Elindultam a boldogságom útján 2.

Sírok. Lassan gödülnek végig az arcomon a könnycseppek. Lehullanak az ölembe, a földre, a semmibe. Megtettem.
Régóta éreztem, hogy itt az ideje. Régóta barátkoztam a gondolattal, hogy milyen lesz. Néha kicsit féltem tőle, néha meg elszánt voltam, mint egy gőzmozdony. Sokáig perlekedtem önmagammal, próbáltam meggyőzni magam mindenről: bizonygattam magamnak, hogy mi a jó, mi a helyes. Nehezen ment. Sok sírással, rengeteg át nem aludt éjszakával. Annyi ellentmondással.
Emlékszem még arra a nagyon boldogtalan lányra, aki én voltam. 9 éve, napra pontosan kilenc éve. Úgy hozta az élet, hogy valamiért haza kellett költöznöm a szülővárosomba, miután befejeztem a főiskolát. Nagyon nem akartam. De minden öszefogott ellenem, hiába küzdöttem, jönnöm kellett. Itthon nagyon rosszul éreztem magam. Nem találtam a helyem, nem voltak barátaim, boldogtalan voltam. És mindennap azzal keltem és feküdtem, hogy de egyszer úgyis elmegyek... Kergettem egy naív ábrándot, csaknem két évig.
És akkor, mondhatnám véletlenül, belépett ő az életembe. Belépett a Szerelem. Egyik percről a másikra beleszerettem, nem volt kétséges. Tudtuk, hogy nem szabad, tudtuk, hogy bűn, tudtuk, hogy nagy lemondással és áldozattal jár... De megtettük. Az egymásért vívott harcban rengeteg sérülést szenvedett a szívünk, a lelkünk, a kapcsolatunk. Egymást is támadtuk már, sokszor váltunk egymás ellenségeivé. Mindezek ellenére, ezer meg ezer szakítás után mindig egymásra találtunk, mindig újrakezdtük, mindig talpraálltunk.
De valahogy az utóbbi időben bennem megmozdult valami. A veszekedések már nem múltak el nyomtalanul, a szívem olyan megtépázott volt, hogy nem tudott begyógyulni. Túl sok sebet kapott. Ez a sok vihar a kapcsolatunkat is megrázta. Már neki is lettek súlyos fájdalmai, már ő sem az volt nekem, aki régen. Már nem láttam benne a Nagy Szerelmet. Valami végleg elveszett.
S közben az idő is egyre csak telt. Az évek mentek, a gyertyák száma egyre csak nőtt a szülinapi tortákon. Néha közben egekbe emelt, annyira szeretett, néha a porba súlytott, annyira gyűlölt engem. Odi et amo... Sok volt, kimerítő és fájdalmakkal teli ez a hullámzás.
Bennem közben egy új világ ébredt. Rátaláltam a titokra, annak ellenére, hogy az Istenbe vetett hitem
még mindig ezerszer erősebb, örök és el nem múló. Új élet csírái kezdtek kialakulni bennem. Ismeretlen érzések öntötték el a szívem a vágyott boldogságról, családról, egy gyönyörű gyermekről... Felismertem, boldogtalan vagyok. Eddig elnyomtam magamban ezeket az érzelmeket, a kapcsolatunkért folytatott harcban mindvégig csak a kitartásra koncentráltam és nem néztem magamba. Nem láttam, hogy az a lány, aki akkor voltam, 7 év alatt nővé érett, és igen, a lelke börtönbe van zárva, de szeretne kibontakozni. Nem tudtam tovább elnyomni magamban.
Ő pedig nem értett engem. Nem tudta, mi történik, miért van az a sok sírás. Miért nem vagyok boldog, maradéktalanul BOLDOG. Persze ő ezt nem érezte, hiszen a saját gyermekei kitöltötték ezirányú érzelmeit, benne nem volt űr. Aztán amikor elmondtam, azt mondta, hogy "igen, majd..." Nem tudta, hogy már nincs "majd", bennem már olyan nagy a fájdalom és a vágy, hogy nem megy tovább. Valami elszakadt.
Tegnap megtettem. Szakítottam vele. 7 év után, sok küzdelemmel és persze megannyi boldogító emlékkel elindultam a boldogságom útján. Hoztam egy döntést azért, hogy családom lehessen és megismerjem az anyaság gyönyőrű érzését.
És most itt ülök és sírok. A könnycseppek lassan gördülnek le az arcomon. Azt hittem, erős vagyok, azt hittem, nem fog fájni. De fáj!! Ordít a szívem, talán végleg megszakad, nem tudom. Belehaltam. Olyan nagy szerelmet hagyok magam mögött, ami talán csak egyszer adódik meg az életben. Ezt sem tudom. Csak azt érzem, hogy van egy kicsi lány (vagy srác), aki itt van a szívemben és eszeveszettül fontos nekem, mert érte még Őt is elhagytam. Őt. Ezt már tudom. "Ő" volt, az Igazi Nagy Szerelem.

http://www.youtube.com/watch?v=2RAhwtNvxcI

Címkék:

Hozzászólások



Köszönöm, köszönöm, köszönöm...

a bíztató szavakat, hogy leírhattam nektek őszintén, amit érzek. Tudtam, hogy meghallgattok és tudtam, hogy számíthatok rátok. Az elmúlt napokban nem volt lelkierőm írni ide, próbáltam rendezni az érzéseim és a gondolataimat. De minden hozzászólást elolvastam és hálás vagyok nektek, mert ezek tartották bennem a lelket.
Ha most veletek lehetnék, szorosan átölelnélek benneteket, hogy tudjátok/érezzétek, milyen sokat jelentetek nekem:-)
Köszönöm, igazán.

