Ami felkeltette a figyelmem A szeretet tanítása című könyvben. Nektek feltűnt?

Humorgumo volt olyan rendes, és mindenkinek a rendelkezésére bocsátotta ezt a könyvet. Ez a rész arról szól, hogy az anyagiakat teljes ingyenesség mellett is meg lehet teremteni. Érdekelne, mit szóltok ehhez a részhez Ti? :-)
"Gyakran fölteszik nekem a kérdést: hogyan boldogulunk anyagilag? Szolgáltatásaink ugyanis mind ingyenesek. Amikor
megkapta a belső útmutatást, hogy hozzam létre a Központot, az üzenet így folytatódott: „A pénzre ne legyen gondod.
Végezd el a munkát, és ami pénzre szükséged lesz, az mindig rendelkezésedre fog állni. Bízzál Istenben.” Az útmutatás azt is
kijelentette, hogy a saját időmet fel kell áldoznom, és ezt a mai napig meg is teszem. A munkatársi gárda egészen a legutóbbi
időkig fizetés nélküli önkéntesekből állt. Ahogy a Központ bővült, létesítettünk néhány fizetett állást, de fő támaszunkat még
mindig a sok önkéntes adja, akik nagylelkűen nekünk ajándékozzák az idejüket.
Az első két évben én fizettem a házbért, a telefonszámlákat és a többi rezsit. Aztán egy barátunk és jótevőnk, John Robinson
csatlakozott havi rendszeres támogatással. Ahogy ismertségünk növekedett, mind több adományt kaptunk, kicsit és nagyot
egyaránt. Később alapítványi forrásokból többször is nagy adományhoz jutottunk. A Központ növekedésével párhuzamosan
elkezdtünk problémákat gyártani önmagunk számára, úgyhogy időnként komoly erőfeszítésünkbe került megőrizni a belső
békét. Sok leckét kellett megtanulnunk, és tanulunk is mind a mai napig.
A Központot talán úgy lehet a legjobban ismertetni, ha elmesélem, hogyan működnek az elvek a gyakorlatban. A könyv
hátralévő részében példákat fogok felhozni, amelyek közül soknak gyógyíthatatlanul beteg gyermekek lesznek a főszereplői.
Ezek a fiatal emberek rendkívül nagy és ösztönző hatású tanítóknak bizonyultak. Ha olyan gyermekek, akiknek a betegség az
életét fenyegeti, képesek megteremteni a belső békét, akkor mi, akik sokkal jelentéktelenebb problémákkal birkózunk, miért
tűznénk kisebb célt magunk elé?"

Címkék:

Hozzászólások



Isten áldjon mindőtöket! :-))



Mesterkurzus szeretettel

Mesterkurzus szeretettel annak, akinek:

http://www.thesecret.hu/node/7525

:-))))



Még valami a fejlődés

Még valami
a fejlődés múlt, jelen, jövő idő, valahonnan kezdődik és valameddig tart, ragadd ki egy pontját, és már nem is tudom hogy hívnám...

valamiképpen a fejlődés egy folyamat, és nem pillanat, nem az ITT és MOST-ra figyelsz...

nem bántásból mondtam!!!



A lélek dolgaiból nehéz

A lélek dolgaiból nehéz pénzt csinálni, ahhoz előbb bizalom kell, és ha előre tarja valaki a tenyerét, hát ne csodálkozzon, ha nem őt választják. Ebbe már itt páran belesétáltak.

A secret pontosan hogy nem erről szól, hanem arról, amire végre felebarát rájött... reméljük nem egyedül.

"Te Ori!

