kultúránk úgy általában. Az én nagyfiamról már írtam, hogy iskolát akart váltani, de most jöttem rá tulajdonképpen mi is késztette arra, hogy ott hagyja a régi iskoláját.
Nem érezte ott jól magát. Nem érezte, sikeresnek magát, és talán nem kapott olyan figyelmet amit szeretett volna. Ha jól meg gondoljuk mi is vagyunk ezzel így időnként.

Eszembe jutott a "Titok" film néhány részlete ezzel kapcsolatban. Ilenkor át kell hangolódnunk, hogy más irányt vegyenek gondolataink, és másképpen írányítsuk az életünk. Újra irányba kell állni, és ha ez megtörténik, megint eltölt az a kellemes érzés, hogy már a jó úton vagyok.
Talán ez történt a gyerekemmel is. Megtalálta azokat a tárgyakat, amelyek neki örömet okoznak, előre halad vele, az eredményeire felfigyelnek, az osztálytársak akik nem erre a szemináriumra járnak csodálkoznak rajta, és dicsérőleg jegyezték meg;

- Hallottunk róla nagyon ügyes vagy fizikán! - többnyire lányok az osztálytársak, más érdeklődéssel.
- Hogy csinálod? - kérdezik.
- Ez "Titok". - felelte Ő.

Szerintem egyszerűen megtalálta az utat. A saját útját, és amíg erről a pályáról nem tér le, addig maradhat elégedett. Magával és a világgal.

Magának megmutatta mire képes, és kivívta a többiek elismerését. Ez elindított egy folyamatot, mert az említett új tárgy nála a másik favorit (EBCL), és a matek a harmadik, vagy fordított a sorrend? De nem ez a lényeg.
A saját sikerének az útjára lelt úgy tűnik. Ha valamikor le is tér erről az útról valamiért, a siker jó érzése visszaviheti rá. Ezért nem számít, hogy mennyi és milyen nehéz út, idő volt az évek során erre terelgetni, hiszen itt a saját út megtalálásáról van szó, és megért arra, hogy magának saját irányt találjon, azon haladjon.
Persze ez nincs mindennel így, és ez is természetes.
De így az értéke sokkal nagyobb, mint ha még mindig csak mondanánk, vagy mutatnánk; - ez a Te utad!
Öröm látni a megelégedettséget, rajta és együtt örülni a sikerének.

Most van itt az eredménye annak, hogy hónapokkal ezelőtt megnézte a filmet, majd időnként beszéltünk róla. Lehet, hogy ez az egész nem tudatos még, de azzá válhat.
Ha akarja, és most azt látom nagyon akarja.
Milyen jó érzés neki is átélni a sikeresség bódító érzését. Sütkérezni az elimerésben.

Voltak némelyek akik alig vették figyelembe eddig, de kivívta magának; - Hahó itt vagyok, és én is tudok valamit, ami érték!

Hozzászólások



:)

"Szerintem is jó, ha tanulnak ilyet a gyerekek, fontos hogy tisztában legyenek azzal hogy a pénz micsoda. Mert az már rég nem egy darab papír, hanem ma már inkább csak fikció: egy kis elektomos töltés a bankkártyán, semmi több :)))" - Pontosan! S jó lenne ha tisztába kerülnének vele, hogy a pénz lehet hatalmi eszköz is, a pénzrendszer magánműködtetése idáig az emberiség legoptimálisabb hatalmi, irányító eszköze. S mivel a pénz csak fikció, ezért a korlátait az ember határozza meg. Így minden olyan korlátozás, amely azt akarja magyarázni, hogy miért NEM bocsáthat ki az állam pénzt olcsón, közvetlenül, és NEM a közösséget terhelve, valótlan állítás. A valódi ok az (s ez nem közgazdaságtani, hanem hatalmi ok), hogy az állam igen is adósítsa el önmagát úgy, hogy ezt a fikciót önmagától vásárolja fel. Hogy hogyan annak mindenki utánanézhet a "szakkönyvekben". Ebben semmi emelkedett vagy összeesküvéselméletes bűvészmutatvány nincs, én ezt egy teljesen szimpla büncselekménynek látom, amit az élősködés, vérszívó, gazdatestleszívó kifejezésekkel tudnék jellemezni. Azonkívül: ha az állam és a pénzrendszer a társadalomé lenne, akkor a társadalom maga (nem pedig a köztes felesleges ékek) olyan formában működtethetné a pénzrendszert ahogy neki tetszik, hiszen nem a formától rossz, hanem az emberi félelemből és tudattalanságból elkövetett büncselekmények miatt. De, s most jön a de: aki követi a vonzás törvényét a pénz tekintetében is saját életében, az levegőhöz juthat a gazdasági terrorizmus folytogatása közepette. Azt persze elismerem, hogy nem mindenki láthatja ezt a gazdasági terrorizmust - szemszög kérdése. Ha ti nem látjátok, s ezért engem összeesküvéselmélet szövőnek tartotok, akkor ez így van rendjén.