"Az élet szép."

Carmen Rose



Kedves Carmen Rose

Ne csuggedj, en is voltam hasonlo helyzetben 4 evig, ugyhogy tudom mit erzel.Azt mondtam eletem nagy szerelme volt es soha tobbet nem lesz olyan az biztos, legalabbis akkor ugy gondoltam..., de lett.
Szerencsere az eletben tobb szerelem is van, nincs egy nagy igazi.Sokfelekeppen lehet szerelmes lenni.A kovetkezot majd valami masert fogod szeretni es ez nem azt jelenti, hogy nem ugyanannyira, az is lehet ha meg jobban, csak maskepp.
Tudom, hogy ezt nehez elhinni, de igy van.
Miutan veget ert 4 ev utan a kapcsolatom, majd belehaltam, de aztan jott egy masik.Imadtam , szerettem, megbolondultam erte.Nem volt olyan mint az elozo, teljesen total mas volt, meg csak egy fikarcnyit sem hasonlitott ra, megis nagyon szerettem.Aztan ket ev egyutteles utan megcsalt, atvert..., ez most volt ket honapja.
Ismet padlo kovetkezett, sirtam, belehaltam, azt hittem vege a vilagnak, ez ment 4 hetig, aztan elcsitultam, megnyugodtam, magamra talatam..., egyre tobb baratom lett akikkel remekul erzem magam es lassan arra jottem ra, hogy kinyilt a vilag elottem, ismet kaptam egy uj lehetoseget, hogy boldog lehessek.
Hinni kell benne, hogy minden okkal tortenik.En biztos vagyok benne, hogy ennek igy kellett tortennie es mostmar nem siratom azt a kapcsolatot.Egyiket sem.Van egy olyan mondas ami ugy szol "Ne band, hogy elmult, orulj, hogy megtortent".
Mindenbol tanulunk valamit, meg ha akkor nem is jovunk ra, hogy mi az.
Es ne band, hogy faj, a fajdalom megtisztit, hogy utana meg szabadabban szarnyalhass es meg boldogabb lehess.
Kivanok neked minden jot es megnyugvast es harmoniat es bitos vagyok benne, hogy eljon a Te szamodra is, csak hinned kell benne.
Fel a fejjel! :o) Klarissz.



Kedves Carmen Rose!

Nagyon sok bátorítást adtál nekem,amikor egyedül maradtam a kislányommal!Hálával tartozom minden szóért,mert segítettél,miközben írtam az én könnyeim is patakokban folytak.Azt hittem ő az igazi,hiszen ezért szültem neki egy gyermeket.Ezt soha nem bántam meg!Megtetted,mert anya akarsz lenni,megtetted a boldogságodért.Amikor a kezedben ringatod a csöppséget,amikor nézed ahogyan békésen alszik a karodban,ahol annyira biztonságban érzi magát,amikor rád mosolyog......Kimondod:Boldog vagyok és nem bántam meg semmit!Kérlek képzeld el magad előtt ezt a pillanatot újra és újra és egyszercsak azon veszed észre magad,hogy már nem sírsz,hanem mosolyogsz.
Igaza van Derylnek,annyi esélyt kapsz amennyit szeretnél.Hiszen nincs elszalasztott lehetőség.Talán ennek kell történnie,hogy rádöbbenjen arra,hogy milyen fontos neked a család és ezért büszke lesz arra,hogy megismertétek egymást és újra egy párt alkottok,de ezúttal Boldog családot!
Szeretettel:Nituska



Kedves Deryl!

Köszönöm a bátorító gondolataidat. Egyelőre csak csapongok az érzések között, de egyszer biztosan tisztul a kép. Addig újra és újra el fogom olvasni a hozzászólásod, erőt merítek belőle.
Most nem tudok többet mondani, csak hogy köszönöm, igazán.

"Az élet szép."(Milyen nehéz is ezt most leírni és főleg elhinni!)

Carmen Rose



Kedves Carmen Rose!

Nagyon nagy lépést tettél önmagadért, és ennek örülj. Minden kapcsolat felbomlása óriási űrt hagy a szivünkben, és akár még évek múlva is fájni tud. Ez nem baj, ha elfogadod. Sőt, tanít. Megtanít és figyelmeztet arra, mit nem zártál még le magadban.
Sírj ki magadból mindent, gyászold meg a szerelmedet, és ne bánkódj, ha újra és újra visszatérnek a boldogtalan gondolatok. Meglátod, minél jobban kisírod magadból ezt az elveszett kapcsolatot, elengeded és annál könnyebb lesz a lelked,és újra helyet csinálsz minden szépségnek, amit az élet eléd hozhat.
Légy türelmes magadhoz, úgy gondolom,ezzel segíthetsz legjobban magadon. Bármin is mégy át lelkileg, vígasztald és szeresd magad mindenért. Eljön a nap, amikor több jó gondolatod lesz, mint kellemetlen, és ezzel új élmények is várnak rád.
Még egy dolog. Nagyon fontos.
Mindenben kapsz még egy esélyt. Mindenben, így a szerelemben is!!! Miért ne kapnál? Hol áll az megírva, hogy csak egy igaz szerelem létezik egy életben??? Most így érzed, de ha már kételkedni kezdesz ebben a meggyőződésedben, az jó. Annyi esélyt kapsz, amennyit csak szeretnél. Csak akard. Ne most, majd ha úgy érzed, a lelked is kész rá.
Szorítok neked ! :)))
Szeretettel:
Deryl