Jezus profeta minden idejet a tanitassal toltotte,talan. Csak nem kert elore,hanem elfogadta ,amit utana kapott. Igaz,nagy a kulonbseg!
Jol vanna,ertelek en,ertelek!:))))
Isten aldja a kotoszkodos nyelvedet!:)))))))

Szeretettel,
felebarat"



Válaszoltam, de csak röviden, a többit majd holnap. :-)))

Szeretnék már eljönni a géptől. :-)))
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Én írtam, várom a választ:)

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Megjelent első meditációs cd-m, Csillagvirágos meditációk címmel
Megrendelhető: www.petocsilla.mlap.hu
www.csillagviragos.shp.hu
csillagvirag@kyara.hu
Telefonon: + 36 20 9 27 22 27



Ha valaki jobban meg akar ismerni, írjon privit, szívesen...

ismerkedem. Aki nem, annak arctalan is maradok.
Már ketten vagyunk, GálJani, akik nem értik, hogyan is kerül erre a weblapra az MLM rendszerek reklámozása. :-)))))
Nem vág össze azzal, hogy amit akarsz, megteremthetsz magadnak, ahogy például A szeretet tanítása is írja. :-)
Balogh Béla a könyvében meg akarja győzni az embereket arról, hogy teremthetünk, ezért írta meg a könyveit, ezzel a céllal. Nem magának akar bizonyítani. Itt ÁLLÍTÓLAG mindenki hisz a teremtésben.
Vagy mégsem? :-)
Érdekes kérdések ezek. :-)
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Az, hogy minden Isten

Az, hogy minden Isten része, GálJani, az még nem ... igazolja a negatív tetteit.
"Szeretetből" meg is lehet erőszakolni egy kislányt. Az a perverz alak, aki ezt teszi, a saját szemszögéből szeretetből teszi. Az MLM-esek meg "szeretetből" használnak ki embereket.
Van létjogusultsága a negatívnak is, de legalább ne tüntessük fel pozitívnak. Akit ez sért, az nézzen magába!
Na, ugye, Jani, a szövegben sem MLM rendszerről, sem más kereskedelmi tevékenységről sincs szó??? :-))))
Tényleg nincs én is ezt mondom.. bár nem írnak a bálnavadászatról sem, sem pedig rágógumi gyártásról, úgy hpgy még minig nem értem, hogy jön ide az MLM..:))))))

És mégis megélnek? :-)
Hogy lehet ez? :-)
Jaja.. adományokból.. király.. Jön Jhony, meg Jimi és ad egy kis pénzt..

Hisznek, és még rizsre sincs ehhez szükségük a kísérletezéshez! :-)))))
Szerintem az is hangember, aki kísérletezget, közben meg leírja magáról, hogy hisz.
Megsértettelek?
Vajon miért? :-)
Nem sértettél meg.. ahhoz egy kicsit több kell :))

Egyébként meg, kedves GálJani, Balog Béla az egyik... akit SZERETNÉL követni, csak tudod, ő annyira hisz, hogy nem pénzért gyógyít, és az energetikát sem pénzért tanítja.
Most akkor hogy is van ez? :-)

És persze ő is hangember, mert a rizses kísérletet azért mégis csak ő írta le... szerinted miért???????????? nem volt jobb dolga, vagy unatkozott???

Komolyan nem értem mit akarsz ebből kihozni, hacsak nem tényleg sértegetni akarsz... ami szerintem egyrészt elég nagy bunkóság lenne, mert én nem bántottalak semmivel...
Másrészt az interneten keresztül, arctalanul még ráadásul pitiánerség is, mondhatnám arcátlanság :)))

Úgy hogy biztos van rá más magyarázat..

GÁL JANI.. :DDDDDD

http://fedezdfelmagad.blogspot.com/



a fejlődök jelen idő:), tudom mit és hogyan:) pussz

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Megjelent első meditációs cd-m, Csillagvirágos meditációk címmel
Megrendelhető: www.petocsilla.mlap.hu
www.csillagviragos.shp.hu
csillagvirag@kyara.hu
Telefonon: + 36 20 9 27 22 27



Na, végre, már nagyon szerettem volna ebédelni. :-))))

El is megyek enni, csá mindenkinek. :-))))))
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Te Ori!