Kedves Susanna! Ne vedd fel

Kedves Susanna!

Ne vedd fel amit Zsul írt, neki gondjai vannak a pénzzel, és ezért egész sor összeesküvés-elméletet gyártott már e témában. De mi meg ezért szeretjük :)

Ugye Zsul? :))

Szerintem is jó, ha tanulnak ilyet a gyerekek, fontos hogy tisztában legyenek azzal hogy a pénz micsoda. Mert az már rég nem egy darab papír, hanem ma már inkább csak fikció: egy kis elektomos töltés a bankkártyán, semmi több :)))

Én örülök neki hogy van végre ilyen is!

Admin



Kedves Zsul!

Kikről beszélünk egyáltalán? Fogalmazz érthetően!

Miért baj, ha ezek a mai 17-18 éves fiatalok kapnak némi rátekintést a pénz és üzlet világára?
Lehet, hogy ők már könnyebben fognak részt vállalni ezeken a területeken.
Nem baj az sem szerintem, ha nem csak költeni tanulják meg a pénzt, mert azt ugye könnyebb.

Miérrt baj, ha megtanulják időben megkülönböztetni a folyószámlát, betéti számlát, hitelkártyát, és különféle betéteket, biztosításokat, kötvényt, részvényt, hiteleket....Stb.

Ha a rendszerváltás idején a sok kényszervállalkozó rendelkezett volna több tudással a pénzügy és üzlet világából akkor talán kevesebben mennek tönkre.
Nekem ez nincs ellenemre, és a többi szülőnek sem.
Tegnap voltam szülőiértekezleten, azért nem volt alkalmam hamarabb válaszolni.

Nem csak humán tudás kell a mai világban a gyerekeinknek, mert ha csak ilyen tudással kerülnek ki a mindennapok világában, sajnos hamar érheti őket csalódás.

A fiatalok jó része pedig kifejezetten örömmel vette ennek a tárgynak a bevezetését.
Csak a két utolsó évfolyamra vonatkozik ez az új tananyag.

Miért a saját bőrükön tanulják meg, hogyan működik egy-egy gazdasági érdekszövetség, vagy egy vállalkozás.

Művészeti oktatás is folyik az iskolában, nagyon tehetséges fiatalokkal, amikor végeznek saját "lábukra" állva, üzleti ismeretekkel talán könnyebben meg tudják valósítani önmagukat, ha értenek ahhoz is, hogy az önmegvalósításhoz a pénzt is előteremtsék.

Vagy, ami nekem még szimpatikusabb, bármilyen vállalkozást indítson, legyen rálátása a vállalkozása pénzügyeire, és ne kelljen "csak" a könyvelőjére hagyatkoznia. Vagy más véleményére, segítségére ne legyen teljesen ráutalva.
Hiszen a sorok között is képes lesz olvasni, persze ha minden jól megy, és nem jön egy újabb oktatási reform.
Miért baj ez????????
Sok sikeres, pénzzel jól ellátott üzletember gyereke már eleve ilyen iskolába jár borsos tandíjért, mi legalább ennek örüljünk, hiszen nem külön költség.

Üdv.:Susanna



:)

Áhám... érdekes... szóval a hazugságaikat leviszik az egyetemi és tanfolyami szintről és beviszik már középiskolába... nagyszerű...:) Pénzügyi kultúra... 15-től 30 évig terjedő börtönbüntetéseket lehetne osztogatni... pénzügyi kultúra... bünözők ezek semmi több.



igen

Kedves Susanna , gondolj bele : a filmekről , könyvekről , ÁRAMLATOKRÓL . PERSPEKTÍVA a Tenkes Kapitánya c. film ?

üdv alexander

a fiaink unokái már néhány " évesen " képesek lesznek

vagy ŐK is " mi " leszünk ? VAGYUNK , mááár most ?