A Négy Bölcs

A négy bölcs

A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte, amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé.
Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet.
- Az első bölcs az élményt nem bírta el, és belehalt;
- A második elméjében megzavarodott;
- A harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg.
- Csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.
A szenvedés köréből mindenki szabadon kiléphet, ahogy tud, és a boldogságot elérheti. De azoknak, akik az üdvözültek világát megismerik, negyedrésze a nagy élményt nem tudja elviselni és belepusztul. Minden nap látni olyan embert, aki a mennyország kapujában összeesett és meghalt.
A másik negyedrész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus bolondot is látni eleget.
A harmadik negyed rész a boldogságot magába zárja, és önmagának tartja meg, és nem ad belőle másnak...
A boldogságot csak a negyedik bölcs bírta el. Mert a gazdagságot, örömet, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős.
Egy része belehal, egy része eszét veszti, egy része a kincset magába ássa, és senkinek sem ad belőle. Az elíziumi kertek fénye benne sötétséggé változik.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle...
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik...
(Hamvas Béla)