Jezus profeta minden idejet a tanitassal toltotte,talan. Csak nem kert elore,hanem elfogadta ,amit utana kapott. Igaz,nagy a kulonbseg!
Jol vanna,ertelek en,ertelek!:))))
Isten aldja a kotoszkodos nyelvedet!:)))))))

Szeretettel,
felebarat



Igen, de nem kell a jövőbe helyezni azt, amit szeretnénk.



Minden változik:)

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Megjelent első meditációs cd-m, Csillagvirágos meditációk címmel
Megrendelhető: www.petocsilla.mlap.hu
www.csillagviragos.shp.hu
csillagvirag@kyara.hu
Telefonon: + 36 20 9 27 22 27



Egyébként nem ezt akarom. Semmi bajom azzal, aki ...

PÉNZÉRT dolgozik, vagy bármi más előnyért. Csak ne hazudja azt, hogy szeretetből és hittel teszi. Mert a kettő együtt nem megy.
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Na, végre, Felebari, kibújt a szög a zsákból! :-))))))



Ori!

Azt akarod mondani,hogy legyunk tovabbra is azok,akik voltunk,munkavallalas szempontjabol,pl. festo,akarmilyen szerelo,pedagogus, fodrasz,komuves,takarito,iskolaigazgato,vegyesz....stb. es munkaido utan,szabad idonket aldozzuk a felismereseink,segitokeszsegunk megvalositasara???Termeszetesen honorarium,es kulonbozo elonyok elfogadasa nelkul???

Szeretettel,
felebarat



Jó kis önigazolás. És mikor leszel fejlett? Miért nem MOST?



még fejlődök:)

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Megjelent első meditációs cd-m, Csillagvirágos meditációk címmel
Megrendelhető: www.petocsilla.mlap.hu
www.csillagviragos.shp.hu
csillagvirag@kyara.hu
Telefonon: + 36 20 9 27 22 27



Igen, így sokkal jobb. Mert azért csinálod, hogy megélj.

Ha szeretetből csinálnád, és VALÓBAN hinnél, nem félnél attól, hogy nem élsz meg.
Ahogy a szövegben szereplő emberek sem félnek, és a sokat emlegetett Balogh Béla sem.
A szeretet számomra nem egyenlő a félelemmel.
Nekem meg ez a véleményem.
Ha megengeded, még egyszer leírtam. :-))
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Kedves Origami!

Nekem nincs bajom a pénzzel...ha csak a pénzért csinálnám, csinálhatnék mást is!
Engedd meg, hogy ezt én másképp lássam!
Miért zavar, hogy nem mindenki úgy gondolkodik, érez, mint te!
Valóban a pénzért is csinálom!
Most neked jobb így?

Csillagok Virága

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Megjelent első meditációs cd-m, Csillagvirágos meditációk címmel
Megrendelhető: www.petocsilla.mlap.hu
www.csillagviragos.shp.hu
csillagvirag@kyara.hu
Telefonon: + 36 20 9 27 22 27



Egyébként meg, kedves GálJani, Balog Béla az egyik...,

akit SZERETNÉL követni, csak tudod, ő annyira hisz, hogy nem pénzért gyógyít, és az energetikát sem pénzért tanítja.
Most akkor hogy is van ez? :-)
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Kedves Csillagvirág! Ha valóban hittel, szeretettel...

csinálod, akkor miért kérsz érte pénzt?
Ha pénzt kérsz, akkor a pénzért csinálod. Miért nem lehet ezt bevallani? :-)
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Kedves Felebarát:)

Köszönöm szépen, dolgozom rajta:), hittel, szeretettel!:)

Ölellek!

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Megjelent első meditációs cd-m, Csillagvirágos meditációk címmel
Megrendelhető: www.petocsilla.mlap.hu
www.csillagviragos.shp.hu
csillagvirag@kyara.hu
Telefonon: + 36 20 9 27 22 27



Csillagokviraga!

