Előző Élet

Mostanában egyre jobban kísért az egyik előző életem.
Akkoriban még úgymond élt a mágia. Én és a fivérem is műveltük a mágia tudományát, de egyúttal harcosok is voltunk, egyszer a fivérem egyfajta szerződést kötött egy misztikus lénnyel, aki ezután úgymond a másik éne volt. De ez a lény egyre nagyobb veszélyt jelentett mindkettőnk számára. Ezért 2-szer is harcoltam vele, az első harcban Én "győztem", de a másodikban sajnos Ő "győzött" és Én meghaltam. Az egyik ilyen harcban szerzett karsérülésem még mindig megvan ún. karmikus sebként.
De ez nem minden: a mostani életünkben is a másik éne , és ennek a lénynek a lelke félig-meddig a testvérm testvében él tovább, és megint meg akar ölni engem, múltkor ezt világossá is tette előttem, álmombam megfenyegetett. De szerencsére amíg a tesómmal jó viszonyban vagyunk, nem tud engem bántani úgy ahogyan azt akarná tenni.

Címkék:

Hozzászólások



Dark Angel

A fivered edestestvered?
A lenyeg, Isten a legjobb vedelmezo es oltalom.
Szeretettel,
felebarat



Az előző élettel nagyon komolyan

csenge333
csak akkor szabad foglalkozni, ha pl."terápoás" célt szolgál, de azzal is vigyázni kell, nehogy rossz kezekbe kerüljön az illető, mert pszichésen"megzakkanhat".nem véletlenül van rejtve előttünk nagyon sok minden...Én úgy látomm, hogy nem szabad elébe menni a "titkoknak", a kellő időben mindig megkapja az ember a válaszokat.Nálam legalább is így működik.Anélkül kaptam képeket, élmokat, hog y"görcsöltem volna", és azért kaptam őket, mert ott volt az ideje...Egyébként lehet egy életen belül is-sőt leggyakrabban így van-, hogy az ember különböző testei/pl.asztrál, éter , mentális stb../, más-más embernél van jelen-hangsúlyozom egy életen belül-, így ha va laki úgy érzi:ő x és y volt előző életében, nem biztos...Lehet, hogy "csak egy része" volt ő...Na, most lehet, hogy bonyolultan fogalmazok./Nézzünk egy esetet:annyi nővel találkoztam már, aki azt gondolta magáról, hogy ő volt SISSI előző életében, hogy komolyan mosolyognom kellett.../lehet, hogy élt abban
a korban, de egyeseknek inkább önvizsgálatot ajánlanék...6érdeke, miért gondolja a legtöbb meber, hogy ő híres volt előző életében????/Egyébként meg van olyan, hogy tényleg az volt és olyan is, hogy valamennyi életében túlnyomó részt uralkodó volt vagy nagyon az uralkodó "körül" élte az életét, de kkor le kell szűrni a dolgokat:valószínű, valamiéert most is "uralkodik" embertársain, akaratlanul is, nő esetében akár egy férfin. vagy "férfiakon"../Na, előző életekről is tudnék még írni, de inkább nem folytatom...