Sok sikert az uj oldaladhoz es az orszagos projektedhez!:)))

Szeretettel,
felebarat



Az, hogy minden Isten része, GálJani, az még nem ...

igazolja a negatív tetteit.
"Szeretetből" meg is lehet erőszakolni egy kislányt. Az a perverz alak, aki ezt teszi, a saját szemszögéből szeretetből teszi. Az MLM-esek meg "szeretetből" használnak ki embereket.
Van létjogusultsága a negatívnak is, de legalább ne tüntessük fel pozitívnak. Akit ez sért, az nézzen magába!
Na, ugye, Jani, a szövegben sem MLM rendszerről, sem más kereskedelmi tevékenységről sincs szó??? :-))))
És mégis megélnek? :-)
Hogy lehet ez? :-)
Hisznek, és még rizsre sincs ehhez szükségük a kísérletezéshez! :-)))))
Szerintem az is hangember, aki kísérletezget, közben meg leírja magáról, hogy hisz.
Megsértettelek?
Vajon miért? :-)
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Elolvastam többször is :))

De semmiféle utalást nem találtam MLM-re, arra meg főleg nem, hogy aki MLM-ezik nem bízik Istenben..

A hangemberre meg abszolút egy szó sem esik..
Ide másolnád a kérdéses szövegrészt, és kifejtenéd bővebben a gyengébbek kedvéért :))))

Ráadásul a kérdéseim csak sokasodnak :))

"Ja, és nyugodtan csinálhatja, Genovéva, csak ne a szeretettel vagy a hittel vagy Istennel reklámozza. Ez egy olyan rendszer, aminek ezekhez semmi köze. :-)"

Először is úgy gondolom, hogy a teremtésnek mindenhez köze van, és Istennek is mindenhez köze van.
Te nem úgy látod???
Aki abban hisz és abban kéri isten segítségét, illetve azért imádkozik, hogy az MLM-ben sikeres legyen, nem igazán értem, hogy mi azzal a gond????
Miért ne lehetne ugyan olyan szeretetteljes tevékenység, mint bármi más a világon, ha valaki szeretetből csinálja????

GÁL JANI.. :DDDDDD

http://fedezdfelmagad.blogspot.com/



Ja, és nyugodtan csinálhatja, Genovéva, csak ne a ...

szeretettel vagy a hittel vagy Istennel reklámozza. Ez egy olyan rendszer, aminek ezekhez semmi köze. :-)
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Kedves Genovéva, számomra csak egy idő létezik, ...

a MOST.
Az írásban szereplő emberek sem a múltban élnek. Ők mindezt meg tudták valósítani MOST. Mert hittel rendelkeztek, és nem csak meg akartak élni, vagyis attól féltek, hogy nem élnek meg. :-)
Ne keverjük azokat a dolgokat, amiknek nincs közük egymáshoz.
Az MLM rendszerek a megélhetési félelemre épülnek, nem a hitre.
És ha ezzel megszégyenítek valakit, azt az igazság szégyeníti meg.
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



sziasztok!

Az mlm egy munkaforma. Van akinek tetszik. Attól hogy hiszünk Istenben, hogy ő mindent megad, nem ülhetünk tétlenül. Ha valaki abban leli az örömét miért ne csinálhatná?
És ott van a mondás is. Segíts magadon és az isten is megsegít.
És egyet értek azzal, hogy a sok racionalista plántálást, esetemben 21 évnyit nem olyan könnyű átalakítani. (ráadásul oldalról még mindig jön az áldás:) Sokszor kapok észbe, hogy más gondolataim vannak mint amilyeneket szeretnék. Olyankor visszatessékelem magam az útra. Néha agymosásra vágyok:))) Mert mindig eszembe jut valami.
Az abszolút hitnek is eljön az ideje, de addig is dolgozunk rajta, pédául úgy, hogy úgy cselekszünk, mintha már meglenne.



Én nem vagyok "arctalan" annak a számára, kedves...

Csillagvirág, aki ENGEM meg akar ismerni. Nem a vállalkozásom, nem a vallási rendszerem, nem a hitvallásom, csak egyszerűen engem. Írj privit, ha akarod, ismerkedhetünk. :-)
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related